Introducing 

Prezi AI.

Your new presentation assistant.

Refine, enhance, and tailor your content, source relevant images, and edit visuals quicker than ever before.

Loading…
Transcript

Murányi tanár úr kiállása, szigorúsága, fegyelemtartása rengeteget tett hozzá a személyiségemhez, azt kell mondjam. Bár egyszer megbuktatott matekból év végén, ezért nemhogy nem haragszom rá, egyenesen hálás vagyok neki, mert rádöbbentett, hogy a saját lustaságomnak köszönhetem az egészet. Annak ellenére,hogy mindig rendkívüli fegyelmet tartott az órán, rengeteg vicces helyzet is kialakult. A poén központi elem volt az óráin. A fegyelem sem olyan volt nála, amit tartania kellett, a kiállásából következett, automatikus "kuss-helyzetet” teremtett a jelenlétével. Rettenetesen hálás vagyok neki azért, hogy megtanított nem visszaszólni, befogni a szám, ugyanis hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy októberben csatlakozom a Magyar Honvédséghez mint hivatásos katona. Nagy hasznát fogom venni ennek, abban biztos vagyok. Számomra az iskola elképzelhetetlen Murányi Tibor nélkül.

Őszinte szomorúsággal és tisztelettel:

Rab Kristóf, 2014c

Ha valaki megkérdezné tőlem, mi volt a legfontosabb, amit a piarista iskolától kaptam, annyit mondanék, hogy Murányi Tibor Tanár Úr. Ő számomra nem egyszerű tanár, osztályfőnök volt, hanem ő volt (és még most is) a példakép. Az az ember, akit egyszerűen nem lehet nem csodálni. Ő nélküle soha nem lehettem volna az, aki most vagyok. Nagyon szoros érzelmi kapcsolat fűz hozzá. Elképesztő műveltsége egyedülálló, és órái színvonala jócskán meghaladják a műegyetemi szintet. Ezen felül nem csak tudást adott át nekünk, hanem egy olyan gondolkodásmódot, amiről én azt hittem és hirdettem, hogy ez a piarista gondolkodásmód, piarista erkölcs. És erre büszke vagyok a mai napig. Miatta vagyok büszke rá, mert megtanított rá büszkének lenni.

Ha ez a gyalázatos tett megtörténik, az számomra azt jelenti, hogy az iskola elbocsátja a piarista gondolkodásmódot és erkölcsöt. Mindent, ami számomra a piaristaságot jelentette. Számomra, mint öregdiáknak teljes mértékben lényegét veszti a Piarista Gimnázium.

Klimász Tamás, 2009C

...akik igazságra tanítottak sokakat,

tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok. (Dán 12,3.)

"Gloria victis"

- dicsőség a legyőzötteknek

Öregdiákok visszaemlékezései

a

volt tanárairól

Váradi Tanárnő sosem tanított engem, ám vidámsága mindig betöltötte a folyosót, közvetlen, fiatalos stílusa pedig színt vitt hétköznapjainkba. Utolsó évünkben helyettesített egy hétig, ám az óráiról az, hogy fakultatív volt, mégis 70%-unk legalább ott maradt, elég jó bizonyítványt ad. A színjátszókör előadásai pedig bámulatosak voltak.

Molnár Eszter 2014C

Amikor megírtam a ballagási beszédünket, valami olyasmire hegyeztem ki az egészet, hogy az iskolától egy nagyon fontos dolgot kaptam (sok egyéb mellett): tartást. Kis csúsztatás volt ebben. Egészen pontosan Murányi tanár úr volt az, aki a szememben egy kőszikla volt, az elvek következetes képviselője, aki azon kevesek egyike, akik még nem idomultak ehhez a nem feltétlenül jó irányba haladó világhoz. Ha valahonnan, akkor tőle ered az a tartás, aminek egy parányi szeletét talán én is el tudtam sajátítani. Talán. Amikor látta rajtam, hogy segítségre van szükségem, támogatott, s emberi nagyságát mutatta az is, hogy tudott bocsánatot vagy tanácsot kérni, amikor arra volt szükség. Az egyik, ha nem a legjobb ember, akivel valaha találkoztam.

