Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

RENDSZERTAN

No description
by

Nikoletta Garaba

on 1 May 2014

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of RENDSZERTAN

RENDSZERTAN
PROKARIÓTÁK
Tágabb értelemben és idegen szóval
taxonómia
, (görög taxis = rend és nomos
= törvény) az élőlények csoportosításá-
val, leírásával, elnevezésével foglalkozó tudományág. Az élőlények első ismert rendszertanát
Arisztotelész
ókori görög filozófus állította össze az i.e. 4.
században. Az első modern értelemben
is tudományos rendszertan
Karl von
Linné
nevéhez fűződik (1735).
rendszerezési kategóriák
Átlagos méretük
1-10 mikron
közé tehető. Más néven
elősejtmagos
ok vagy
sejtmag nélküli egysejtű
ek (Monera), körülhatárolt sejtmag nélküli élőlények, örökítőanyaguk a plazmában található. A prokarióták genomja egyetlen kör alakú DNS-molekula, amihez bázisos fehérjék kapcsolódnak, de ezek sohasem hisztonok. A baktériumok sejtjeiben a kör alakú nagy DNS-en kívül lehetnek még kisebb, a fő DNS-től függetlenül osztódó és az utódokba átjutó, szintén kör alakú DNS-ek is, ezek az ún.
plazmidok
vagy
episzómák
.
A prokarióták az ismert legősibb sejtes felépítést mutató szervezetek, és a legegyszerűbbek is; mivel az a rendkívül differenciált belső membrán-rendszer, amely az eukarióták sajátja és azok fejlett sejtszervecskéit alkotja, a prokariótákban nem található meg. A prokarióta sejt megfelel egy sejtszervecskének.
A görög prósz (előtt) és karyon (mag) szavak összetételével jött
létre, jelentése tehát „sejtmag előtti”.

a prokarióták két csoportja
A legújabb rendszertani osztályozás a prokariótákon belül az élőlények két nagy
domén
jét vagy birodalmát
különíti el: az
archeákat (ős-
baktériumok) és
a baktériumokat.
archeák
baktériumok
Az ősbaktériumokat eredetileg csak szélsőséges életkörülmények között találták meg, de azóta mindenféle élőhelyen nyomukra bukkantak, például a bélflórában is.
Sejtstruktúrájukat és anyagcseréjüket tekintve hasonlóak a baktériumokéhoz, azonban a genetikai anyag átírása (transzkripció) és a transzláció a baktériumokra jellemző sajátosságoknak csak egy részét mutatja, és sok szempontból hasonló az eukariótákéhoz.
Három csoportjuk (kedvelt élőhelyük alapján):

halofil
:
extrém sós környezet, ATP-t állít elő
(-> különleges négyzetalakú, lapos faj)

metanogén
:
anaerob környezet, metánt termelnek
pl. állatok bélrendszerében -> üledékben

termofil
:
meleg környezet
pl. hőforrásokban
Egysejtű mikroorganizmusok. A mikrobiológia egyik ága, a bakteriológia foglalkozik a baktériumok tudományos vizsgálatával.
Megtalálhatóak: vízben, szárazföldön vagy a levegőben, stb. Egy gramm talaj kb. 40 millió, egy milliliter felszíni víz 1 millió baktériumsejtet tartalmaz, a Földön pedig összesen mintegy 5 kvintillió baktérium élhet.
Tízszer annyi baktérium van az emberi testben, mint emberi sejt (pl. bőrfelszín, emésztőrsz.) Nagy részük ártalmatlan vagy hasznos pl.
nitrifikáló baktérium
,
erjesztő baktériumok
,
lactobacilusok
, de akad néhány fertőző megbetegedést kiváltó
patogén
(kórokozó) baktérium is, mint pl. a
kolera
,
szifilisz
,
lépfene
,
lepra
,
pestis
, vagy a
tuberkulózis
(TBC), amely évente kétmillió embert öl meg.
Antibiotikumokat használnak a fertőzések leküzdésére, de ezek túlzásba vitt használata eredményeként egyre több antibiotikum-ellenálló típus fejlődött ki.
A baktériumokon belül két csoportot (törzset)
különböztetünk meg, a
valódi baktériumokat
(
eubaktériumok
),
és a
kék moszatok
at.
Egy fajba tartoznak azok az élőlények, amelyek lényeges külső tulajdonságaikban és belső felépítésükben megyeznek, és egymás között szaporodva termékeny utódok létrehozására képesek.
(Ha közeli rokonfajok, pl. a szamár és a ló párosodnak egymással, születhet utóduk - az öszvér - de az azonban már meddő.)
rendszerezési kategóriák
A ma használt fejlődéstörténeti rendszerek az egyes csoportok feltételezett rokonsági kapcsolatai alapján készülnek, külső és belső bélyegek mentén. Az egy csoportba sorolt fajok feltételezhetően
ugyanattól az őstől
származnak és egy ideig
közös fejlődési út
on haladtak.
A valódi
baktériumok
A kék
moszatok
Alakjuk: gömb (
kokkusz
), pálcika (
bacillus
), vagy
spirál (
spirillum
). Egyszerű felépítésű, sejtfal
(szénhidrát tartalmú fehérje) határolja (melyet a sejthártya termel), & egy kocsányos
tok
is borítja. Anyagcsere folyamatok: a plazmában mennek végbe, sejtszervecskéi nincsenek (kiv. riboszómák). Jellemző mozgásszerveik: csillók. Szaporodásuk: osztódással (
hasadás
) -> nagyon gyors (
kozmopoliták
*
), vagy ivaros folyamattal (
maganyag átadás, konjugáció
- nem növeli az egyedszámot, csak a változatosságot
) történik. Anyagcseréjük alapján lehetnek:

autotrófok
fototrófok
fény -> energia
pl.
bíborbaktériumok
kemotrófok
szervetlen vegyületeket oxidálnak -> energia
pl.
nitrifikáló
-,
vas
-,
kénbaktériumok
heterotrófok
lebontó** (
szaprofita
)
pl.
tejsav

baktérium
együttélő (
szimbionta
)
pl.
N-kötő
bakt.-ok***
élősködő (
parazita
)
pl.
Lyme-kórt
okozó
(patogén)
baktérium
Másnéven
kékbaktériumok
, a legősibb moszatok. Sejtjeikben (szabadon, a membránbetürem-
kedéshez rögzítve) megtalálható a
kék
és a
zöld (klorofill)

színanyag
(nincs színtest!) (vizeket is megfestik ha elszaporodnak) -> energia-megkötés ->
fotoszintézis
(!)
->
autotrófok
.
Az élővilágban rájuk volt legelősször jellemző a fotoszintézis (kb 3,8 milliárd éve alakulhattak ki az ősóceánban), élettani jelentőségük nagyon nagy: az oxigén bekerült a légkörbe; az első eukarióták egy prokariótából alakulhattak ki mely bekebelezett egy kékbaktériumot (
cianobaktérium
) és egy aerobbaktériumot, így alakult ki a zöldszíntest és a mitokondrium ->
endoszimbionta elmélet
.
Lehetnek többsejtű szervezetek is,
fonalasak, vagy egyszerű egysejtű
felépítésűek.
ENDOSZIMBIONTA ELM.
FONALAS SZERVEZŐDÉS
EGYSEJTŰEK
*kozmopolita faj: a Föld legtöbb részén előforduló faj („mindenütt” elterjedt).
**Fontos szerepük van a szenynyeződések lebontásában pl. bakteriális szennyvíztisztítókban. O2-hiányos közegben erjedés ->
metán
->
biogáz
. ->
Erjedés
(
fermentáció
): a sejtben
anaerob
környezetben lezajló lebontó anyagcsere-folyamat, végterméke
alkohol
vagy
szerves sav
.
***A levegő szabad N-jét megkötő
Rhizobium
baktériumok sejtfaloldó enzimjeikkel a gyökérzet sejtjeit feloldják, behatolnak, a kéregsejtek burjánzása miatt daganatok,
gyökérgümő
k keletkeznek. A baktérium a gazdanövényt N-tartalmú vegyülettel látja el, szerves anyagot von el. A
pillangósok
nitrogénszükségletét fedezik, és a talaj N-tartalmát is gazdagítják. (Az elemi N-t csak ezek a baktériumok tudják felhasználni!)
EUKARIÓTÁK
* valódi sejtmag: a valódi sejtmag azt jelenti, hogy a mag anyagát a citoplazmától maghártya választja el.
* genom: egy teljes kromoszómakészletet, egy szervezet teljes örökítő információját jelenti, amely a DNS-ben van kódolva (egyes vírusokban RNS-ben), beleértve a géneket és a nem kódoló szekvenciákat is.
* kromoszóma: egy hosszú DNS molekula, mely számos gént, szabályozó és egyéb szekvenciákat tartalmaz.
* kromatin: a kromoszóma anyaga. Láthatóvá lehet tenni festéssel, mely utal nevére is: színes anyag.
A kromatin szerveződésének
három szint
je van:
*
nukleoszóma
: gyöngyfüzér-struktúra, melyben a hiszton oktamerek fognak közre két fordulatnyi, 146 bázispárnyi DNS-t egymás után következve, gyöngyfüzérszerűen
* hiszton fehérjék: a kromatin legfőbb fehérjéi. A DNS-t veszik körül speciális szerkezetben és a szabályozásban van kulcsszerepük. Egyes archebaktériumokban is jelen vannak.
30 nanométer átmérőjű
kromatinfonal

kromoszóma
A kromatinok
típusai
:
*eukromatin: gazdag génekben
heterokromatin: nem aktív
konstitutív: sohasem íródik át, irreverzibilisen inaktív
fakultatív: meg van a képessége, hogy visszatérjen az
eukromatikus állapotba
KROMOSZÓMÁK SZERVEZŐDÉSE
1. egyszerű DNS-szál 2.
kromatin

hisztonokkal
3. kondenzált kromatin
centromer*
rel 4. kond. kromatin (2 DNS) 5. kromoszóma
-> sűrített, összeszorított -> profázisban -> metafázisban
*centromer: ebbe a pontba tudnak kötődni a mitózisban a húzófonalak, melyek elválasztják egymástól a testvérkromatidokat.
Minden kromoszóma
két karral rendelkezik, egy röviddel -p kar a petit=kicsi francia szóból, és egy hosszúval
-q kar, követve a p-t betűrendben.
*endoplazmatikus retikulum: közvetlen fizikai érintkezésben van a sejtmag maghártyájával; a maghártya két membránlemeze közötti tér az endoplazmatikus retikulum üregrendszerében folytatódik. Membránjaiban a sejt bioszintézisét végző enzimek nagy része található, vagyis az ER membránjai a sejt szintetizáló rendszerét adják. Itt képződnek az új lipid molekulák, így a membránok foszfolipidjei is.
durva (
granulált
) felszínű endoplazmatikus retikulum (DER): A DER membránjaihoz kapcsolódhatnak riboszómák, amelyek a citoplazmatikus fehérjeszintézis helyei. ADER membránjaihoz a riboszómák speciális helyeken és sajátos mintázatban kapcsolódnak; emiatt az ilyen ER az elektronmikroszkópban szemcsés vagy durva felszínűnek tűnik. A durva felszínű ER riboszómái szintetizálják azokat a fehérjéket, amelyeket a sejt „exportra” termel, vagyis amelyek végül
exocitózis
sal ki fognak jutni a sejt külső felszínére vagy el is hagyják a sejtet.
sima felszínű endoplazmatikus retikulum (SER): membránján nem találhatók riboszómák, ezért az az elektronmikroszkópban sima felszínűnek tűnik. A sejt saját használatra szánt fehérjéit a citoplazmában szabadon található riboszómák termelik.
sejtmaghártya
sejtmagpórus
SER
szekréciós vezikulum
DER
A DER MIKROSZKOPIKUS KÉPE
* mitokondrium: belső membránjuk betüremkedései tarajokat, ún.
kriszták
at, vagy csöveket alkotnak. Saját (anyai eredetű) DNS-tartalmuk van. Ezek termelik a sejtműködésekhez szükséges
ATP
nagy részét a bennük lejátszódó
terminális oxidáció
(sejtlégzés utolsó szakasza) útján. A mitokondriumokkal nem rendelkező sejtek pl. a vörösvérsejtek csak az energetikailag sokkal rosszabb hatásfokú anaerob
glikolízis
útján tudnak ATP-ot termelni.
* plasztisz: feladatuk a fotoszintézis vagy a raktározás. A színtestek egymásba át is alakulhatnak. Kezdetben egy színtelen, két membránnal határolt
proplasztisz
nak indulnak, majd elhelyezkedé-süktől és DNS-tartalmuktól függően kialakul későbbi formájuk.
* Golgi-apparátus: sima felszínű membránnal határolt üregekből ál. Megkülönböztetnek rajta
képződési
és
érési felszín
t -> lizoszómák válnak le. Ugyancsak a Golgi-készülék végzi a mirigysejtekben a fehérje tartalmú váladék előkészítését és membránnal határolt váladékcseppekbe való becsomagolását -> sejtmembránok.
* lizoszóma: bontóenzim tartalma folytán vagy a sejtek elhalt részeinek, vagy a sejtek által bekebelezett (
endocitózis
) részecske természetű anyagok lebontását végzi.
*riboszóma: két alegységből álló
nukleoproteid
szemcse. A granulált felszínű endoplazmatikus retikulum membránjához kötötten, vagy a citoplazmában szabadon helyezkedik el. Rajta történik a sejt saját és leadásra kerülő fehérjéinek szintézise. (rRNS + fehérje)
r
gr
A tilakoid membrán
lapos, zsákszerû képzõdményeket alkot a sztrómában (plazma). A tilakoid membrán által határolt teret tilakoid térnek nevezzük és feltételezhetõ, hogy az egyes zsákok által határolt tilakoid terek kapcsolatban állnak egymással és ezáltal egy összefüggõ teret alkotnak.
KLOROPLASZTISZ - SZÍNTEST
GOLGI
LIZOSZÓMA
Olyan élőlények, amelyek
valódi sejtmag*
gal rendelkező sejtekből állnak (eu = valódi, karyon = sejtmag; görög). Genetikai anyaguknak többsége ebben a sejtmagban,
kromoszómák*
formájában található meg. Sejtplazmájuk több, kettős membránnal határolt
sejtalkotó
t tartalmaz, így belső terekre különül. A legfontosabbak a
mitokondrium*
ok és a növényi sejtekben a színtestek (
plasztisz*
). Ez utóbbiak közül a legjelentősebbek talán a zöld színtestek vagy kloroplasztiszok, amelyek a magasabb szervezettségű zöld növényekben a fotoszintézis helyei. E sejtszervecskékre jellemző, hogy:
prokarióta sejt méretűek (vagyis 1-10 mikrométer átmérőjűek);
két eltérő membrán határolja őket, amelyek közül a belső sokkal nagyobb felületű, mint a külső, és ezért nagy betűrődéseket mutat;
saját, a sejtmaginál (
nukleáris
) ugyan kisebb, de attól független DNS-ük (
extranukleáris DNS
vagy
citoplazmatikus DNS
), riboszómáik és fehérjeszintetizáló mechanizmusuk van,
ennek következtében a sejtmagtól függetlenül képesek szaporodni és önállóan mozogni;
a riboszómáik és a fehérjeszintetizáló mechanizmusaik hasonlítanak egyes prokariótákra.
Egyéb sejtszervecskék a
Golgi-készülék*
, a
lizoszómák*
és a
riboszómák*.
Az eukarióták sejtmagi DNS-e (
genom*
) különálló kromoszómákra van szétosztva, és minden kromoszómában egy kétszálú DNS van. A DNS-hez
hiszton*
fehérjék kapcsolódnak, és a DNS-sel együtt
nukleoszómák*
at alkotnak. A kromoszómákban található
kromatin fonal*
alapjában véve nukleoszómák lánca, sokszorosan felcsavarodva a sejtosztódáskor. A kromoszóma tulajdonképpen a kromatin „becsomagolt”, az utódsejtekbe szétosztandó formája, amiben a gének nem működnek; a sejtosztódás befejeződése után a kromoszómák részben lecsavarodnak (
eukromatin
), és ebben a gének a sejtosztódások közötti időszakban működnek. A gének működését (kifejeződésre jutását, átíródását =
transzkripció
ját) a nukleoszómákhoz kapcsolódó savas
kromoszomális fehérjék
működésváltozása teszi lehetővé, amelyek részben megváltoztatják a hisztonok szerkezetét. Az eukarióta sejtben vannak belső sejtmembránok a sejtet kívülről borító plazmamembránon kívül; ezek egy része nem kerül kapcsolatba a plazmamembránnal, de egy részük érintkezhet, összeolvadhat a plazmamembránnal, illetve leválhat arról. Az egyik legfontosabb ilyen belső sejtmembránrendszer az
endoplazmatikus retikulum*
(ER) membránrendszere a citoplazma belső, a sejtmaghoz közelebbi részében. (+Golgi)
A sejtciklus az eukarióta sejtben két osztódás között lejátszódó folyamat. Interfázisból, mitózisból
és a sejt osztódásából áll.



A BIOLÓGIAI MEMBRÁN
A globuláris térszerkezetű fehérjék átérhetik a kettős lipidréteget, vagy belesüllyednek egyik vagy másik oldalról (
integráns fehérjék
). A lipidréteg poláris felületéhez is kapcsolódhatnak globuláris vagy fibrilláris fehérjék (
perifériás fehérjék
). A fehérjék a lipidrétegben nem alkotnak folyamatos réteget, hanem mozaikszerűen helyezkednek el. Molekuláik a poláris anyagok specifikus átjutását, az anyagok megkötését, a membrán mozgását biztosítják. A membránba bemerült fehérjék azon része, mely a foszfatidok apoláris részével érintkezik, úgy alakítja térszerkezetüket, hogy a hidrofil aminosav-oldalláncok a molekulák belsejébe, a hidrofób láncrészletek pedig kifelé fordulnak. Így képes összekapcsolódni (
van der Waals-kötés
ekkel) a lipidréteggel. A szénhidrátok rövid – néhány mo­no­sza­charidból álló – láncai a membrán külső felületén a fehérjékhez vagy a lipidekhez kapcsolódnak. Ezzel aszimmetrikussá teszik a membránt, miközben jelenlétükkel védelmet is biztosítanak. Fontos szerepet töltenek be a sejtek felismerhetőségében (például a vércsoportok „jelei”-t is fehérjéhez kötött szénhidrátláncok adják). A biológiai membránok nem merev kép­ződ­mé­nyek. A molekulák egymáshoz képest a membrán
síkjával párhuzamosan elmozdulhatnak, hiszen a kapcsolatot kialakító kötések gyengék (a mozgás hasonlít a folyadékrészecskék egymáshoz vi­szo­nyí­tott elmozdulására,
ezért nevezik folyékony-mozaik membránmodellnek). A membránalkotók kiszakítása viszont nehéz a sok kapcsolat miatt.
MITOKONDRIUM
SZÍNTESTEK
Az elsődleges lizoszóma emésztést nem végez, hiszen vagy az enzim, vagy a bontandó anyag hiányzik belőle. Ha viszont egy enzimtartalmú és egy anyagot tároló membránhólyag egyesül, megindul a hidrolízis -> másodlagos lizoszóma. Az így étrejött kisebb méretű molekulák közül a hasznosíthatók felszívódnak, átkerülnek a citoplazmába. A felesleges, felhasználhatatlan anyagok maradnak csak a hólyagban. A kialakult harmadlagos lizoszóma a sejtből a sejthártyán keresztül kiüríti a tartalmát.
NITROGÉN-KÖTŐ BAKTÉRIUMOK
RIBOSZÓMA FELÉPÍTÉSE

A G0 fázisban
a sejtek változatlan állapotba kerülnek, várva a
sejtciklusba vezető jelre.
A G1 fázis az első növekedési szakasz.
Az S fázis a DNS replikáció helye.
A G2 fázis a második növekedési szakasz, a sejt felkészítése az osztódásra.
Az M fázis vagy mitózis és
citokinézis, a sejt kettéválása
két utódsejtre.
A SEJTCIKLUS SZAKASZAI
egyetlen sejt az összes működést elvégzi,
amely az élet fenntartásához, szaporodáshoz szükséges.
vízben vagy nedves környezetben élnek.
auto- és heterotróf szervezetek is vannak köztük:
autotrófok: fotoszintetizálnak, a fotoszintézis a zöld színtestben történik (
növényi egysejtűek
)
heterotrófok: fogyasztók vagy lebontók (
állati egysejtűek
).
ősi típusaikból fejlődhettek ki egymással párhuzamosan a többsejtű eukarióták országaiba tartozó élőlények: a növények, az állatok és a
gombák.


