Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

Tárgyias? líra, személyes esszé - szocreál uralom alatt. Nemes Nagy Ágnes

No description
by

Zsuzsa Selyem

on 22 March 2016

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of Tárgyias? líra, személyes esszé - szocreál uralom alatt. Nemes Nagy Ágnes

„Mi tanulható meg végül az Újholdtól? A szakma becsületéhez nagyon is hozzátartozó szellemi szabadság (lásd levegő és lélegzet), ami minden lehetséges és felelősségteljes teremtés előföltétele, ami a tisztánlátás napi kenyere és azonos értelmű az önismeretre törekvéssel… Nem szeretni kell az Újholdat, hanem tudni: micsoda.”  Balassa Péter: Mi tanulható meg az Újholdtól?
Tárgyias? líra, személyes esszé
(szocreál uralom alatt)
Fölkészült, kimért, feszes és feszült ember – ilyen értelemben Babits Mihály fóbiás-szorongásos pedantériájának örököse –, írásai tömörek és szárazak. Nyugtalanságát fegyelmező nagyasszony, aki elfojt, mondatokat és gesztusokat takarít meg. „Be jó is annak, aki spontán”, mondja irigyen, ő, a méltóságteljes és görcsös nő." (Térey János: A nagyasszony. Jelenkor, 2012/3)
1944 – Kettős világban (versek)
1945 Újhold
Szerk: Lengyel Balázs, Mándy Iván, Pilinszky János, Rába György
1946 Újhold
Kör: NNÁ, Szabó Magda, Karinthy Ferenc, Örkény István, Somlyó György...
1947 Újhold
A Nyugat (elsősorban Babits) irodalmi koncepciójának folytatása
1948 Újhold
1949
1950
1951
1952
1953
1954
1955
1956
1957 – Szárazvillám (versek és műfordítások)
1961 - Barátaink a ház körül (verses képeskönyv)
1961 - Jó reggelt, gyerekek (verses képeskönyv)
1962 - Aranyecset (keleti mesék)
1963 - Ki ette meg a málnát? (verses képeskönyv)
1965 - Lila fecske (gyermekversek)
1967 – Napforduló (versek)
1969 – A lovak és az angyalok (válogatott versek)
1974 - Mit látunk az utcán? (verses képeskönyv)
1975 - 64 hattyú (esszék)
1975 - Mennyi minden (gyermekversek)
1978 - Bors néni könyve (gyermekversek, mesék)
1979 - Szökőkút (gyermekversek)

1979 - Éjszakai tölgyfa (versek)
1980 – Egy pályaudvar átalakítása (versek)
1981 – Között (összegyűjtött és új versek)
1982 - Metszetek (esszék)
1986 – A Föld emlékei (összegyűjtött és új versek)
1987 - Látkép gesztenyefával (esszék)
1988 - Szőke bikkfák (válogatott verselemzések)
1989 – Szó és szótlanság (összegyűjtött esszék I)
1948-53 Rákosi korszak
(RM Sztálin embere)
„A fordulat évével a hatalom a parasztsággal szövetséges munkásosztály kezébe került, a szocializmus felépítése közvetlen gazdasági-politikai célkitűzéssé vált. Mindezt hamarosan (1949) követte a kulturális, művészeti élet fordulata is.
A különböző irodalmi csoportosulások folyóiratai megszűntek
; az államosított könyvkiadás, színházak, a létrehozott egységes Írószövetség vezetésében, a Csillag, az Irodalmi Újság és az Új Hang (1952–56) szerkesztésében
a párt művelődéspolitikája érvényesült
. Mindez alapvetően megváltoztatta az irodalmi tudatot, melynek ettől kezdve centrális kategóriája lett a
szocialista realizmus

