Introducing 

Prezi AI.

Your new presentation assistant.

Refine, enhance, and tailor your content, source relevant images, and edit visuals quicker than ever before.

Loading…
Transcript

Az érzelmek kialakulása

Alapértelmezett fajtái

Az érzelmek

1: Belső testi változások, első sorban vegetatív idegrendszer reakciói

2: kognitív kiértékelés

3: arckifejezés (faciális feedback)

4: érzelmi reakciók.

Schachter-Singer kísérlet

Faciális feedback kísérlet

Azt a helyzetet, amely érzelmeket hív elő gyakran értelmezzük, értékeljük és alakítunk ki róla véleményt. Az érzelmi élmény intenzitását az is meghatározza, hogy mit gondolok, hogyan értékelem a szituációt, amelyben az érzelem keletkezett. Egészen más érzelmi élményt élünk át abban az esetben, ha azt gondolom, a barátom azért nem jött el a találkozóra, mert biztosan elfelejtette, mintha azt gondolom, hogy biztosan őt is ledöntötte az influenza a lábáról. Az előző esetben valószínű, hogy dühöt fogok átélni, míg az utóbbi esetben sajnálatot. A kognitív kiértékelés segíti az érzelmek elkülönítését. Az érzelem minőségének meghatározásában nagyon fontos szerep jut a helyzet értékelésének. Ez igazolja Schachter és Singer klasszikus kísérlete, amellyel azt kívánták igazolni, hogy bizonyos körülmények között az érzelmi élmény a helyzet kognitív értékelésén alapszik.A kognitív kiértékelés elméletének képviselői fontosnak tartották azt leírni, hogy valójában milyen dimenziók mentén történik a kognitív értékelés. Smith és Ellsworth 6 dimenziót javasol, amellyel az érzelmek leírhatók:

  • A helyzet kívánatossága (kellemes vagy kellemetlen)
  • A helyzethez elővételezett erőfeszítés mennyisége
  • A helyzet bizonyossága
  • A figyelem, amit a személy a helyzetnek akar szentelni
  • A helyzet felett érzett kontroll erőssége
  • A helyzetben jelen lévő nem emberi erőknek tulajdonított befolyás.

Fontos megemlítenünk azt is, hogy vannak olyan érzelmek is, amelyekben a kognitív kiértékelés nem játszik szerepet. Ezeket az érzelmeket nevezzük prekognitív érzelmeknek. Ilyen prekognitív érzelmek félelmeink, amelyek a gyerekkorban alakultak ki és nem járnak együtt kognitív kiértékeléssel.

A FACIÁLIS FEEDBACK HIPOTÉZISE szerint az arckifejezések kommunikatív funkciójukon túlmenően az érzelem élményének létrejöttéhez is hozzájárulnak.

A hipotézis szerint ahogyan visszajelentést kapunk a vegetatív arousalről, ugyanúgy visszajelentést kapunk arckifejezésünkről is, és ez a visszajelentés az érzelem más összetevőivel kombinálódva még intenzívebb élményt idéz elő. Ebből az következik, hogy ha erőltetetten mosolygunk, és ezt több másodpercig fenntartjuk, akkor boldogabbnak kezdjük magunkat érezni, míg ha morcosan nézünk, akkor feszültek és dühösek leszünk.

Az egyik ilyen kísérletben a személyek rajzfilmek mulatságosságát ítélték meg, miközben egy tollat tartottak vagy a foguk, vagy az ajkaik között. A fogak között tartott toll mosolyt erőltet az ember arcára, az ajkak között tartott tárgy viszont szigorú kifejezést kölcsönöz. Ahogy várták, a rajzfilmeket a kísérleti személyek mulatságosabbnak ítélték akkor, amikor foguk, mint amikor ajkaik között tartották a tollat (Strack, Martin és Stepper, 1988).

A kísérleti személyeknek adrenalin injekciót adtak, amely általában vegetatív arousalt okoz: erős szívritmus és légzésszámnövekedés, izomremegés és fokozott izgalmi állapot keletkezik. A kísérletvezetők a kísérleti személyeknek beadott adrenalin hatására vonatkozó információt változtatták. Néhány kísérleti személyt pontosan felvilágosítottak a szer következményeiről, másokat félrevezettek, azt állítva, hogy a szer, zsibbadást okoz. Ezután a kísérleti személyeket egy szobában hagyták egy másik személlyel, aki látszólag másik kísérleti személy, valójában a kísérletvezető beépített embere volt. A beépített ember vagy örömhelyzetet teremtett, úgy hogy feldobottan viselkedett, vagy dühhelyzetet azzal, hogy mérgesen viselkedett. A kísérlet végén megkérték a kísérleti személyeket, hogy számoljanak be érzelmeikről.