Leukoplasztisz
: a fénytől elzárt helyeken megmaradva, az anyagok raktározásában játszanak szerepet. (pl. keményítő-zárvány)
Kloroplasztisz
: fény hatására bennük klorofill-molekulák képződnek, kialakul a tipikus növényi sejtalkotó, a zöld színtest.
Kromoplasztisz
: a termésekben, a virágtakaró levelekben gyakran találunk színes színtestet. Ezekben a klorofill helyett karotinoidok halmozódnak fel, általában piros vagy sárgás színt biztosítva a szervnek.
növényi jellegű egysejtűek
protofita
állati jellegű egysejtűek
protozoa
LÜKTETŐ ÜREGECSKE
gyökérlábúak - ÓRIÁS AMŐBA
Az amőbák
álláb
akkal mozognak, miközben testük alakja állandóan változik. Sejtplazmájuk a haladási iránynak megfelelően áramlik. Sejtjükön kisebb-nagyobb nyúlvány, álláb képződik. Aalakjuk folyamatosan változik. Mozgásuk sebessége óránként néhány mm vagy cm. Baktériumokat, kisebb egysejtűeket, szerves törmeléket fogyasztanak. Táplálékukat állábaikkal körülölelik, és bekebelezik. Az endocitózis a sejt felületének bármely pontján lejátszódhat.
csillósok - PAPUCSÁLLATKA
(sejtaljrés)
Testüket a sejthártya kesztyűujjszerű nyúlványai, a
csilló
k borítják, melyek evezőszerű csapkodása segítségével viszonylag gyorsan úsznak a vízben. Ám a szorosan egymás mellett sorakozó csillók akadályozzák a bekebelezéssel történő táplálékfelvételt és az emészthetetlen anyagok leadását. Az endocitózis és az exocitózis a sejt csillómentes részén, a
sejtszáj
on, illetve a
sejtalrés
en történik. A sejtszáj a sejthártya tölcsérszerű bemélyedése, amelybe a csillók csapkodása sodorja a táplálékszemcsét. A
magdimorfizmus
főként a csillós egysejtűekre jellemző: egyidejűleg egy
nagymag
(
makronukleusz
) és egy vagy több
kismag
(
mikronukleusz
) is megtalálható. A kettő nem csak formájában, de tartalmában is különbözik. A kismagban a teljes génállomány jelen van, a nagymagban csak a napi életfolyamatokhoz szükséges gének, de azok sok kópiában. Osztódáskor a kismag(ok) mitózissal, a nagymag egy
befűződés
sel (
amitózis
) válik ketté. Meióziskor a kismagvak osztódnak, a nagymag lassan lebomlik, majd az utódsejtekben az egyik kismagból újra képződik. A papucsállatkák táplálékban gazdag vizekben nagymértékben elszaporodhatnak, fontos szerepük van a vizek tisztításában. Gyorsan megjelennek a kiadósabb esők nyomán kialakuló pocsolyákban, tocsogókban. Ennek az a magyarázata, hogy kedvezőtlen körülmények között, például amikor kiszárad az élőhelyük,
betokozódnak
, anyagcseréjük csökken. Eső után a betokozódott sejtek vizet vesznek fel, visszanyerik eredeti alakjukat, anyagcseréjük felgyorsul.
Lynn Margulis
1969
TÁPLÁLKOZÁSA
SZAPORODÁSA
MOZGÁSA
TÁPLÁLKOZÁSA
spórások - SUGÁRÁLLATKÁK
A sugárállatkák sejtjét rendkívül szabályos, fajra jellemző alakú és mintázatú héj borítja -> bonyolult felépítésű, kova anyagú külső váz, amelyben általában egy
központi kapszula
egy belső- (
endoplazma
) és egy külső (
ektoplazma
) részre osztja az élőlényt. Fehérjefonalakkal merevített állábaikat a héjnyílásain nyújtják ki. Kizárólag a tengerekben élnek, a plankton fontos alkotói. Jelentős szerepük van az üledékes kőzetek kialakításában.
Rajta keresztül folyó transzport-folyamatok:
Alapvető összetétel:
lipidek
foszfolipidek
koleszterin
glikolipidek
szénhidrátok
glikoproteinek
receptorok
antigének
fehérjék (30%)
enzim
transzport
receptor
perifériás
integráns
A BIOLÓGAIAI MEMBRÁN, SEJTHÁRTYA
Ha az anyagmozgás a sejtenkívüli (
extracelluláris
) és a sejten belüli (
intracelluláris
) tér között a membrán síkján való áthatolással történik, membrántranszportról beszélünk.
1. vizes csator-nán át zajlik
2. lipidfázison át
3. membránban lévő szállítók segítségével
passzív, ahol a folyamat energiát nem igényel, a transz-port a koncentráció-gradiensnek megfelelő irányba zaj-lik, a koncentráció különbség kiegyenlítődik. (
facilitált
)
aktív, ahol a folyamat energiát igényel (ATP), az anyag-transzport a kisebb koncentrációjú hely felől történik a nagyobb felé. (Koncentráció különbség.) (
pumpák
)
A NATRIUM-KÁLIUM PUMPA
A sejtek szempontjából nélkülözhetetlen Na+ – K+ -pumpa egyszerre juttat a sejtből Na+ -ionokat kívülre, és K+ -ionokat a sejtközötti térből a citoplazmába. Egy ATP felhasználásával 3 Na+ -ot és 2 K+ -ot szállít az ellentétes oldalra. A sejtek anyagcseréje során keletkező ATP mennyiség 20-30%-át ez az enzim használja fel. A pumpa működése döntően fontos:
• a sejt ozmotikus egyensúlyának és ezzel a sejt térfogatának és alakjának fenntartásában, (ha nem működik a sejt vizet vesz fel, duzzad, kippukkad)
• biztosítja a sejten belüli enzimműködések számára fontos magas K+ koncentrációt és távol tartja a legtöbb folyamatban gátló Na-ionokat.

(idegsejtek, akciós potenciál)
Állati tulajdonságaik:
heterotróf anyagcseréjűek
testüket csak sejthártya határolja, sejtfaluk nincs
Táplálékfelvételük bekebelezés,
endocitózis
. A táplálék a sejthártya egy részletével körülvéve bejut a sejt belsejébe, és kialakul az
emésztő üre-gecske
, amelynek belsejében a táplálék szerves anyagai építőköveikre bomlanak. A feldolgozott tápanyag az emésztő üregecskét határoló hártyán keresztül a sejtplazmába kerül. Az emészthetetlen anyagokat a sejt leadja
exocitózis
sal. A tápanyagok lassú égéséből nyernek energiát életműködéseikhez. A folyamathoz szükséges oxigént a sejthártyán keresztül veszik fel, és a sejtlégzés során képződött szén-dioxid is ott távozik. A környezetből felvett felesleges vizet és az anyagcsere során keletkezett bomlástermékeket a
lüktető üregecske
távolítja el a sejtből (édesvízi egysejtűekre jellemző). Központi üregből és sugárcsatornák-ból áll. Amikor a sugárcsatornák megtelnek folyadékkal, összehúzód-nak és tartalmukat a központi üregbe továbbítják. Ezt követően a központi üreghúzódik össze, és préseli ki a folyadékot a sejtből. Az állati egysejtűek ivartalanul, egyszerű kettéosztódással szaporodnak.
Egyféle magvúak: Kétféle magvúak:
gyökérlábúak
spórások
állati ostorosok
állati ostorosok - ÁLOMKÓR OSTOROS
Afrikában a Kongó mellékfolyóinak területén gyakori kórokozó a vérben és a szövetek közötti folyadékban élősködő álomkórostoros. Kihegyesedő hátsó testvégén ostort, egyik oldalán pedig hullámzó hártyát visel. A kórokozót a vérszívó cecelégy viszi át az állatokból az emberek vérébe. A vérbe jutva osztódással szaporodik, és halálos kimenetelű betegséget, álomkórt okoz.
Növényi tulajdonságaik:
zöldszíntestjük van, fotoszintetizálnak, autotrófok
sejtfal határolja őket (cellulóz)
keményítő formájában raktároznak.
A fotoszintézisből származó szerves anyagok egy részéből a növényi egysejtű felépíti saját testét, más részét a sejtlégzés során elégeti, és felszabaduló energiát használja fel életműködéseihez. Végül, a fennmaradó szerves anyagokat elraktározza a sejtben (
keményítőzárvány
).
A fotoszintézisben képződött oxigén egy része felhasználódik a sejtlégzéshez, nagy része azonban a sejthártyán és a sejtfalon keresztül kijut a környezetbe.
Fény hiányában a növényi egysejtűek felhalmozott szerves anyagaik elégetéséből nyernek energiát életben
maradásukhoz. Ezért sötétben az állati egysejtűekhez hasonló gázcserét folytatnak: oxigént vesznek fel, és szén-dioxidot
adnak le.
mixotrófok
ostoros moszatok - ZÖLDMOSZATOK
Hazánk édesvizeiben igen gyakoriak a zöldmoszatok egysejtű formái.
Ezek többnyire két ostorral mozognak.
OSTOROS MOSZAT
Az
ostorosmoszatok
az édesvizekben elterjedt egysejtűek. Egyik legismertebb képviselőjük a
zöldszemes ostoros
, melynek testfelépítésében növényi és állati sajátságok is megfigyelhetők. Sejtjét csak sejthártya határolja, sejtfala nincs. Ostora tövében
szemfolt
látható, amelynek a fény érzékelésében van szerepe. Az ostor közelében helyezkedik el a sejtszáj, amely szerves táplálék felvételére szolgál. A sejtplazmában ugyanakkor zöld színtestek vannak. Sejtfelépítésüknek köszönhetően a körülményektől függően autotróf vagy heterotróf anyagcserét is folytathatnak. Fényben fotoszintetizálnak, sötétben pedig szerves anyagokkal táplálkoznak. Az édesvizekben nagyon elszaporodhatnak, szerepük lehet a vízvirágzás kialakulásában. Korábban úgy tartották, hogy az ostorosmoszatoknál válhatott el egymástól a növények és az állatokfejlődési vonala, tehát korai képviselőik lehettek a növények és az állatok ősei. A későbbi kutatási eredmények azonban nem támasztották alá ezt az elképzelést.
ÖSSZEHASONLÍTÁS
csillósok
(mikronukleusz)
Eukarióta TÖBBSEJTŰEK
GOMBÁK

ÁLLATOK

NÖVÉNYEK
A gombák (Fungi) eukarióta sejtekből álló,
általában
telepes
felépítésű, fotoszintetizáló
pigmenteket nem tartalmazó,
kitintartalmú sejtfal
lal
rendelkező élőlények.
Spórák
kal szaporodnak. Jelenleg
kb. 100 000 fajukat ismerjük, de becslések szerint akár 1,5
millió eddig ismeretlen gombafaj is létezhet. A gombák kutatásával a
mikológia
foglalkozik. Heterotrófok: paraziták, szaprofiták (
mineralizáció
),
mikorrhizásak
(szimbióták). Sok gombafaj okozhat fertőző megbetegedéseket,
mikózis
okat. Mérgező vegyületek révén is károsíthatják az állati (emberi) szervezetet: ilyenkor
mycetizmus
ról vagy
mikotoxikózis
ról beszélünk. A gombák többsége aerob, bár hosszú ideig kibírják az oxigén hiányát, ilyenkor egy idő után a sejtjeik szaporodása leáll. Az anaerob gombafajok másodlagosan anaerobok,
eredetileg nem voltak azok, csak elvesztették
mitokondriumaikat.

A gombák országán belül a
valódi gombák
, és a
zuzmók
törzsét különböztetjük meg.
Tágabb értelemben a gombák közé
soroljuk az Amoebozoa regnumba tartozó
nyálkagombák
at, valamint a Chromista (
színes moszatok
) regnumba tartozó
moszatgombák
at is.
HÚSVÖRÖS NYÁLKAGOMBA
NYÁLKAGOMBA
MOSZATGOMBA
OLPIDIUM BRASSICAE - MOSZATGOMBA
a káposzta tőfekélyének okozója
valódi gombák törzse
zuzmók törzse
A nyálkagombák teste egyetlen nagyméretű, sokmagvú sejtből áll. Sejtfaluk nincs, állábakkal mozognak a fatörzseken vagy a talajon. Mozgásuk közben bekebelezik a környezetükben található baktériumokat, szerves maradványokat. Nedves, nyirkos helyeken élnek. Pontos származásuk nem ismert. Bimbózással szaporodnak.
A moszatgombák elvesztették a fotoszintézis képességét, és másodlagosan heterotróffá váltak. Sejtfalukban a növényekhez hasonlóan cellulóz található, ami a valódi gombáknál nincs. Testszerveződésükben és szaporodásukban (oogámia) közel állnak egyes sárgásmoszatokhoz. A kovamoszatokhoz és egyes barnamoszatokhoz hasonlóan diplonta szervezetek, vagyis egyedfejlődésük során a diploid szakasz van túlsúlyban. Spóráik ostorosak. Ide tartoznak a petespórás gombák és a labirintus gombák.
gombák törzse
kialakulás: ősostorosoktól
sejtfal: kitin
fonalas testszerkezet: a gombafonal (
hifa*
)
sokmagvú sejtje szövedéket alkot. Az így létrejött
micélium*

átszövi
a területet, felhasználva az ott található szerves anyagokat
anyagok körforgását biztosítják (szaprofiták) -> mineralizáció
többségük szárazföldi
szaporodás: spórával
vagy ivarosan
osztályaik:
rajzóspórás gombák
járomspórás gombák
tömlős gombák
bazídiumos gombák
rajzóspórás gombák
járomspórás gombák
tömlős gombák
bazídiumos gombák
Viszonylag fajgazdag törzs: mintegy 500 fajt foglal magába. Egyostoros rajzóspórájú, mikroszkopikus méretű gombák. Az ostor hátsó helyzetű (opisztokont) és sima felszínű. Számos vizsgálatban egy második alapi testet is kimutattak bennük, amely egy másik ostor maradványának tekinthető. A gombák között egyedül itt található már csak meg az ostor. Jellegzetes sejttani képződményük a
magsapka
, amely a riboszómák tömörülési helye. Ivaros szaporodásuk
izo*-
(motilis)

vagy
oogámia*
. Vízben és talajban élő parazita, illetve szaprofita szervezetek. Legtöbbször növényi és állati maradványokon élnek vagy algák és vízi állatok sejtjein élősködnek. Egyes fajaik fejlettebb növények parazitáiként veszélyes betegségek előidézői is lehetnek, pl. a burgonyák kórokozója: allomyces.
*hifa: sokmagvú sejt.
a sejtek közötti válaszfalak teljesen hiányoznak (
cönocitikus fonal
)
a sejtek közötti válaszfalak megvannak, de általában
nem teljesek (
szeptált fonal
).

* micélium: a gombafonalak szövedéke. Teleptest:
tenyésztest
: az a micélium, amely a vegetatív fejlődés szakaszában van (növekszik, anyagot halmoz fel), felkészül a termőtest létrehozására.
termőtest
: gombafonalak szorosan elrendeződő, jellemző formájú tömege, amely a spórák kialakítását,
így a szaporodást biztosítja.
*
izogámia
: az ivaros szaporodás olyan formája, melyben az ivar-sejtek (gaméták) morfológiailag megegyeznek (hasonló alakúak és méretűek), kizárólag egy vagy több párosodási típust meghatározó régió alléljeiben különböznek. Mivel a gaméták ugyanúgy néznek ki, nem lehet őket hím- vagy nőivarúként azonosítani. Ehelyett több, úgynevezett párosodási típusba sorolhatók, amit egyszerűbb esetben „+” és „−” jellel jelölnek. A megtermékenyülés akkor történhet, ha két, eltérő párosodási típusba tartozó gaméta találkozik; az egyesüléskor zigóta jön létre.
*
oogámia
: az izogámiával ellentétben az ivarsejtek specializálódtak. A nőivarú gaméta (
petesejt
) tartalmazza a zigóta számára a megtermékenyítés után szükséges tápanyagok túlnyomó többségét, de nem képes mozogni. Jóval nagyobb a hímivírú gamétánál (
spermium
). A hímivarsejtek tipikusan igen mozgékony spermatozoonok (egyes élőlényeknél ők is immobilisek), melyek a mozgásképtelen petesejt megtermékenyítéséért versengenek.
SOKMAGVÚ VÍZIPENÉSZ
ALLOMYCES
A) motilis sejtek izogámiája (ostoros)
pl. algák és rajzóspórás gombák
B) nem motilis sejtek izogámiája
pl. élesztő
C) konjugáció
pl. járomspórás gombák
OOGÁMIA
IZOGÁMIA
Eukarióta egysejtűek
Többségük szaprofita, de vannak közöttük kórokozók és mikorrhizagombák is. Szaporodásuk átmeneti egyesülés (konjugáció - izogámia). Az ivarszervek teljes összeolvadásakor (
gametangiogámia
) jön létre a jellegzetes alakú
járom-
(a törzs neve is erre utal) vagy
zigospóra
, amely tulajdonképpen egy többmagvú, a kedvezőtlen időszakot átvészelő zigóta. A zigospórát gyakran rövid
hifákból álló csomó
burkolja. Azonnali meiózist követően meiospórák jönnek létre, amelyek kihajtva
sporangium
okat fejlesztenek. A járomspórás gombák ivartalanul nyeles sporangiumokban keletkező haploid
mitospórák*
kal, vala-
mint ritkábban
konídium*
okkal szapo-
rodnak. Fejlett micéliumtelepűek, de
hifáiknak általában nincsenek harántfalai.
Így soksejtmagvú (polienergidás) vagy
cönocitikus fonalakból állnak. Hifáikban
válaszfalak csak sérüléskor vagy az
ivarszervek és a sporangiumok kiala-
kulásakor keletkeznek. Pl. fejespenész.
*
mitospóra
: a gombák ivartalan szaporodása számos képlettel és módon történhet, a legfontosabbnak mégis a mitózissal létrejövő ivartalan mitospórák tekinthetők, melyek kialakulhatnak sporangiumokban vagy hifák közbülső vagy terminális szakaszainak leválasztásával.
*
sporangium
: a kitartó zigospóra csírázása után a hifán közvetlenül sporangium fejlődik, melyben egymagvú haploid spórák jönnek létre. (spóratok)
*
konídiumok
: exogén úton, hifákon keletkező, vékony falú, „ivartalan spórák” (olyan egyszeres genetikai állományú vegetatív szaporítóképletek, melyek a gombafonal végén mitózissal képződnek – régebben spórának nevezték). A kialakuló konídium vagy a hifa csúcsából nyúlik, fejlődik ki, majd fűződik le (blasztikus konidiogenezis) vagy a meglévő hifa vége fűződik, válik le (tallikus konidiogenezis).
A) sporangiumtartó B) ivartalan sporangium tartó C) konídiumok D) konídiumtartó E) fiatal és
zoosporangiumokkal kinyílt és még zárt sporangiumokkal sok sejtes konídiumokkal kifejlett konídiumtartók
A legnagyobb és legelterjedtebb gombacsoport. Szaprofiták, paraziták és szimbionták is vannak közöttük. Egysejtű és fonalas szerveződésű fajok a jellemzőek, de kalapos gombákra emlékeztető teleptestet is találunk. Jellemző spóratartójuk a tömlő (
aszkusz
), mely általában 8 spórát tartalmaz. A tömlő ivaros folyamatok eredményeként keletkező hifavég, melyben a kettős genetikai állományú (diploid) sejtekből meiózissal keletkeznek az egyszeres genetikai állományú (haploid) spórák (
aszkospóra
). A megtermékenyítés során a haploid hifákon fejlődő női ivarszerv egy
párzófonalat
növeszt a hímivarszerv felé, és ezen keresztül a hímivarszerv sejtmagjai átjutnak a női ivarszervbe. Pl. élesztőgombák, penészgombák, liszharmat-gombák, kucsma-, szarvasgombák. Ivartalan módon bimbózással is szaporodhatnak.

