Hősök tere

1. Egy vándorszínész reményei

1. Egy vándorszínész reményei

Bessenyei Ferenc színpadi pályája apja tragikus halálával indult. Egyik pillanatról a másikra az öt fős család fenntartójává kellett válnia. Szerencsére a hódmezővásárhelyi nyári színkörben vendégszereplő szegedi Városi Színház társulatában munkát talált: kórustag lett. Ezzel a játékok és álmodozások ideje lejárt, a gyerekkor véget ért. Új világba került, sajátos társadalmi és erkölcsi törvények közé. Egy évvel később, 1940-ben már a szegedi társulat tagja. Ezt követően Miskolc, egy ideig ismét Szeged majd Pécs voltak főbb állomáshelyei. Közben, 1944-ben, a budapesti Nemzeti Színház szerződtette. A vidéken játszó fiatalember tehetségének híre eljutott az ország első számú teátrumába. Ekkor mindössze huszonöt éves. A háborút követően azonban nem hosszabbították meg szerződését, így ismét Miskolcra került. A vidéken töltött évtizedet művészi pályájának meghatározó időszakaként tartotta számon. Játszott népszínműben, operettben, drámában – mindent, amit színész eljátszhat. Kárpótolta a sors a kimaradt főiskolai évekért, hisz az utolsó nagy komédiásgenerációtól tanulhatta a mesterséget.

Károly szerepében

Hermann Heyermanns: Remény

Budai színház, 1945

Bojár Sándor felvétele

2. Fényben, dicsőségben

2. Fényben, dicsőségben

Bessenyei Ferenc legragyogóbb művészi időszakát a Nemzeti Színházban élte, az 1950-es években. A tapasztalatokban gazdag vidéki éveknek köszönhetően rövid időn belül a színház egyik vezető színészévé vált. A nagy kiugrás sem váratott sokáig magára. A forradalmár Svángya matróz szerepében tűnt föl a korra jellemző szovjet darabban. Egy legendás népi hős jelent meg a színen, az igazság bajnoka. Színpadi diadalával azt is bizonyította, hogy teljes fegyverzettel készen áll a hősi jellemek megformálására. Az 1950-es években nagyszerű szerepeket kapott, és kimagasló alakításokkal lepte meg a közönséget. Ezzel magyarázható, hogy mindkét Kossuth-díját e korszaknak köszönhette.

A színművészek részéről az egyik legaktívabb szereplője és elkötelezett híve volt az 1956-os forradalomnak. Október 23-án délután a Bem szobornál a Szózatot szavalta, Major Tamás leváltását követően a Nemzeti Színház háromtagú vezetőségének tagjává választották, majd a Nemzeti Színház Forradalmi Bizottságának elnöke lett. November végén a Kodály Zoltán elnökletével megalakult Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökségi tagjaként ő képviselte a színésztársadalmat.

Svángya, matróz szerepében

Konsztantyin Trenyov: Ljubov Jarovaja

Nemzeti Színház, 1950

Wellesz Ella felvétele

3. Bánk bán

3. Bánk bán

Bessenyei Ferencet Katona József Bánk bán című drámája végig kísérte pályáján. Kevesen tudják, hogy a Nemzeti Színházban 1951-ben bemutatott előadás előtt néhány évvel már játszotta Bánkot Miskolcon. Erre a szerepre való felkészülés egy életen át tartó küzdelmet hozott számára. Sokszor hangoztatta, hogy a harminc év alatt több mint ötszázszor lépett színre benne, és annyiszor meg is bukott. Bánkról gondolkodom címmel szereptanulmányt írt, melyben sorra vette a dráma dramaturgiai buktatóit, majd igyekezett ezekre megoldást találni. Élénk vitát váltott ki az a megállapítása, mely szerint a Bánk bánt egy évszázada a kegyelet tartja össze, és ha az utókor nem igazít a darabon, ez is fogja megölni. Nem véletlen ez a heves kirohanás, hisz nincs nagyobb csapás a színész számára, mint az, ha kudarcnak éli meg játékát. Amikor rosszabb színésznek látszik, mint amilyen valójában.