Pásztor Diána 2009C

Talán Galbács Tanárnőtől kaptam a legtöbb fegyelmezést, mint első osztályos gimnazista a Piaristáknál. Miután nagy nehezen “betört”, megtanított engem és az egész osztályt figyelni. Olyan oldalról mutatta meg a klasszikus komoly zenét és a népdalokat, amilyenről manapság nem igen van lehetősége egy fiatalnak. Megszerettük. Őt, és a zenét is. Csak sajnálni tudom azokat az új diákokat, akiknek nem lesz lehetőségük ezekre a 45 percekre.

Bódi Zsuzsanna, 2013B

Murányi tanár úr volt az iskola legjobb matektanára. Ő az egyetlen, aki váci piarista diákot matek OKTV döntőjébe juttatott.

Emellett emberi nagyságának is tanúbizonyságát adta. Olyan hangulatot teremtett az órákon, ami egyben segítette a munkát és még szórakoztatott is.

Halász András 2014C

Csak most, két év elteltével jöttem rá, hogy azokból a végtelen hosszúnak tűnő beszédekből

rengeteget tanultam. Mint ahogy Váradi tanárnő magyaróráiból is. Nem tanulmányilag haladtam

általuk előre, hanem emberileg. Ez az, amit soha nem fogok elfelejteni nekik. Hogy mellettük

váltam azzá, aki vagyok, fejlődőképes, érzelmeit és véleményét nem szégyellő emberré.

Király Anna

Nyolc gyönyörű évet töltöttem el diákként a Piarista Gimnáziumban. A legszebb éveimet ott töltöttem el, egy nagyon fantasztikus osztállyal és még fantasztikusabb tanárokkal.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy remek osztályfőnököt kaptunk Váradi Ágnes személyében. Az órák jó hangulatban teltek, nem feszengve és félve mentünk be.

Maring Vivien, 2010

Galbács Tanárnő. Az énekkar minden rokonomat lenyűgözte a ballagáson. Bizonygatnom kellett, hogy ez az iskola kórusa és nem valami vendég zenészcsapat. Bármilyen ünnepet rendezni kellett, csettintett a vezetőség és a Tanárnő szaladt, megrendezte. Ballagási próbákra szintén ott maradt velünk, s ránk áldozta szabadidejét. Segítségét kértük a szalagavatóhoz, s telefonált is, hogy lemondja délutáni programját.

Molnár Eszter 2014C

Azóta többször eszemben volt, hogy írok neki egy köszönő levelet.

Hogy miért is?!

A zenéért. Ami kitörölhetetlen és pótolhatatlan nyomot hagyott bennem. Többször, elég sok időt rááldozva kerestem például azt a Kyrie-t, amit ő/vele énekeltünk miséken. Eredménytelen volt a kutatásom.

Pedig jó lenne újra és újra hallani. Sok Kyrie van fent azon a bizonyos video megosztó oldalon is, de az a változat nincs. De ha még fent is lenne... Azt az energiát, azt a lendületet, azt az erőt, amivel Ő énekelte, nem hiszem hogy sokan utánozni tudnák.

Az tényleg onnan belülről jön.

Ilyen mély emléket csak azok képesek hagyni, akik szívből csinálják. És úgy gondolom egy művészeti órának nem az elméleti anyag a lényege, hanem, hogy átérezzék, megérintse az a művészet a diákot, kitárják az ismereteik kapuját, érezzenek más fajta, igazi zenét/verset,...,

Üzenem neki: hogy ne adja fel, gyakran azokban hagyja a legnagyobb nyomot, akikről nem is gondolná. Ha ez nem lenne elég, akkor -bár úgyis tudja-, mindenkiben hagy az énekével, zenéjével emléket, élőt, kitörölhetetlent.

Mikle Viktor, 2006 C

Laudetur!

