Introducing 

Prezi AI.

Your new presentation assistant.

Refine, enhance, and tailor your content, source relevant images, and edit visuals quicker than ever before.

Loading…
Transcript

Krisztus tanúi

A tanítványság célja

Jézus tanúi

A Szellem ereje

A Szellem ereje

„De erőt kaptok, amikor a Szent Szellem eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a föld legvégső határáig.” (Apostolok cselekedetei 1:8)

A nagy misszió-parancs

A nagy misszióparancs

„Jézus pedig hozzájuk ment, és azt mondta nekik: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében. Mindannak megtartására tanítsátok őket, amit én parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:18-20)

Jézus keresztényei

Jézus keresztényei

„és rátalálva magával vitte Antiókhiába. Így aztán egy teljes esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.” (Apostolok cselekedetei 11:26)

Az igazság ismerete

Az igazság ismerete

„Azt mondta azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” (János 8:31-32)

Tanítványok és tanúk

Személyes tapasztalat

Személyes tapasztalat

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünkkel érintettünk az életnek igéjéről – az élet megjelent, láttuk, tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk –, amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk, éspedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1János 1:1-3)

A hiteles bizonyíték

A hiteles bizonyíték

„Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk. Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Szelleméből adott nekünk. És mi láttuk, és bizonyságot is teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül.” (1János 4:12-14)

Veled mit tett az Úr?

Veled mit tett az Úr?

„Az az ember pedig, akiből az ördögök kimentek, arra kérte, hogy vele maradhasson, de Jézus elküldte őt, és azt mondta neki: Térj vissza otthonodba, és beszéld el, milyen nagy dolgokat tett veled Isten. El is ment, és az egész városban elhíresztelte, milyen nagy dolgokat cselekedett vele Jézus.” (Lukács 8:38-39)

Ebben a világban

Mennyei állam-polgárság

Mennyei állampolgárság

„Ha e világból valók volnátok, a világ szeretne titeket, mint az övéit, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én kiválasztottalak titeket magamnak e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra a beszédre, amelyet mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd, ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.” (János 15:19-20)

Van feladat!

Van feladat!

„A te igédet nekik adtam, és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem a világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem a világból való vagyok.” (János 17:14-16)

Nagykövet és tanú

Nagykövet és tanú

„Úgy, amint te elküldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba. Én odaszentelem magamat értük, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban. De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik majd az ő beszédükre hisznek bennem, hogy mindnyájan egyek legyenek, Atyám, mint te énbennem, és én tebenned, ők pedig mibennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (János 17:18-21)

Élet és világosság

Az élet kenyere

Az élet kenyere

„Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá, ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké. Ez a kenyér pedig az én testem, amelyet odaadok a világ életéért.” (János 6:51)

Kenyérré válni

„Az áldás pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-e? A kenyér, amelyet megtörünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-e? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan, mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.” (1Korinthus 10:16-17)

A világ világossága

A világ világossága

„Ismét szólt hozzájuk Jézus, és azt mondta: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, sosem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (János 8:12)

A világosság bennünk

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és világítson mindenkinek a házban. Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:14-16)

Dicsőséges életcél

Dicsőséges életcél

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdon népe vagytok, hogy hirdessétek a hatalmas tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket,” (1Péter 2:9)

Jézus tanúi

Jézus tanúi

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünkkel érintettünk az életnek igéjéről – az élet megjelent, láttuk, tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk –, amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk, éspedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.” (1János 1:1-3)

Learn more about creating dynamic, engaging presentations with Prezi