Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

NP 4 Freud három sikertelen kísérlete

No description
by

Csaba Szummer

on 17 February 2013

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of NP 4 Freud három sikertelen kísérlete

FREUD KAPCSOLÓDÁSI KÍSÉRLETEI A TERMÉSZETTUDOMÁNYOKHOZ ÉS AZ EMPÍRIÁHOZ FREUD
sz. 1856
1891: Az afáziáról
1893-95: Tanulmányok a hisztériáról, Joseph Breurral közösen
1895: Entwurf
1897: a csábítási elmélet feladása
1900: Álomfejtés
1912-13: Totem és Tabu
1913: szakítás Junggal
1921: Az én és az ős-valami
1927: Egy illúzió jövője
1937: Mózes
1939: meghal Londonban 1860-1870: az introspekció keresztezése a kísérletezéssel, a pszichológia megszületése
1897: a pszichoanalízis megszületése, nem a kísérleti módszerre támaszkodik. Beszédterápia, chimney sweeping, Anna O.
Freud "inherensen enigmatikus"
a 20. század legbefolyásosabb pszichológiai elmélete
ambivalens viszonyban van a felvilágosododással KINEK A HIBÁJA?
A felvilágosodás az emberben ottlévő irracionálisat tagadja, vagyis nem jár el racionálisan
Freud: tematizálja a tudattalant és az irracionálisat: álom, fantázia, érzelmek tanulmányozása a legtisztább felvilágosodás szellemében
A felvilágosodás ingatlan alapokra építkezett, üdvös hazugságokon alapult MILYEN A RACIONÁLIS MÓDSZER?
Világosan definiált, jól körülhatárolt, tiszta és éles fogalmak
Pontos algoritmusok, diszkurzív módszer
Még sem egyértelmű fogalom. Empirikus verifikáció, hermeneutikai kör,
A kísérleteket milliószámra végrehajtó parapszichológia kielégíti a popperi falszifikáció kritériumát, témáit (gondolatátvitel, telekinézis, prekogníció) pedig az akadémiai kutatók túlnyomó része kutatásra érdemesnek tartja, plauzibilis elmélet híján még sem tudott a parapszichológa a tudomány rangjára vergődni lassan száz éves története folyamán. "Amire a módszer mint szerszám nem képes, azt a kérdezés és kutatás fegyelmezettségével kell és lehet elérni." Amikor pedig a társadalomtudósok az „inadekvát alkalmazkodás” reduktív kényszerét érzik magukon, azt tárgyukat tekintve sokan közülük irracionális ideológiai nyomásnak gondolják.
Descartes és Hume reduktív attitűdje
Abszurd leegyszerűsítésekhez vezet
Minden kultúra a maga nyelvi-fogalmi rendszerének struktúrái szerint bontja ki a világot, önti formába tapasztalatait és választja ki a létezőkhöz való szinte végtelen számú viszonyulási mezőből azt a vékony szeletet, amit azután valóságnak tekint. „Az, hogy a világ az én világom, abban mutatkozik meg, hogy a nyelv határa (a nyelvé, amelyet egyedül én értek) az én világom határait jelentik”
A pszichoanalízis reduktív hermeneutika
Sokáig természettudománynak gondolták, mert
1. Freud ténylegesen tett kísérleteket arra PREPSZICHOANALITIKAI korszakában, hogy empirikus pszichológiát hozzon létre
2. A pszichoanalitikusok egészen az 1960-as évekig szcientista identitással tekintettek önmagukra