Bánk bán szerepében Máthé Erzsivel

Katona József: Bánk bán

Nemzeti Színház, 1970

4. Othello

Othello

Színészek áldott, isten közeli színpadi jelenetekről mesélnek, melyek ritka kincsek az életükben. Bessenyei Ferenc számára az Othello ez a pillanat volt. A világirodalom legcsodálatosabb szerepeként emlegette, kortársai pedig pályája talán legnagyobb sikereként értékelték az 1954-es bemutatót. Vallomása szerint szívét-lelkét beleöntötte alakításába. Othello a mindene lett. Sokat köszönhetett az előadás rendezőjének, Nádasdy Kálmánnak. A színész őt tartotta a korszak legzseniálisabb egyéniségének, akitől művészete szárnyakat kapott. Bessenyei Ferenc ezért az alakításáért méltán kapta meg 1955-ben a második Kossuth-díját. Másfél évtizeddel később, amikor 1973-ban a Madách Színházban ismét eljátszotta, már senkit nem érdekelt a velencei mór.

Egy új színész- és rendezőgeneráció emblematikussá vált előadásában Jagó alakja vált főszereplővé, érte rajongott a közönség.

Othello szerepében

William Shakespeare: Othello

Madách Színház, 1973

MTI - Keleti Éva felvétele

Görgey Artúr szerepében

Németh László: Az áruló

Madách Színház, 1966

Wellesz Ella felvétele

A történelem sodrában

Bessenyei Ferenc pályája során a történelem kimagasló alakjait formálta meg: Kossuth Lajost, Széchenyi Istvánt, Görgey Artúrt és Galileit. Ezeket a hősöket hasonló lélekállapot, temperamentum jellemezte, s a kiélezett helyzetekben sokszor hasonlóan cselekedtek. A művész e szerepek megformálása során nagy csatákat vívott önmagával. Vigyáznia kellett, hogy a jellemben, gondolkodásban egymáshoz közel álló alakok ritmusban, modorban ne hasonlítsanak. Ezek a hősi szerepek álltak hozzá a legközelebb. Ezekben tudta saját érzéseit és gondolatait a leghitelesebben megjeleníteni.

Különösen Kossuth Lajos személyisége érdekelte. Izgalmas színháztörténeti pillanat volt, amikor Kossuth és Görgey szerepével egyszerre viaskodott. Kossuthot Illyés Gyula Fáklyalángjában a Nemzeti Színházban alakította, míg Görgeyt Németh László Az áruló című művében a Madách Színházban formálta meg. Hősszerepei közül kiemelkedik Galilei; ennek köszönhette, hogy megismerkedett Németh Lászlóval, akit szellemi vezetőjének tartott.

5. A történelem sodrában

6. A nép forradalma

A nép forradalma

Bessenyei Ferenc pályáján a plebejus hősszerepek sorozata 1950-ben a Nemzeti Színházban kezdődött a Ljubov Jarovaja című előadás Svángya matrózával. A színész tiszta lelkű, bátor és rendíthetetlen embereket formált e karakterekből, akik a történelem sorsdöntő pillanataiban, akár életük árán is, mindig helyt álltak. Ezeket a figurákat a Bessenyeiből áradó őserő és a magával ragadó szenvedély hitelesítette. Összhangban a művész küldetéstudatával, Bessenyei ugyanis azt vallotta, hogy pozitív hősöket kell ábrázolni a színpadon. Ilyen feladatnak bizonyult Dózsa György megszemélyesítése is. A szerepet első ízben, legintenzívebb művészi időszakában, az 1950-es évek közepén játszotta. Illyés Gyula darabja parabolisztikusan szólt a legendás parasztvezérről. A művet 1956 januárjában mutatta be a Nemzeti Színház, erre az előadásra is utalt Bessenyei, amikor kijelentette, hogy már az októberi események előtt forradalmat csináltak a színpadon. Dózsa alakját évtizedekkel később, Székely János monodrá-májában is megformálta.