a történelmet formáló dolgozó nép ügyének – a szocializmus felépítésének – tudatos, pártos, mozgósító szolgálata.
Ez uralomra juttatta irodalmunkban a marxizmus–leninizmus világnézetét, tematikusan a dolgozó osztályok ábrázolását, ezen belül a szocializmus építésének új valóságát; pozitív hősöket teremtett.” (Spenót, 1981)
Az 1949-es szavazásokon a szavazásra jogosultak 96,04%-a vett részt, 96,27% szavazott a Népfront jelöltjeire (Romsics, 296.o.)
Újhold Évkönyv 1986-91
Szerkesztők: Lakatos István, Lengyel Balázs, NNÁ, Balassa Péter, Ferencz Győző, Török Endre
„A párt művelődéspolitikája a II.
Kongresszuson (1951) és az Írószövetség I.
Kongresszusán (1951) felvetette a sematizmus ellen
a harcot, s helyesen foglalt állást, mikor a feloldást a marxista-leninista világnézet és az élettapasztalat egységében, szembeállításuk elutasításában jelölte meg, s jelszóvá tette, hogy az író "a nép problémáit, az államvezetés problémáit ne csak felülről, hanem alulról is lássa".
Amikor azonban a sematizmus gyökereinek feltárása, az ellene való eszmei harc hangsúlyozására került sor – tulajdonképpen 1952 végén, az Előadói Iroda vitáján –, akkorra már a gazdaságipolitikai vezetés hibái, a párt és a tömegek közti kapcsolat lazulása az irodalomban is kezdett tükröződni – nemegyszer az újjáéledő polgári hangulatoknak a jegyében vagy a nem kiküzdött világnézet bizonytalanná váló talaján. Jelentkezett az "ellensematizmus", hangot kapott a lírai vitában az "őszinteség"-elmélet (...)
A művelődéspolitika ilyen körülmények közt helyesen a két főveszély, a sematizmus és az öncélú irodalom ellen hirdetett kétfrontos harcot ...”(Spenót)
„A
polgári izolációs magatartás
erős továbbélésére jellemző, hogy tehetséges fiatalok tömörülését is létre tudta hozni olyan program alapján, amely József Attila és Illyés Gyula közéleti lírájának kikapcsolásával Babitsot állította a két világháború közti magyar líra centrumába. Az
Új Hold
lírája ugyan nem jelentette ennek az
abszurd program
nak következetes megvalósítását. A
fasizmus iszonyatá
val való találkozás élménye – mindenekelőtt Pilinszky János megrendítő költői
vízió
iban – mély nyomot hagyott költészetükben. De a pesszimizmus általánosítása, a kibontakozás
reménytelenül vergődő
keresése nemcsak a múlt nemzedék élményének, hanem a
társadalmi elzárkózás programjá
nak is súlyos következménye volt. Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Rába György, Szabó Magda, Végh György introvertált, némelyiküknél
vallásos elemektől sem ment
, elvont privatizálásától a velük egy égtájról indult Rákos Sándort, Somlyó Györgyöt, Devecseri Gábort konkrétabb antifasizmusuk, érzékenyebb közéleti felelősségérzetük már ez időben elhatárolta.” (Spenót)
Nemes Nagy Ágnes (1922-1991)
Őszinteség

Émelyedem, magam kibontván.
Be jó is annak, aki spontán.
Mentem volna szódáskocsisnak,
ki a nagy, szőke lovakat
csak mossa, mossa hallgatag.
Valamit mégis kéne tennem,
valamit a gyötrelem ellen.
Egy istent kellene csinálnom,
ki üljön fent és látva lásson.

A vágy már nem elég,
nekem betonból kell az ég.
Hát lépj vállamra, istenem,
én fölsegítlek. Trónra bukva
támaszkodj majd néhány kerubra.
És fölruházlak én, ne félj,
ne lásson meztelen az éj,
a szenvedést kapcsold nyakadra,
mintha kerek vércsík fakadna,
s az legyen langyos köpenyed:
szerettem növényeidet.
S helyezd el ékszeres szivedben:
hogy igazságra törekedtem.

Ennyi elég is. Mondd ki: jó itt,
és tedd hatalmas funkcióid,
csak ülj és nézz örökkön át.
Már nem halaszthatlak tovább.
Ekhnáton jegyzeteiből
Amikor

Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam.
Keményebbeket, mint a testem,
hogy, ha vigasztal, elhihessem.
A tárgy fölött

Mert fény van minden tárgy fölött.
A fák ragyognak, mint a sark-körök.
S jönnek sorban, derengő végtelen,
fény-sapkában 92 elem,
mind homlokán hordozva mását –
hiszem a test feltámadását.
Lázár

Amint lassan felült, balválla-tájt
egy teljes élet minden izma fájt.
Halála úgy letépve, mint a géz.
Mert feltámadni éppolyan nehéz.
Pilinszky János: Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
Rainer Maria Rilke: A költő sírfelirata
(NNÁ ford.)
Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség,
Annyi temérdek pilla alatt
Senkisem alszik.
RÓZSA
: sokszoros értelmezési lehetőségek. Mi mindent mondott Rilke a rózsáról! Gyorsan, mintegy utolsó pillanatban, még egyszer feldobta ezt az ősjelképet a magasköltészetbe, mintha sejtette volna, hogy hosszú időre tabu alá kerül, sok „érzelemgazdag” társával együtt. A szecesszió felől nézve nem volt ez világos, a századelő szerette a rózsát, főleg a hosszú szárú, kis fejű fajtákat, meg az egy szál rózsát magas vázában, amúgy japánosan (külön fejezet a szecesszió a rózsa művelődéstörténetében). Rilke rózsáit csak részben magyarázza a kor. Nagy természetélményét, amely mély volt és részletes, a természet minden kicsinységére és hatalmasságára kiterjedő, bogárra, fűre, színárnyalatra, kőre, óriáshegységek belső vájataira, mértéktelen síkságokra, igen sok égre („egyetlen ég ez?”) – összesűrítette, összefogta a rózsában. Érzékletességük, elemi érzékiségük elragadta, mennyi különarcú rózsaegyedet rajzolt bele so 391. o.raiba; tőlük aztán nem sajnálta a koloritot (festészet és vízió). A testszerűek
mellett pedig ott vannak a jelképi rózsák, a boldogság, a szerelem, az élet rózsája, sőt az üdvösségé, a misztikus rózsa, Isten, „a szegénység nagy rózsája”, és ott az ezerszer citált, titokzatos halotti rózsa a sírfeliraton: „Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség, annyi temérdek pilla alatt senkisem alszik.” Aki ezt a rózsát tette saját sírjára, az többet tudott nálunk arról, ami – rózsa.
Rilke-szótár
Esszékezdő mondatok

