Arany János és Petőfi Sándor barátsága

Petőfi első levele

Üdvezlem Önt! Ma olvastam Toldi-t, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az „Életképek”-ben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint martírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aristokratiát!

Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony ... minden érdekelni fog. Isten Önnel, Isten Önnel. Ab invisis* őszinte barátja

Petőfi Sándor

Arany János első válaszlevele

Viszont üdvezlésemet Önnek!

Ha: versem, levelem zavartnak tűnik fel Ön előtt, ne csodálkozzék rajta. Parlagi múzsám, mint együgyű pórleány, elpirul a dicséreten s összefüggetlen szavakat rebeg. Február 10-edike - ha szabad törpeségeket óriási dolgokhoz hasonlítanom - úgy rohant meg a kitüntetéssel, mint Macbethet a diadalnap: vajha tévútra ne ragadtassam általa! Előbb a túlságos dicsérés a fővárosi újságokban, azután a Szépirodalmi Szemle, azután Vahot Imre levele s végre, mi a többiek koronája: levél Petőfitől!... Hol veszek erőt, megérdemelni ezt!

- Önnek elveit a nép és költészete felől forró kebellel osztom... hisz nekem önzésből is azt kell tennem! Nemzeti költészetet csak azontúl remélek, ha előbb népi költészet virágzott. Mit szólna Ön hozzá, ha valaki tisztán népi szellemben és nyelven írt (komoly) eposzra vetné fejét? Chimaera* lenne ez ...?

Magamról írjak: de mit? Hogyan érdekelhetnék Önt az én hétköznapjaim? - Nem éppen homályosan futott iskolai pályám derekáról ábrándim színész-csoporthoz vezettek, melynek művészete, mint nyakon öntés jeges vízzel, akárkit is kiábrándított volna. Két hónap telve odahagytam s szülőföldemre visszatérve, most jegyzői minőségben, hitvány évi bérért, naponkint egyremásra 10 órát hivatalban vagyok. A többi időmet részint szeretett nőm, s két kis gyermekem, részint Homérom és Shakespeare-em társaságában töltöm el, - s talán sohasem érintik vala lábaim az írói pályát, ha a sors iskolatársamat, Szilágyi Istvánt nálam két évig mindennapossá nem teszi.

De jól tettem, hogy kiléptem. Használtam általa az irodalomnak, használtam magamnak. Az irodalomnak, mert Önt egy oly szép vers írására ösztönöztem; magamnak, mert Ön, kit annyira tisztelek, baráti jobbját nyújtá felém. Isten áldja meg Önt mindenikért ...

„Áldja meg az Isten ezen a világon,

Még a másikon is, szívemből kívánom”.

tisztelve szerető barátja

Arany János

Idézetek a levelezésből

„Lelkem Aranyom! Nem veszed tán rossz neven, ha elhagyom az önözést. Én olyan ember vagyok, hogy, amely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a ládán ...”

P. S.

„Meglátogatsz, azt ígéred. Jőjj el, az isten áldjon meg; az én nőm se nem fest, se nem zongoráz, se nem öltözik tízszer napjában: de Petőfit olvas, jó anya, s jó magyar gazdasszony, t.i. amiből van. Majd főz olyan töltött káposztát, hogy édesanyád is csak olyat főzhetett, s tudom, Pesten nem ettél olyat, mióta verseid első füzete megjelent.”

A. J.

„Én nem vagyok túlszerény ember, ezt legdühösebb ellenségem sem foghatja rám; őszintén elismerem,

hogy megérdemlem a dicséretet; de ha szembe dicsérnek, tudj' az ördög, olyan furcsán érzem magamat, mintha rühös volnék s nem volna szabad vakaróznom.”

P. S.

„Szombaton, ápril 17-dikén, déli 12-1 óra közt éppen hivatalban valánk. Megkondul a vészharang, szerteszét futunk. Egyetlen rossz fecskendőnket néhányan megragadjuk, - mert a lovakat várni késő volt, - de mit ér ez, nádas, amellett sűrűn és rendetlenül épített házak közt, oly irtóztató szélben, milyen akkor dühöngött!

Visszafutok, s már előttem is tűz. A városház teljesen lángban van, körülvéve a leomlott égő náddal, s nincs egy lélek körülte: de minek is - a védés lehetetlen. Rémülten futok lakomra, mely cserépfedelű ugyan, de azért nem biztos: mert látok cserepes épületeket lángba borulni. Végső szobáimból egy másikba hordom bútoraimat, hol azok semmivel sem valának nagyobb bátorságban, de pincém már tele volt a szomszédok holmijával, oda nem hordhatom. Már a templom - velem csaknem szemközt - ég, körülöttem nádas épületek. Hátul harmadik szomszédom háza s tőszomszédom óla már lángokban. Semmi védelem, mert kiki sajátját oltalmazza.”

A. J.

„Tudod, fiam, az a folytonos szerelmeskedés megárt, jó néha közé valami unalmas dolgot vetni. Legyenek az én leveleim azok. Annyit azonban bizonyosan hiszek, hogy ha szep. 8-ig nem, azontúl az örökkévalóság utolsó cölöpjéig nem foglak látni - Szalontán legalább.

Isten megáldjon, édes Sándorom,

és adjon 100000000000000000-szorta boldogabb jövőt, mint amilyen boldogtalanok valának mult napjaid.”

A. J.

„Bizony isten, nem dicséretképpen mondom (hisz tudod, hogy nemigen szeretek szembe dicsérni), de el nem hallgathatom, hogy nagy szamár vagy. Mi a mennydörgő mennykő jutott eszedbe, azt mondanod, hogy „Toldi estéje” utolsó munkád? Öcsém, a te fejedben még igen sok van, és ha magad szépszerével mindazt ki nem bocsátod, majd kiverem én, ne félj, akár bunkósbottal, akár kalapáccsal, amit választasz. ”

P. S.