Az informált személyeknek volt magyarázatuk az izgalmukra, ennek következtében a kísérlet végén nem számoltak be különösebb érzelmekről. A félreinformált személyek viszont, mivel nem volt magyarázatuk a bennük keletkező izgalmi állapotra, dühről számoltak be, amikor a beépített ember dühhelyzetet teremtett és örömről, amikor örömhelyzetet. Tehát ez utóbbi esetben az érzelmet a kísérleti személy helyzetről kialakított kiértékelése határozta meg.

Az egyetemes vagy alapérzelmek azok, amelyek minden kultúrában megtalálhatók és felismerhetők:

  • Harag
  • Félelem
  • Undor
  • Meglepődés
  • Szomorúság
  • Öröm

Az érzelmek viselkedésre

gyakorolt hatása

Az érzelmi állapot

a) energizál vagy megzavar minket;

b) meghatározza, mire figyelünk és mit tanulunk; és c) meghatározza, milyen ítéleteket alkotunk a világról.

Arousal és érzelmek

James-Lange érzelem elmélete

Az elméletet Willim James amerikai pszichológus és Carl Lange dán fiziológus egymástól függetlenül dolgozta ki a XIX. század végén. Az érzelmek nagyon fontos összetevője a testi reakció, mely elsősorban a vegetatív idegrendszer működéséből fakad. Az érzelmet kísérő aktiváció (arousal) hátterében is a vegetatív, elsősorban szimpatikus idegrendszeri működés áll. Mivel a vegetatív arousal (és talán más testi változások) észlelése alkotja egy érzelem élményét, és mivel a különböző érzelmeket különbözőnek érezzük, mindegyik érzelemhez kell legyen egy külön vegetatív aktivitási mintázat. James és Lange elmélete szerint „a tárgy vagy esemény érzékelését követően az idegrendszeri közvetítéssel viselkedésesen és/vagy vegetatívan válaszolunk az eseményre, majd az érzelmi élmény ennek a válasznak az észlelése során alakul ki.” A James–Lange-elmélet tehát azt állítja, hogy a vegetatív arousal különbözteti meg az érzelmeket.

Az elméletet kemény támadások érték az 1920-as években (különösen a vegetatív arousalre

vonatkozó részét). A támadást a fiziológus Walter Cannon (1927) vezette, aki három fő ellenérvet

állított fel:

1. Mivel a belső szervek viszonylag érzéketlenek, és beidegzésük gyenge, a belső változások túl

lassúak ahhoz, hogy az érzelem átélésének forrásai lehessenek.

2. Érzelemmel együtt járó testi változások mesterséges előállítása – például adrenalin beadása –

nem vált ki igazi emocionális élményt.

3. Az egyik érzelmi állapot vegetatív arousaljének mintázata nem sokban különbözik a többiétől;

például a harag gyorsabb működésre készteti a szívet, de ugyanezt váltja ki szerelmünk

megpillantása is.

A harmadik ellenérv nyíltan tagadja, hogy a vegetatív arousal alapján meg lehet különböztetni az

érzelmeket.

Arousal és érzelmek:

fiziológiai alapok:

Az érzelmi arousallel együtt járó fiziológiai változások többsége a vegetatív idegrendszer szimpatikus ágának aktivációjából származik, mivel ez készíti elő a szervezetet a vészreakcióra.

A szimpatikus idegrendszer a következő változásokért felelős:

1. A vérnyomás és a szívritmus nő.

2. A légzés felgyorsul.

3. A pupillák kitágulnak.

4. Az izzadás fokozódik, miközben a nyálelválasztás és a mucin (a nyálkahártyák váladéka) elválasztása csökken.

5. A vércukorszint emelkedik, hogy több energiát biztosítson.

6. A vér gyorsabban alvad a sebeknél.

7. A vér a gyomorból és a belekből az agyba és a vázizmokba áramlik.

8. A szőrzet feláll, „libabőrt okozva”.

A szimpatikus rendszer a szervezet energiáit mozgósítja. Amint az érzelem lecsillapodik, a paraszimpatikus idegrendszer – az energiatartalékoló rendszer – felülkerekedik, és visszaállítja a szervezet normális állapotát.

