A TÖRPÉK ÉVE
Ez is a törpék éve volt,
csak a törpék hangja szólt.
Száll az ének, zúg a vivát,
most a törpéké a világ.
Kicsi várban a kiskirály
kicsi lábán körbejár,
és az ablakból, ha kinéz,
kicsi szíve, jaj, de nehéz.
Kicsi a törpe, ez nem vitás,
eljátssza mégis, hogy óriás,
nagy a szája és nagy lábon él,
hogy ne vegye észre, mennyire fél.
Ami magas, az csak zavar,
ezért alacsony a színvonal,
ahhoz, hogy lélegezz, hogy egyél,
te is törpe kell, hogy legyél.
Kicsi a törpe, ez nem vitás,
eljátssza mégis, hogy óriás,
nagy a szája, és nagy lábon él,
hogy ne vegye észre, mennyire fél.
Ez is a törpék éve volt,
csak a törpék hangja szólt.
Száll az ének, zúg a vivát,
most a törpéké a világ.
VALAMI VAN AZ IDŐN TÚL
Tábortűzbe nézel,
véget ért a nyár,
nyitva áll az ajtó,
menni kéne már.
A falon lóg egy fénykép: sétálok veled,
fényérzékeny réteg, emlékek helyett.
Valami van az időn túl.
Ünnep volt az éjjel,
az utcán szállt a fény.
Villanykörte égett
a csillagok helyén.
Hóesésre néző ablakok mögött
néhány részeg angyal embernek öltözött.
Úgy élsz, mint a gyermek,
semmitől se félsz,
sok száz éves lélek
testéből beszélsz.
Néha mint egy fátyol átlátszó ködén,
csendben nézel engem, s téged nézlek én.
Valami van az időn túl.
A KAPITÁNY
Te vagy a kapitány, te vagy a kapitány,
és hív a tenger.
A hajóhídon állsz,
az égen vörös hold ragyog.
Ez az a lebegés, ez az a nyugalom,
csak száll az ember,
és vigyáznak reá a csillagok.
Fogod a jeleket, várod a jó szelet,
alattad nő a mélység,
a hullámok zaját
suttogásnak képzeled.
Te vagy a kapitány, te vagy a kapitány,
s a hajó száll a széllel
a kikötő felé
veled.
MI VAN ODAÁT
Jó volna tudni, hogy a Föld hova száll,
vagy a végtelenbe repülünk?
Jó volna tudni, hogy az élet örök,
vagy a semmiben elmerülünk?
Jó lenne érteni az egyiptomiak
nekünk szóló üzeneteit.
Jó lenne érteni a színdarabot, ha már
mi játsszuk el a szerepeit.
Kérdezd a kémiát, a biológiát, az asztrológiát, vagy a geometriát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
Kérdezd a zenét, a filozófiát, vagy a matematikát, az asztrofizikát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
Ki tudja, igaz-e, hogy nem igaz a hír,
hogy egy tálcán pörög a világ?
Ki tudja, igaz-e, hogy van olyan ember,
aki igazán érti magát?
Ki tudja, lehet-e a fény sebesebb,
mint az egyszerű gondolat?
Ki tudja, mért nem lettünk szelídek és jók
az elmúlt több ezer év alatt?
Kérdezd a régészt, az anatómiát, a költészetet, vagy az alkímiát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
kérdezd a mágiát, a teológiát, a mechanikát, vagy a tiszta logikát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
Kérdezd a kémiát, a biológiát, az asztrológiát, vagy a geometriát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
Kérdezd a zenét, a filozófiát, vagy a matematikát, az asztrofizikát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
Elfogyott az alma, és most itt heverünk,
a tudás fája alatt.
Szép lassan rájövünk, hogy az lehet a baj,
hogy nem lettünk okosak.
Titok a szerelem, és titok a jövő,
ami meg van írva valahol.
Van benne logika, hogy titok a titok,
de ha jól kérdezed, akkor válaszol.
Kérdezd a régészt, az anatómiát, a költészetet, vagy az alkímiát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
kérdezd a mágiát, a teológiát, a mechanikát, vagy a tiszta logikát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
Kérdezd a kémiát, a biológiát, az asztrológiát, vagy a geometriát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
Kérdezd a zenét, a filozófiát, vagy a matematikát, az asztrofizikát,
mindegy, csak megtaláld azt az ideát,
ami arról beszél, hogy mi van odaát.
Mi van odaát? Mi van odaát?
Mi van odaát?
TE VAGY
Te vagy a hóesés,
te vagy a napsütés,
Te vagy az első gondolat.
Te vagy az ébredés,
te vagy az érkezés,
Te vagy a belső mozdulat.
Van, aki eltűnik,
van, aki elszalad,
de Te mindig itt leszel.
Nekem a tengerem,
nekem a kék egem,
nekem a lét Te vagy.
Te vagy a védőfal,
Te vagy a legszebb dal,
Te vagy a nyár, a kirándulás.
Te vagy az esti csend,
Te vagy az égi rend,
Te vagy a végső állomás.
Van, aki el se jön,
van, aki elmarad,
de Te mindig itt leszel.
Nekem az értelem,
nekem az érzelem,
nekem a lét Te vagy.
