A Szovjetunió felbomlása

A Szovjetunió felbomlásának "lépései"

• A kelet-európai átmenetek jellemzője, hogy nem korlátozódik a politikai berendezkedés megváltoztatására, hanem annál mélyebb – a társadalmi és gazdasági rendszer is átalakult

• A demokratizálódás csak egy eleme, és kiinduló feltétele a változásoknak, melyek végül a kapitalista piacgazdasághoz vezetnek – a két folyamat egyidejűsége azonban számos (szociális) problémát, feszültséget vetett fel

• A térségben minden rendszerváltó kormányt leszavaztak a következő választásokon

• Forradalmi jelentőségű változások, de nem forradalmi formában, legtöbbször sem széles tömegmozgalom, sem erőszak nem kíséri

• Szoros kapcsolat mutatható ki a régi rendszer természete és a politikai változás típusa között.

• Minél inkább korlátozta a korábbi rezsim az emberi szabadságjogokat, vagy az életkörülmények romlása már elviselhetetlen, annál drasztikusabb volt a szakítás. Pl.:Románia

• Az u.n. „puha diktatúrák” hamarabb és békésebben változtak Pl.: Kádár-rendszer, Lengyelország

THE USSR

Gorbacsov december 25-én televíziós beszédben hivatalosan is lemondott az akkor már de facto nem létező szovjet elnöki tisztségről. A szovjet parlament utolsó ülésére december 26-án került sor, amikor a parlament feloszlatta magát és 1991. december 31-i dátummal kimondta a Szovjetunió megszűnését. Ez egyben a hidegháború végét is jelentette. A Szovjetunió többi köztársasága Oroszország mellett is független országgá vált. (bár az orosz befolyás fenntartása érdekében létrehozták a Független Államok Közösségét).

Az 1980-as évek végén az egyik szuperhatalom felbomlása meglehetősen furcsa ötletnek tűnt. Egyes amerikai írók valószínűbbnek tartották az Amerikai Egyesült Államok szétesését, mint a Szovjetunió felbomlását. A társadalmi, gazdasági folyamatok azonban mégis a Szovjetunió felbomlásához vezettek.

felbomlás előzményei:

Csernyenko 1985. március 10-i halála után a fiatalnak számító Mihail Gorbacsov lett az SZKP új főtitkára, Az 1986. februári XXVII. pártkongresszuson Mihail Gorbacsov meghirdette a fennálló társadalmi rend reformját, három fő jelszóval:

• peresztrojka (átalakítás) - a szovjet viszonyok átalakítása,- az állami bürokrácia merész átépítése - lépés a központosított gazdaságtól a piacgazdaság felé

• glasznoszty (nyilvánosság) - a nyilvánosság és nyíltság nagyobb szerepvállalása, - a korrupció elleni harc és az emberek bizalmának visszanyerése érdekében vezette be

-a glasznoszty a kommunista párt hatalmát veszélyeztette, ezért népszerűtlen volt a konzervatív pártbürokraták körében, akik hozzászoktak a megkérdőjelezhetetlen hatalomhoz és előjogokhoz.

• uszkorenyije (gyorsítás) - a gazdaság hatékonyabb fejlődése

Köszönöm a figyelmet!

Gorbacsov a válságon belső reformok bevezetésével próbált úrrá lenni, az életkörülmények romlásának megállítását tűzte ki célul. Erre egyedül a fegyverkezés ütemének visszafogása adott reményt, mely megkövetelte a szovjet külpolitika megváltoztatását is. A kis hidegháború alatt megszerzett területek feladását. (Nicaraguától Afganisztánig).

Bár Gorbacsov pozitív változásokat hozott a szabadság és a demokrácia területén mind a Szovjetunióban, mind szövetségeseinél, kormányának gazdaságpolitikája fokozatosan az összeomlás határára sodorta országát. Az 1980-as évek végére olyan súlyos hiány alakult ki alapvető élelmiszerekből (hús, cukor), hogy újra bevezették a háborúban használatos jegyrendszert. Oroszországban a 90’es években (a többi szocialista országgal együtt ) a hetven éve tartó politikai és gazdasági rendszer reformja ment végbe. A belső államadósság 1990 elején 400 milliárd rubel volt, ami a GNP 40%-át jelentette.

A Szovjetunió szétesésének jelei, hogy a számára egyre kedvezőtlenebb folyamatokkal nem szegült szembe: nem avatkozott be a szocialista tömb felbomlásakor és Németország egyesítésébe is beleegyezett - A SZU harc nélkül lemondott egyik legfőbb szövetségeséről.