Murányi Tibor Tanár Úr négy évig tanított a matematika tudományára, bizalma nélkül nem lehettem volna -többnyire érdeklődő, mint aktív tagja az emelt matek csoportnak. A tárgyat oly szeretettel oktatta, hogy a szerény szorgalmam ellenére is ötös közép-érettségit szereztem vele, és mérnöki tanulmányaim alatt sikeresen (3) teljesítettem a szigorlatot. A matematika nem ért véget ezzel számomra, sőt most kezdődik el igazán, hiszen mint az Alma Materben megtanultuk: „a természet nyelve” most a mikrohullámok megismerésében alapvető készségem lett. A rend és fegyelem, valamint a déli harangszó alatti néma csend örök emlék az órákról!

A történetek, mellyel közelebb hozta a különböző azonosságokat, valamint a humor mellyel fűszerezte azokat a mai napig eszembe jutnak: megfizethetetlenek számomra.

Németh Zsombor honvéd tisztjelölt

Galbács tanárnő mindannyiunk kedvence volt. Nem volt olyan óránk, amit örökös derültségével, lendületességével ne dobott volna fel. Hányszor volt, hogy a sokadik óránk után, lemerülten, megfáradtan újult erőt spékelt belénk.

Sokat köszönhetünk személyének és tanításának. Én személy szerint azt is, hogy sosem buktatott meg. :) Hallássérült vagyok, márpedig egy hallássérültnek az ének-zene óra felér egy kínzással. De nem Galbács tanárnő mellett! Megtalálta a módját illetve módszerét annak, hogy én is élvezhessem, s én is meg tudjak felelni a követelményeknek. Ezért is hálás leszek Neki!

Nagyon sok olyan nap akad, mikor Vác városában elszáguld mellettem kerékpárján a szokásos lendületével, vidámságával, s mindig emlékszik rám. Mindenkire emlékszik. :)

Kovács Zsaklin, 2005 C

Murányi tanár úr bár engem keveset tanított, mégis nagyon tiszteltem mint embert. Rendkívül jó tanár, szakmailag és előadásmódilag is. Az Ő óráján nem igazán volt jellemző a zsivaj, megkövetelte a jogos figyelmet. Én úgy gondoltam rá mindig, hogy a civil piarista tanárok mintaképe.

Felker Gábor 2010 B

Hogy mit tanultam Váradi tanárnőtől? Konkrétan megfogalmazni képtelen vagyok. Azt tudom,

hogy ő volt az első tanár, aki az osztályunkat egyenrangú emberként kezelte annak ellenére, hogy

rebellis lázadóknak voltunk titulálva az egész iskolában. Azt tudom, hogy ő volt az egyetlen tanár

az iskolában, akinek nem álltam ellen egy percig sem. Az első, akit emberként is közel engedtem

magamhoz és fogalmam sincs, tudja-e, de már az, ahogy az irodalom órákon a szemembe nézett,

az hogy láttam, mekkora bölcsesség rejlik egy-egy mondat mögött, rengeteget adott nekem és

nagy valószínűséggel megalapozta a jövőmet. Szerettem, hogy az óra legváratlanabb pillanataiban

szerelmet vallott Adynak akkor is, ha éppen Dante-ról tanultunk és szerettem, hogy őszintén

kimondta, amit gondolt, bármiről volt is szó.

Király Anna

"Csak szép lassan, nehogy elrontsa..." - mondta nekem valamikor Murányi Tibor Tanár Úr (így, csupa nagybetűvel!), egy másodfokú egyenlettel vívott gigászi küzdelmem közepette. Persze elrontottam... De aztán a Mester - engem, a hebrencs "humanistát" (szigorúan csak abban az értelemben, hogy magáról azt állítja, nem ért a matézishez) újból a kötelek közé dobott... És elrontottam megint, és megint. De egyszer csak - végtelenül hosszúnak tetsző idő múlva - már nem rontottam el. És, hogy attól fogva nem rontottam el, az is elsősorban az Ő érdeme. Becsület, józanság, kitartás, férfias komolyság és zseniális humorérzék - ezeket kaptam a Tanár Úrtól. És azt az emberi szóval ki nem fejezhetőt, ami őt örökre belém véste: a személyét és szeretetét magát. Emberséget tanított nekem jelenlétének minden pillanatában. Köszönet és hála mindenért, amit adott nekem és mindnyájunknak!