Néhány magyar írótársammal álldogáltam egyszer egy bruges-i folyócska partján. (64 hattyú)
Rilkétől tanultam meg visszavonhatatlanul, hogy a vers nem próza.
(Rilke-almafa)
Az a jó a világirodalomban, hogy (majdnem) mindenre van benne idézet. (A vers mértana)
Valóban: miért szidjuk a sci-fit? (Miért szidjuk a sci-fit?)
A költő az érzelmek szakembere. (A névtelenek)

De nem az olvasásról van szó. (Az olvasásról)
Fák

Tanulni kell a téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak,
mozdíthatatlan függönyök.

Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.

És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

N.N.Á.: Ballaszton

Élt itt egy nő, azt mesélik róla, hideg volt, mint ki két fokos vízben alszik el.
hogy lelke helyén egy madárhatározó, és ha szeretett is, ki tudja mivel,
mert szíve helyén szárazjég zúzalék – ezt mesélik – bár szemében tűz volt,
hogy márvány homloka mögött egy alpok, zöld szeme kimoshatatlan fűfolt.
Partokat gyűjtött, mint más a lepkét, felszúrta a tekintetére mind, csendesen.
Párja nem akad többé. Sosem akadt még. És most kimondom, mielőtt elsüllyed velem

Ágnes, én szeretem magát. De nem úgy, persze, ne értse félre.
Én építek magából egy szobrot, de keljen életre cserébe végre.
Ágnes, én tudom, hogy maga nagyon is él, hogy ott bent tusakodik, mint az alkonyat,
de fogyó hold mosolya fényei beárnyékolják az arcomat.
Én tudom, hogy a kitakart részeken csak szél, geológia és meztelenség -
de maga forró kavicsokat izzad, Ágnes, erre egy tökéletes életmű se lehetne mentség;
én értem, hogy maga pszichológus helyett terápiára asztrofizikushoz kellett volna járjon,
de szeretném, hogy ne csak a sziklás macedóniába, néha a csicsás calzedoniába vágyjon!
Én tudom, hogy maga angyalok közt volt szervdonor, és zseniktől tanulta a rendet,
de ez a szenvedély ami a szende mély szemekben ég, egy erdőt is két vállra fektet;
mert maga azóta is tökéletes jambusban hallgat, és ütemhangsúlyosan nyújt kezet,
egy adoniszi soron merengve keveri a kávét, míg szívében egy a-moll nyila rezeg.
És nem hiszi el, bármit is mondok, hogy romló hús a test, de megér egy misét,
ha izzadságcseppektől ragyog a homlok, mint egy éjszakai Balaton-felvidék.
Ágnes, én tudni akarom, miről nem beszélt, megkérdezném, amit senki nem mert,
pedig tudom, ha itt lenne, már rég hazazavarta volna szonettet írni az összes slammert,
hogy a szeme elé nem kerülhetnénk, és épp csak lenézne, ha minden jól ment -
talán Akkezdetéknek dobna egy puszit, de tuti, hogy egy verstankönyvvel fenekelné el Dopemant…