Dózsa György szerepében

Illyés Gyula: Dózsa György

Nemzeti Színház, 1956

Magyar Fotó - Farkas Tamás felvétele

7. A lélek húrjai

A lélek húrjai

Bessenyei Ferenc a nagy történelmi korszakokat megidéző előadások mellett olyan művekben is játszott, amelyek magánéleti drámákat jelenítettek meg. E színjátékok finoman megrajzolt alakjai éppen olyan jól álltak a színésznek, mint a történelem robosztus karakterei. A különleges találkozások során új arcát tárta a világ elé. A célratörő, bátor és igazságkereső hősök helyett érző, esendő emberekét, akik rendre alulmaradtak a világgal vívott csatában. A Nemzeti Színház 1952-ben színre vitte Csehov Ványa bácsi című darabját. A nevezetes előadásban Bessenyei Asztrov doktort alakította. E félresiklott életű, célját vesztett férfi szerepében a művész ismét remekelt. Véleménye szerint az a színész, aki Csehovot nem játszott, nem is tudja, mi az igazi színjátszás. A darabot a Nemzeti Színház legendás rendezője, több, egymást követő színészgeneráció által csodált Gellért Endre vitte színre, akiről Bessenyei egész életében úgy nyilatkozott, hogy rendezőként ő volt rá a legnagyobb hatással. Nem véletlen, hogy a rendező tragikus halálig a művészt Gellért-színészként tartották számon. Gellért halála után sokak szerint Bessenyei nem is talált többé igazán magára.

Tyetyerev, a kántor szerepében

Makszim Gorkij: Kispolgárok

Madách Színház, 1964

Wellesz Ella felvétele

8. A komédiázás ideje

A komédiázás ideje

Bessenyei Ferenc életművében legalább olyan fontosak azok a darabok, melyekben muzikalitásáról és komédiázó hajlamáról tehetett bizonyságot. Bár igen ritkán kérték fel, mindig szívesen vállalt zenés színházi feladatot. Két előadást, két kimagasló alakítást, két színpadi alakot kell kiemelni. Az egyik Sir John Falstaff, aki életerejével, áradó, vaskos humorával William Shakespeare egyik legsokoldalúbban ábrázolt teremtménye. Falstaffot a Nemzeti Színház A windsori víg nők című előadásában, 1959-ben személyesítette meg Bessenyei. Vérbő játékkal, ravasz bölcsességgel életre keltett iszákos lovagja a komédiázás igazi mesterévé avatta. A másik fontos szerep, az életmű egyik ikonikus alakja, Tevje, az anatevkai tejesember Jerry Bock, Sheldon Harnick és Joseph Stein Hegedűs a háztetőn című musicalből. Az óriási sikerszériában játszott előadás hihetetlen népszerűséget hozott a művésznek. A felfokozott hangulatot az a tény is befolyásolta, hogy az 1973-as bemutatót az évad végén betiltották, a színház csak 1985-ben tűzhette ismét műsorra. Fölmerülhet a kérdés: hogyan jut el valaki a Nemzeti Színház színpadától az Operettszínházig? Maga Bessenyei adta meg a választ. Azt nyilatkozta, hogy ebben a kisemberben benne rejlik az összes történelmi hős, akiket egykor eljátszott.