Varga Balázs 2010B

Fejből fújom a latin közmondásokat... Emberként páratlanul odaadó, megértő és segítőkész. Az iskolákból nem tanárokat dobtak ki, hanem a fogaskerekeket a gépezetből.

Riedly Dénes, 2014C

Galbács tanárnővel megharcoltunk, az én büszkeségem és az ő következetessége nem mindig egy irányba mutatott. De emberként, tanárként, szakemberként is kalapot kell emelni előtte. Ha egy erős nőt kéne megneveznem, valószínűleg ő lenne az egyik első gondolatom. Hihetetlen személyiség, egyéniség.

Pásztor Diána, 2009C

Reviczky tanárnő abszolút "anyuka" típus volt... bármilyen problémával lehetett hozzá fordulni, akár tanulási, akár más ügyben.

Bár az anyagot mindig megkövetelte, de minden lehetőséget megadott a javításra, korrepetálásra, akár egy-két ember miatt is. Rendkívül jó szándékú és segítőkész ember.

Felker Gábor 2010B

Galbács tanárnő órájára soha nem tudtam egyszerű énekóraként tekinteni.

Számomra ő adta a legtöbbet az egész piarista szellemből, és nem dalnokokat akart belőlünk csinálni, hanem "tisztességes embereket".

Olyan dolgokba felnyitotta a szemem, amiket a mai napig hasznosnak tartok, és rengetegszer eszembe jutnak az órái a mindennapi életben.

Nagyon barátian állt a diákokhoz, órákon kívül is nagyon jókat lehetett vele beszélgetni. Mindig próbált minket aktivizálni, énekkarba, koncertre, sportolásra hívni. Nem az a tanár volt, aki ledarálja az anyagot, hátradől, és: "munka elvégezve". Én sokat kaptam tőle.

Felker Gábor

Váradi tanárnő volt az, aki elindított jelenlegi pályámon, aki hozzásegített ahhoz, hogy ráébredjek, mi lehet a küldetésem, a célom ebben az életben. Soha nem tudom neki eléggé meghálálni.

Szememet rengeteg új dologra nyitotta fel, új távlatokat mutatott, a gimnáziumi tananyagot és gondolkodási szintet meghaladva, abból kitekintve, azt kiegészítve olyan tudásanyagot ismerhettem meg, ami ma is biztos támpont tudományos pályámon. Egész életemben a hála érzésével fogok visszagondolni rá.

Pásztor Diána

Murányi Tibor

Élő személy. Személyiség. Fogalom. Következetesség. Kifinomult érzelmi-értelmi intelligencia. A Józan Paraszti Ész tanítója. Akinél a lehetetlen is megtörténik. Humornagymester. Zseniális szakember. Szakmai tudása kifogástalan. Pedagógiai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen.

Büszke vagyok rá, hogy a tanítványa lehettem!

Kajtor Eszter

Akárhányszor megjelent becses iskolánk ódon, rideg, mégis szeretett folyosóin, tekintélyével egyfajta melegséget árasztott.

Kovács Zsaklin, 2005 C

Murányi Tibor és az elbocsátás egy mondatban. Egyszerűen ledöbbentett. Az az ember, aki az első iskolai napomtól kezdve tanított arra, hogy mi is az emberség, hogyan éljek, és hogy voltaképp mik is az igazán lényeges dolgok az életben, most kötelezve van a távozásra. A tanítás mellett a legtöbbet kaptam tőle az iskolában ... nevelt. Emellett egy olyan embertől váltak meg, aki a saját tudománya mellett még jó párban bizonyította, mennyire művelt.

Molnár Eszter 2014C

Munkája iránt a legmesszebb menőkig elkötelezett, elhivatott tanár. Az az iskolai kórus, amelyet hosszú évek kemény munkája árán épített és tartott fenn, lendületesen és jókedvvel, a leghétköznapibb diákmisét is ünneppé emelte. Az alatt a kevéske heti 45 perc alatt, amely az énekórákat jelentette, a lehető legtöbbet akarta adni. Adni – lelkesedéséből, tudásából, hitéből.

A mai napig, ha egy ritkábban hallott ének dallamai ütik meg a fülemet, automatikusan elmosolyodom, és arra gondolok: „ezt is a piarban tanultam”.