TÖMLŐSGOMBA
ÉLETCIKLUSA
ÉLESZTŐ
KUCSMAGOMBA
LISZTHARMAT
SZARVASGOMBA
Az élesztő rendszeres fogyasztása semlegesíti a stresszhatást, jelentős szerepet játszik a szénhidrátok lebontásának folyamatában is, mert serkenti a hasnyálmirigy működését, ezért rendkívül előnyös cukorbetegek számára is. Megszépíti a bőrt, a kozmetikai iparban régóta használják bőrregeneráló hatása miatt.
Süvege tojásdad, a lép sejtjeihez hasonlóan barázdált, színe fehéres-szürkésbarna, őzbarnának is mondják. Felszíne nem különül el élesen a tönktől. A süveg és a tönk is belül üreges (együregű). Spórái fehérek, vagy halvány sárgák. Magassága elérheti a 20 cm-t is. Finom, fűszeres illatú gomba. Vigyázni kell arra is, hogy ne tévesszük össze a redős, vörösbarna, ill. nagy papsapkagombával, mert
MÉRGEZŐ!
PAPSAPKAGOMBA
A lisztharmat a növények egyik leggyakoribb és legkönnyebben felismerhető betegsége. Bár egyetlen növény sem immunis erre a gombára, egyesek könnyebben megfertőződhetnek. Az orgona, a vadalma, a lángvirág, a méhbalzsam, a rózsák, a szőlő, a tök és az uborka a lisztharmat könnyű célpontjai lehetnek.
Az egyik legízletesebb gomba a szarvasgomba. Érdekessége, hogy a termőteste is a talajban alakul ki, hiszen obligát (szükségszerű) szimbionta, mikorrhizás faj. Emiatt nehéz termeszteni. Az ember idomított kutyákat és sertéseket használ az értékes gomba felkutatásához. Akár 6 méter távolságból is megérzik az illatát. Termőtestük csaknem gömbölyű, gumó alakú, melyet többé-kevésbé fejlett kéreg vesz körül. Ez lehet sima, varangyos vagy gidres-gödrös. Belseje állhat egyetlen üregből, de lehet tömör, márványos mintázattal vagy labirintusos.
A hétköznapokból ismert gombák ide tartoznak. Jellegzetességük a
bazídium
, melyben 4 spóra alakul ki. (A bazídium ivaros folyamatok eredményeként keletkező hifavég, melyben a kettős genetikai állományú (diploid) sejtekből meiózissal keletkzznek az egyszeres genetikai állományú (haploid) spórák (
bazidiospóra
).
Ehető fajták: fülgomba, korallgomba, rókagomba, taplógomba, laskagomba, ízletes vargánya, pereszke, csiperke, tintagomba, galambgomba, nagy őzlábgomba, pöfeteg, gabonarozsda, stb.
Mérgező fajták: halálos: gyilkos galóca, életveszé-lyes: susulyka, tölcsérgomba, mérges: farkastinórú
JÚDÁSFÜLGOMBA
Egész évben megtalálható, élő és elhalt lombosfák anyagán, leggyakrabban bodzafa ágain. Ehető, de mivel nincs különösebb íze, nem gyakori étkezési gomba. Távol-keleten hasonló fajokat termesztenek, és a kínai zöldségkeverékek rendszeres alkotója. Szárítás után is jól visszanedvesedik. Pácolva, olajban chips-szerűen kisütve érdekesség.
SÁRGA KORALLGOMBA
SÁRGA RÓKAGOMBA
KÉSŐI LASKAGOMBA
TAPLÓGOMBA
ÍZLETES VARGÁNYA
Másnéven seprűgomba. Fehér, gyengén szívós, merev húsa kissé kesernyés ízű. Kizárólag a fiatal gombákat szabad felhszanálni, a nagyon idősek hashajtó hatásúak. A gombát használat előtt le kell forrázni, így kitűnő paprikás készül belőle.
Közkedvelt, kitűnő, jól ismert ehető gomba. Mindenféle gombás ételnek alkalmas, de kissé kemény. Jól szállítható, tartós, állóképes és ritkán kukacos, ezért a piacokon is nagyobb mennyiségben árusítják.
Jóízű, de kissé borsra emlékeztető, nyersen fűszeresen csípős. Csípős íze elkészítés után eltűnik.
Általánosan elmondható, hogy az ehető és gyógyhatású gombák élelmezésben betöltött szerepe jelentős. A gomba fehérjében gazdag, egyszerű szénhidrát tartalma alacsony, miközben nagy molekulasúlyú szénhidráttartalma magas. Zsírokban szegény, antioxidánsokban gazdag. Hiányzik belőle a koleszterin, viszont számottevő forrása a B-vitamin komplex egyes tagjainak (B2, B3, B5). Magas az élelmi rosttartalma.
Különböző vad, vagy ültetett fákon (pl. cseresznyefa) él, gyakran a pusztulásukat, vagy elkorhadásukat okozza. Régen az orvoslásban is szerepet játszott a tisztított jó minőségű taplógomba, mint vérzést csillapító szer a seb kezelésnél, ma azonban már teljesen elhagyták.
Népies nevén: úrigomba vagy medveorrú gomba. Ez a gomba a legtermetesebb és legkiadósabb (május végétől október közepéig szedhető) étkezési gombák közé tartozik.
CSIPERKE
Könnyen összetéveszthető a fehér lemezű, mérgező galócákkal, például a gyilkos galócával. A sárguló csiperkék enyhén mérgezők. Onnan ismerhetők fel, hogy húsuk sérülésre, törésre, bevágásra megsárgul, és vegyszer (karbol, fenol) szaguk van. A saját gyűjtésű gombát feltétlen vigyük el gombavizsgálatra, amit bármelyik piacon magánszemélyeknek ingyen elvégeznek!
FARKASTINÓRÚ
GYILKOS GALÓCA
SUSULYKA
VILÁGÍTÓ TÖLCSÉRGOMBA
A gombaszedés és -fogyasztás szabályai:
Mindenkinek fel kell ismernie a gyilkos galócát!
A saját szedésű gombát mindig meg kell vizsgáltatni gombaszakértővel!
Házalótól sose vegyünk gombát!
A piacon csak engedéllyel rendelkező árustól, engedélyezett tételből vásároljunk vadon termett gombát!
Ne higgyünk semmiféle gombafogyasztással kapcsolatos babonának! („A mérgek főzéskor lebomlanak, így forrázva minden gomba jó!”;
„A nyersen jó ízű gomba mind jó!”; „Csak a megkékülő gomba mérges”; „A mérges gombától az ezüstkanál megfeketedik.”;
„A gombát fogyasztás előtt kutyával, macskával kell megkóstoltatni.”;
„A csigák vagy egyéb állatok által megrágott gombák mindig jók!” stb.)
Csak friss, egészséges termőtestek alkalmasak fogyasztásra!
Ne fogyasszunk nyersen gombát!
A kész gombaételt hűtőszekrényben se tároljuk egy napnál tovább!
Kisgyermekeknek és érzékeny gyomrúaknak ne adjunk gombaételt! Az egészségesek se fogyasszanak túl sokat belőle, mert kitintartalmú sejtfala miatt nehezen emészthető!
Mérgezés gyanúja esetén forduljunk orvoshoz. Ha a tünetek a gombafogyasztást követő 12 órán túl jelentkeznek, azonnal hívjunk mentőt!
Európában rokon fajaival együtt (fehér galóca, hegyeskalapú galóca) a legsúlyosabb – gyakran halálos kimenetelű – mérgezéseket okozó nagygombák közé tartozik. Kontinensünkön széles körben elterjedt, lombos- és tűlevelű fák alatt egyaránt előfordul. Termőtestei nyártól őszig jelennek meg. Kalapja leggyakrabban zöldes árnyalatú, míg lemezein és a tönkjén a fehér szín dominál. A gyilkos galóca ráadásul számtalan olyan ehető gombafajra hasonlít, amelyet Európa-szerte gyakran fogyasztanak. Hatóanyagai miatt valamennyi ismert mérgező gombafaj között is a legveszélyesebbnek számít; a gombamérgezések okozta halálesetek döntő többségével összefüggésbe hozható. Valószínűsítik, hogy gyilkos galóca mérge ölte meg Claudius római császárt és III. Károly királyt. Gyakori mérgezései miatt régóta kutatják méreganyagait, amelyek nagy részét már sikerült izolálni. Ezek közül a legfontosabb összetevő az alfa-amanitin, ami a májat és a vesét támadja meg. Ellenszere egyelőre nem ismert.
Intenzív keserű íze miatt fogyasztásra alkalmatlan. Nem halálosan mérgező gomba, de Magyarországon mérgezőként tartják számon.
A nem feltűnő susulykák között találjuk azokat a nyár végi, őszi gombákat, amelyek több vagy kevesebb muszkarin- (idegméreg) tartalmuk miatt erősen vagy gyengébben mérgezőek. A leggyakrabban előfordulók – mint a kerti susulyka és a téglavörös susulyka – okoznak akár halálos mérgezést is. A mintegy 300 susulykafaj között nincs egyetlen fogyasztásra ajánlott sem. A véletlenül elfogyasztott susulykák mérgezési tünetei viszonylag hamar, 15–60 perc alatt jelentkeznek. A paraszimpatikus idegrendszer erős izgatása váltja ki az izzadást, nyálfolyást, hányást, hasmenést. Következnek a látási zavarok (pupillák beszűkülése), lassul a szívverés, nehézzé válik a légzés, keringési zavarok és tüdővizenyő diagnosztizálható. Az eddig ismert esetek 2–5 százaléka bizonyult halálosnak.
Inkább hegyvidéken lomberdőben júniustól októberig nem ritka, súlyos mérgezést okozó gombafaj. Muszkarin jelleggel kevert gyomor és béltünettel járó súlyos mérgezést okoz, nem halálos.
A zuzmók egysejtű vagy fonalas
kék- vagy zöldmoszatok
és főként
tömlősgombák szimbiózisából
kialakult szervezetek. A fotoszintézisre képes moszatsejtek
autotróf
, a kész szerves anyag felvételére képes gombafonalak
heterotróf
anyagcserét tesznek lehetővé ->
mixotróf
. A gombafonala közvetlenül a moszatsejtekhez simulnak,
szívófonal
akat bocsátanak bele. A zuzmók szívós, ellenálló élőlények, pl. az Antark-tiszon is megélnek. Nagyon lassan fejlődnek (évente max 1 cm-t), mégis elszaporodhatnak, hiszen ivartalan szaporodásuk nagyon egy-szerű (teleposztódás), így fontos szerepet töltenek be a terület bené-pesülésének megindításában. A talaj kialakulásában is fontosak. Azzal, hogy különböz
zuzmósav
akat termelnek, hozzájárulnak a kőzetek bontásához, pusztulásukkal pedig megkezdik a talaj szerves anyagainak gyarapítását. Bizonyos fajokban antibiotikumok és fes-tékanyagok találhatók (lakmusz). A levegő szennyezettségére érzé-kenyek egyedül, különösen a kén-dioxid-tartalomra. Pusztulásukkal azonnal jelzik a kén-dioxid-tartalom megnövekedését, vagyis
indiká-tor élőlények
. A taxonok meghatározásában a vegetatív telep és a termőtestek morfológiai és anatómiai tulajdonságai játsszák a legfontosabb szerepet. Ezen kívül a zuzmóanyagok kimutatása is gyakran elkerülhetetlen (cseppreakciók) Három vegyszert
(10%-os KOH, NaOCl – háztartási hypo, parafenilén-diamin) alkalmaznak erre.
Heteromer
felépítésűek: elkülönülnek a rétegek.
Felső részükön egy kemény felsőkéreg található (a gombák borítják kívülről, ezzel védik, egyúttal rögzítik is a zuzmótelepet), alul pedig egy alsó kéreg, mely a gombák hifaszövedékéből tömörült össze. Az aljzathoz nyúlványok, tapadórostok rögzítik, melyek tulajdonképpen a hifaszövedékek nyúlványaiból alakultak ki (
rizina
= gyökerecske). A felső kéregrész alatt,a belső részén vegyesen találjuk az egymással szoros kapcsolat­ban lévő gombát és a fotoszintetizáló alga sejteket. Ez alatt található a bélréteg, ahol az algasejtek már ritkábban vannak és ez megy át a tömör alsó kéregbe.
ZUZMÓ FELÉPÍTÉSE
MIKROSZKOPIKUS
Protociszták
A MOSZATOK TÖRZSE
A moszatokat más néven
algák
nak nevezzük. Olyan vízi növények, amelyek különféle színanyagokat tartalmaznak. Nagyon fontos szerepük van a Föld életében: a vízi állatoknak táplálékot és búvóhelyet jelentenek, és rengeteg oxigént termelnek. Ivarosan szaporodnak. Testszerveződéseik:
egysejtű moszatok
a sejtek osztódás után együtt
maradnak ->
sejttársulás
ha az osztódás egyirányú, akkor hosszú
sejtfonal
jön létre.
ha pedig a sejtfonal egyik vége letapad, a másik pedig tovább osztódik, akkor megkezdődik a sejtek önálló működése -> elágazó sejtfonalak -> rendezetten elhelyezkednek:
teleptest
.
A moszatokat a színanyaguk alapján tudjuk csoportosítani:
zöldmoszatok
,
barna-moszatok
és
vörösmoszatok
.
zöldmoszatok
barnamoszatok
vörösmoszatok
Sejtjeiben zöld színanyag van (klorofill). Nagyon fontos szerepet játszottak a növényvilág fejlődésében: az őseikből alakultak ki a fejlettebb szárazföldi növények, mint például a harasztok, a mohák és a virágos növények. A hazai vizeinkben nagyon gyakran előfordul a békanyálmoszat,
amelynek elágazó, sejt-
fonalas teste van.
A barnamoszatok leginkább a hideg tengerekben élnek. Teleptestűek tartoznak ebbe a törzsbe, nincsen egysejtű típusuk. A barnamoszatok arról kapták a nevüket, hogy a klorofill mellett nagy mennyiségű barna és sárga színanya-got (
fukoxantin, violaxantin
) tartalmaznak. A barnamosza-tok törzsébe tartoznak a földön élő leghosszabb növények, amelyek akár a 300-400 méteres hosszúságot is elérhetik. Vannak olyan barnamosza-
tok, amelyek takarmányozás-
ra is felhasználhatók, sőt, ha
megfelelően ízesítjük, akkor
mi is elfogyaszthatjuk.
A vörösmoszatok a meleg tengerek mélyebb részein él-nek, akár 200 méter mélyre is lehatolnak, és ott az aljzat-hoz rögzülnek. Színtesteik zöld és vörös (
fikoeritrin
) szín-anyagot tartalmaznak. A vörösmoszatok között csak te-leptestűek fordulnak elő. A barnamoszatok anatómiailag és fejlődéstanilag is fejlettebb csoportnak tekinthetők.
NÖVÉNYEK SZÁRMAZÁSI KAPCSOLATAI
VIRÁGOS
NÖVÉNYEK
mohák
harasztok
nyitvatermők
zárvatermők
A mohák a legfejlettebb telepes szerveződésű élőlények. Fejlettebb képviselőiknél – bár a sejtek közötti munkamegosztás még nem végleges – már megjelentek szövetelemek, mégis az evolúció oldalágát képviselik (
evolúciós zsákutca
). Megfigyelhetjük a gázcserenyílás és a vízszállító sejt előfutárait, amelyek a szövetek kialakulásával a hajtásos növényekben jellemzőek. Ivaros szaporodásuk során a hímivarsejtek vízcseppekkel (harmat-, esőcsepp) jutnak el a petesejthez. Ivartalan szaporodásuknál a spórákat a szél szállítja. Védik a talajt a lehordódástól és a kiszáradástól. Elhalt testük anyaga növeli a talaj humusztartalmát.
(A fejlődésük megállt, így kevésbé tudtak alkalmazkodni a szárazföldi életmódhoz. Hiányzik a gyors vízvesztést megakadályozó bőrszövet, - ezért szorosan egymás mellett élnek,
mohapárnák
at alkotnak - nem rendelkeznek
ozmoreguláció
val, gyökérszerű képződményeik nem képesek a víz felvételére ozmózissal, ezért teljes felületükön veszik fel a vizet; nem fejlődött ki a szár függőleges irányú megtartását biztosító szilárdítószövet, a szállítószövet hiánya pedig a jelentős méretnövekedést hátráltatta.)
A mohák két osztálya a
májmohák
és a
lombosmohák
.
májmohák
lombosmohák
Az egyszerűbb májmohák közé tartozó fajok teste lapított, az aljzatra rásimuló, külsőleg tagolatlan. A formája szalag vagy elágazó karéjos, innen az elnevezésük. A telep epidermiszéből fejlődnek ki az ivarszervek, melyek sok esetben kiemelkednek, vagy a telep alsó oldalán fejlődnek, és burok védi őket. Megtermékenyítés után a spóratartókban fejlődnek ki a spórák. Míg érnek a spórák, a kiszóródásban szerepet játszó
elatera-fonal
ak alakulnak ki köztük. A spórából mohaelőtelep fejlődik, ami csúcsi vagy „szár”-közi növekedésű lehet, és fokozatosan teleppé differenciálódik.
A fejlettebb lombosmohák teste külsőleg is tagoltabb. Gyökérszerű, szárszerű, levélszerű képződményekkel találkozhatunk, melyek csak megjelenésükben térnek el egymástól, a sejtek működése jórészt megegyezik. Minden sejt képes vizet felvenni, a szárszerű és a levélszerű képződmények fotoszintetizálnak, a gyökérszerű képződmény rögzít is.
A LOMBOSMOHA NEMZEDÉKVÁLTAKOZÁSA
A mohák kétszakaszos egyedfejlődése során az ivaros és az ivartalan szaporodás szabályosan váltogatja egymást.
----HAPLOID, IVAROS SZAKASZ----
(A növényke életének nagyobb részét ez teszi ki.)
Az
haploid
ivartalan
spóra
kiszabadul a spórtartóból, majd lehullik a földre és
mitózis
okkal egy
fonalas
(haploid)