A vegetatív idegrendszernek ezeket a működéseit az agy bizonyos területeinek – például a hipotalamusznak (amely, ahogyan azt az előző fejezetben láttuk, kitüntetett szerepet játszik sok biológiai késztetésben) és a limbikus rendszer egyes részeinek – aktivitásai váltják ki. Ezeknek a területeknek az impulzusai az agytörzsi idegmagvakhoz jutnak, amelyek a vegetatív idegrendszer működését vezérlik. A vegetatív idegrendszer ezután közvetlenül irányítja az izmokat és a belső szerveket, hogy beindítsa az említett testi változásokat, valamint a mellékvese hormontermelésének szabályozásával közvetetten is részt vesz további fiziológiai reakciók előidézésében.

Figyeljük meg, hogy az a fajta fokozott fiziológiai arousal, amit leírtunk, olyan érzelmi állapotokra jellemző, mint a harag és a félelem, melyekben az élőlénynek fel kell készülnie a cselekvésre: például a küzdelemre vagy a menekülésre. Örömteli izgalom vagy szexuális arousal a fentiekhez hasonló reakciókat eredményezhet. Ugyanakkor az olyan érzelmek meglétekor, mint a bánat és a szomorúság, egyes testi működések gyengülhetnek vagy lelassulhatnak.

AZ ÉRZELMEK INTENZITÁSA

Mi a kapcsolat az emelkedett fiziológiai arousal és az érzelmek szubjektív élménye között? Saját vegetatív izgalmunk észlelése részét képezi-e az érzelmi élménynek? E kérdések megválaszolása érdekében a kutatók gerincvelői sérülésben szenvedő betegek érzelmi életét tanulmányozták. Ha a gerincvelő kettéválik, a sérülés pontja alatti érzékletek nem érhetik el az agyat. Mivel ezek közül az érzékletek közül néhány a szimpatikus idegrendszerből származik, a sérülések csökkentik a vegetatív arousal hozzájárulását az emóció érzéséhez.

Egy kísérletben gerincvelői sérülést szenvedett háborús veteránokat aszerint osztottak öt csoportba, hogy milyen gerincvelői szinten történt a sérülés. Az egyik csoportban a sérülés a nyak közelében volt (a nyaki szakaszon), amikor is a paraszimpatikus idegrendszernek csak az egyik ága sértetlen, és a szimpatikus rendszernek nincs beidegzése. Egy másik csoportban a sérülés a gerincvelő aljához volt közel (a keresztcsonti szakaszon), a szimpatikus és paraszimpatikus rendszer legalább részleges beidegzésével. A maradék három csoport a fenti két véglet között helyezkedett el. Az öt csoport a testi érzékelés kontinuumát képviselte: minél magasabb szintű a gerincvelői sérülés, annál kevesebb visszajelentést kap az agy a vegetatív idegrendszerből.

Ezeket a személyeket arra kérték, hogy határozzák meg saját érzéseiket félelem, harag, bánat és szexuális izgalom helyzeteiben. A vizsgálatban részt vevőknek fel kellett idézniük egy érzelmet kiváltó helyzetet a sérülés előttről, valamint egy hasonló szituációt a sérülést követően, majd össze kellett hasonlítaniuk a két érzelmi élmény intenzitását.

A félelem és harag állapotainak adatai ezen az ábrán láthatók. Tisztán látható, hogy minél magasabb szintű a gerincvelő sérülése (tehát minél kevesebb a vegetatív idegrendszerből származó visszajelentés), annál nagyobb a sérülést követően az érzelmi intenzitás csökkenése. A szexuális izgalom és a szomorúság eseteire ugyanez az összefüggés érvényes. A vegetatív arousal megvonása tehát jelentős csökkenést eredményezett a szubjektíven átélt érzelemben.

Egy ezt követő kísérlet sokkal objektívebb helyzetet eredményezett: minden kísérleti személyt azonos szituációba helyeztek, és az érzelmeiket független bírák ítélték meg. Gerincvelői sérült férfi betegeknek felöltözött és meztelen nőket ábrázoló képeket mutattak. Az instrukció szerint azt kellett elképzelniük, hogy egyedül vannak a nőkkel. A személyek beszámoltak a saját gondolataikról és érzéseikről, amit azután a bírálók az ezekben kifejezett érzelem szempontjából értékeltek. Azok a betegek, akiknél a sérülés magasabb helyen történt, kisebb szexuális izgalomról számoltak be, mint azok, akiknél alacsonyabb szintű gerincvelői szakasz sérült (Jasmos és Hakmiller, 1975). Ismét azt látjuk, hogy minél kevesebb a vegetatív rendszerből a visszacsatolás az agy felé, annál kevésbé erős az érzelem.

Learn more about creating dynamic, engaging presentations with Prezi