Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

A felvidéki magyar kisebbség helyzete

Magyar nép története - szeminárium
by

Adam Kurtyak

on 22 September 2012

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of A felvidéki magyar kisebbség helyzete

Kurtyák A felvidéki magyar kisebbség helyzete a két világháború között II R Tör IV énel t em - /7. MF, FK Ádám, Köszönöm Beregszász, 2012 Felhasznált irodalom:

1. Bárdi Nándor: A kisebbségi magyar társadalmak a két világháború között;
2. Bárdi Nándor: A Magyarországgal szomszédos országok magyarságpolitikája a két világháború között;
3. Jakab Attila: Magyar kisebbségek történelmi egyházai az átalakuló Európában;
4. Popély Árpád: A csehszlovákiai magyar kisebbség jogfosztása. Deportálás, lakosságcsere és reszlovakizáció;
5. Popély Árpád: A Szlovák Köztársaságban maradt magyar kisebbség helyzete és önszervezdése;
6. Simon Attila: A Csehszlovákiához került felvidéki magyarok (1918–1921);
7. Simon Attila: A csehszlovákiai magyar kisebbség helyzete;
8. Szarka László: Nemzetállamok, kisebbségek az 1920-as években;
9. A szlovákiai magyarok története – Xantus - Nemzetközi Koordinációs Iroda [http://www.hhrf.org/];
10. Szlovákiai magyarok szócikk – a Wikipédiából, a szabad enciklopédiából [http://hu.wikipedia.org]. A történelmi Felvidék a „Magyar-medencét” északról határoló hegykeretet, illetve az ennek déli határán húzódó vásárvárosi övezetet foglalta magában, a mai magyarországi Északi-középhegység területét is beleértve. E nagyrégiót a történelem során nevezték Felföldnek, Felsö-Magyarországnak és Felvidéknek.” Területi tagolódását tekintve „Északnyugat-Felvidékböl, valamint Északkelet- Felvidékböl, illetve a XVI. századig közigazgatási egységként müködö Alsó- és Felsö-Magyarországból állt. A trianoni békeszerzödés óta a Felvidékhez sorolható a Csallóköz síksága is. Ez idö tájt kezdték politikai értelemben is Felvidéknek nevezni a volt Magyar Királyságtól Csehszlovákiához került területek egészét: tehát a mai Szlovákia teljes területét, valamint Kárpátalját („Kelet-Felvidék”). Az önálló Csehszlovákia megalakulását,
és a kialakult területi-politikai átrendezdést
véglegesítö békeszerzdést (Saint-Germainen-
Laye, 1919. szeptember 10.) követöen „a
nemzeti kisebbséggé válás tudatilag
teljesen váratlanul és felkészületlenül érte a
felvidéki magyar társadalom minden rétegét.
Ugyanakkor a Pozsony, Komárom vagy Nyitra megyei, illetve Ung, Bereg vagy Ugocsa megyei magyarok között természetszerüleg jelentös kulturális, világnézeti, mentalitásbeli eltérések léteztek. A nyugati és keleti végek magyarsága csaknem teljesen ismeretlen volt a másik számára, így évek teltek el, amíg a közös kisebbségi sors következtében beindult egy bizonyos mentalitásbeli közeledés. Arról nem is beszélve, hogy sokan ideiglenesnek gondolták az újonnan kialakult helyzetet, ami nagyban megnehezítette az önmagára találást. A Csehszlovák Köztársaság nagy címere A két világháború közötti szlovákiai magyar politika, müvelödés és közélet szempontjából alapvetö jelentséggel bírt, hogy a felvidéki magyarság (az erdélyiekkel ellentétben) nem rendelkezett önálló hagyományokkal, s Trianon elött Kassa, Pozsony, Komárom stb. számára egyaránt Budapest jelentette a követendö példát. Ezért az államfordulatot követen viszonylag hosszú idöbe telt, amíg a szlovákiai magyarság a semmiböl indulva kiépítette saját intézményrendszerét, s megteremtette saját tradícióit. Mindezek ellenére a két világháború közötti csehszlovák demokrácia lehetöségeit kihasználva a húszas években a szlovákiai magyarok fokozatosan széleskörü intézményi hálózatot építettek ki, amely ki tudta elégíteni a szlovákiai magyar társadalom széles rétegeinek igényeit. A szlovákiai magyar politika alapvetőöen három osztatú volt:
1) Jobboldali ellenzéki pártok:
a) Országos Keresztényszocialista Párt: Szüllö Géza;
b) Magyar Nemzeti Párt: Szent-Ivány József;
1936-ban a két párt egyesüléséböl létrejött az Egységes Magyar Párt, elnöke Jaross Andor, ügyvezetö elnöke pedig Esterházy János volt.
2) Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP): Major István;