Klinyecz Barbara, 2008A

Engem annak idején Galbács tanárnő és Murányi tanár úr is tanított. Csak jó emlékeim vannak róluk. Murányi tanár úr jó kedélyű filozófia óráira a mai napig szívesen emlékszem vissza. Nagyon szerettem benne, hogy még a viccet is teljes nyugodtsággal adta elő, ez váltotta ki a legnagyobb hatást. Mindenkivel egyenlő módon bánt és sokat tudtam/tudok hasznosítani azokból a tanácsokból és bölcsességből, amelyeket nekünk átadott.

Ma is magam előtt látom az első, bénácska verselemzésemhez írott megjegyzését: „a fontos az, hogy Te mit gondolsz”.

Érdeklődni, érezni, értelmezni, önállóan gondolkodni – erre tanított az irodalom keresztül,

de a puszta lexikális tudáson felül morális tartalommal, értelemmel megtöltve, saját

műveltségével, szellemével, szenvedélyességével gazdagítva. A legfontosabbra tanítottak: hogyan lehet emberhez méltó életet élni.

A színjátszó kört (Kavics- kör... jelzésértékű ez is, hogy a nevünket Kőváry atyától

kölcsönözte...), amit szívvel-lélekkel csinált, csináltunk, és ahová évek múltán is

visszajártunk. Nem azért, mert a színművészetire készültünk, hanem mert jó közösséget

alkottunk, tanultunk, fejlődtünk, kikapcsolódtunk, épültünk általa. Nagy része van abban,

hogy ma az vagyok, aki. Jelentsen ez bármit. Csakis a legmélyebb hálával gondolhatok Rá, és

köszönettel tartozom neki azért a sok bátorításért és szeretetért, amit tőle kaptam.

Klinyecz Barbara, 2008A

Galbács tanárnőről szintén csak jó emlékeim vannak, teljes átéléssel tudta énekelni az egyházi énekeket, amelyet nagyon jó volt hallgatni a piaros miséken. Határozott volt, következetes és igazságos, szintén egy olyan személy, aki meghatározó egy egyházi iskola életében.

Minden jót és jó egészséget kívánok nekik, remélem a jó Isten minél hamarabb ad nekik megfelelő elhelyezkedési lehetőséget!

Laudetur Jesus Christus!

Boros Szilárd 2005C

Galbács Tanárnő mindig is a kedvenc tanáraim között volt, nemcsak mert én is zenei pályára készültem, hanem mert Ő is ember volt, és nem "csak" a tanárom.

Nagy örömmel emlékszem vissza a kóruspróbákra, amelyek, ha nem is úgy sikerültek, mint ahogy be volt tervezve, mindig jó hangulatban teltek, és a fellépéseken vagy miséken nem vallottunk szégyent. Azt hiszem, sokat köszönhetek Neki, különösképpen a tanítás és a kórusvezetés terén.

Faragó András 2011B

Egy iskola, legyen akármilyen nagy múltú, csak annyit érhet, amennyit a benne tanító tanárok. És sokat ért eddig!

Halász András, 2014C

Én nagyon szomorúan vettem tudomásul, hogy elbocsájtották gimnáziumi éveim ideje alatti énektanáromat, akitől annyira sok jót kaphattunk tudásban, hitben, magatartásban. Személy szerint az érettségihez többet tanultam drága Galbács Tanárnő történeteiből, melyet jókedvvel és mesélve adott elő, mint történelem, irodalom vagy matematika tantárgyakból. Az éneklések az osztálymiséken, mind-mind jó kedvel zajlottak, nem úgy mentünk a szentmisére hogy na már megint végig kell ülnünk, fönt mosolyogva és jó kedvvel énekeltünk, fegyelem volt, de mégis jókedv.

Zách Erzsébet, 2013B

Szomorúnak látom azt a fajta jelenséget ami a személyeskedés, nem pedig emberi méltóság, tudás, értelem mentén halad, hogy ez ma a célravezető irány, s jelen lehet egy ilyen intézményben is.