előtelep
jön létre. Az előtelepből további
mitózis
okkal kifejlődi a
mohanövényke
(haploid). A mohanövényke csúcsán kifejlődik a
hím v. női ivarszerv
, benne az adott
ivarsejt
tel (haploid).
----DIPLOID, IVARTALAN SZAK.----
(Rövidebb szakasz.)
Egy szomszédos egyed hímivarszervéből egy vízcsepp segítségével eljut a hímivarsejt a petesejtig (
pozitív kemotaxis*
), és
egyesülés
ükkel kialakul a
diploid

zigóta
.
Mitózis
okkal kifejlődik a
diploid

spóratartó
, mely
nyél
ből,
tok
ból,
tokfedő
ből és
süveg
ből áll. A spóratokban lévő
diploid spóraanyasejt
ekből
meiózis
okkal négy-négy
haploid spóra
keletkezik.
(n)
(n)
(n)
(n)
(n)
(2n)
zigóta
(2n)
SPÓRATARTÓ
*a
pozitív kemotaxis
nem más, minthogy a hímivarsejtek az "orruk után mennek". A petesejt helyét jelző anyagok jelenlétét érezve abba az irányba haladnak - ezért "pozitív" -, amerre azok nagyobb koncentrációban vannak jelen.
CSILLAGOS MÁJMOHA
Telepteste vaskos, villásan elágazó. A telep felszínén rügykosárkák vannak, melyek a vegetatív (ivartalan) szaporodást szolgálják. A női ivarszervek csillag-, a hímivarszervek pedig esernyő alakúak.
LAPOS MÁJMOHA
Teleptestén levélkék ülnek kétoldalt, melyeknek alsó része begöngyölt, víztartóként működik.
TŐZEGMOHA
EZÜST KÖRTEMOHA
CIPRUSMOHA
PARÁZSMOHA
SZŐRMOHA
Savanyú vizű lápokban találhatóak, védett területeken - ők is védettek. A tőzegmoha alsó része levegőtől elzárva elpusztul, bebarnul, és laza, rostos tőzeggé áll össze.
A talaj vízmegkötő képességének javítására használják.
Párnái ezüstösek, spóratartó tokja körte alakú.
Spóratartó tokja egyenes, nem jellgezets.
A spóratermőtok nyele tűzpiros.
Nevüket a spóratartótok szőrös, levehető süvegéről kapták.
(
rhizoid
)
A harasztok a földtörténeti óidőben, körülbelül 400 millió évvel ezelőtt alakultak ki ősi zöldmoszatokból. Megjelentek a
szövetek
,
szervek
, melyek lehetővé tették a szárazföldi életmódhoz való jobb alkalmazkodást ->
hajtásos növény
ek (gyökér, szár levél). Párhuzamosan fejlődtek a mohákkal. A mai harasztok három jellegzetes fejlődési iránya a
korpafüvek
, a
zsurlók
és a
páfrányok
.
KARBON-KORI ŐSHARASZTOK
Az első képviselőik még földön fekvő gyöktörzszsel rendelkeztek, melyből csak a villásan elágazó spóratartókat hordozó száruk emelke-dett fel. Virágkoruk a Karbon időszakban volt, amikor a trópusi meleg, a csapadékos éghajlat, illetve a vulkanizmussal felszabaduló sok szén-dioxid felgyorsította a fejlődésüket. Ekkor hatalmas fatermetű pikkely-fák és pecsétfák jelentek meg. Az óidő végi szárazabb éghajlat miatt háttérbe szorultak. A magvaspáfrányoból virágos növények fejlődtek.
korpafüvek
zsurlók
páfrányok
A ma élő korpafüvek (pl. a fenyvesekben a kapcsos korpa-fű) szinte élő kövületek, hiszen bár jóval kisebb termetűek őseiknél, de hajtásaik még villás elágazásúak, kúszók, földön fekvők. Pikkelyszerű leveleik spirális elhelyezkedé-sűek (ősi jelleg). A spóratartók a szár végén találhatók.
A zsurlók jellegzetessége, hogy az apró, jelentéktelen levelek (
pikkelyek
) helyett az örvös elágazású lágyszár fotoszintetizál. A föld alatti szár, a gyöktörzs tartalékaiból a Magyarországon leggyakoribb
mezei zsurló
nak tavasszal barna színű – nem fotoszintetizáló –
szaporító hajtás
a fejlődik, melyen létrejön a spóratartó, benne a spórák.
A szétszóródó ivartalan
szaporító sejtekből, a
spórákból nyáron fejlődik ki
a zöld fotoszintetizáló hajtás.
Régen az edények súrolására
használták, hiszen a
sejtjei sok szilícium-
vegyületet tartalmaznak.
A csoport neve is innen ered.
A harasztok legfejlettebb tagjai a páfrányok. Képviselőik a kialakult
nagy felületű erősen tagolt leveleik
kel a
levélfonák
on létrejövő spóratartóik miatt jobban alkalmazkodtak a mai viszonyokhoz, mint a másik két harasztcsoport tagjai. Szaporodásukhoz – ahogy a moháknak is – vízre van szükségük. Emiatt főleg a nedves, árnyékos területeket kedvelik, de van a szárazsághoz, illetve a vízi életmódhoz idomult fajuk is. Száruk a föld alatt vízszintesen helyezkedik el (
gyöktörzs
), de van pár trópusi fatermetű faj melyeknél a föld felett. A hazai erdők leggyakoribb faja az erdei pajzsika.

---IVAROS, HAPLOID SZAKASZ---
A növény életének rövidebb szakasza.
Az ivartalan szaporodás a (n) spórákkal valósul meg. A spóra lehullik a földre, mitózissal jól fejlett, fotoszintetizáló előtelep jön létre (n). Ezen további mitózisokkal kifejlődik a női- és a hímivarszerv is, bennük a saját ivarsejtjeikkel (n).

---IVARTALAN, DIPLOID SZAK.---
Hosszabb szakasz.
A hímivarsejt egy vízcseppen úszva eljut a petesejtig, egyesülnek, kialakul a diploid (2n) zigóta. (Pozitív kemotaxis segít.)
A zigóta mitózisaival kifejlődik a fiatal harasztnövény (2n), majd a teljes növény (2n). A növény fonákán kialakuló spóratartó tokokban, a (2n) spóraanyasejtek meiózisával négy-négy (n) spóra keletkezik, melyek a spórafedél felnyílásával kiszabadulnak, és újra kezdődik a folyamat.
A HARASZTOK NEMZEDÉKVÁLTAKOZÁSA
spóra (n)
fonalas
előtelep
(n)
hímivarsejt
(n)
petesejt
(n)
hímivarszerv
(n)
női ivarszerv
(n)
zigóta (2n)
fiatal
harasztnövény
(2n)
kifejlett harasztnövény (2n)
spóratartó tokok
felnyílott
spórafedél
}
MOHÁK ÉS HARASZTOK EGYEDFEJLŐDÉSÉNEK
ÖSSZEHASONLÍTÁSA
A nyitvatermők ősi harasztokból magvas páfrányokból alakultak ki a
földtörténeti óidő második felében. Jellemzőjük, hogy a gyökér, a szár és a levél mellett megjelenik a
virág
és benne a
nyitott termőlevél
en a petesejtet tartalmazó
magkezdemény
. A hímivarsejtek a virágporszemben a szél közvetítésével jutnak el a magkezdeményhez. A megtermékenyítéshez már nem szükséges a víz. A megtermékenyítés után kialakul a
soksejtű mag
, amely az anyanövényen fejlődik (
kétlaki növény
ek). A virágok általában
egyivarúak
, sokszor virágzatba tömörülnek. A legtöbb ma élő nyitvatermő a
fenyő
k közé tartozik. Jellegzetességük a női virágot tartalmazó elfásodott
toboz
- és a
légzsákos

pollen
t,
szárnyas mag
okat létrehozó
barkavirágzat
. Többségük
örökzöld
és
tűlevelű
(
egyetlen lombhullató fenyőnk a vörösfenyő
). A tűlevelek egyesével, kettesével vagy többesével csomókban helyezkednek el. A száruk
elfásodó
, gyökerük
főgyökeres
. A fenyők szimbiózisban élnek olyan gombákkal, melyek a
gyengén fejlett gyökérszőr
öket pótolják.
TÖBBSEJTŰSÉG FILOGENEZISE*
*törzsfejlődés, meglévő fajokból új
fajok kialakulásának folyamata
TOBOZ
BARKA
termős virágzat
porzós virágzat
NYITVATERMŐK KÉTSZAKASZOS EGYEDFEJLŐDÉSE
(n)
(2n)
szárnyaslevelű nyitvatermők
szágópálmák - CIKÁSZ
leplesmagvúak - WELVITSCHIA
tobozos nyitvatermők
A cikászok a Föld legöregebb virágos növényei közé tartoznak, gyakran afféle „élő kövületeknek” tekintik őket.
Az egyetlen
szukkulens
(szárazságtűrő) nyitvatermő.
LUCFENYŐ
VÖRÖSFENYŐ
A legfejlettebb növények. Első képviselőik a középidő Jura időszakában jelenhettek meg, az ősi nyitvatermők továbbfejlődésével. Gyors elterjedé-sük szerveik fejlettségének, ezzel jobb alkalmazkodóképességüknek köszönhető. A gyökerük változatos,
főgyökeres
vagy
mellék-gyökeres
. Száruk lehet az ősibb fás, de elterjedt a
lágy szár
is. Benne kialakulnak a gyorsabb szállítást biztosító
vízszállító csövek
és a
rostacsövek
. Ezzel nemcsak a tápanyagszállítás, hanem a párologtatás is tökéletesedett. A változatos megjelenésű levelek (

-,
mellékeres
) nagy felülete előnyös a fotoszintézis szempontjából. Megjelent a színes virágtakaró (
csésze
- és
sziromlevelek
,
lepellevelek
) és az illatos nedvet termelő nektáriumok, melyek elősegítet-ték az állatbeporzást (rovar-, madár-, de lehet csiga-, denevér-, egérbeporzás is), biztosabbá téve ezzel a megtermékenyítést. A virágban a termőlevél bezárult, így védetté vált a benne lévő egy vagy több magkezdemény. Ezzel együtt a magház falának is részt kell venni a mag védelmében, vagyis a zárvatermőknél új szerv, a
termés
jelent meg. A magot körülvevő
termésfal
változatos kialakulása lehetővé teszi az elterjedést, védelmet biztosít, befolyásolja a mag megfelelő fejlődését. A zárvatermők két osztálya az
egyszikűek
és a
kétszikűek
.
NÖVÉNYI SEJT
A FOTOSZINTÉZIS FOLYAMATA
------------------------FÉNYSZAKASZ--------------------------
1.
a fényenergia megkötése (fotoszintetikus pigmentek: klorofillok, karotin, xantofill - zöld színest membránjában, a gránumban).
-> I. pigmentrendszer:
700nm hullámhosszú fényt elnyelő klorofill-A + karotin
-> II. pigmentrendszer:
680nm hullámhosszú fényt elnyelő klorofill-A + xantofill
2.
ATP-szintézis: ATP átalakítása kémiai energiává (enzim fehérjékkel).
-> II. prsz.:
fotonok által gerjesztődik, elektront ad le az I. prsz.-nek
(elektronhiányát a fotolízis fedezi: 12 H2O -> 6 O2 + 24 ATP)
az elektrontranszport közben a transzportlánc tagjai protont (H+) vezetnek a gránum belsejébe
-> I. prsz.:
fotonok által gerjesztődik, elektront ad le a NADP+-nek,
eközben a vízbontásból (hidrolízis) származó hidrogének a 12 mól NADP+ koenzimet redukálják -> 12 NADPH + 12 hidrogénion
------------------------SÖTÉTSZAKASZ------------------------
a színtest alapállományában, a sztrómában játszódik le.
3.
6 CO2 és 6 H2O megkötése és redukálása szerves anyaggá a fényszakaszból származó 12 NADPH+H+-által szállított H-ekkel történik -> 12 H2O (12 ATP segítségével)
4. végtermék: 1 mól glükóz (C6H12O6), de képződhet fehérje v olaj is.
5. a sötétsz. kiindulási anyagának regenerálódásához 6 ATP kell.
Összefoglaló egyenlet:
6 CO2 + 6 H2O + fényenergia -> C6H12O6 + 6 O2
FOTOSZINTETIKUS FESTÉKEK FÉNYELNYELÉSE
Mi a közös a kékbaktériumok, a növényszerű
egyszerűbb eukarióták és a növények között?
Mind a kékbaktériumok, mind az egyszerűbb növényi eukarióták (proto-
fiták) olyan élőlények, amelyek zöld színanyaguk segítségével képesek foto-
szintetizálni (klorofill-a, zöldmoszatokban és szárazföldi növényekben klorofill-b
is + xantofill és karotin). A növények közé elsősorban a szárazföldön elterjedt mohá-
kat, harasztokat, nyitvatermőket és a zárvatermőket sorolják, annak ellenére, hogy a
zöld-, a barna-, a vörösmoszatok külsősége­ikben nagyon hasonlítanak a növényekhez.
Növények
: azok a soksejtű eukarióták, melyek klorofillmolekulák segítségével fotoszintetizálni képesek, sejtfaluk cellulóztartalmú, tartalék szénhidrátjuk a keményítő,
és ivaros szaporodásúak. Egyedi életük során az ivaros (haploid) és az ivartalan (diploid) nemzedék váltakozik.
Fontosak a talaj kialakulásának folyamatában, védik, javítják. Fotoszintézisükkel szerves anyagot és oxigént termelnek. Még a pusztulásuk után is „segítenek”, hiszen a földtörténeti korok növényeinek szerves anyaga fosszilis energiahordozókká (kőszén, kőolaj, földgáz) alakult az évezredek során.

TERMÉSTÍPUSOK
VIRÁG RÉSZEI
(borsó)
(mák)
(védett kerti
holdviola)
(napraforgó)
(mogyoró)
(kukorica,
gabonafélék)
(paprika)
(szamóca,
málna)
(szilva)
(uborka)
Virág
: módosult levelekből álló, korlátolt növekedésű, rövid szártagú szaporító hajtás. A virágot alkotó levelek a
kocsány
kiszélesedő részén, fajra jellemző módon, meghatározott rendben ülnek. A termő-levelek különböző mértékben besüllyedhetnek a
vacok
ba. A virágtagok elhelyezkedését a
virágdiagram-
mal vagy a
virágképlet
tel adhatjuk meg.
TULIPÁN
BORSÓ
A virágképletben a virágtagokat betűkkel jelöljük, azok számát pedig index-ként adjuk meg. A K a csészelevelek, a C a sziromlevelek, a P a lepellevelek, az A a porzók, a G pedig a termők jele. A zárójel az összenövést, a termők száma alatt-felett húzott vonal a termő állását (alsó – középső – felső állású magház) jelzi. Ha több körben helyezkednek el az azonos virágtagok, akkor ezt „+” jellel adjuk meg. A képlet előtti jelzés a virág (* sugaras;­ kétoldali) szimmetriájára utal. A kétszikű burgonya: *K(5)[C(5)+A5]G(2_) ; a sugaras virág összenőtt sziromleveleire a porzók is ránőttek. Az egyszikű tulipán:
*P3+3A3+3G(3_)

VIRÁGZAT-TÍPUSOK
A magvas növények is nemzedékváltakozással fejlődnek, de az ivaros szakasz nagyon lerövidül, és a virágok ivarleveleiben zajlik.
---------------------IVAROS SZAKASZ----------------------
A termőlevélben:
az embriózsák-kezdemény (
makrospóra
) mitózissal háromszor osztódva 8 sejtet hoz létre, melyek együtt az
embriózsák
ot (
csírazsák
) alkotják. A
petesejt
mellett
két