Nekem a tengerem,
nekem a kék egem,
nekem a lét Te vagy.
KALAPÁCS A VÍZBEN
Azért jöttél, hogy építs,
hogy alkoss valamit,
hogy értelmes dolgokat csinálj,
és úgy fáj a szíved, ha látod, hogy nem lehet,
hogy minden igyekezet kevés,
kevés.
Olyan a világ,
mint egy fel nem épült ház
a tenger fenekén, a víz alatt.
A falak már állnak,
zöld fény hull alá,
és az építőmesterek odalent,
mi vagyunk.
A legnagyobb kérdést
feltették neked,
és rajtad most a sor, hogy válaszolj.
És néha-néha
már sejtesz valamit,
de éppen, mielőtt kimondanád,
tova száll.
Kalapács a vízben, kalapács a vízben,
kalapács a vízben, de nehéz ez a kalapács!
Kalapács a vízben, kalapács a vízben,
kalapács a vízben, de nehéz ez a kalapács!
HÁROM ANGYAL
Ha élsz, ha létezel,
akármit is teszel,
soha, sehol nem leszel
egyedül.
Három angyal, fenn az égben
a város fölött megáll,
három ember, lenn a Földön
egy autóból kiszáll.
A bankba lépnek, fenn az álarc
pisztolyt szorít a kéz,
a három angyal nehéz szívvel
némán összenéz.
Ha élsz, ha létezel,
akármit is teszel,
soha, sehol nem leszel
egyedül.
A három angyal tudja régen,
hogy eljön ez a pillanat,
de közbelépni angyaloknak
semmiképp nem szabad.
Itt a Földön úgysem értik
az angyalok szavát,
a három ember a sok-sok pénzzel
menekül, amerre lát.
Ha élsz, ha létezel,
akármit is teszel,
soha, sehol nem leszel
egyedül.
Ha élsz, ha létezel,
akármit is teszel,
soha, sehol nem leszel
egyedül.
Fenn az égben három angyal
széttárt szárnnyal áll,
szánalomból könnyű fátylat
sző a holdsugár.
HÓKIRÁLY
Útra kél a Hókirály
útra kél a Hókirály.
Hó,
mintha hullna már egy furcsa hó,
miről nem beszél a rádió,
de ha csendben ülve jól figyelsz,
akkor tisztán látható.
Hó,
ami lelkünk útjain szitál,
amit kékre fest a holdsugár,
és a tévedéseink zaját
végre lecsendesíti már.
Erre jár a Hókirály,
házainkra rátalál,
hófehér az utca már.
Megszólal a kimondhatatlan,
de nem mondhatja ki önmagát,
téged néz a gondolhatatlan
és ki kell találnod a gondolatát,
mozdul az égen a láthatatlan,
mutatja magát, hogy megtaláld,
hullik a hópihe számolatlan.
és ontja rád vigaszát.
Hó,
vele földre száll az égi jel,
hogy egy új világ jön el,
ahol forró vágyaink helyett
csak egy meleg sál és sapka kell.
Útra kél a Hókirály,
útra kél a Hókirály.
LÉGY ÓRIÁS
Légy óriás,
de védtelen, sebezhető.
Légy olyan, mint a kő,
egyszerű, szerethető.
Légy jelbeszéd,
titokzatos, de megfejthető.
Légy hómező,
hallgatag, előkelő.
Bennünk a vágy, hogy jók legyünk,
mi döntjük el, hogy mit teszünk,
merre hajlunk, ha fúj a szél,
s végül hová érkezünk.
Légy biztos kikötő,
távoli, de elérhető,
légy változó,
álmodó, felébredő.
Bennünk a vágy, hogy jók legyünk,
mi döntjük el, hogy viselkedünk,
merre hajlunk, ha fúj a szél,
s végül hová érkezünk,
ha megérkezünk.
Tesztoszteron
Bornai Tibor új CD-je
TESZTOSZTERON
Milyen messzire látni az ablakon át,
milyen végtelen tengeren úsznak a felhők,
milyen kék, milyen kék,
milyen kék ma az ég,
fényes hajkoronával a fák, mint a szép nők.
Tesztoszteron – szerelem süt be az ablakon,
tesztoszteron – a szívem egy hatalmas szélmalom.
tesztoszteron – Catullus verseit olvasom,
nem érhet semmi hozzám, porcelánból vagyok.
Szerelem, szerelem, gyönyörű szerelem,
igazi repülés képzeletbeli szárnyon,
kegyelem, kegyelem, sose lesz kegyelem,
elaludni sem enged a méz-szín álom.
Tesztoszteron – a csillagok hangját hallgatom,
tesztoszteron – lepke pihen meg a vállamon,
tesztoszteron – Hold-királynővel álmodom,
amatőr színész szaval a lelkem színpadán.
Progeszteronból úgy keletkeznek
tizenkilenc szénatomból álló vegyületek,
hogy két szénatom leválik, és ez lesz az androgén
s a legfontosabb androgén pedig a
tesztoszteron – hegyek súlya a mellkasomon,
tesztoszteron – nem ér utol a lábnyomom,
tesztoszteron – kimondanám, de nem tudom,
egy űrhajó elindul a Vénusz-bolygó felé.