Sir John Falstaff szerepében

William Shakespeare: A windsori víg nők

Nemzeti Színház, 1959

MTI - Keleti Éva felvétele

1. A siker kapujában

A siker kapujában

Gábor Miklóst 1945-ben az ország legrangosabb társulata, a Nemzeti Színház szerződtette. Első sikerét mégsem itt, hanem Várkonyi Zoltán Művész Színházában aratta: a direktor jó szemmel ráosztotta Cocteau Rettenetes szülők című darabjának Micheljét. Ennek a francia fiatalembernek a viselkedését és modorát a moziban felnövő Gábor jól ismerte, és élethűen jelenítette meg. Nem csoda, hogy alakítását a szakma, a kritika és a közönség egyöntetű elismerése övezte. A vendégjáték jó befektetésnek bizonyult, hiszen a Nemzeti Színházba visszatérve egyre rangosabb szerepeket kapott. A Nemzeti társulata ekkor még őrizte a két világháború közötti színjátszás hagyományát, ezért ez az időszak Gábor Miklós számára a szakma mesteriskoláját jelentette. Bár a repertoár főként Shakespeare, Molière, Racine és Shaw műveire korlátozódott, Major Tamás és Gellért Endre rendezéseiben olyan színész-nagyságoktól tanulhatta meg a színjátszás fortélyait, mint Bajor Gizi, Rátkai Márton, Somlay Artúr és Makláry Zoltán.

Richmond szerepében

William Shakespeare: III. Richárd

Nemzeti Színház, 1947

Wellesz Ella felvétele

2. Hit és kiábrándulás

Hit és kiábrándulás

Gábor Miklós 1945-től, elkötelezett kommunistaként, elvállalta a párttitkári funkciót a Nemzeti Színházban, 1950-től pedig részt vett a Színház- és Filmművészeti Szövetség vezetőségének munkájában. A Szövetség folyóiratában, a Színház- és Filmművészetben publikált írásainak középpontjában az orosz rendező, Sztanyiszlavszkij nevéhez fűződő lélektani realizmus magyarázata és propagálása állt.

A Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárával, Rákosi Mátyással szembeálló Nagy Imre fellépését követően fokozatosan ráébredt, hogy politikai szerepvállalását, hitét nem meggyőződés, hanem a képmutatás működteti. A Nemzeti Színházban folyó hatalmi játszmák egyre mélyebb nyomot hagytak színészi munkáján, ezért 1954-ben úgy döntött, a Madách Színház társulatához szerződik.

Naplójában az 1956-os forradalom eseményeiről minden pátosz nélkül, hol lelkesen és várakozással telten, hol pedig szkeptikusan és kritikusan számolt be. Ezt követően nem lépett többet a politika színpadára.

Sztálin szerepében

V. Visnyevszkij: Feledhetetlen 1919

Nemzeti Színház, 1952

Wellesz Ella felvétele

Hamlet szerepében

William Shakespeare: Hamlet

Madách Színház, 1962

MTI - Bartal Ferenc felvétele

3. Hamletek

Hamletek

Gábor Miklós 1962-ben a Madách Színházban pályájának kimagasló teljesítményét nyújtotta Shakespeare Hamletjének címszerepében. A dán királyfi története – a közönség, a kor, a darab és a színész kivételes összhangjának köszönhetően – a magyar színpadokon addig soha nem tapasztalt sikerszériát futott be. Hamlet alakja ebben az összefüggésben az 1956-os forradalom terhével küzdő, saját felelősségével és lehetőségeivel szembenézni kénytelen nemzedék szimbólumává vált. A Gábor alakításában megszólaló légies, érzékeny, önmagával vívódó lírai hős a Madách Színház kivételes korszakában született. Az 1960-as években a Madách Színház előadásait egyedülálló, korszerű, realista játékmód jellemezte, melyet a kiváló egyéni és együttes teljesítményt nyújtó művészek közös erőfeszítéssel alakítottak ki. A Hamlet ebből a nézőpontból egy olyan láncszem, melyhez szorosan kapcsolódnak azok a darabok, melyek eltérő szituációból kiindulva, de ugyancsak a hamleti – „Lenni vagy nem lenni?” – kérdést járják körül. A Hamlet mellett Gábor Miklós jó néhány alakítása – Lorenzo Medici, a Sarkadi-darabok főhősei, valamint IV. Henrik alakja – ebből a bonyolult kölcsön-hatásból nőtt ki.