kísérősejt
, velük ellentétes oldalon a
három ellenlábas sejt
helyezkedik el. Középen két egyszeres genetikai állományú sejtből olvad össze a
központi sejt
. Egy termőlevélben – fajra jellemzően – egy vagy több embriózsák alakul ki. Minden embriózsákot egy burok, a magkezdemény burka veszi körül. Így alakul ki a
magkezdemény
.
A porzó portokjában:
az egyszeres genetikai állományú virágporszem-kezdemény felel meg a hajdani mikrospórának. Ez mitózissal osztódva kialakítja a
vegetatív
és a
generatív
(
reproduktív
)
sejt
et.
A két sejt az őket körülvevő vastag sejtfallal együtt alkotja a
pollen
t (
virágporszem
). A vegetatív sejt a megporzás után a
pollentömlő
t alakítja ki, míg a generatív sejt egy újabb számtartó osztódással hímivarsejteket hoz létre. Ezzel lezárul az ivaros fejlődési szakasz.
-------------------IVARTALAN SZAKASZ-------------------
A megtermékenyítést megelőzi a megporzás, amikor egy „beérett” virág pollenje egy (általában) másik virág bibéjére kerül.
A bibe és a pollen kapcsolata megindítja a vegetatív sejt mozgását, ami létrehozza a bibeszálban a pollentömlőt. Ezen keresztül a kialakuló hímivarsejtek a magkezdeményhez jutnak. Az ivartalan fejlődési szakasz a megtermékenyítés eredményeként kialakuló zigótából indul. Ezután a csíra- és magképzés következik, ami az anyanövényen, a termő magházában zajlik le. A zigóta osztódik, létrejövő sejtjei differenciálódnak, kialakul a
csíra
. Részei a csíra táplálásáért felelős
sziklevél
, a gyökér kezdeménye, a
gyököcske
és a hajtáskezdemény, a
rügyecske
. A zárvatermőkben a központi sejt is összeolvad egy hímivarsejttel, kialakul a
táplálószövet
. Ennek sejtjei így háromszoros genetikai állományúak. A magkezdemény burkából kialakul a
maghéj
. A csíra, a táplálószövet és a maghéj alkotja a
mag
ot.
A nyitvatermőknél nincs kettős megtermékenyítés, csak a magkezdemény petesejtje egyesül a hímivarsejttel. Így a fenyőmag táplálószövete csak kétszeres genetikai állományú, ami a tartalékolt tápanyag-felhalmozás szempontjából hátrányos.
A ZÁRVATERMŐK KETTŐS MEGTERMÉKENYÍTÉSE
A ZÁRVATERMŐK CSÍRÁZÁSA
A megtermékenyítés után a zárt magházból
termés
fejlődik. A zárvatermőknél a termésfalat kialakító
magház fala körülveszi a magkezdemé­nyeket, így a kialakuló magokat is. A termésfal, mely fajonként elté-
rően lédússá válhat (
húsos termés
), vagy kiszáradhat (
száraz termés
), védi az utódot, segít az elterjedésében stb., biztosítja az utód fennmaradását.
Termés
: a zárvatermők termőjének magházából a megtermékenyítés után létrejövő képződmény, mely
egy vagy több magot tartalmaz.
Áltermés
: a termőlevélen kívül más virágrész is szerepet játszik kialakulásában, pl. vacok, murvalevelek stb.
A mag és a termés képződése után magnyugalmi állapot következik. Eközben ugyan látszólag nem történik lényeges változás, de a
nyugalmi szakasz
nélkül nem folytatódik a növény fejlődése. Átrendeződési folyamatok zajlanak le, a növény felkészül a csírázásra. Ezzel az élőlény egyedfejlődésének első nagy része, az
embrionális fejlődés
e lezárul. (Néhány növénynél
vernalizáció*
.)
A csírázás a növény
posztembrionális fejlődés
ének első, egyben az egyik legintenzívebb szakasza. A folyamatot fokozott vízfelvétel előzi meg , melynek eredményeként a mag eddig kiszáradt szövetei megduzzadnak. Ennek hatására a csírakapu felreped. Először a gyököcske rögzíti a magot, majd a rügyecske is fejlődésnek indul. A mag sziklevelében és a táplálószövetében felhalmozott anyagok felhasználásához megfelelő hőmérséklet szükséges. A tárolt anyagok oxidációjához, lebontásához a növény oxigént vesz fel. A csírázás egyik módjánál a sziklevél alatti szárrész nyúlik meg, amely a szikleveles szárrészt kitolja a földből („
föld feletti csírázás
” - jobb oldali). A másik típusnál a sziklevél a földfelszín alatt marad, csak a sziklevél feletti szárrész jut a felszínre („
föld alatti csírázás
”). Az első lomblevél megjelenésével a fejlődés a
vegetatív szakasz
ába ér. A fotoszintézis és a légzés egymás melletti működése miatt a fejlődést befolyásoló külső tényezők: a víz, a szén-dioxid, az ásványi sók ionjai, a fény, az oxigén és a hőmérséklet. A belső tényezők között az enzimek és hormonok említhetők meg.
A fotoszintézis által felhalmozott anyagok felhasználásával a növény megnő (a szár és a levelek képződését a vegetatív csúcsi osztódószövet (hajtáscsúcs) működése eredményezi), és megfelelő hatásokra (
fotoperiodizmus*
), a hajtáscsúcsi osztódószövet virágzási osztódószövetté alakul át, amely virágrügyeket
alakít ki, amiből kifejlődik a virág, vagyis az
egyed a reproduktív szakaszba kerülhet.
A virágrügyben kialakulnak az ivarlevelek. A
termőlevélben egy vagy több diploid sejt, az
embriózsák-anyasejt jön létre. Minden egyes
anyasejt meiózissal osztódik, de a létrejövő négy
sejtből csak egy alakul a makrospórának megfe-
lelő embriózsák­-kezdeménnyé, a többi elpusztul.
A porzó páros portokjában a kétszeres génállo-
mányú virágporszemanyasejtek alakulnak ki.
Ezek is meiózissal hozzák létre az egyszeres
genetikai állományú virágporszem-kezdeménye-
ket. Az egyedfejlődés utolsó szakasza az egyed
pusztulása, halála.
*vernalizáció
: egyes áttelelő (egyéves vagy kétéves) növények virágzásukhoz fiatal korukban alacsony hőmérséklet bizonyos idejű hatását igénylik. Pl. az őszi búzát már ősszel elvetik, a talajban vészeli át a telet. Amennyiben ezt a búzafajtát tavasszal vetnék el, nem virágozna. Ha az őszi búza vetése tönkremegy, akkor tavasszal csak abban az esetben vethető el a siker reményében az őszi búza, ha előtte hűtőházban a szemterméseket hidegkezelésnek tettük ki. A növénynek egy időszakban szüksége van az alacsonyabb hőmérsékletre.
*fotoperiodizmus
: a megvilágítás időtartama; a növények virágzási osztódószövetének kialakulását befolyásolja. A megfelelő fotoperiódus hatását a növény levelei érzékelik. Az ingerre termelődik a virágzási hormon, amely elszállítódik a hajtáscsúcsba. Ennek a hatására indul meg a virágrügy szöveteinek kialakulása.
Vannak hosszú- (általában szubtrópusi éghajlaton élő), és rövidnappalos (trópusi) növények.
EGYSZIKŰEK
KÉTSZIKŰEK
A BIOLÓGIAI OXIDÁCIÓ ÉS AZ ERJEDÉS FOLYAMATA
A szerves anyagok lebontása a sejtekben – függetlenül attól, hogy a kiindulási molekula felvett vagy saját anyag – biológiai oxidációval vagy erjedéssel történhet. A biológiai oxi-dáció csak oxigéndús (aerob), az erjedés viszont oxigénhiányos (anaerob) környezet ese-tén játszódik le. Ezek a lebontó folyamatok a szerves anyagból energiát szabadítanak fel, amely felhasználódik a sejt, a szervezet más folyamataiban. A lebontás során keletkező köztestermékek ki is léphetnek a folyamatsorból, és felépítő folyamatokba átkerülve más szerves molekulák képződhetnek belőlük.
BIOLÓGIAI OXIDÁCIÓ
ERJEDÉS
A BIOLÓGIAI OXIDÁCIÓ
------------------------ GLIKOLÍZIS ------------------------
a sejtek citoplazmájában
1.
glükóz
ATP-vel történő aktiválása (
glükóz-foszfát
jön létre -> még több ATP -> fokozódik a reakciókészség ->
fruktóz-difoszfát
- a második foszfát citoplazma szervetlen foszfátjai közül épül be).
2. a fruktóz-difoszfát 2 db 3 szénatomos
glicerinaldehid-foszfát
ra bomlik -> oxidálódik -> glicerinsav-difoszfát.
A felszabaduló hidrogének a
NAD+
-ot redukálják.
3. a glicerinsav-difoszfát az egyik foszfátcsoportját leadja, átrendeződik, redoxireakció zajlik le ->
piroszőlősav
->
a másik foszfátcsoport kinyerése, az ADP-re kerülnek -> kötésekbeli energia -> ATP képződése.
Összefoglaló egyenlet:
C6H12O6 -> 2 CH3 - CO - COOH + 2 (NADH+H+) + 2 ATP
Mind aerob, mind anaerob körülmények között végbemehet a glükolízis. A folyamat minden sejtben lezajlik, a sejtek mindegyikére jellemző. Oxigénhiányos közegben redukció zajlik le, amely a sejt enzimkészle-tétől függően vagy
tejsav
at, vagy
etanol
t és szén-dioxi-
dot eredményez.
Erjedés típusai:
Tejsavas erjedés
C6H12O6⁢ -> 2 CH3 - CHOH - COOH + 2 ATP
(Pl. az izomzatban oxigénhiányos közegben.)
Alkoholos erjedés
C6H12O6 -> 2 CH3 - CH2 - OH + 2 ATP + CO2
(Pl. gombák, sörélesztő, gyökércsúcs.)
AZ ERJEDÉS
TEJSAVAS ERJEDÉS (anaerob)
ALKOHOLOS ERJEDÉS (ana.)
Erjedés: az anyagok, (elsősorban szénhidrátok) lebontása oxigénhiányos (anaerob) közegben.
GLIKOLÍZIS (aerob)
1. GLIKOLÍZIS a sejtplazmában
2. oxigéndús környezetben(!): piruvát-piroszőlősav oxidációja (újabb NADH + H+ jön létre) -> C2 (
acetil-
) csoport + szén-dioxid.
--------------------------------- CITROMSAV CIKLUS ---------------------------------------------------
vagy Szen-Györgyi-Krebs ciklus; a mitokondrium plazmájában
3. az
acetil-csoport
egy négy szénatomos oxodikarbonsavhoz: az
oxálecetsav
hoz kapcsolódik -> hat szénatomos trikarbonsav: citromsav.
4. a citromsav – H-eket a koenzimeknek leadva – oxidálódik; és egy-egy szén-dioxid kilépésével öt, majd négy szénatomossá alakul -> kiindulási dikarbonsav (a belépő C2 nem azonos a kilépő 2 CO2 szénatomjával).
5. a H-eket a NAD+ (nikotinamid-adenin-dinukleotid) veszi fel, egy helyen a FAD (flavin-adenin-dinukleotid); e-jaik viszik az energiát. A különbség a végső anyag- és energiamérlegben – a keletkező egy molekula
GTP*
(guanozin-trifoszfát) miatt – lényeges változást nem eredményez.
-------------------------------TERMINÁLIS OXIDÁCIÓ---------------
a mitokondrium belső membránjában
6. NADH + H+ molekulák elektronjai -> elektronszállító
rendszer (molekulái a
citokróm*
ok - fehérje + hem) -> a
hem vasionja az elektronokat felvéve reduká-lódik (Fe3+ ->
Fe2+), továbbadja, oxidálódik (Fe2+ -> Fe3+).
7. NADH p+-jai a mitokondrium külső és belső membránja
közé, az elektronok az plazmába kerülnek -> töltéskülönbség,
feszültség -> enzimek által képezett csatornák -> kiegyenlítés.
8. a protonoknak a
fehérjecsatornák
on történő átáramlásakor
felszabaduló energiát az enzim az ATP képzésére használja fel.
A terminális oxidáció összefoglaló egyenlete:
NADH + H+ +1/2 O2 -> enzimek (-> 3 ADP + 3P -> 3 ATP)
-> NAD+ + H2O
NÖVÉNYI SZÖVETEK
*GTP
: egy purin-nukleotid.
Főként a genetikai transzkripció során
keletkezik, amikor is az RNS-szintézisben szubsztrátként
használják fel. A GTP a sejtben energiaátvitelért felelős.
Például a citromsavciklus során minden ciklusban egy GTP
molekula képződik. Ez egy ATP molekulának felel meg, mivel a
GTP ATP-vé alakulhat.
*citokróm
: a citokróm-c talán a legismertebb, hiszen ez a molekula perifériás fehérjéje a mitokondrium belső membránjának, azaz viszonylag egyszerűen kivonható, elkülöníthető. Szinte minden aerob élőlény
sejtjében megtalálható. Az aminosavsorrendjét illetően kisebb-
nagyobb eltérések tapasztalhatók az egyes élőlényekben.
Viszonylag kisméretű, mindössze 107 aminosav alkotja.
A citokróm-c aminosavsorrendje alapján
következtethetünk az élőlények
rokonságára.
A felépítő és a lebontó folyamatok szoro-san összekapcsolódnak, mégis egymástól viszonylag függetlenül zajlanak le. A kap-csolatot elsősorban az ATP és néhány köz-testermék biztosítja. A lebontó folyamatok-ban keletkező ATP a felépítő és egyéb (moz-gás, ingerlékenység, emésztés stb.) energia-igényes folyamatokban használódik fel.
A folyamatokban kialakuló molekulák ki-léphetnek a reakciósorból, és átkerülhetnek más folyamatba, ott alakulva tovább (pl. acetil-csoport, a glicerinaldehid-foszfát).
A növényi sejtek jellegzetessége a színtest, a cellulóz sejtfal, a sejt-üreg benne a sejtnedvvel és a zár-ványok (félfolyékony vagy szilárd képződmények, lehetnek tarta-lékanyagok pl. kemé­nyítő,) vagy a felesleges ionokból képzett, rosz-szul oldódó kristályok pl. CaCO 3). A növény állandósult, öregedő sejtjeiben az endoplazmatikus hálózatból és a Golgi-membrán-ból lefűződő hólyagok összeolva-dásából alakul ki a sejtüreg, a vakuolum. Az üregben a szerves és szervetlen anyagokat oldott formában tartalmazó sejtnedv található. A sejtüreg gyakran a felesleges anyagok elkülönítését is szolgálja. A sejtüregben, vízben oldva ionok, szénhidrátok és származékaik mellett nitrogén-tartalmú alkaloidok (koffein, kinin, morfin, nikotin, sztrichnin), sőt az egyes levelek vagy virágok színét kialakító festékmolekulák (pl. a vöröskáposzta színét adó anthocián) is megtalálhatók.
Két típusát különíthetjük el aszerint, hogy a sejtek osztódásra képesek vagy sem. Az osztódószövet a növény jellegzetes szövete, hiszen ez biztosítja a növény állandó növekedését. Az osztódószövet sejtjeiből differenciálódnak az állandósult szövetek: a bőrszövet, a szállítószövet és az alapszövet.
osztódó szövet
Az osztódószövet sejtjei vékony cellulóz sejtfallal, a jelentős anyag-cseréhez szükséges nagy sejtmaggal és dús citoplazmával rendel-keznek. Az osztódás eredményeként létrejött két sejt egyike tartó-san megőrzi osztódóképességét, míg a másik állandósult szövet sejtjévé alakul. Az elsődleges osztódószövet a hajtás- és gyökércsú-csi osztódószövet, melyek a szár és a gyökér hossznövekedését biz-tosítják. A szártagok megnyúlását eredményező köztes (
interkalá-ris
) osztódószövet és a szár vastagodását biztosító (a szállítószövet elemei között található)
kambium
is ebbe a típusba tartozik.
HAJTÁS- GYÖKÉRCSÚCS
Regeneráció
: másodlagos fej-lődés, mely során a már állan-dósult sejtek visszanyerik osztódóképességüket, és új sejteket, szöveteket hoznak létre, pl. az idősödő faágakon a vastagodás következtében kialakul a parakambium (kéreg).
állandósult szövetek
bőrszövet
A bőrszövet a növény testét borítja. Az egyéves növényeket és az idősebb növények fiatal szervrészleteit az
elsődleges bőrszövet
fedi. Általában egy sejtrétegű, a sejtek – gyakran hullámos széllel – szorosan záródnak. (A sejtek alakja összefügg a szerv alakjával, például az egyszikűek szálas levelein és a fiatal száron hosszúkásak, a kétszikűek levelén sokszögletűek, kerekdedek.)
A föld feletti részek bőrszövetének, a hajtás bőrszövetének (
epidermisz
) feladata: a védelem, a párologtatás csökkentése, a kapcsolatteremtés a környezettel. A sejtfalak U-alakban megvastagodnak, a külső felszínén
kutikula
(kutinos cellulóz sejtfal) képződik. Nincs benne zöld színtest, átengedi a fényt. A felületre gyakran viaszréteg rakódik (hamvasság), mely a vízzel szembeni átjárhatóságot jelentősen csökkenti. Gázcserenyílások alakulnak ki, melyek két bab alakú zárósejtjében van zöld színtest. A zárósejtek kifeszítettségétől (
turgorállapot
ától) függően nyílik vagy zárul a légrés. Az epidermisz felületén szőrök,
papillák
is találhatók. A szőrök egyik típusa elhalt: szervek védelme, vagy magok elrejtése; a másik típusa élő: anyagokat (illóolaj, balzsam, gyanta) választanak ki. Helyenként a bőrszövet felszakadozhat, másodlagos bőrszövet alakul ki:
héjkéreg
. A gyökér bőrszövetén (
rizodermisz
) nincsen kutikula, és hiányoznak a gázcserenyílások. Jellegzetes képződmény viszont a gyökérszőr (bőrszövet sejtjeinek citoplazmatikus nyúlványa, élettartamuk mindössze néhány nap), melynek feladata a növény
tápanyagainak felvétele; a sok apró, mindössze néhány
milliméter hosszúságú
gyökérszőr
összességében
hatalmas felvevő­felületet biztosít.
szállítószövet
alapszövet
Szövet
:
egyforma eredetű, és azonos funkcióra specializálódott sejtek egybeépülő csoportja.
CSÚCSMERISZTÉMÁK
1. csillagszőr
2. mirigyszőr
3. fedőszőr
4. gyökérszőr
A GÁZCSERENYÍLÁS
A levél fonákján több van, ezen keresztül zajlik a gázcsere és a párologtatás. Zárósejtek zárják közre a légrést, amely felőli oldalon sejtfalvastagodás van (ez biztosítja a légrés záródását és nyitódását).
Ha a glükóz mennyisége megnő a zárósejtben:
- ozmotikusan aktív anyag
- hatására víz megy be a környező sejtekből a zárósejtbe (ozmózis)
- a zárósejt turgora megnő
- a zárósejt kigömbölyödik, a légrés kinyílik.
Ha a keményítő mennyisége megnő a zárósejtben:
- ozmótikusan inaktív anyag
- hatására a környező sejtekbe távozik a víz a zárósejtből (ozmózis)
- a zárósejt turgora lecsökken
- a zárósejt „összeesik”, a légrés bezárul.
A felszívott vizet és ásványi sókat juttatja el a fotoszintézis színhelyére, onnan pedig a felhasználás helyére szállítja a kész szerves anyagokat. Kötegekben elhelyezkedő sejtjei hosszan megnyúltak, viszonylag vastag sejtfalúak. A szállítóelemek között mikroszkóposan két, jól elkülöníthe-tő csoport alakult ki: a tápoldatot (víz és a benne oldott ionok) felfelé szállító
farész
(xilém) és a levélben elkészült szerves anyagokat a fel-használás helyére juttató
háncsrész
(floém). A farész elemei között a legjellemzőbbek a hajtásos növények mindegyikében megtalálható, már élettelen
vízszállító sejt
ek
. A zárvatermőkben ezek többsége között felszívódik a harántfal, és
vízszállító cső
vé alakul, ami passzív, de gyorsabb szállítást tesz lehetővé. A háncsrész jellegzetes sejtje a harasztokban és a nyitvatermőkben a még élő
rostasejt
. A zárvatermők-ben a háncsrészt megnyúlt sejtekből pórusaikon keresztül létrejött
rostacsövek
, valamint a csövek mellett található, a szállítást segítő
kísérősejt
ek alkotják. Hidrosztatikus nyomáskülönbséggel terjed a háncs egyik végéből a másikba pl. a szacharóz (aktív transzporttal került oda) és a víz (passzív). (A
bélsugársejt
ek a fásszárúak szárában sugárirányban szállítják az anyagokat.) A szállítósejtek ritkán fordulnak elő magányosan, legtöbbször kötegekbe rendeződnek: ez a
szállító-nyaláb
(
edénynyaláb
). Egyszerű szállítónyaláb: amelyet vagy csak fa-, vagy csak háncselemek építenek fel. Összetett szállítónyaláb: egy közös nyalábhüvelyben fa- és háncselemeket is tartalmaz, vagy a nyaláb egyik részét a háncs, a másik részét a faelemek együttese alkotja. Ha ebben a kollaterális nyalábban nincs a két rész között osztódószövet
(kambium), akkor zárt (nem képes vastagodni a szállítónyaláb,
pl. a szárban), ha van, akkor nyílt szállítónyalábról beszélünk.
HÁNCSRÉSZ
NYÍLT (EGYSZIKŰ) ZÁRT (KÉTSZIKŰ)
FARÉSZ
SZÁLLÍTÓNYALÁB
Amennyiben a növény nyitvatermő vagy kétszikű fás szárú, a szállítóelemek tömege
fatest
re és
háncstes
tre különül el. A fiatal szárban először nyílt szállítónyalábok alakulnak ki. A kambium év-ről évre újabb szállítóelemeket hoz létre, ami vastagítja a szárat, ugyanakkor egyre nagyobb lesz a nyalábok átmérője. A harmadik évre a fás szárú növényekben a kambium összeér: kialakul a zárt kambiumgyűrű, amely kifelé a háncstest, befelé pedig az egységes fatest újabb és újabb elemeit hozza létre évről évre. A növény vízellátása, anyagcsere-intenzitása nem egyenletes, ezért az év különböző időszakaiban eltérő átmérőjű szállítóelemek jönnek létre.
A fatestben kialakul az
évgyűrű
, amelynek minden év-
ben két rétege van: egy belső, világosabb tavaszi pászta
és egy sötétebb, külső őszi pászta. A háncstest nem egy-
séges szerkezetben marad meg, az elsődleges bőrszö-
vettel együtt felszakadozik, és héjkéreggé alakul. A háncs-
test nem szállító sejtjeiben sók kristályosodhatnak ki.
Az elfásodás során a cellulóz és a lignin a fajra jellemző
arányban rakódik le, ami megszabja a fa keménységét.
A keményfákban (tölgy, bükk, akác, tikfa stb.) több a lig-
nin, míg a fenyő, a nyár nagyobb cellulóztartalma miatt
puha. A csersavak fontos szerepet töltenek be a kóroko-
zók elleni védelemben. A levágott vastag ág sebfelületét
ezért kell lezárni, hiszen ha az eső kimossa a védelmet
biztosító anyagokat, akkor a fa korhad, tönkremegy.