3. A pszichoanalízisen VANNAK naturalizáló vonásai 4.1. A REDUKCIONISTA FIATAL FREUD MÍTOSZA Freud lelki jelenségekről alkotott elképzelését életpályája kezdeti szakaszában általában azonosítják egyfajta durva fiziológiai redukcionizmussal ,. Redukcionista korszakának utolsó állomása lett volna az az 1895 ben keletkezett torzó, amely csak több mint egy évtizeddel halála után került elő, és amelyet bár Freud nem adott neki címet az Entwurf einer wissenschaftliche Psychology [Egy pszichológia tervezete] (a továbbiakban Tervezet) néven emlegetnek (Freud, 1950a). Freudra valójában enyhébb és rövidebb ideig tartó hatást gyakorolt a német neuropatológia fiziológiai redukcionizmusa, semmint azt általában feltételezik. Joseph Breuer 1882 ben, amikor beszámol Freudnak, fiatal barátjának, később híressé vált betegével, Anna O. val folytatott katarzis terápiájáról, egy olyan ténnyel szembesíti, amellyel kapcsolatban tanáraitól szerzett ismeretei teljességgel csődöt mondanak .; 1885 ben, 29 éves korában, hat hónapra Párizsba utazik, hogy Maurice Charcot tól, a német iskolával ellentétes szemléletû francia klinikai leíró neuropatológia egyik vezéralakjától tanulhasson. Hazajövetele után megjelenő első cikkeiben Freud egyértelmû tanúbizonyságát adja a német iskolával szembeni fenntartásainak. Ezekben a rövid írásokban (Freud, 1887; 1888a,b; 1889) tanárainak az idegrendszer mûködésére vonatkozó rigiden lokalicionista elképzeléseit bírálja. 1885 és 1890 között nézetei Charcot fiziológiai hipnózis felfogásától eltávolodva fokozatosan Bernheim pszichológiai koncepciója felé közelednek. 1891 ben írt, az afáziáról szóló neurológiai munkájában Freud egyértelmûen kifejezésre juttatja, hogy nem fogadja el a német iskola fiziológiai redukcionizmusát:"(...) az idegrendszerben lejátszódó fiziológiai események sora és a lelki folyamatok közötti viszony valószínûleg nem ok okozati jellegû", írja. "A lelki egy, a fiziológiaival párhuzamos folyamat" (Freud 1891, 55. old.). Ami a Tervezetet illeti, az, úgy tûnik, szerényebb szerepet játszott Freud gondolati fejlődésében, mint ahogyan a megjelenését (1950) követő két évtized során feltételezték. Már James Stratchey, a Standard Edition szerkesztője és fordítója megjegyzi, hogy Freud a Tervezet legtöbb fogalmát "inkább a pszichológiai jelenségeket szem előtt tartva", semmint a neurológiai adatokból kiindulva alkotta meg (S. E. 1, 646), Másrészt az is igaz, hogy Freud soha nem szakít teljes határozottsággal a neurológiai fiziológiai redukcionizmussal. "Biokémiai utópizmusáról" tanúskodó megnyilatkozásai mellett többek között élete utolsó, befejezetlen írása (Freud, 1982b[1940]) is erről árulkodik, amelyben az agykéreghez rendeli hozzá az ént, a lelki élet általa hiposztazált alrendszerét. Freud feltételezett prepszichoanalitikus redukcionista korszakát a fentiek alapján részben mítosznak tekinthetjük, mítosznak abban az értelemben, ahogyan Sulloway (1987) használja a szót; olyan történelmi narratívának, amelyet a pszichoanalízisre irányuló legkülönfélébb, egymással is rivalizáló kisajátítási szükségletek legitimációs igénye éltet. Habermas számára például, aki a freudi metapszichológia "szcientizmusát" bírálja, Freud feltételezett redukcionista korszakának az a funkciója, hogy a pszichoanalízis szcientizmusát teljes egészében ehhez kapcsolhassa, s ezzel a pszichoanalízisben diszfunkcionális "idegen testté" változtassa azt. A pszichoanalízist empirikus tudománynak tekintő naturalista pozíciót ezzel szemben inkább a kontinuitás hangsúlyozása jellemzi. A naturalista pozíció vagy közvetlenül támaszkodik Freud feltételezett neurológiai redukcionizmusára természetesen a Habermaséhoz képest ellenkező előjellel értékelve azt , és a pszichoanalízis eredeti, autentikus változatának kiáltja ki a Tervezet képében, ahogyan Pribram (1969) teszi, vagy pedig közvetve használja fel a