Tarr Máté 2006B

Mindkettőjükkel töltöttem együtt tökéletes délutánokat énekkaron, vagy a díszteremben, jártam

velük koncertezni és előadni, pedig abszolút tehetségtelen voltam/vagyok. Mégis mindig hívtak és

olyan légkört tudtak elém varázsolni, amit soha, sehol nem tapasztaltam se előtte, se azóta. Szeretek

csöndben ülni és megfigyelni. Ezeken a délutánokon is ezt tettem és nem láttam mást, csak azt, hogy

amit órán mutattak, azok ők. Talán kicsit szabadabbak, kicsit vidámabbak. De egy percig sem

játszották meg magukat. Tisztában vagyok a nehézségeikkel. M égis meggyőződhettem arról, hogy

csak így érdemes. Ha nem tetszik, fel kell állni. Ha megrohannak, ki kell húzni a gerincedet.

Király Anna

Végtelenül sajnálom iskolánk további diákjait, a következő generációkat, akiknek már nem lehet részük ezeknek a nagyszerű Tanároknak a nevelésében, tanításában.

Kovács Zsaklin, 2005 C

Mindhármuk kapcsán elmondhatom, hogy kifejezhetetlenül szegényebb lesz nélkülük ez az intézmény.

Pásztor Diána, 2009C

Nélkülük ez a Piarista Gimnázium már nem az az iskola, amit szerettem, és ahová mindig

visszahúzott a szívem. De amit Ők átadtak nekünk, azt semmilyen döntés nem teheti

semmissé.

Klinyecz Barbara, 2008A

Murányi tanár úr a 2005-2006-os tanévben kezdte el osztályunkat tanítani. Olyan tanárnak ismertük meg, aki képes volt tekintélyével fegyelmet tartani, és nem kellett a hangját sem felemelni. Mindössze heti egy filozófiaóránk volt vele, amely saját bevallása szerint sem volt elég. Mindenesetre végzősként az utolsó órán mondott szavai a filozófiáról, az emberségről és az iskoláról sokat jelentettek. Volt alkalmam a tanár úrral többször is focizni, diákként és öregdiákként is, a pályán is határozott, kemény (németes) stílusban játszott, akár az életben.

Dr. Horváth Márton 2006C

Szent Gellért-díj

A Szent Gellért-díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította.

Murányi Tanár Úr nekem: a kőszikla. Jellemes szigorúságával, rendíthetetlen erkölcsi érzékével, a tudományhoz való hozzáállásával, műveltségével és intelligenciájával mindig lenyűgözött. Mondom mindezt úgy, hogy a fizikához vagy matematikához fikarcnyi tehetségem sincs, és a filozófiát is csak ugatom... de ez nem is számított, mert a szűk látómezőn, a konkrét tananyagon felül valami magasabb rendű szellemi tartalmat is próbált felénk közvetíteni. Az a fajta következetes fegyelmezettség, amelyet pedagógusként és emberként egyaránt tanúsított, különleges módon párosult a diákok iránti nyitottsággal,

személyes érdeklődéssel, és azokkal a szellemes és szeretetteljes megjegyzésekkel, amelyekkel sosem fukarkodik azokkal szemben, akiket akár egy kicsit is megkedvelt. Olyan ember, akire fel lehet nézni, és akitől érdemes tanulni. „A” világi piarista tanár.

Klinyecz Barbara, 2008 A

Az elismerést az illetékes fenntartó (ez esetben a Piarista Tartományfőnökség) javaslatára adományozzák.

Az utolsó, végzős évünkben megkaptuk osztályfőnöknek, de előtte is már Ő tartotta az osztály egyik felének a matekot. Nagyon jó tanárnak tartottam akkor is, és most is, visszaemlékezve az együtt töltött időkre.

Osztályfőnökként pedig más oldaláról is megismerhettük, mint azelőtt. Tudtuk, hogy humoros és jókat lehet nevetni egy-egy megszólalásán, de megtapasztalhattuk, főleg osztálykirándulás, illetve lelkigyakorlat alkalmával, hogy milyen a másik oldala, amikor a legkomolyabb témákról lehetett Vele őszintén beszélgetni, tanácsot kérni.

Nagy örömmel és hálával gondolok arra, hogy Murányi Tanár Úr diákja lehettem.