A FÁS SZÁR
A bőrszövet és a szállítószövet között helyezkedik el.
Valódi alapszövet
ek: sejtjeinek sejtfala vékony, ami lehetővé teszi az anyagáramlást a sejt és a sejt közötti járatok között; pl.
táplálékkészítő
(1)
(könnyen hozzájuthat a benne található sok színtestben lezajló fotoszintézis kiindulási anyagaihoz; a levélben, a fiatal szárban és a fejlődő termésekben található. Két típusa:
oszlopos
- és
szivacsos
a.sz.),
raktározó
(pl. víztároló),
átszellőztető
(levegőtároló) alapszövetek.
Mechanikai vagy
szilárdító
a.sz.: kifejezetten vastag sejtfalú, élő sejtekből, (
kollenchima
(2)
) (nem halnak el a sejtfal megvastagodásával, a sejtek sejtfala csak egy-egy részen vastagodik meg: sarkos, lemezes. A szilárdítás mértéke ezzel jelentősen fokozódik, miközben a növény tömege lényegesen nem gyarapszik), vagy elhalt sejtekből áll (
szklerenchima
(3)
) (a fal vastagodása miatt nem képesek növekedni, ez pedig a pusztulásukat okozza, élettelenül látják el merevítő, támasztó feladatukat).
Kiválasztó
és
váladéktartó
a.sz.:
nektárium
ok,
gyantajárat
ok,
tejcsövek
a növény ezeken keresztül adja le a káros vagy felesleges anyagokat.
1. 2. 3.
A hajtásos növények rögzítését és a tápanyagok felvételét biztosító szerv. A felépítése és működé-se alapján négy szakaszát különíthetjük el.
Osztódási zóna
: a gyökér elsődleges osztódószövete, a gyökércsúcs: sejtjei folyamatos mitózisokkal hozzák létre a gyökér, a vége felé pedig a
gyökérsüveg
(védi az osztódószövetet, sejtjei gyökérsavakat termelnek, melyek old-
ják a növekedést akadályozó talajszemcséket.
Elöregedő sejtjei elhalnak, elnyálkásodnak,
ami segíti a gyökér elmozdulását a talajban)
sejtjeit.
Megnyúlási zóna
: az osztódószövet által lét-
rehozott új sejtek felveszik a növény sejtjeire
általában jellemző hosszúkás alakot, műkö-
désük elkülönül, bőrszöveti, szállítószöveti
és alapszöveti sejtek alakulnak ki.
Felvételi zóna
: a gyökéren legintenzívebben
itt zajlik tápanyagfelvétel. A bőrszöveti sejte-
ken gyökérszőr (víz és ionok felvétele) fejlő-
dik. A gyökérszőrök a zóna csúcs felé eső ré-
szén képződnek, folyamatosan növekednek,
majd a másik végén pusztulnak.
Szállítási zóna
: szállítószövet; elágazások is
kialakulhatnak ->
elágazási zóna
.

A GYÖKÉR
A növények fejlődésének ütemét, terméshozamát a rendelkezésre álló elemek közül mindig az szabja meg, amelyik – a szükségeshez képest – a legkisebb mennyiségben van jelen. Ennek az elemnek a mennyiségét növelve a terméshozam mindaddig nő, amíg egy másik elem nem kerül relatív minimumba.
LIEBIG-FÉLE MINIMUM TÖRVÉNY
VÍZKULTÚRÁLIS KÍSÉRLET
A növény minőségi és mennyiségi ásványianyag-szükségletét és az ezekből adódó hiánybetegségeket megállapító növényélettani vizsgálat.
A NÖVÉNYEK EGYÉB MŰKÖDÉSEI
Növényi kiválasztás
:
Elválasztás (
szekréció
): olyan anyagok elkülönítése, amelyeket az élőlény még hasznosít.
Kiválasztás (
exkréció
): olyan anyagok elkülönítése, amelyek kiküszöbölt, szükségtelen végtermékek vagy melléktermékek (zárványokban pl. CaCO3, keményítő), vagy kiválasztó alapszövet által kidobva).

Szövetes növények mozgása:
(sejten belüli mozgás, a citoplazmaáram­lás)
Helyzetváltoztató:
növekedési mozgás

turgormozgás:
a sejtjekben inger hatására anyagcsere-változások alakulnak ki. A sejtek víztartalma gyorsan növekedhet vagy csökkenhet, megváltozik a turgorállapot. A kifeszített sejtek tartják a növény adott részét, míg a vizet vesztett sejtek támasztóműködése csökken.
->
tropizmus
(az inger irányától függő. Az ingerforrás felé: pozitív, az ingerrel ellentétes irányba: negatív tropizmus.) Az inger alapján lehet: foto- (fény) pl. napraforgó, termo- (hő), hidro- (víz), geo- (gravitáció), tigmo- (érintés) tropizmus stb.
->
nasztia
(az inger irányától független.) Az inger alapján lehet: fotonasztia (fény), pl. a virág nyílása reggel; termonasztia (hő), pl. a tulipán virágának kinyílása a meleg szobában; niktinasztia (fény-sötét); tigmonasztia (érintés), pl. a mimóza levelének mozgása.

Az ingerek hatására közvetlenül olyan szerves anyagok képződnek, melyek befolyásolják a sejtek anyagcseréjét. Ezek a
növényi hormon
ok.
MIMÓZA - TIGMONASZTIA
SZÁR - NEGATÍV GEOTROPIZMUS
növényi hormonok
Sejtekben, szövetekben termelődő szerves vegyületek. Az állatok hormonjaihoz képest kevésbé specifikusak, többféle hatásuk lehet, át is fedhetik egymás tevékenységét. Együttműködnek, befolyásolják egymás hatását. A legjelentősebbek:
Auxinok
(Paál Árpád): legfontosabb vegyület:
indolecetsav

- termelődési helye a hajtáscsúcs, a gyökér felé szállítódik a háncsparenchimában, koncentráció különbség alakul ki a szárban és a gyökérben: polaritás. Feladata a sejtek hosszirányú megnyúlásának serkentése (a hajtáscsúcs közelében megakadályozza a csúcshoz v. levelekhez közel lévő oldalrügyek kihajtását). A fénnyel ellentétes oldalon a nagyobb auxinkoncentráció jobban nyújtja a sejteket, a növény a fény felé növekszik. Az auxinok segítik a gibberellinek és a citokininek sejtekre gyakorolt hatását, és együttműködnek az eténnel a növekedés szabályozásában.
Gibberellinek
: a sejtek megnyúlását (pl. szártagok), valamint a virágképzést serkentik.
Citokininek
: auxin jelenlétében a sejtosztódást serkentik. Szövettenyésztés!
Etén
: a gyümölcsök érését serkenti; gátolja a növekedést és az auxin szállítását.
Abszcizinsav
: gátló hormon: őszi lombhullás, téli nyugalmi állapot biztosítása.
Brasszikoszteroidok
: olyan hormonok csoportja, melyek hatást gyakorolnak a növény növekedé-sére, fejlődésére, befolyásolják az anyagcserét, serkentik a szármegnyúlást, a levél és a szár fejlő-dését, valamint az eténképzés serkentésével a termésérést.

Olyan heterotróf soksejtű élőlények, amelyek
fejlődésük során átmennek a bélcsíra állapoton. Az
űrbelűek kivételével az egyed rendelkezik a különböző
szerveinek összehangolt működését biztosító idegrendszerrel
és az egyedet védő immunrendszerrel.
A heterotróf táplálkozáshoz általában lényeges a sejt, illetve a
testméret növelése, így a sejtek nem váltak el egymástól az osztódás befejzetével -> többsejtű állatok egyedfejlődésének első lépései.

Először egy sejtcsoport, a
szedercsíra
alakul ki, melynek belsejében a gyarapodó sejtek egyre rosszabb tápanyag-ellátottsága miatt a belső sej-
tek elhalnak, elfolyósodnak, így marad egy egy sejtsoros folyadékkal telt gömb, a
hólyagcsíra
. A fejlődés legegyszerűbb módja az, hogy az eltérő sejtosztódás miatt a gyorsabban szaporodó sejtek területe betüremkedik, és egy kehely formájú, két sejtrétegű test, a
bélcsíra
alakul ki (fejlettebb állatok). A másik mód (
Planuloid-hipotézis
), hogy a hólyagcsírába bevándorolnak sejtek, majd a kétrétegű hólyag megnyílik, így jön létre a bélcsíra állapot (alacsonyabb rendű állatok, pl. csalánozók, puhatestűek). A legtöbb állatban a két (külső =
ektoderma
; belső =
entoderma
) sejtréteg közé
egy harmadik, a középső (
mezoderma
) sejtréteg (
csíralemez
) is iktatódik. Ennek sejtjei a belső sejtrétegből vándorolnak be a fejlődés során. Egy sejttömegként jelenik meg, majd ahogy a másik két réteg sejtjei, ezek is elkülönülnek működésükben, differenciálódnak.
A csíralemezek fejlődésével szorosan összefügg a testüreg megjelenése. Tágabb értelemben a testfal (~ külső csíra-
lemez) és a tápcsatorna (~ belső csíralemez) között található üreg a testüreg.
Elsődleges testüreg
(
áltestüreg
): az ektoderma és az entoderma által határolt üreg, amelyet általában folyadék tölt ki. (Lapos- és fonálférgek.)
Másodlagos testüreg
(
valódi testüreg
): a mezoderma által közrezárt üreg. A gyűrűsférgektől kezdve alakul ki.
Hármas testüreg
(
trimetamer
): a másodlagos testüreg több térrészre, üregre oszlik (a szívburok ürege, jobb és bal mellhártyaüreg, hasüreg). (Tapogatósok, újszájúak.)