természettudományos módszerek legitimáltatására 4.2. FREUD HÁROM SIKERTELEN KÍSÉRLETE EGY EMPIRISTA LÉLEKTAN MEGALAPOZÁSÁRA Freudot voltaképpen egész életében a pozitivista tudományideál és a humán jelenségek iránti érdeklődés kettőssége tartotta hatalmában. Eredetileg jogi egyetemre készül, és csak hosszas habozás után szánja rá magát, hogy végülis az orvosegyetemre iratkozzon be. Döntésében azonban, mint visszaemlékezik rá, jellemző módon Goethe természetről szóló esszéje (Über die Natur) George Steiner (1976) szavaival , "orfikus töredékei" befolyásolják meghatározó módon. Az egyetemi évek alatt, a Brücke laboratóriumában folytatott kutató munka kétségtelenül természettudományos elköteleződést jelez, Franz Brentano filozófiai kurzusainak intenzív látogatása azonban arra utal, hogy Freud a nem empirikus tudományok iránt is figyelemre méltó érdeklődést mutat. (Brentano jelentős szerepet játszik a filozfia történetében.) Az egyetem befejezése (1881) utáni évben folytatja szövettani kutatásait Brücke intézetében, kényszerítő anyagi okok miatt azonban még ebben az évben úgy dönt, hogy a kutatói pályát az idegorvosival cseréli fel. 1885 től, mint láthattuk, intenzíven foglalkozik a hipnózis elméletével és gyakorlatával. 1891 re Freud határozottan elutasítja a német neuropatológiai iskola fiziológiai redukcionizmusát, és dualista szemléletmóddal tekint a lelki jelenségekre. Az elméletképzés szempontjából nézve, úgy tûnik, semmi nem akadályozná abban, hogy a pszichoanalízist mint saját terminológiával rendelkező, önálló tudományt konceptualizálja; a Breuerral közösen írt Studien über Hysterie (1893 1895) katarzis modellje pedig arról tanúskodik, hogy Freud valóban elindult ebbe az irányba. Ezzel párhuzamosan azonban másfajta erőfeszítéseket is tesz, amelyek célja a neurózisok szexuális etiológiájának kidolgozása. Freud e korai elmélete szerint a patogén tényező nem a szexualitást szimbolizáló folyamatok zavara, hanem a szexuális élet konkrét, viselkedéses diszfunkciói. A Fliessnek írott levelek egyértelmûen arról tanúskodnak, hogy Freudot ekkoriban, a kor általános látásmódjának megfelelően , a neurózisok szexuális etiológiájának valamilyen mechanisztikus biológiai modellje foglalkoztatja. A Fliess levelek tanúsága szerint Freudot 1892 és 1895 között foglalkoztatja leginkább az a gondolat, hogy a lelki megbetegedések és a szexuális viselkedés között valamilyen közvetlen kapcsolat áll fenn. A levelekben olyan megfogalmazásokkal találkozhatunk, hogy a női neuraszténia a férfi neuraszténiájának közvetlen következménye (Freud, 1950b, 177), míg a férfineurózis oka lehet például a serdülőkori maszturbálás (id. mû, 179); patogén tényezőt jelent, Freud szerint a coitus interruptus mindkét nemnél (id. mû, 184), valamint megemlíti az örökletes tényező lehetőségét is (uo.). ). Bár ezek az elképzelések a pszichoanalízis későbbi fejlődése folyamán jórészt eltûnnek, az aktuál neurózis kategóriája, amely a szexuális diszfunkciók közvetlen hatására keletkező, az analízis számára nem hozzáférhető neurózis fajtát jelöl, árulkodóan őrzi emléküket. A Tervezet ezek szerint Freudnak már a második olyan kísérlete volt, amellyel empirikusan ellenőrizhető, operacionalizálható fogalmakhoz próbálta kapcsolni elméletalkotását. Míg az első modellben a szexuális élet feltételezett diszfunkciói tették volna lehetővé falszifikálható hipotézisek