3) ún. aktivista politika Szüllő Géza, Országos Keresztényszocialista Párt Szent-Ivány József, Magyar Nemzeti Párt Jaross Andor, Egységes Magyar Párt Esterházy János, Egységes Magyar Párt A szlovákiai magyarok szempontjából döntöő jelentöőséggel bírt az anyanyelvi oktatás megőörzése. Bár a nyelvhatár fölötti városokban, ahol továbbra is jelentöős számú magyar élt, az államfordulatot követőöen megszűüntek a magyar iskolák, Dél-Szlovákiában többé-kevésbé érintetlen maradt a magyar nyelvüű elemi iskolák hálózata. Gondot a gimnáziumok és szakiskolák viszonylag kis száma és a teljesen hiányzó magyar nyelvüű felsőöktatás jelentett. Mennyiségét és változatosságát tekintve is gazdag volt a kor magyar nyelvü sajtója. A több mint ötszáz különféle magyar lap közül, amely a két háború közötti idöszakban hosszabb vagy rövidebb ideig Szlovákia területén megjelent, szép számmal találni politikai- és bulvárlapokat, kulturális folyóiratokat és sportújságokat is. A napilapok közül a legjelentösebb az ellenzéki pártok szócsövének számító Prágai Magyar Hírlap volt, de színvonalas kiadványnak számított a Kassai Napló és a harmincas években megjelenö mérsékelten kormánypárti Magyar Újság is. A szlovákiai magyar kulturális élet a politikához hasonlóan megosztott volt: a kulturális szervezetek egy-egy párthoz, politikai irányzathoz kötödtek.
A legjelentösebb országos szervezet az ellenzéki pártokkal szoros kapcsolatot ápoló Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZEMKE) volt.
A regionális jellegü szervezetek közül a legfontosabbak a kassai Kazinczy Társaság, a pozsonyi Toldy-kör és a komáromi Jókai Egyesület voltak, de helyi szinten nélkülözhetetlen szerepet töltöttek be a különféle olvasókörök, a legényegyletek, egyházi társulások, munkásakadémiák, polgári kaszinók is. A kisebbségi élet viszonylagos teljessége ellenére a szlovákiai magyar kisebbséget számos sérelem érte, amelyek leginkább a prágai kormányzatnak a csehszlovák nemzetállam kiépítésére irányuló törekvéséböl fakadtak. A magyar pártok nem csupán az 1920-ban elfogadott nyelvtörvény hiányosságait bírálták, de azt is, hogy a hatóságok még ezeket a törvényeket sem tartották be. Hátrányosan érintette a magyarságot a közigazgatás reformja, amely felszámolta a hagyományos megyerendszert, s visszalépést jelentett az önkormányzatiság terén is. A magyar pártok állandó bírálatban részesítették a csehszlovák oktatáspolitikát is, hiszen az felszámolta a magyar nyelv felsöoktatást, a korábban színmagyar falvakban pedig egymás után nyíltak az állami támogatást élvezö szlovák nyelvü iskolák, amelyek igyekeztek magukhoz csábítani a magyar diákokat. Rendkívül sérelmes volt a magyar lakosságra nézve a földreform végrehajtása is, hiszen abból a szlovákiai magyarok alig-alig részesültek, miközben a nagybirtokok felosztása miatt ezrek maradtak munkalehetöség nélkül. Csehszlovákiában közvetlenül a köztársaság kikiáltását követöen, 1918 novemberében hirdették meg a földbirtokreformot. A reformnak – szociális és gazdasági célkitüzések mellett – nem titkolt célja az volt, hogy a túlnyomórészt német és magyar birtokosok kezéböl cseh és szlovák tulajdonosok kezébe juttassák a földtulajdont. Ezzel egy új, a köztársasághoz hü középbirtokos réteget alakítottak ki, akik már nem németek vagy magyarok, hanem csehek és szlovákok voltak. A reformot végrehajtó Állami Földhivatal részrehajló tevékenysége következtében a Dél-Szlovákia és Kárpátalja magyar többségü járásaiban még inkább elsikkadtak a földbirtokreform szociális célkitüzései. Az itt kiosztott földtulajdonnak a helyi magyar lakosság mindössze a 20%-át kapta meg, így a magyar nemzetiségü volt uradalmi cselédek és szegényparasztok tömegei maradtak megélhetés nélkül. Azok a magyar, illetve német nemzetiségü személyek, akik a kolóniákon letelepedhettek, szinte mindig a volt nagybirtok alkalmazottai közül kerültek ki. A csehszlovák földbirtokreform nemzeti célkitüzései leginkább az ún. kolonizációs akció során nyilvánultak meg, amelyet az tett lehetövé, hogy a kiutalási törvény szerint az igénylök nem csak saját lakóhelyükön igényelhettek földtulajdont. Ezt kihasználva az Állami Földhivatal cseh és szlovák igénylök tízezreit kívánta Szlovákia és Kárpátalja déli, magyarok által lakott vidékeire költöztetni.