CSÍRALEMEZEK FEJLŐDÉSE
TEST-
ÜREG
FEJLŐ-
DÉSE
A fejlődés során a bélcsíra ősszája átalakulhat a kialakuló tápcsatorna szájnyílásává. Az ilyen állatokat
ősszájúak
nak nevezzük.
Lapos- és fonálférgek, puhatestűek, gyűrűsférgek, ízeltlábúak.
Újszájúak
: a szájnyílásuk egy új nyí-lásból képződik, miközben a bélcsí-ra ősszája végbélnyílássá alakul
vagy elzáródik, és a végbélnyílás is
új nyílásból képződik.
Tüskésbőrűek, előgerinchúrosok, fejgerinchúrosok, gerincesek.
Ha az életkörülmények következtében egy kitüntetett irányból (fény, tápanyagforrás, gravitáció stb.) érkezhetnek az ingerek, akkor az ősibb
sugaras
szimmetria
alakul
ki. Ekkor több
szimmetriasíkot
is találunk az élő-
lény testén.
HIDRA
A fejlettebb
kétoldali
(
bilaterális
)
szimmetria
esetén csak egy sík alakul ki, amely két – közel azonos – félre osztja a testet. Ezáltal az élőlény az őt érő környezeti hatásokat irány szerint is differenciáltabban képes elkülöníteni.
(Feji vég – farki vég, hasi oldal – háti oldal.)
A jobb és a bal oldal kismértékben eltér (pl. az ember szívének, gyomrának elhelyezkedése), így pontosabb kétoldalian részarányosnak nevezni az ilyen élőlényeket.
álszövetesek
valódi szövetesek
Bár a sejtek mindegyike érintkezik a környezettel, a vízzel, és az együtt élő sok sejt között megjelenik a munkamegosztás, megindul a sejtek differenciálódása, de annak ellenére, hogy a sejtek működésükben jól elkülönülnek egymástól, szövetek, szervek mégsem alakultak ki -> álszövetes szerveződés. A sejtek között gyakran megfigyelhető funkcióváltás, a működés megváltozása. Két törzs tartozik ide, a
szivacsok
és a
korongállatkák
(
placozoa
).
placozoa
A korongállatkák más állatoktól teljesen elkülönülten fejlődtek. Az 1960-as évekig azt hitték, hogy ezek az élőlények szivacsok vagy csalánozók lárvái. A néhány milliméter nagyságú állatok teste erősen lapított. Mindössze 4 sejttípus különült el benne. A testet kevesebb mint 1000 sejt alkotja. Nincs testürege, szövete, szerve. Az ostoros sejtek két rétege közötti folyadékban beván-dorolt fonalas sejtek vannak. Az állat az ostoraival mozog. A ko-rongállatkák sekély trópusi óceánokban élnek. Bekebelezéssel prokariótákat, kis protoctisztákat fogyasztanak, más fajaik enzi-meket adnak le, és felszívják a megemésztett tápanyagokat.
szivacsok
Képviselői a Földünkön már több, mint 600 millió év óta szinte változat-lan formában élnek (evolúciós oldalág) -> a legősibb állatok (kb. 5000 faj). A testük bélcsíra állapotban maradt meg, aszimmetrikusak. Renge-teg pórus járja át őket. A bélcsíra két sejtrétege közül a belsőben találha-tó az állat legjellegzetesebb sejtje, a
galléros-ostoros sejt
(ősi galléros-ostorosoktól való származás). Az összefüggő réteget alkotó sejtek vesz-nek részt a víz
pórusok
on történő beáramoltatásában, az oxigén felvéte-lében és a szerves törmelékek, esetleg a lebegő egysejtűek (táplálék) be-kebelezésében -> az amőboid mozgású
vándorsejt
eknek adják át (meg-emésztik) -> kocsonyás rétegben (
mezoglea
) szétosztják a sejteknek. A víz az ősszájon át távozik. Jellegzetes sejtjeik a
tűképző sejt
ek, az ősibb fajoknál mész- (CaCO3), a fejlettebbeknél kovaszármazékok (SiO2), és szarutűket (fehérje) termelnek (védelem, támasztóváz). A fajok többsé-ge hímnős, kölcsönös megtermékenyítéssel, ivarsejtekkel szaporod­nak. Ivartalanul kettéosztódással, bimbózással képesek nagy telepeket létre-hozni (
gyöngysarj-képzés
: a burokkal körülvett, tápanyaggal ellátott dif-ferenciálatlan sejtek csoportja a szülő elpusztulása után kikerül a szabad vízbe, letapad az aljzatra, és új élőlény fejlődik ki belőle). A sekély vize-ket kedvelik, de tengerek mélyebb részeiben is vannak. Kevés a termé-szetes ellenségük. Szerepük a vizek tisztításában van. Helytülők.
A többsejtű szervezetek sejtjeinek működésbeli elkülönülése, a szövetek kialakulása az állatok egyre nagyobb változatosságát tette lehetővé. Az aszimmetriát az egyszerűbb felépítésűeknél sugaras, a fejlettebbeknél kétoldali szimmetria váltja fel. Két csoportja a
testüreg nélküliek
, és a
testüregesek
.
Minden nagyobb állattörzset magába foglal a szivacsok kivéletével.
testüreg nélküliek
testüregesek
Csalánozók
: kialakul a külső és a belső csíralemez, de a kettő közé egy sejtet alig tartalmazó kocsonyás réteg képződik (
mezogloea
). Bélcsíra állapotúak, sugaras szimmetriájúak. Ősbélüreg -> űrbél, az ősszájon át tart kapcsolatot a külvilággal. Vízben élnek. Testük víztartalma akár 99% is lehet. Kétféle alakjuk alakult ki: az aljzaton mozgó vagy helytülő
hidra
(
polip
) és a lebegő életmódú, a rakétaelv alapján mozgó
medúza
. Sok faj egyedfejlődése során mindkét forma előfordul, ezek szabályosan váltják egymást (a polipforma ivartalanul hozza létre a medú-zákat, amiknek külső sejtrétegeiben ivarsejtek képződnek -> ivaros szaporodás;
váltivarúak
).
Csalánsejt
: érintésre automatikusan működő sejt; a zsákmány elej-tését, az állat védekezését is biztosítja; a bennük termelődött méreg- vagy ra-gasztóanyag kilövellése után elpusztulnak, de gyorsan újak lépnek a helyükbe. A megbénított áldozatot a
tapoga­tók
kal az űrbélbe gyömöszöli az állat.
Diffúz idegrendszer
: többnyúlványú idegsejtek összekapcsolódása (egyenértékű sejtek egyenletesen hálózzák be a testet). Az egész test válaszol az ingerre (
hámizom-sejt
ek létrehozzák a mozgást), pedig az inger hatása csillapítva terjed. Regenerá-lódnak, újraképződnek. A belső sejtrétegben ostoros
mirigy- és emésztősejtek
et találunk: sejten kívül és sejten belül emésztik meg a táplálékot. A sejtek önállóan lélegeznek és távolítják el a felesleges anyagokat (a salakanyagok a szájnyíláson át ürülnek ki). Keringési rendszer nem alakult ki. (Hidra-, kehely-, virágállatok.)
Bordásmedúzák
: hasonlítanak a csalánozókhoz, de felépítésük és egyedfejlődé-sük lényegesen eltér. A testükön megfigyelhető kétszer kétoldali szimmetria a legősibb kétoldali szimmetriájú állatokkal való rokonságot bizonyítja.
GYÖKÉRSZÁJÚ MEDÚZA
CSALÁNOZÓK TESTFALA
A fejlődés fő ágát a kétoldali részarányos élőlények adták, és ma is ezek a jelentősebbek, elterjedteb-bek. Az új szimmetriaviszony a feji–farki vég, hasi–háti oldal megjelenésével egy tagoltabb, fejlettebb test kialakulását biztosítja.
ŐSSZÁJÚAK
ÚJSZÁJÚAK
áltestüregűek
valódi testüregűek
hármas testüregűek
(trimetamer)
A FÉRGEK
(Több mint 13 egymástól eltérően fejlődött, különböző származású törzs.)
Közös jellemzők:
kétoldali szimmetriájúak; végtagjuk, lábuk nem alakult ki; testük lágy és sokkal hosszabb, mint amilyen széles; életmódjuk nagyon változatos: ragadozók, szaprofiták, külső és belső élősködők, moszatokkal szimbiózisban élők lehetnek; egyrétegű hám kültakarójuk van, melyen vékonyabb vagy vastagabb
kutikula
(a kültakaró által a testfelületre kiválasztott rugalmas burok) lehet; mozgásuk
féregmozgás
(
bőrizomtömlő
vel történik);
háromszakaszos bélcsatorná
juk van (kivéve laposférgek); gázcseréjük teljes testfelületen át diffúzióval megy végbe; a bomlástermékeket
vesécske
típusú kiválasztószerveikkel a testüregből, a testfolyadékból távolítják el; hasi oldalon
dúcidegrendszer
ük van; ivaros szaporodás (himnős és váltivarú) és ivartalan (kettéosztódás) egyaránt előfordul fajaikban.
fonal- és laposférgek
gyűrűsférgek
puhatestűek
ízeltlábúak
Fonalférgek
: áltestüreges állatok, az üreget a testüregfolyadék tölti ki, feszesen tartja a testüket -> hengeres alak. Az anyagokat a testüregfolyadék juttatja a sejtekhez. Táp-csatornájuk háromszakaszos, alig tagolt egyenes cső. Váltivarúak. Egyszerű felépíté-sű testük ellenére rendkívül jól alkalmazkodó állatok. Pl. trichinella (izomban), bél-férgek (orsógiliszta).
Laposférgek
: szervezetük testüreges ősökből másodlagosan egyszerűsödött le. Nevü-ket testük háti–hasi lapítottságáról kapták. Kétszakaszos, egynyílású bélrendszerük szájnyílása a hasi oldal közepén található, és a garatban folytatódik. A második sza-kasz, a bélüregben részben megemésztve a sejtekig szállítja a tápanyagot. Az emész-tés a bélfal sejtjeiben fejeződik be, a test többi sejtjéhez kerülnek a hasznosítható mo-lekulák.
Elővesécske
(kiválasztás): a testüregfolyadékból távolítja el a felesleges anya-gokat. Működési egysége a
lángzósejt
és az
elvezető csatorna
. A lángzósejt állábakkal növeli a felületét a testfolyadék felé. Átszűri a kisméretű anyagokat, amelyeket a sejt csillói továbbítanak az elvezető csatornában. A csatorna falának sejtjei a haszno-sítható anyagokat visszaszívják, valamint egyes anyagokat aktívan kiválasztanak. Dúcidegrendszerük központja
páros agydúc­
ból és
két hosszanti idegköteg
ből áll. Ezekből indul ki a
környéki idegrendszer
hálózata. Általában hímnősek, belső megter­mékenyítéssel. Pl. mételyek, galandférgek.
FONALFÉREG
LAPOSFÉREG
A legismertebb férgek, pl. földigiliszta. Valódi testüreggel rendelkező ősszájúak, jellegzetes a
szelvényezettség*
ük (itt jelenik meg először). Kültakaró: egyrétegű hám + köztük mirigysej-tek (nedves, nyálkás) + kutilkula; az alatta található körkörös és hosszanti simaizom-réte-gekkel
bőrizomtömlő
t alkot. Ragadozók, szaprofiták és paraziták. Tápcsatornájuk: elő- (száj-üreg, nyelőcső, ennek tágulata: a
begy
és
gyomor
), közép- (nem csavarodott fel, csak egy egyenes cső, bélfalában enzimek emésztenek) és utóbélre tagolódik. A
vesécske
a testüreg-ből csillós tölcsérrel szűri ki a felesleges és káros anyagokat, majd a szűrlet egy elvezető csa-tornába kerül, melynek sejtjei visszaszívást és kiválasztást végeznek.
Zárt keringési rendsze-r
ük van, a vér (védekező sejtek + az oxigént szállító vérfesték (ált. hemoglobin) oldott álla-potban) rugalmas falú erekben áramlik. Nincs szív, a testfolyadékot a feji vég néhány izmos harántvéredényének izomzata és a háti éren érvényesülő perisztaltika mozgatja. Hasi olda-lon található hasdúclánc-idegrendszer: összerendező részét a garat felett található páros agydúc (egyes idegsejtjei szabályozó kémiai anyagokat,
neuroszekrétum
okat termelnek. Ezek a vérbe kerülve szabályozzák a szaporodással kapcsolatos folyamatokat), a garat alatti dúcok és az ezeket összekapcsoló idegkötegek együttese alkotja (
garatideggyűrű
). A szelvé-nyekben találhatók a szelvénydúcok (innen indulnak ki a környéki idegrendszert alkotó idegek), melyeket a hosszanti és a harántkötegek kapcsolnak össze egymással. A gyűrűs-férgek ivarosan és ivartalanul is képesek szaporodni. Váltivarúak vagy hímnősek lehetnek.
*Szelvényezettség
: a főtengely hosszában a testen ismétlődő részek, testszakaszok előfordulása. Lehet külső és belső szelvényezettség is.
Egynemű
(
homonom
)
szelvényezettség
: a test szelvényei alakban, felépítésben megegyeznek.
Különnemű
(
heteronom
)
szelvényezettség
: felépítésben és működésben is eltérnek a szelvények. Testtájak alakulhatnak ki.
Az evolúció során a szelvényezettség alapvetően a gyűrűsférgeknél a talajban történő mozgáshoz, illetve a gerinceseknél a vízben való úszáshoz alkalmazkodva jelent meg. Az ősi férgekből kialakuló ízeltlábúakra is jellemző.
A FÖLDIGILISZTA SZAPORODÁSA
Mint általában a kevéssertéjűek, hímnős. Jellemző szervük a kültakaró mirigyes megvastagodása, a nyereg, mely a hímivarnyílás után helyezkedik el. A párzó állatok egymással ellentétes irányba nézve – a nyergek váladékával – hasi oldalaikkal tapadnak össze, és az ondót kölcsönösen a másik ondótartójába juttatják. A petesejtek beérésekor a nyereg mirigyhámsejtjei olyan váladékot termelnek, amely a levegőn bizonyos mértékig megszilárdul, és egy gyűrűszerű tokot képez a nyereg körül. Az állat testének mozgatásával a fej irányába tolja. A női ivarnyíláshoz érve a petesejteket, majd továbbmozogva az ondótartóból a másik állat tárolt ondóját is a csőbe juttatja. Testen kívül megtörténik a megtermékenyítés. A feji részről lecsúszott tok nyitott végei összetapadnak, bezáródnak, kialakul a
kokon
. A kikelő utód ennek fehérjéit fogyasztja.
FÖLDIGILSZTA
SOKSERTÉJŰ- ORVOSI PIÓCA
A FÖLDIGILISZTA MOZGÁSA
1. a test farki végének szelvényein található sertéket (kitinpálcák, melyeket az izom kitolhat vagy visszahúzhat) kiengedi, az elülsőket behúzza -> rögzíti az állatot
2. a hosszanti simaizom elernyed, a körkörös összehúzódik -> az állat testének elülső része megnyúlik
3. a test elülső részének sertéit kitolja (rögzíti a testet), a hátsókat visszahúzza
4. a hoszszanti izom-
réteget összehúzza, a
körköröst elernyeszti
-> az állat teste meg-
rövidül, a farki véget
a feji vég után vonja.
Az állatvilág második legnagyobb törzse, kétoldali szimmetriájú, ritkábban aszimmet-rikus élőlények, valódi testüreggel. Főleg vízben élnek, szelvényezetlen testük, testtája-
ik vannak. A fejen van a tápcsatorna (háromszakaszos, felcsavarodott) kezdete (szájü-
reg, reszelő nyelv:
radula
; emésztőnedv-termelő mirigyek,
nyálmirigy
és
középbéli mi-rigy
: felszívja, emészti, raktározza a tápanyagot), valamint az érzékszerveik jelentős
része (látó-, tapintó és ízérzékelő szervek). A hasi oldalon alakul ki a láb, melyet a sima-izom (bőrizomtömlő) alkot. A háti oldalon található a
zsigerzacskó
, mely a belső szer-veket tartalmazza; a kültakaró háti részéből kialakul a
köpeny
. Kettős feladata:
nem va-lódi külső váz*
(kalcium-karbonát + egy fehérjéből felépülő réteg) létrehozása (a kö-
peny szélén található
mirigysejt
ekkel), és a légzés biztosítása (dúsan erezett fala alkal-mas a gázok cseréjére; tüdő, kopoltyú egyaránt lehet). A köpeny által közrefogott tér a
köpenyüreg
: ebbe torkollanak az ivarvezetékek, a végbélnyílás és a kiválasztószerv nyí-lása.
Nyílt keringési rendszer
ük van: a vérnyirok (védekez sejtek + oxigén szállító és tároló vérfesték:
hemocianin
(réztartalmú fehérje)) az erekből a szövetek közé is kifolyik. Kiválasztás: módosult vesécske. Idegrendsz.: dúcidegrsz., testtájankénti dúcok, nem feljlett, kiv. fejlábúak: nagyon fejlett. Váltivarúak, jellemző rájuk a külső megtermé-kenyítés. Közvetlenül, vagy átalakulással fejlődnek. A csigák között hímnőseket is találunk, melyek kölcsönös, belső megtermékenyítéssel szaporodnak.
A puhatestűek törzsének három osztálya:
csigák
,
kagylók
,
fejlábúak
.
*
Nem valódi váz
: olyan szilárd váz, melyhez nem kapcsolódnak az állat mozgását szolgáló izmok.
Külső váz
: az élőlény kültakarója által létrehozott szilárd anyagú alkotórész, mely támaszt, védelmet nyújt, valódi külső váz esetén belülről tapadnak hozzá a mozgást biztosító izmok.
csigák
Fejlődésük során a test visszahajlott, miközben a zsigerzacskó és a köpeny megcsavarodott -> a köpeny a héjat spirálisan, csigavonalban hozza létre, a hajdani kétoldali szimmetria pedig aszimmetriává alakult. Vázuk egy da-rabból áll, általában jobbra csavarodó. A
meztelen csigák
váza elcsökevé-nyesedett, maradványa a köpeny alá került. Mirigyekben gazdag, nyálkás kültakaró (diffúz légzés + szilárd felületen történő mozgás:
haslábak
kal); nedves időszakban mutatott aktívabb életmód -> nem függetlenedtek tel-jesen a víztől (tenegeri csigák bőrizomt.-vel úsznak), de a külső váz kiala-kulása és a testfolyadék oxigén tárolására alkalmas fehérjéje lehetőve teszi a szárazföldi életmódot. Idegrendszerük fejletlen, érzékelésük a fejen lévő tapogatókhoz (a hosszabbik végén találjuk a szemeket) és a kültakaróhoz kapcsolódik. Egy részük váltivarú, de a fejlettebb képviselőik hímnősek.
Növényevőek pl. éti csiga, de van közöttük ragadozó pl. tritonkürt csiga, dögevő pl. óriás cölöpszarvú csiga, és kártevő pl. meztelen csiga faj is.
ÉTI CSIGA
párzása
CÖLÖPÖS
CSIGA
TRITONKÜRT
MEZTELEN-
CSIGA
SALLANGOS
CSIGA
tengeri
CSIGÁK SZIMMETRIÁJÁNAK EVOLÚCIÓJA
kétoldali szimmetria -> asszimtria
kagylók
fejlábúak
Testtájaik közül a fej hiányzik. Lábuk a kagylóhéjból kidugható, tolják magukat az aljzaton. A köpenyük jól fejlett, beborítja az egész testet lét-rehozza a két félből álló
kagylóhéj
at (záróizmokkal nyitja-zárja), melyet a pánt tart össze. Alkalmanként homokszem, esetleg parazita kerülhet a köpeny és a héj közé. A köpeny mirigyei ezeket
gyöngyházréteg
ekkel (a felülettel párhuzamos
aragonitoszlopok
összefüggő rétege) veszi körül
-> nemes gyöngy. Testük általában két oldalról összenyomott, többnyire kétoldali szimmetriájú, de előfordul az aszimmetria (pl. osztriga) is. Két csőszerű nyílás (
szifó
) ad utat a víznek, melyet a köpeny csillózata ára-moltat a környezet és a köpenyüreg között. A szájnyílás körüli
ajaktapo-gató
k a szerves törmeléket beterelik a tápcsatornába, míg az oxigén a kopoltyúlemezeken át kerül a testüregfolyadékba. Általában váltivarú-ak. Az ivarsejteket a köpenyüregen keresztül a vízbe juttatják. Minden képviselőjük vízi életmódú. Beássák vagy odaerősítik magukat az aljzat-hoz. A
fúrókagylók
jelentős károkat okozhatnak azzal, hogy befúrják magukat az aljzatba. A vizek tisztításában; táplálékláncban jelentősek.
tengeri
OSZTRIGA GYÖNGYKAGYLÓ
A) korai fejlődési állapot: középen a szív metszete, alatta a tápcsatornáé, kétoldalt a még egységes másodlagos testüreg.
B) kifejlett kagylók testüregviszonyai: m.t. három-három részre különül: az egyik a szívet veszi körül (szívburok, pericardium), egy szomszédos a vese üregét képezi (e kettő megtartja az egymás közti összeköttetését, amely a kifejlett állatban csillós tölcsérként jelenik meg), a harmadik elkülönül az előzőektől, és messzire vándorolva az ivarmirigyek üregévé alakul. A szívkamra körülnövi az utóbelet.
-> A szívburok, a vesezsák, valamint az ivarmirigyek ürege tehát másodlagos testüreg eredetű tér, amelyet mezodermális falazat vesz körül.
A legfejlettebb puhatestű osztály, tengeri állatok. Kétoldali szim-metriájuk megmaradt, testük nem csavarodott, viszont a vissza-hajlott. A tapogatólábak (mozgás, táplálkozás, szaporodás; a raj-tuk lévő
tapadókorong
ok a táplálékmegragadását szolgálják) a fejhez, a csökevényesedő (szépiacsont) váz pedig a köpeny (az általa borított üreg jellegzetes képződménye a
tölcsér
: az ezen keresztül kipréselt vízzel a fejlábúak a rakétaelv alapján mozog-nak) alá került.
Radulájuk
papagájcsőr-szerű, ragadozók: halak, rákok, kagylók. A gerinctelenek közül a legfejlettebbek, a legintel-ligensebbek. Porcos tokban lévő agyukban akár 150 millió ideg-sejt is lehet. Érzékszerveik fejlettek, a szemük szerkezetileg a ge-rincesekével egyezik meg (
hólyagszem
). Idegrendszerük a hor-monrendszerrel együtt szabályozza a színüket. A kültakaró fekete, sárga és piros festéket tartalmazó sejtjei (
kromatocita
) és a fény-visszaverő sejtek különböző állapotai alakítják ki az aktuális színt. Közvetlen fejlődésű váltivarúak, sokszor jól látható ivari kétalakú-
sággal. A párzáskor a hím az egyik karjával helyezi a nős-
tény köpeny-
üregébe a
hímivarsejteket
tartalmazó
csomagját.
AMMONITÁK
A fejlábúak osztályának első képviselői már a föld-történeti óidőben megje-lentek, de a középidőben voltak a legelterjedtebbek. A külső vázzal rendelkező ammoniták nagy faj- és egyedszámban éltek, de a korszak végére kihaltak. Az ammoniták evolúciós lép-tékkel mérve gyorsan vál-toztak, így megkövesedett maradványaikat szintjelző-ként használja a tudomány. Az ismert korú ammonita-lelet a mellette talált ma-radvány korát is jelzi, hi-szen azonos földtani réteg-ből kerültek elő. Gyors megváltozásuk kis időközök azonosítását is lehetővé te-szi. A vázuk eredetileg kúp alakú volt, majd egy síkban felcsavarodott, több kam-rára tagolódott. Az állat a legkülsőben élt, a többibe gázokat juttatott, amelyek így hidrosztatikai rendszer-ként működtek.
TINTAHAL
A közönséges tintahal képes a környezetébe felismerhetetlenül bele-olvadni. Meneküléskor viszont besötétíti magát, azután kék színű váladé-kot bocsát ki. Majd mi-közben egy másodpercen belül kifakítja kültakaró-ját, megpróbál eltűnni. Leadott váladéka olyan anyagokat tartalmaz, amelyek a ragadozó kémiai érzékszerveit időlegesen bénítják.
KALMÁROK
NYOLCKARÚ
POLIP
Leucochloridium paradoxum névre hallgató laposféreg "zombivá" változtatja az ostyánkőcsigát a saját életciklusának fenntartása érdekében. A csigában kifejlődő élősködő a csiga szemébe mászik, és vibráló hatású mozgást csinál, amit a madarak észrevesznek, lecsípik a csiga szemét, vagy az egész csigát megeszik. A madarak emésztőrendszerében a férgek tovább folytatják az életciklusukat, majd ürülékkel távozva, újból a csigáknál kötnek ki, így a kör bezárul. A csigát tudatmódosítással átprogramozzák, hogy ne a nyirkos sötét helyekben éljen, hanem, másszon ki a levelek tetejére, a napfényre, ahol a madarak igencsak jól látják, és észreveszik.
KÖZÖNSÉGES POLIP
Az ízeltlábúak törzsébe tartozik a Földünkön ismert fajok több mint fele. Fejlett szerveik és kiváló alkalmazkodóképességük miatt óriási változatosságban terjedtek el. Az ősi szelvényezett élőlényekből szár-maznak -> testük szelvényezett, differenciálódásával jellegzetes test-tájak (hasonló feladatú szelvények együttese) (
fej, tor, potroh
és vál-tozatai) alakultak ki. Egyes szelvényeken előfordul az
ízelt láb
, melyet vékony hártyával összekapcsolt csövek sora alkot, melyekhez belül-ről tapadnak a lábat mozgató vázizmok (gyors mozgást, nagyobb erőkifejtést biztosító harántcsíkolt izmok). Az egyrétegű hám (kül-takaró) által képeződik egy
valódi külső váz
(
kitin
, nitrogén-tartalmú összetett szénhidrát), mely ellenálló, kemény, ugyanakkor rugalmas. A szelvények váza lemezekből (pl. háti, oldal-, hasi lemez) épül fel, melyeket egymással és a szomszédos szelvényekkel kitinhártyák kapcsolnak össze. A fejlődő ízeltlábú az élettelen külső vázat időn-ként „kinövi” ->
vedlés
(hormonális szabályozású). Hasdúclánc-idegrendszer; az egymás mellett található dúcok összeolvadtak, a központosulás fokozódott: az i.rsz. központja az egységes agy,
amely a rendszer többi részének működését irányítja. Érzék-
szerveik fejlettek. Petével szaporodnak. Fejlődésük átalaku-
lásos vagy átalakulás nélküli. Az törzsön belüli 3 osztály:
pókszabásúak
,
rákok
és
rovarok
.
pókszabásúak
rákok
rovarok
A csáprágósok altörzsének tagjai, testük két testtájra, az
előtest
re és az
utótest
re ta-golódik. Nem alakul ki csáp és rágó szájszerv ->
csáprágó
+
tapogatóláb
(az előtest egyes végtagjai). A helyváltoztatásuk négy pár
járóláb
bal (a testet alátámasztó, tar-tósan a felszín fölé emelő végtag) történik. Az utótesten nincsenek lábak, sőt előfor-dul, hogy a szelvények is összeolvadnak. Szárazföldi életmódú fajok. Szűk szájnyílá-suk miatt a sejten kívüli emésztés a száj előtti térben történik. A
középbéli mirigy
ük (puhatestűeknél is) segíti az emésztést és a felszívást. A légzésük történhet légcső-rendszerrel is, de a jellemző légzőszerv a
páros lemezes tüdő
(az utótest elülső-alsó részén).A légzőnyílás mögött párhuzamosan elhelyezkedő vékony kitinlemezek sora alakult ki, melyek nagy felületén megtörténik a gázcsere, a légzési gázok kicserélőd-nek a légzőszerv és a testfolyadék között. Nyílt keringési rendszer: a testfolyadék (vérnyirok) az utótest hátoldalán található szívbe a szövetek között jut el; a szív saját izomzata a fej irányába induló artériába préseli az oxigéndús vérnyirkot, amely az agydúcra ömlik. Vissza a légzőszervbe a szövetek között, a hasi oldalon jut a folya-dék. A visszaáramlást a szívhez kívülről csatlakozó
legyezőizmok
működése segíti. Kiválasztószervük módosult vesécske vagy az utóbélhez kapcsolódó
Malpighi-csö-vek
(zárt végű csatornák; sejtjeik az átszűrt és kiválasztott anyagokat a bélcsatorná-ba ürítik, amely a hasznosítható anyagokat visszaszívja). Fejlett dúcidegrendszer, a neuroszekrétumok és a hormonok. Egyszerű
pontszem
eik vannak, de a kitinszőrök segítségével bőrérzékelésük nagyon fejlett. Belső megtermékenyítésű váltivarúak, közvetlen fejlődésűek. Az osztály 3 alosztálya a
skorpiók
,
atkák
és
pókok
.
skorpiók - VASTAGFARKÚ SKORPIÓ
A legősibb szárazföldi ízeltlábúak közé tartoznak. Testfelépítésük a földtörténeti óidő közepe óta szinte változatlan. Az utótest végén minden képviselőjüknél megtalálható a méregmirigy, mely a védekezésben és a táplálék megszerzésében játszik szerepet.
atkák - KÖZÖNSÉGES KULLANCS
Tagjai a környezet élő és holt szervesanyag-készletének legváltozatosabb hasznosítói, szinte minden szárazföldi és vízi életközösségben megtalálhatók. Többségük mindössze néhány tizedmilliméter nagyságot ér el. Egészségügyi és gazdasági szempontból is jelentős kárt okoznak. A gubacsatka a növényeket károsítja, a rühatka és a bársonyatka az élő bőrben élősködve veszélyezteti a gazdaélőlényt. A lakásokban a por szerves anyagait fogyasztó „poratka” allergiát okozhat.
A kullancs terjeszti az agyvelőgyulladást okozó vírust és a Lyme-kórt előidéző baktériumot.
pókok - FEKETEÖZVEGY
Ragadozó életmódúak. Egyes fajokban az áldozat elejtésében a pókháló fontos szerepet tölt be. A háló fajra jellemző alakú, öröklött program szerint készül. Az utótesten található szövőmirigyek fehérjeváladé-
kát mindig ugyanabban a rendben ragasztja össze a lábak szövőkarmaival az állat. Az elejtett áldozat ver-gődéséből származó hálórezgést érzékelik a kültakaró receptoraival, sőt képesek lehetnek a hangfelfogásra
is. A pókok jelentős része azonban nem pókhálóval
ejti el áldozatát. A karolópókok virágokban ülve, les-ből támadnak, az ugrópókok ráugranak táplálékukra.
SKORPIÓK
ATKÁK
PÓKOK
A párzási időszak a meleg évszakban van. A hím óvatosan közeledik a nőstény hálójához, és a háló fonalainak egyikét megrántva jelenti be érkezését. Ha a nőstény jó „hangulatban” van, magához engedi. De mivel könnyen megváltozhat a nőstény kedélyállapota, a hím sebesen körbefonja - „behálózza” - és párzik vele. A párzást követően a nőstény a hímtől kapott spermacsomaggal több adag petét is megtermékenyít. Gyakran párzás után vagy közben a nőstény megöli és elfogyasztja a hímet. A petéket az „özvegy” szövedékbe burkolja. Ezt felfüggeszti a hálójában. Az ivadékoknál nyomban a kikelésük után megmutatkozik az anyjukéval azonos gyilkos természet. Mielőtt szétszélednének a fészekből, megpróbálnak végezni egymással. Ha az anya éppen éhes, egyet-kettőt maga is elfogyaszthat közülük.
Nedves környezetben fordulnak elő, többnyire vízi életmódúak. Lehet vékony
ki-tinváz
uk, de többségükben a belerakódott mészsótól vastag és
kemény páncél
juk alakul ki (régi magyar nevük: „
héjanczok
”.) Szelvényezett test:
fejtor
ra
és a
pot-roh
ra osztható. 5 pár láb (+ sokszor ollók), vagy több (potroh szelvényein potroh-lábak), és 2 pár
csáp
.
Háromszakaszos tápcsatorna
(középbéli mirigyük van, nyál-mirigyük nincs). Főleg húsevők. Táplálékukat rágó szájszervükkel szerzik meg. Légzésük külső csíralemez eredetű
kopoltyú
val (a lábak tövén található vékony kitinborítású fonalakból épül fel) történik. A fonalak csövében áramlik a testfolya-dék, s eközben megtörténik a gázcsere a víz és a kékes árnyalatú vérnyirok között. (Szárazföldi rákok is kopoltyúval.) Nyílt keringési rendszerük központja a fejtor hátoldalán található szív, mely az erekbe pumpálja a testfolyadékot. Áramlása so-rán a testfolyadék a szív harántcsíkolt izmainak összehúzódására az artériákba, onnan a szövetek közé kerül. A kopoltyúba jutva oxigéndússá válik, majd a véná-kon át ismét a szívbe kerül. Kiválasztás: a csápok körül található
módosult vesécs-kék
kel történik. Váltivarúak, belső megtermékenyítéssel. Egyedfejlődésük: átala-kulással (a nőstények védik).
GARNÉLARÁK
ÁSZKARÁK
VÖRÖS HOMÁR
TARISZNYARÁK
A hatlábúak altörzsébe a
három pár ízeltláb
bal rendelkező fajok tartoz-nak. Kb 1,8 millió ízeltlábú faj 57%-a rovar (kb. 3 millió rovarfaj). Latin el-nevezése, az
Insecta
(bevágott) a rovartest három testtájára utal:
fej
(
csá-p
ok - érzékelés, szaglás;
összetett pontszemek
; szájszerv),
tor
(3p járóláb; 2p
szárny
- nem valódi végtag: a tor szelvénylemezeit összekötő kitinhár-tya kitüremkedéseként jön létre, fajra jellemző mintázattal; a csőszerű erekben: testfolyadék + a légzőszerv légcsövei, levegővel telve merevítik a szárnyat; mozgatása közvetve történik, nagyon sok energiát igényel),
pot-roh
(a
zsigeri szervek
et tartalmazza, oldalán egy-egy pár
légzőnyílás
) (kö-zöttük befűződések). Tápcsatorna: előbél jól tagolt, szájszerv*-> szájüreg -> nyálmirigyek ->
begy
(táplálékot tároló, puhító szerv) ->
rágógyomor
(redők és erős kitinfogak) -> középbél ( az emésztés és a felszívás helye, nincs középbéli mirigy, csak enzimek) + vakbélágak ->
Malpighi-csövek
*
-> utóbél (bélsár ürül a végbélen át). A
zsírtestek
a rovarok anyagcseréjé-nek központjai (lipidek, glikogén és fehérjék). Külső csíralemez eredetű légcsőrendszer*, nyílt keringési rendszer*, fejlett
hasdúclánc idegrend-szer
(testükhöz képest hatalmas agy + szelvénydúcok jelentős mértékű összeolvadása), fejlett szaglás* és ízérzékelés*, összetett szem*,
bőrérzé-kelés
(kitinlemezeken át kinyúló kitinszőröknek köszönhető) és néhány fajnál hallószerv*. Váltivarúak, jellegzetes az ivari kétalakúság és a belső megtermékenyítés. Egyedfejlődésük átalakulással zajlik, vagyis a petéből (tojásból) lárva* kel ki. A lárvaállapotok között és a bábállapot kialakulá-sához szükség van a vedlésre*, melyet a hormonrendszer is szabályoz. Csoportosí­tásukkor főleg alaktani sajátságok vehetők figyelembe. Jellegzetes rendjeik a
szitakötők
, a
bogarak
, a
lepkék
, a
hártyás-szárnyúak
.
*
Szájszerv
: a fejszelvények végtagjaiból módosult, a táplálékot megragadó, fel-aprító, a szájüregbe juttató szerv, mely-nek felépítése alkalmazkodik a táplálko-zásmódhoz. Alaptípusai: rágó, nyaló, szívó, szúrószívó.
*MALPIGHI-CSŐ
sejtjei a testüregből passzív átszűrést végeznek, és – energiát felhasz-nálva – a szervezetszámára felesleges anyagokat kiválasztják a csövek-be. A kiválasztószervekre jellemző harmadik működést, a visszaszívást viszont nem végzik.
*Hallószerv:
A rovarok között találunk a hangok érzékelésére képes fajokat is.
A hallószervek előfordulhatnak a testen vagy az első pár lábon.
A receptorsejtek a vázon lévő nyílást beborító kitinhártya rezgését érzékelik, majd az agyba továbbítják az információt.
*
Külső csíralemez eredetű légcsőrsz
.: (kültakaró betüremkedésével kialakuló csőrendszer) dúsan elágazva a sejtekig juttatja az oxigént, és eltávolítja a szén-dioxidot. A tor és a potroh oldalán ta-lálható nyílásai – a levegő szennyező-déseit megszűrő szőrök rétege mögött – nyithatók-zárhatók. A csöveket vé-kony hártya alkotja, melyet rugalmas kitinspirál vesz körül. A gázok mozga-tását a potrohizomzat végzi. Belégzés során a potroh harántcsíkolt izmai el-ernyednek, megnő a potroh térfogata, aminek következtében a légcsövek sa-ját rugalmasságukból adódóan kitágul-nak. A térfogatnövekedés miatt a cső-ben lévő nyomás csökken, ami a leve-gő beáramlását okozza. Az oxigén a sejtekhez kerül, és megtörténik a gáz-csere. Kilégzés során a potroh izomza-tának összehúzódása összenyomja a kitincsöveket, így a bennük megemel-kedő nyomás miatt a szén-dioxidban gazdag gáz a külvilágba távozik.
*Nyílt keringési rendszer
: hasonlít a póksza-básúakéhoz, de mivel a légcsőrendszer bizto-sítja a sejtek és a környezet közötti gázcserét, így a keringési rendszer nem szállít légzési gá-zokat. A rendszer központja a potroh hátolda-lán elhelyezkedő többkamrás szív. A kamrá-kon kamranyílásokat találunk, melyeken ke-resztül a testfolyadék (vérnyirok) a billentyűk miatt csak befelé tud áramolni. A kamra saját izomzata az artérián keresztül a fej irányába löki a folyadékot, mely ott a szövetek közé ke-rül, ellátva a fej sejtjeit tápanyagokkal. A hasi oldalon a szövetek között hátrafelé mozgó testfolyadék áramlása nagyon lassú. Ezt gyor-sítják – a pókszabásúakhoz hasonlóan – a szívhez kívülről csatlakozó legyezőizmok, me-lyek a szívkamrák tágításával szívóhatást idéznek elő.
*
Fejlett szaglás
.: a gáz halmazállapotú kémiai anya-gokat általában a csápokon lévő receptorokkal érzé-kelik. A kültakaró mirigyeiben termelődő illó szerves anyagok (feromonok) az egyedek közötti kommuni-kációban fontos szerepet töltenek be.
*
Fejlett ízérzékelés
: a szájüregben, a száj környé-kén, sőt egyes esetekben még a lábon (pl. házi
légy) is ízérzékelő receptorok alakultak ki.
*
Összetett szem
: száz és száz egyszerű szemből (fénysugarakat összegyűjtő kitinlencse, a fényt továbbengedő kristálykúp, a fényérzékeny festé-ket tartalmazó receptorsejtek, fénnyel szemben átjárhatatlan pigmentsejtek) épül fel. A pigment-sejtek biztosítják, hogy a tér egy pontjáról érkező sugarak egyetlen egyszerű szem receptorsejtjei-ben alakítsanak ki változást (kivétel az éjszaka aktív rovarok szeme, ahol több egyszerű szemet közösen borít pigmentsejtréteg). A tér számtalan kis részletéről az agyban külön-külön alakul ki kép, amit az idegrendszer rak össze. Ez a szem
így nem képes teljesen részletes képet készíteni, viszont az időben egymást követő képeket job-ban elkülöníti, mint a gerincesek hólyagszeme.
Egyedfejlődésük átalakulással zajlik, vagyis a petéből (tojásból) lárva kel ki. A lárvaállapotok között és a bábállapot kialakulásához szükség van a vedlésre (a folyamatos táplálkozás eredményeként azonban „ki-növik” a kitinvázaz). A lárvaállapotot a juvenilis hormon magas szintje tartja fenn. Ez a hormon egy belső elválasztású mirigyben termelődik (belső ingerek vagy környezeti ingerek (nappalok hosszának változá-sa, hőmérséklet stb.) hatására az agy egyes idegsejtjei olyan váladékot (neuroszekrétumot) bocsátanak a testfolyadékba, amely serkenti en-nek a belső elválasztású mirigynek a működését) -> vedlési hormon (hatására a kültakaró mirigysejtjei vedlési folyadékot adnak le, amely a kitinvázat bontó enzimekből (-> felreped, az állat kibújik) és az új vázhoz szükséges anyagokból áll -> váladék megszilárdul. Többszöri vedlés során a juvenilis hormon hatása egyre csökken a vedlési hor-monhoz képest -> bábozódás. A bábban a lárva belső szerveinek többsége lebomlik, majd az anyagok a kifejlett állat szerveivé alakul-nak. Sok faj kialakuló imágója (kifejlett rovar) már nem is táplálkozik, célja csupán a szaporodás, az utód létrehozása.
*ROVAROK EGYEDFEJLŐDÉSE:
TISZAVIRÁG
TÜSKÉSBŐRŰEK
ELŐGERINCHÚROSOK
fejgerinchúrosok
gerincesek
Tengeri állatok, vizek aljzatán élnek (evolúciós zsákutca). Testük kívül sugaras, belül kétoldali ->
álsugaras
sz. Nevüket azokról a
mésztüskék
ről kapták, melyek a mezoderma által létreho­zott,
mészlemezek
ből (rögzülhetnek egymáshoz merev tokot alkotva (pl. tengeri sünök), vagy szabadon maradhatnak, nagyobb moz-gáslehetőséget biztosítva az állat számára (pl. tengeri csilla-gok)) felépülő,
nem valódi belső váz
hoz kapcsolódnak.
Vízedényrend-szer
(anyagszállítás): a szájnyílást belülről körülvevő
gyűrűcsa-torná
ból és
öt sugárcsator­ná
ból áll, melyekhez
lábacskák
tar-toznak, melyekkel az állat mozogni képes. Dúcidegrendszerük van. Főleg váltivarúak, külső megtermékenyítéssel. Átalakulás-
sal fejlődnek. 4 fő típusuk:
tengeri csillag
tengeri sün
tengeri
uborka
tengeri
liliom