felállítását, a Tervezet modellje azzal kecsegtette Freudot, hogy a pszichológiai jelenségeket neurológiai adatokkal sikerül majd összekapcsolnia. Freud utolsó arra irányuló próbálkozása, hogy a pszichoanalitikus hipotéziseket a "pozitív tények birodalmához" kapcsolja, a csábítás elmélet volt, amely szerint a neurózist kiváltó patogén tényező egy, a "külső valóságban" többnyire a gyermekkorban ténylegesen lejátszódott csábítás traumája. Freud ettől az időponttól kezdődően arra az álláspontra helyezkedik, hogy a csábítások, amelyekről az analizált beszámol, az esetek döntő többségében a páciens gyerekkori fantáziáiban ahogyan Freud mondja, a pszichikus realitásban , nem pedig a "külső" valóságban játszódnak le. A fenti három redukciós kísérlet tudománytörténeti érdekessége, hogy maradványait nyersanyagot szolgáltattak Freud későbbi elméleti építkezéséhez. Freud módszere mindhárom esetben az, hogy fogalmait nem veti el, hanem átértelmezi, metafórákká változtatja őket. Így kerülnek az analitikus elméletben a kezdetben szószerinti értelemben vett szexuális funkciók helyébe a szexuális jelentéseket reprezentáló szimbolizációs folyamatok, így értelmeződik át az "idegi energia" kezdetben fiziológiai entitásként elgondolt fogalma a libidó pszichológiai fogalmává, végül így lép a reálisan elszenvedett csábítás traumájának helyébe a gyerek saját fantáziája arról, hogy a felnőtt őt elcsábítja. A szexualitással kapcsolatban Wilhelm Reich (1977) orgazmus elmélete erre a példa, a Tervezet modelljét illetően Karl Pribram (1969) méltatása, míg a csábítás elméletet a huszas évek végén Ferenczi, a hetvenes évektől kezdődően pedig a családon belüli abúzus témájának egyre erőteljesebb publicitásával párhuzamosan a feminizmus egyes képviselői, valamint a „recovered memory” elmélet hívei próbálták meg rehabilitálni. Amennyiben Freud nem hajtotta volna végre a fentebb említett átértelmezéseket, mûve ma már minden bizonnyal csupán tudománytörténeti érdekességgel rendelkezne, és korának többi olyan mechanicista próbálkozása között tartanánk számon, amely neurológiai vagy másfajta, többnyire darwinista fogantatású természettudományos hipotézisekkel rugaszkodott neki a lelkimûködések magyarázatának. Miközben , a mechanikus vállalkozások a természettudományos ismeretek és a lelki jelenségekről felhalmozott tradicionális tapasztalatok közötti rövidrezárásoknak bizonyulnak, Freudnak olyan átfogó elméleti rendszert és gyakorlatot sikerült létrehoznia, amellyel a nyugati ember önmagáról alkotott képét radikálisan átalakította. 4.3. FREUD ERŐSŐDŐ KÍSÉRLETELLENESSÉGE MINT AZ IMPLICIT METODIKAI TISZTÁNLÁTÁS BIZONYÍTÉKA Freud bármennyit is beszélt róla, nem próbálta tárgyát a rendelkezésére álló módszerhez, a kor fogalmai szerint üdvözítőnek gondolt pozitivista metodológiai elképzelésekhez hozzáidomítani. Mihelyst empirista elméletalkotási kísérletei a csődöt mondtak, virtuóz könnyedséggel átértelmezte azokat, és az általa életre hívott biográfiai hermeneutikai módszerbe építette be őket. Feszültség támadt azonban metodológiai deklarációi és a ténylegesen alkalmazott hermeneutikai metodika között. Freud, amikor metodológiailag sorolja be az általa létrehozott diszciplinát, akkor minden esetben deklarálja, hogy természettudománynak tekinti; másfelől messzemenő közönyt tanúsít akkor, amikor a természettudományok legfontosabb módszerének, a kísérleti igazolásnak a pszichoanalízisbe való bevezetésének a lehetősége vetődik fel. A freudi életmû kiteljesedésével párhuzamosan mind világosabban rajzolódik ki az a tendencia, hogy Freud egyre jobban elfordul az empirikus igazolás lehetőségétől. 