A csehszlovák kolonizáció során a Dél-Szlovákiában létrehozott közel 130 telepen összesen több mint 3 ezer cseh és szlovák család, a Kárpátalján kialakított 16 kolónián pedig megközelítleg 300 család települt le.
„Hátulról közelítjük meg a rikítóan pirosfedeles telepet, egyelöre nincs elöttünk más, mint a betonistállók fehér fala. Furcsa fal, furcsa ablaknyílásokkal. Mintha megannyi erödítmény állna elöttünk, löréseivel vigyázva a széles nagydobronyi legelöt Nagy katonás négyszögben épült a telep, a közepe hatalmas tér. Olyan, mint valami szekértábor.” Balogh Edgár leírása a Bátyu melletti Svoboda (Szabadság) elnevezés legionáriusok által betelepített kolóniáról: A magyar panaszok visszatéröő eleme volt továbbá a szlovákiai magyarok kiszorítása az állami hivatalokból, a közigazgatásból. A hatóságok ugyanis az állam szempontjából eleve megbízhatatlanként könyveltek el minden magyart, így nemcsak a központi és járási állami hivatalokban, hanem a postahivatalokban és a vasútnál is alig dolgozott magyar nemzetiségüű személy. Noha a magyar pártok folyamatosan igyekeztek napirenden tartani ezeket és a további sérelmeket, mindez kevés eredménnyel járt. Prága ugyanis a két háború között végig ragaszkodott a nemzetállami elképzeléseihez, amelyekbe a nemzetiségek egyenjogúsítása nem fért bele.
A Kárpát-medence valamennyi országában jelentösen megnött az államalkotó nemzetiség aránya a kisebbségek rovására a két világháború között. Csehszlovákián belül a mai Szlovákia területén a cseh-szlovákok aránya 58%-ról 72%-ra nött. Számbelileg Csehszlovákiában volt a legnagyobb a magyar népesség csökkenése: kb. 30%. Demográfiai átalakulások (Cseh)Szlovákia
1910 – 881.326
1930 – 585.434
1941 – 761.434
1910 – 30,2%
1930 – 17,6%
1941 – 21,5% Kárpátalja
1910 – 185.433
1930 – 116.584
1941 – 233.840
1910 – 30,6%
1930 – 15,9%
1941 – 27,3% A magyarok számának és arányának változása a Kárpát-medencében 1910 és 1941 között Szántás Nagydobrony határában A két világháború közötti Csehszlovákiában törvények tiltották a magyar nemzeti jelképek nyilvános használatát és a magyar nemzeti ünnepek nyilvános megülését. A csehszlovák hatóságok az irredentizmus jeleként értékelték azt, ha valaki magyar nemzeti színeket viselt, nemzetiszín zászlót tüzött ki nyilvános helyen, vagy a magyar nemzeti himnuszt énekelte. Akik ezeket az elírásokat megsértették, azokat bíróság elé állították és elítélték. Nem lehetett nyilvánosan megünnepelni március 15-ét és Szent István napját sem. Augusztus 20-án
még a templomokban sem volt szabad ünnepi
misét tartani, söt a hatóságok már azt is
számon tartották, ha ezen a napon valaki
ünneplö ruhát vett magára. a figyelmet!
Full transcript