Gorbacsov felismerte, hogy a Szovjetuniónak, mint államnak fennállása veszélybe került. Litvánia – elsőként a tagköztársaságok között – 1990 márciusában kikiáltotta a függetlenségét, amit azonban a szovjet szövetségi szervek még nem ismertek el. Az Szovjet Kommunista Párt júliusi kongresszusa, javaslatára, elfogadta az 1922-es szovjet alapszerződés (mellyel annak idején a Szovjetunió mint államszövetség jogilag megalakult) helyett egy új alapszerződés kidolgozásának programját. A tervezet szerint az új állam neve Szovjet Szuverén Köztársaságok Szövetsége lett volna, ez a későbbiekben Szuverén Államok Szövetsége névre lett változtatva a tervezet részletes vitája során, mely érdemben 1991 januárjában kezdődött meg. Azonban a 15 szovjet tagköztársaság közül csak 9 vett részt a tervezet vitájában.

A vita 1991 márciusában záródott le, de a szovjet parlament nem fogadta el a tervezetet, mert nem született egyetértés több fontos kérdésben, többek között a hatalommegosztás kérdésében a szövetségi szint és a tagköztársaságok között. A végleges szöveg szerint a Szuverén Államok Szövetsége de facto konföderáció lett volna, melyben csak az államfő személye, a külpolitika és a honvédelem maradt volna a szövetségi szint feladata, minden egyébben a tagköztársaságok szuverén államokként működtek volna. Időközben másodikként Grúzia és harmadikként Lettország – áprilisban és májusban – kikiáltották függetlenségüket, ezt azonban a szovjet központi szervek nem ismertek el. A megállapodás ünnepélyes augusztus 20-i aláírásra és életbelépésére azonban már nem került sor, mivel a Gorbacsov-ellenes erők államcsínyt próbáltak elkövetni augusztus 19-én, melynek leverése után már az események túlhaladtak az új államszerződésen, s az már nem került szóba, mint lehetőség, mivel Gorbacsov hatalma egyre formálisabb és kisebb lett, Oroszország területén a szövetségi hatalom egyre gyorsabban került át az orosz tagköztársaság elnökének, Borisz Jelcinnek a kezébe. A SZU elnöke és Oroszo. elnöke immár egymás mellett működött. A SZU egyben maradására leadott szavazatok nem sokat számítottak, Jelcin és a demokraták továbbra is nagyobb önállóságot követeltek a köztársaságok számára. A puccs idején és után több tagköztársaság is kimondta a függetlenségét.

A 20. század közepén a hatalma teljében lévő Szovjetunió erős gazdasági, ipari és katonai potenciált jelentett, mely egyesekben bámulatot, másokban félelmet keltett. Területe a Balti tengertől a Bering-szorosig terjedt. A legnagyobb területtel az Orosz Köztársaság rendelkezett és a másik 14 köztársasággal közösen egy nagyhatalmú központi kormányt hozott létre. Ebben a szerteágazó országban a távolabbi köztársaságoknak csak elmosódott kulturális kötődésük volt Moszkvához. Tőle Nyugatra helyezkedtek el a Varsói szerződés országai, a Szövetségesek, melyeknek kommunista kormányai a Szovjetuniónak köszönhették létezésüket. A szovjet propaganda egy olajozottan működő gépezet képét hirdette. A kommunista párt irányította a Kormányt, a párt vezetői a nemzet vezetői voltak. A média, a sajtó és a polgárjogok kordában tartásával biztosították hatalmukat. Akik bekerültek a hatalomba, azok rugalmatlanokká váltak és minden változástól idegenkedtek. Azonban 1985-re még a legvaskalaposabb bürokraták sem tagadhatták a tényeket. A központosított gazdaság stagnált. A szuperhatalmi pozíció túl sokba került.

A reformok azonban már nem voltak elegek, a gazdaság teljesítőképessége tovább romlott a peresztrojkával együtt meghirdetett nyilvánosság révén pedig az emberek hangot adtak elégedetlenségüknek.

Ugyanakkor a Szovjetunió és Kelet-Európa demokratizálása visszavonhatatlanul meggyengítette a SZKP és Gorbacsov hatalmát. Jelentős nacionalista mozgalmak jöttek létre Grúziában, Azerbajdzsánban, Ukrajnában és Örményországban is.

1986 decemberében jelentkeztek a Szovjetunió következő éveit meghatározó nemzetiségi probléma első jelei. A glasznoszty felgyorsította a nemzeti szuverenitás óhaját is. A információ szabad áramlását olyan sokáig fojtották már el a Szovjetunióban, hogy a hatalmon lévő elit jelentős része már megfeledkezett arról a tényről, hogy a Szovjetunió valójában egy katonai erővel meghódított és felépített birodalom, amelyet embermilliók üldözése és kivégzése árán szilárdítottak meg, nem pedig szabad akaratukból egyesült helyi népek szövetsége. Így e népek függetlenségi vágyának hevessége készületlenül érte a szovjet vezetőket.

Végeredmény