Első Sancho szerepében

Szerb Antal: Ex

Madách Kamaraszínház, 1965

Wellesz Ella felvétele

Vígjátéki tökély

Gábor Miklós alig múlt húsz éves, amikor amorózó külsejével, komédiás ösztönével és kitűnő énekhangjával elbűvölte a közönséget. A Nemzeti Színházban játszott klasszikus művek prózai szerepei után a Madách Színházban találtak rá azok a magyar és külföldi vígjátékok és zenés darabok, melyek a komoly drámai szerepek között igazi felüdülést jelentettek számára. Azt szerette volna, ha jobban kihasználják vérbeli komédiás ösztöneit és énektudását, ám csak ritkán nyílt lehetősége, hogy ebben a szerepkörben bizonyítson. Talán ezért is tulajdonított nagy jelentőséget a vígjátékokban és a két világháború között született magyar darabokban aratott sikereinek. Szomory Dezső Hermelinjében ő játszotta a főhőst, Pálfi Tibort. Erről a szerepéről azt vallotta, hogy színészi megoldásaiban a Hamleten is túltett. Ha már színészi életművéből kimaradtak a műfaj klasszikusai, rendezőként igyekezett pótolni: Molnár Ferenc Olympia, Oscar Wilde Bunbury és Georges Feydeau Osztrigás Mici című művének színrevitele arról árulkodik, hogy Gábor Miklós rendezőként is kiválóan értette, mi kell a vígjátéki tökélyhez.

4. Vígjátéki tökély

5. Tudatosság és ösztönösség

Tudatosság és ösztönösség

Gábor Miklós életműve egyedülálló a magyar színháztörténetben: mintegy százötven színpadi szerepe mellett hét kötete jelent meg. Írásaiban szerepnélküli őszinteséggel beszél a színészi felkészülés legrejtettebb pillanatairól, a szereppel való küzdelemről. Bár az egyes előadásokhoz kapcsolódó szövegek széleskörű tájékozottságáról és páratlan elemzőkészségéről tanúskodnak, mégis cáfolják azt az elképzelést, amely Gábort intellektuális színésznek tartja. Ezek a jegyzetek ugyanis sokszor rögzítik a színész testéből, ösztöneiből kibontakozó „koncepciót”. Gábor ezekben a pillanatokban őszinte kíváncsisággal szemléli önmagát, szinte meglepetésként hat rá, ahogy egy-egy gesztusban sikerül megragadnia az adott figurát. A pályáján mérföldkőnek számító ala-kításaihoz – Robespierre, III. Richárd, Oidipusz király és Alceste figuráihoz – fűzött gondolatai jól szemléltetik színészetének fenti paradoxonát. Szophoklész és Molière drámáinak címszerepére készülve azonban azzal szembesült, hogy az ösztönösen megtalált „koncepció” összeegyeztethetetlen a Madách Színház akkori játékstílusával.

Richárd szerepében

William Shakespeare: III. Richárd

Madách Színház, 1969

MTI - Keleti Éva felvétele

6. Mester és tanítvány

Mester és tanítvány

Gábor Miklós 1974-ben Ruszt József hívására csatlakozott a kecskeméti Katona József Színház társulatához. Sokan értetlenül fogadták döntését, önmaga azonban szükségesnek látta ezt a váltást: úgy érezte, a Madách Színház légköre nem kedvez színészi megújulásának. Ruszt kísérletező, képzeletre építő színháza a műhelymunka örömeivel ajándékozta meg. Együttműködésükben a mester és a tanítvány szerep sajátosan egymásba fonódott. A korábban amatőrökkel és vidéki társulatok művészeivel dolgozó Ruszt a Hamlet óta csodált színésszel számottevő rendezővé lépett elő, míg Gábor az alternatív színjátszás módszereivel találkozva a színészi kifejezés új lehetőségeivel ismerkedett meg. A közöttük kialakult baráti, művészi kapcsolat a kecskeméti évek után is megmaradt. Ennek egyik kiemelkedő állomása Madách Imre Az ember tragédiájának 1983-as zalaegerszegi bemutatója. Ruszt új felfogásban a mű játékhagyományától teljesen eltérő szerep jutott Lucifernek – s Gábor Miklósnak. Útjaik legközelebb 1991-ben, a Ruszt vezette Független Színpadon találkoztak. A Nemzeti Színháztól elszerződött művész a függetlenek szegényes körülményei között megtalálta színházi ideálját, azt a színházat, ahol a színházi illúzió egészét a színész testi kifejezőereje teremti meg.