1914 ben még úgy méltatja Jungnak (1918[1906]) a szóasszociókra adott reakcióidőket vizsgáló kutatását, hogy az "első híd, amely a kísérleti pszichológiát a pszichoanalízishez kapcsolja" (id. Rosenzweig, 1976, 171), később viszont úgy ítéli meg, hogy ez a módszer semmit nem hozott a pszichoanalízis számára. 1918 ban, az Álomfejtés ötödik kiadásában megjelenő lábjegyzetében Freud (1985[1900]) még csak udvariasan kitér az elől, hogy Otto Pötzlnek (1960[1917]) a pszichoanalitikus álomelmélet empirikus alátámasztására irányuló vállalkozását metodológiai szempontból méltassa mondván, hogy az "messze túlmegy azokon a célokon, amelyeket a jelen könyv értelmében vett ’álomfejtés’ maga elé tûzhet"(137) , 1934 ben azonban, Saul Rosenzweig hasonló tárgyban hozzá írott levelére már szinte teljes elutasítással válaszol: Végül 1937 ben, amikor egy olyan folyóirat ötletét vetik fel előtte, amely a pszichoterápiás elméletek kísérleti alátámasztását tûzte volna ki céljául, már teljesen szükségtelennek ítéli a vállalkozást. "A pszichoanalízis a pozitivizmust hívta segítségül, hogy legitimizálja azt az állítását, miszerint a kauzális kapcsolatokat tanulmányozó determinisztikus tudomány" Néhány jelentős kivételtől eltekintve mint amilyen például Binswanger (1955a; b:[1926]) a huszas években, aki talán elsőként nevezi hermeneutikának a pszichoanalízist, vagy Thomas Mann (1970b [1936]), aki a Mester 80. születésnapján elmondott ünnepi beszédében a pszichoanalízis Nietzschével és Schoppenhauerrel, no meg Junggal való rokonságára hívja fel a figyelmet , elmondhatjuk, hogy a pszichoanalízis naturalista identitását megkérdőjelezni egészen a hatvanas évekig egyet jelentett a Freud tudománya elleni támadással. Azok a szerzők, akik a pszichoanalízist az empirikus tudományok közé sorolják, kétféle módon érvelnek. Az első csoport arra hivatkozik, hogy mivel Freud a pszichoanalitikus terminológia jelentős részét a természettudományokból veszi át, ezért fogalmai tulajdonképpen természettudományos például "kriptoneurológiai" (Pribram, 1969), vagy "kriptobiológiai" (Sulloway, 1987) fogalmak. A másik csoport, amelybe elsősorban a pszichoanalízissel rokonszenvező kísérleti pszichológusok és pozitivista beállítottságú pszichoanalitikusok tartoznak, elismeri ugyan, hogy a pszichoanalízis jelenlegi formájában "még nem" empirikus tudomány, ugyanakkor azt vallja, hogy megfelelő metodika bevezetésével azzá tehető. 4.4. FREUD ELHAGYJA A NATURALISTA TUDOMÁNY FÖLDJÉT ÉS MEGALAPÍTJA A MÉLYHERMENEUTIKA BIRODALMÁT

A századforduló kivételes szellemtörténeti jelentőségét az adja, hogy talán az utolsó történelmi pillanat, amikor még megalkotható volt egy grand récit. Ma ugyanis (legalábbis a tudományon belül) már senki sem engedhet meg magának olyasfajta kalandozásokat, mint Freud a pszichoszexuális élet fázisairól szóló elméletében, később kultúrantropológiai és az életösztön és a halálösztön dichotómiájára vonatkozó fejtegetéseiben. A német kultúrkör sajátos állapota kellett ehhez, a Helmholtz-iskola radikális redukcionizmusa és a romantikus gyökerű schellingi természetfilozófia még erőteljes hatása . A német egyetemeket