Faragó András 2011B

Murányi tanár ÚR

A Felvidéken lakom, pénteken egy buszom megy 2:20-kor a határ felé, mégis minden egyes külön matekon bent ültem. Nem képleteket tanultunk: egy gondolkodásmódot.

Emlékszem, mikor május elején becsukta a Tanár Úr a könyvet, átvettünk mindent a kiegészítő emelt anyaggal együtt. Az, hogy felvettek a BME-re, az nagyban az Ő érdeme.

Riedly Dénes 2014C

"A díj elkötelezett hitvalló élet, következetes, kitartó, színvonalas nevelő-oktató (egyéb) munkáért adható olyan személynek, aki szilárd erkölcsi alapokon álló munkájával kivívta a tanulók, szülők, munkatársak egyöntetű elismerését."

Murányi Tibor engem személy szerint csupán filozófiára tanított. De az

órái emlékezetesek voltak számomra. Mindig valamilyen személyes

történetével próbálta feldobni az óra hangulatát, ami tényleg nagyon

inspirálóan tudott hatni a lankadó figyelemre, mert azért − lássuk be − a filozófia nem mindegyikünk figyelmét köti le egyformán.

Amíg nem tanított engem és csak a folyosón találkoztam Vele, addig egy mogorva, szigorú tanárnak tartottam, akivel nem szívesen kerültem volna összetűzésbe.

Ez a véleményem teljes mértékben megváltozott miután órákat tartott az osztályomnak. Következetes, jó humorú, intelligens tanár, akivel egyáltalán nem nehéz megtalálni a közös hangot.

Én ilyen tanárnak láttam Őt és komoly veszteségnek tartom, hogy a

következő piarista generáció nem ismerheti meg ezt a kiváló

tanárembert!

Laudetur,

Kubik Ernő 2005c

Murányi Tanár Urat mindig határozott, szigorú és egyben nagy humorral rendelkező tanárnak tartottam. Úgy gondolom, hogy a jó tanár szerepét nem könnyű betölteni, hiszen annak hitelesnek, diákközpontúnak és következetesnek kell lennie. Ez mind megvolt benne amellett, hogy szinte mindenki szemében tekintély övezte őt.

Az órák nem csak matematikáról szóltak, hiszen sokszor mondott anekdotákat, vicceket, sőt olykor kérdezett is felőlünk.

A hír, hogy eltanácsolják az iskolából megdöbbentett, hiszen ha az ő munkásságában találnak kivetnivalót, akkor nem tudom mi a mérce vagy mi a jobb, amihez mérték. A Tanár Úr nagyban szerepet játszott abban, hogy gimnáziumi éveimre szívesen gondolok vissza.

Juhari Dóra

2012b

Váradi Ágnes

Murányi Tibor

Galbács Gabriella

Hantosné Reviczky Dóra

Bevallom őszintén, nem igazán szerettem iskolába járni, de szerintem nem csak én voltam így ezzel. De az irodalomórát, az énekórát és a filozófia órát nem rosszkedvűen ültem végig, mert olyan Tanároktól tanulhattam, akiket tiszteltem, akikkel nem kínszenvedés volt végigülni 45 percet.

Sajnálom, hogy az iskola ilyen remek Tanároktól,,szabadult” meg, én szívből örülök neki, hogy Ők voltak a tanáraim, és tanulhattam Tőlük.

Maring Vivien

Ezek az emberek nem csupán tanítottak, hanem bármiben támogattak, segítettek, s nem úgy álltak hozzánk, hogy leadták az órát aztán viszontlátás'. Ott voltak mellettünk. Ha kellett felhúztak, ha kellett letoltak. A barátainkká váltak. És most ott tartunk, hogy az odatartó ismerőseinknek ha azt mondom, hogy "a Murányi beszólásai", nem fog nevetni. Ha azt mondom, "a színes harisnyás, szép nő", már nem tudja ki az, s ha az énekórák jönnek szóba, már nem kezdődnek a vicces sztorik... Nem járok többé oda, de mégis kivesznek belőlem, s több száz! társamból, barátomból egy darabot.