Lucifer szerepében Áron Lászlóval

Madách Imre: Az ember tragédiája

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg, 1983

MTI - Ilovszky Béla felvétele

Kivételes összhangok

A színházban Gábor Miklós a próbafolyamatot szerette leginkább. Rendezői közül azokkal tudott jól együttműködni, akik instrukcióikkal csupán beindították színészi fantáziáját, s hagyták ötleteit kibontakozni. Talán nem véletlen, hogy pályájának három kiemelkedő szakaszát ezekhez a rendezőkhöz kötötte. Az eszményi rendező szerepét a Nemzeti Színházban Major Tamás és Gellért Endre, a Madách Színházban Ádám Ottó, Pártos Géza és Vámos László, Kecskeméten pedig Ruszt József töltötték be számára. A kecskeméti társulat „felrobbantása” után azonban már csak néhány kivételes alkalommal valósult meg ez az összhang. Ezek az előadások, melyek Gábor pályáján egy-egy jutalomjáték jelentőségével értek föl, a magyar színháztörténetben is figyelemre méltóak. A hazai színpadokon jórészt ismeretlen szerző, Adolphe Cormon XIX. századi alkotását, A két árvát a korabeli játékstílus felelevenítésével, bravúros színészi megoldásokkal vitték színre Vámos László rendezésében. William Shakespeare A velencei kalmár című vígjátékát negyvenévnyi hallgatásából szabadította ki az 1986-os nemzeti színházi előadás. Eörsi István Az interjú című drámáját pedig témája és bemutatásának körülményei avatták kivételes színházi eseménnyé.

7. Kivételes összhangok

Shylock szerepében

William Shakespeare: A velencei kalmár

Nemzeti Színház, 1986

Ikládi László felvétele

Rendezés közben

Füst Milán: Negyedik Henrik király

Népszínház a Várszínházban, 1979

MTI - Benkő Imre felvétele

Rendezőként is színész

Gábor Miklós először 1970-ben kapott lehetőséget, hogy rendezőként is kipróbálhassa magát: Eszményi gyilkos címmel Agatha Christie-krimit vitt színre a Madách Kamarában. Az előadás nem váltott ki jelentősebb visszhangot, talán ez is közrejátszott abban, hogy csak 1977-ben rendezett ismét. A kecskeméti társulatban szerzett élmények hatására újragondolta és színre vitte korábbi Madách színházi sikereit. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonja, Füst Milán IV. Henrikje és Szophoklész Oidipusz királya mégis nagy próbatételt jelentett számára, ugyanis fiatal színészei közreműködésével azokat a gondolatokat igyekezett színpadi nyelven megfogalmazni, amelyeket saját, korábbi szerepformálásaihoz kapcsolódóan felvetett. Johann Wolfgang von Goethe Tasso című drámai költeményét többször megrendezte pályája során. A művészet és a hatalom viszonyát eltérő hangsúlyokkal járta körül a Felvidéki Judittal közösen jegyzett 1984-es tévéjátékban, majd három évvel később, a várszínházi előadásban. Gábor Miklós rendezői működésének egyik legfontosabb ismérve, hogy ebben a szerepkörben is színész maradt – legfőképpen a színészi jelenlét, a színészi munka érdekelte.

8. Rendezőként is színész