termékeny kettősség jellemezte a 19. sz. utolsó harmadában, ami kulcsfontosságú volt a kísérleti pszichológia mellett a pszichoanalízis születése szempontjából is „a kísérletező fiziológus és a filozófus szerepeinek vegyítése” /…/, „a romantikus gondolatok fontossága, valamint a humán és természettudósok egymáshoz való közelsége.” határozta meg a német egyetemi életet /…/ állandó interakció volt mind az akadémiai versengés terén, mind pedig a majdani kutatók egyéni nevelésében a filozófiai spekuláció, a humaniórák és a természettudomány között.” (Pléh, i. m, 142. old.) Freudnál különösen szembeszökő a kettős vonzódás a természettudományokhoz és a humántudományokhoz, amit életpályája kezdeti, neurológusi szakasza felerősít,. Freud kreativitásának igazi kibontakozásához arra volt szükség, hogy visszataláljon a hajlamainak igazán megfelelő humán tudományokhoz, ahonnét 17 éves korában elfordult, amikor elkezdte az orvosi egyetemet. A huszas évektől, a Bécsi Kör filozófusainak a fellépésétől egészen az ötvenes évekig, az analitikus filozófia megjelenéséig, tehát éppen a pszichoanalízis elfogadtatásának az évtizedeiben a pozitivizmus dominálta a tudományfilozófiát. Olyan szellemi közeg, ahol kéz a kézben jár a természettudományok mindenhatóságában bízó szcientizmus és a miszticizmus, és különös frigyükből fantasztikusnál fantasztikusabb elméletek születnek.

Ismeretes, hogy Freud legjobb barátja, Wilhelm Fliess berlini orr- és torokspecialista szilárdan hitt a nazogenitális elméletben, vagyis abban, hogy az orr és a női nemiszerv közvetlen fiziológiai kapcsolatban áll egymással, így logikusnak tűnt, ha az orrkagyló operációjával próbált különféle nőgyógyászati panaszokat megszüntetni . Freud vonzódása a misztikus, spekulatív Fliesshez, vagy érdeklődése a telepátia iránt, amiben Ferenczi persze teljes mértékben osztozott vele, mind-mind azt bizonyítja, hogy ezek a komoly férfiak egy kisgyermek vagy inkább egy lelkes kamasz naivitásával vártak arra, hogy feltáruljanak előttük a természet és az élet titkai. „agyvelő-tevékenység nélkül lelki élet, lelki tevékenység nincs. […] Arról azonban, hogy mi az összefüggés a kettő között, igen keveset tudunk. Nekem az a benyomásom, hogy tulajdonképpen már tudjuk, csak még nem fedeztük fel. Hogy úgy mondjam, az orrunk előtt van a megoldás, csak még nem vettük észre.” Vagyis a fátyol bármikor fellebbenhet a Természet legféltettebb titkáról. Erős találóan állapítja meg: „Minden jel arra mutat, hogy ezek az emberek [Freud, Groddeck, Ferenczi és Jung – Sz. Cs.] igen hasonló forrásokból táplálkoztak és hasonló motivációk táplálták őket: a természetfilozófia vitalisztikus elméleteitől várták ’a lélek titkának’ megfejtését, és azt remélték, hogy e titok birtokában hatalmas gyógyító erőre tesznek szert. […] az újkori tudomány projektuma eljutott szélső pontjáig, a lélek meghódításának kísérletéhez. Ez a kísérlet azonban végzetes jelentőségű a modernitásra nézve. A freudi pszichoanalízisben a felvilágosodás modernista emberképe és a német romantika-posztromantika antimodernista víziója találkozott. a modernitás alapját kezdi ki a karteziánus én dekonstrukciójával; ha nem igaz ugyanis az én szubjektum feltételezése, hogy korlátlanul önmaga ura, akkor nincsen a Descartes által keresett és az én szubjektumban megtalálni vélt „arkhimédeszi pont”, a „végső és rendíthetetlen alap”
Full transcript