Molnár Eszter 2014C

Benjámin László: Emléknél többek

(részletek)

"Egyre többet gondolok hajdani mestereimre,

az elcsöndesedett férfiakra, kik ifjúságom fölé magasodtak

megviselten és méltóságosan, akár a százados fák.

...Figyelmes tekintetük követ a halál árkain túlról is.

Szemükkel nézem dolgaimat, velük mérem magam,

s velük a változó világot. Egyre többet gondolok rájuk,

...akik a végső kérdésekre egész életükkel feleltek."

Szomorúan olvastam a hírt, miszerint Murányi Tibor tanár Urat elbocsájtották szeretett iskolánkból.

Öregdiákként mindig is büszke voltam arra, hogy a középiskolai éveimet egy olyan értékrendet követő iskolában tölthettem el, mint a Váci Piarista Gimnázium. Ezt az értékrendet nem az iskola falai, történelme, hangulata, szabályai adták, hanem az ott dolgozó tanárok munkája! Ha azok a tanárok, akiknek neve az emlékeinkben legendává váltak eltűnnek iskolánkból, azért mert elbocsájtják őket, olyan mintha megsértenék a piarista intézményt és minden valaha volt diákját.

Kubik Ernő 2005C

Nem tisztem megítélni, hogy a piarista szellemiséghez mi nem passzol, soha nem is vágytam rá, hogy nekem erről kelljen elmélkednem. Azonban azzal tisztában vagyok, hogy én mit kaptam. Nem szándékozom elfelejteni. És ha rajtam múlik, mások sem fogják.

Király Anna

Összességében azt kell mondjam, hogy mindegyikőjük tanári és emberi tevékenysége előhozott belőlem valami újat, rávilágított olyan tehetségeimre, amelyekről nem is tudtam, hogy bennem rejlenek. Nem hatalmas dolgokra, éppen csak annyira, amitől színesebb és szerteágazóbb egyéniségnek érezhettem, és új dolgokban is kipróbálhattam magam. Úgy gondolom. hogy egy jó iskolában egy pályáját, és a világban helyét kereső kamasz számára még több (és nem kevesebb) ilyen tanárra van szükség. Örülök, hogy a tanítványuk lehettem, és hogy a Váci Piarista Gimnáziumba járhattam, ami nekik, és még számos hozzájuk hasonló tanárnak köszönhetően volt nagyszerű élmény.

Ujszegi János

2008 B

2013-2015

A váci Piarista Gimnázium elbocsátott és önként távozó dolgozói, tanárai, munkatársai

  • Balogh Eszter – fejlesztő pedagógus
  • Bártfai Veronika - spanyol és angol nyelv
  • Darvas Mátyás – a latin munkaközösség vezetője, latin-hittan-ógörög, osztályfőnök
  • Dilong Sándor – műszaki vezető
  • Dudinszky Zsolt – fejlesztő pedagógus
  • Erdélyi Balázs – magyar-filozófia, osztályfőnök
  • Galaczi Magdolna – iskolatitkár
  • Galbács Gabriella – énekkarvezető, ének-zene
  • Juhász Krisztián – oktatástechnikus
  • Hajdu András – laboráns
  • Hantosné Reviczky Dóra – német-latin
  • Hujbert Áron – kollégiumi prefektus
  • Hujbert Tamás – magyar nyelv és irodalom, osztályfőnök
  • Kende Zoltán – a matematika munkaközösség vezetője, matematika-fizika, osztályfőnök
  • Klimász Gyula – karbantartó
  • Kovács Gergely – kollégiumi prefektus, magyar-angol, osztályfőnök
  • Murányi Tibor – matematika-fizika
  • Sági Tamás – német-történelem
  • Skripek Katalin – fejlesztő pedagógus
  • Szegeczky Tibor – rendszergazda, fizika-informatika, osztályfőnök
  • Szűcs Attila – rendszergazda
  • Váradi Ágnes – a színjátszó kör vezetője, végzős osztályfőnök, magyar-német

Kende Zoltán

Szegeczky Tibor

Hujbert Tamás

Sági Tamás

Kovács Gergely

Darvas Mátyás

Learn more about creating dynamic, engaging presentations with Prezi