Introducing
Your new presentation assistant.
Refine, enhance, and tailor your content, source relevant images, and edit visuals quicker than ever before.
Trending searches
A versek megragadják az emberi elme kreatív szellemét.
A szabad vers mai értelemben olyan költemény, amelynek írásképe versszerűen tördelt, de nem versritmussal, hanem prózaritmussal rendelkezik, esetleg minden ritmust mellőző és rímtelen próza.
A ritmikai és más zenei elemeket keverten és kötetlenül alkalmazza, gyakran megtartja a gondolatritmust.
A fogalom kezdetben – a 17. századtól – a kötött ritmusok fellazítására, a verslábak, ütemek ingadozó számú alkalmazására vonatkozott. Ma már az ilyen műveket nem tekintjük szabad versnek, megkülönböztetésképp szabadsorú versnek nevezik őket.
A szabad vers klasszikusának az amerikai Walt Whitman számít Fűszálak, 1855 című kötetével. 19. századi kialakulásában jelentős szerepet játszottak a szimbolisták, majd kiemelkedőek Apollinaire, Majakovszkij, a szürrealisták alkotásai. A szabad vers ma már világszerte elismert forma. Az 1920-as évek pályakezdői majdnem mind írtak szabad verseket, az 1950-es évektől pedig általánossá vált ez az alkotásmód. Magyarországon kiváló művelője volt Kassák Lajos, a fiatalabb generációból pedig Marsall László, Parancs János, Orbán Ottó, Tolnai Ottó.
A képvers vagy kalligram olyan vers, amely a betűk, szavak, szövegrészletek, verssorok és versszakok sajátos grafikai-tipográfiai elrendezésével egyszersmind képileg is megjeleníti – akár utalásszerűen is – a tartalmi mondanivalót, vagy éppen annak ellenkezőjét. Noha az ókor óta ismert költészeti műforma, irodalomtörténeti jelentőségre csupán a 20. században tett szert, Guillaume Apollinaire munkásságának köszönhetően.
Fogjon egy újságot.
Fogjon egy ollót.
Válasszon ki abban az újságban egy olyan hosszúságú cikket, amilyenre a versét tervezi.
Vágja ki a cikket.
Azután vágjon ki gondosan minden egyes szót, amelyekből az a cikk áll, és rakja egy szütyőbe.
Rázza meg szelíden.
Aztán húzza ki egymás után a kivágott szavakat.
Másolja le lelkiismeretesen.
abban a sorrendben, ahogy a szütyőből kikerültek.
A vers önre fog hasonlítani.
S lám máris egy rendkívüli eredeti író ön, és elbűvölő érzékenységű, ámbár ezt az érzékenységet a köznép kellően még nem érzékeli.
Ugyanazok a szavak.
Megváltozik a jelentés?
Mit üzen a DADAIZMUS a ma emberének?
https://muosz.hu/2016/09/09/mit-uzen-a-szaz-eves-dadaizmus-az-uj-evezred-emberenek/
"Egy költő talál egy dokumentumot, nyomtatott újságot, és áthúzza a meglévő szöveg nagy részét, és csak a verset alkotó szavakat hagyja láthatóan; ezáltal egy teljesen új irodalmi művet tár fel, amely a meglévőből származik ” (Miller, 2017).
Keress bármilyen nyomtatott szöveget! Lehetőleg egyenletes szöveg legyen az egész oldalon.
Lehet magazin, régi könyv, akár dalszöveg vagy iskolai nyomtatott jegyzet is.
Egyszer olvasd végig az oldalt!
Keress a szövegben horgonyszavakat, amik irányítják a gondolataidat, valamiért érdekesek, inspirálóak!
Ezeket a szavakat keretezd be ceruzával!
Keress a horgonyok közötti szövegrészekben összekötő, kapcsolatot létrehozó szavakat is. pl.: és, de, mert, akkor, is
Így alakul majd ki a témád!
Rajzos kiegészítések és grafikai megoldások
A bekeretezett szavakat kösd össze, az olvasás iránya miatt, ha nem egyértelmű!
Találj ki grafikát a versed témájához kapcsolódóan.
Rajzolj, és "sötétítsd" be a felesleges szövegrészeket, hogy kiemeld a saját szavaidat!
Érdemes kiírni a szavakat.
A hátteret nem csak egyszínűre színezheted, próbálj ki több
színes technikát is!
Here
További ötleteket művészi és diákmunkákat találhatsz a pinterest oldalán!
Akik eddig nagyszerűen dolgoztak és szuper alkotásokat készítettek,
nekik ez csak egy JÁTÉKOS KIHÍVÁS
Van, aki elmaradt valamelyik feladattal, vagy nem kapott rá elég jó jegyet,
nekik ez JAVÍTÁSI LEHETŐSÉG
Tehát: NEM KÖTELEZŐ!
De, ha azt szeretnéd, hogy beszámítsam, legkésőbb június 7-ig küldd el!