Ágnes, én annyi sötét éjszakát kaptam már szívtelen, hideg nőktől
én fényszennyezésnek szeretném magát, ami arcomba hull a délkörökről,
mert Ágnes, a hableány nem halvérű, a szűk idő nekem mutatja hátát,
maga talpig jég mert torkig van a tűzzel, cserélje mosolyra golyóálló fürdőruháját.
Nem elég elbírni a véget, én azt cipelem: élni is kell, amíg lehet,
bár a szív egy tropikárium, aminek a közepén halas szendvicset eszik egy szipogó gyerek.
Ágnes, maga a tagadás. Én csak egy kérdés. Legyünk egy feltételes mód, ami valóra vált.
És most nem fogom bekapcsolni whitney hustont, de higgye el
Ágnes, örökre szeretem magát.
Kis Varsó, 2003
Személyes az, ami túl az adottságokon, az éppen adott történelmi/etnikai/vallási/nemi stb. partikularitásokon, az egyéni létezést minden uniformizálás nélkül artikulálja, helyet adva a bárhonnan érkezőnek, hogy személyességét hasonlóan uniformizálás nélkül artikulálja. A személyes nem adottság és nem körülhatárolható, s mivel odaadva nem fogy el, így nem is fogyasztható, nem válhat az áruforgalom részévé (ahogyan a Háború és békének is mindegy, hogy öten vagy ötezren olvassák, nem fogy el).
"a költő mellérendel, odarendel egy képet, belső élményéhez – Eliot szavával: objektív korrelatívot teremt –, hogy a kép azonosuljon a mondandóval, méghozzá a maga tárgyias sokértelműségében" (NNÁ: Tárgyiasság)
"Az elődműfaj ellirizálja azt, ami nem líra, a tárgyi költészet objektiválja azt, ami líra. Különben – mit tudom én – lehet, hogy ez csak költői kéztartás kérdése." NNÁ, uo.
"az objektív költészet sajátja, ahogyan az impasszibilitást beleépíti a lírai szenvedélybe. Ezek a költők nem túlozni akarnak, ellenkezőleg, lefelé kerekíteni. Hűvös hang, kemény gyeplőn tartott versmenet, a nagy súlyok emelésének majdnem fenyegető nyugalma: ilyen a légkörük. Ezek hideg szonettek; statikus versek; nem kiáltozunk, beszélünk; mozdulatlan gesztus; fontos csak a csönd – mélyen jellemző mondattöredékek ezek objektív szándékú szótárakból, amelyekből az sem hiányzik, hogy a törvény a tiszta beszéd. Mert e látszatszenvtelenség, e személytelenség oka és célja az esetleges elvetése, a lényeges, az egzisztenciális felmutatása. Semmi sincs távolabb az objektív lírikustól, mint az impresszionizmus; semmit sem óhajt jobban, mint az érvényeset. Az ilyen költő törvénykereső, őstények, föl nem fedett evidenciák arcát akarja kivésni, megtalálni akar inkább, mint kitalálni." (NNÁ, uo.)
nem kiáltozunk, beszélünk
A személyesnek semmi köze a priváthoz, amely a világból kihasít és elkerít saját maga számára egy darabot, és semmi köze a szubjektívhoz, amely feladva a felelősségvállalás és a bárkivel való kommunikáció lehetőségét, önkéntelenül is a létezés esetlességét és tehetetlenségét példázza. A privát nem akar, a szubjektív nem tud közölni, a személyes a közlés folyamán keletkezik. A privát és a szubjektív amit állít, önnön privilégiumaként állítja, a személyes újabb és újabb személyes közléseket hív elő.
1
21 elem per pill
RÓZSA: sokszoros értelmezési lehetőségek. Mi mindent mondott Rilke a rózsáról! Gyorsan, mintegy utolsó pillanatban, még egyszer feldobta ezt az ősjelképet a magasköltészetbe, mintha sejtette volna, hogy hosszú időre tabu alá kerül, sok „érzelemgazdag” társával együtt. A szecesszió felől nézve nem volt ez világos, a századelő szerette a rózsát, főleg a hosszú szárú, kis fejű fajtákat, meg az egy szál rózsát magas vázában, amúgy japánosan (külön fejezet a szecesszió a rózsa művelődéstörténetében). Rilke rózsáit csak részben magyarázza a kor. Nagy természetélményét, amely mély volt és részletes, a természet minden kicsinységére és hatalmasságára kiterjedő, bogárra, fűre, színárnyalatra, kőre, óriáshegységek belső vájataira, mértéktelen síkságokra, igen sok égre („egyetlen ég ez?”) – összesűrítette, összefogta a rózsában. Érzékletességük, elemi érzékiségük elragadta, mennyi különarcú rózsaegyedet rajzolt bele so391raiba; tőlük aztán nem sajnálta a koloritot (festészet és vízió). A testszerűek mellett pedig ott vannak a jelképi rózsák, a boldogság, a szerelem, az élet rózsája, sőt az üdvösségé, a misztikus rózsa, Isten, „a szegénység nagy rózsája”, és ott az ezerszer citált, titokzatos halotti rózsa a sírfeliraton: „Rózsa, te tiszta ellentmondás, gyönyörűség, annyi temérdek pilla alatt senkisem alszik.” Aki ezt a rózsát tette saját sírjára, az többet tudott nálunk arról, ami – rózsa. (Rilke-szótár)
Rose, oh reiner Widerspruch,
Lust, niemandes Schlaf zu sein unter
soviel Lidern.
Havas Bálint és Gálik András
Full transcript