Az
elő
- és
fejgerinchúrosok
nál már megjelenik a
gerinc-húr
(a középső csíralemezből (mezodermából) kialaku-ló, nagy belső nyomású (nagy turgorú) sejtek összessé-ge, melyek valódi belső vázat alkotnak. Az elő-, a fejge-rinchúrosokban, valamint a gerincesekben embrionális állapotban fordul elő) és a
csőidegrendszer
(a külső csí-ralemez háti oldalának betüremkedéséből (ektodermá-ból) kialakuló idegrendszer). A tápcsatorna előbelének „átlyuggatódásával” kialakuló légzőszervük a
kopoltyú-bél
(kitágult, résekkel áttört előbél, amely alkalmas a vízben oldott oxigén felvételére. Ebből származtatható
a halak kopoltyúja).
Tengerben élő, átalakulással fejlődő élőlények. A „
zsákállat
” ne-vet a testüket kifejlett állapotban kívülről beborító képződmény-ről kapták (fehérje és cellulózhoz hasonló szénhidrát). Az ebihal-hoz hasonló
lárva
farki részében gerinchúrt, háti oldalán a testen végighúzódó kezdetleges idegrendszer találunk. A gerinchúr a ki-fejlett (
metamorfózis
útján), farkatlan egyedekben visszafejlődik, felszívódik, kivéve a szabadon úszó fajokban. Helytülő fajaikat
tengeri fecskendő
nek is hívják, mert ezek képesek összehúzódás-sal kispriccelni a vizet a testükben található
kimeneti
és
beme-neti nyílás
on át. Többnyire hímnősek (ivartalan és ivaros szap. is), az ivarérett állatok diploidok, haploid petesejtjeiket és hím-ivarsejtjeieket egyszerűen kiengedik a csőben felfelé áramló vízbe, így külső megtermékenyítésüek.
Mindössze néhány tengeri faj. A testalkatuk halszerű, lándzsa alakban áramvonalas:
lándzsahalak
. Fejük és végtagjuk nem alakult ki (
koponyátlan
ok). A testükön végigfutó hártya, az úszószegély segítségével mozognak. Gerinchúrjuk az egész testen végighúzó-dik, és az állat egész életében megmarad. Csőidegrendszerük és az előbélből kialakult kopoltyúbelük van. Főleg a tenger aljzatán, csapatokban élnek. A vízből kiszűrt lebegő anyagokkal táplálkoznak (planktonokkal).
A tengerek aljzatában élő ősi gerinchúroshoz hasonló élőlény lárvájából alakulhattak ki. A vízben, a szárazföldön és a levegőben egyaránt vannak képviselőik.A fejlődés az állat több szervén is megmutatkozott:
- a gerinchúrból kialakult a porcos, később a csontos belső váz, közti része a gerincoszlop
- a kültakaró a többrétegű hámból, az irhából és a bőraljából felépülő szervvé: bőrré alakult
- a tápcsatornához mirigyek csatlakoztak: máj és hasnyálmirigy+ szárazföldieknél nyálmirigy
- a légzőszerv előbélből kopoltyúvá vagy tüdővé alakult
- a keringési rendszer zárt, központja a szív
- a kiválasztó szerv a vese, mely a vért szűri
- a váltivarúság mindig jellemző, ivari kétalakúság, közvetlen egyedfejlődés
- neuroendokrin rendszer szabályozza a szervezet működését: idegrendszer (központja az agy) és hormonrendszer (agyalapi mirigy)
*
Állkapocs nélküliek
: az elülső kopoltyúívekből nem alakul ki az állkapocs. A kopoltyúívek az agykoponyával összenőttek és kívülről támasztják a kopoltyúkat. A ma élő körszájú képviselőik váza porcos, megnyúlt, henge-res testük van. 2 osztályuk a nyálkahalak és az ingolák.
halak
kétéltűek
hüllők
madarak
emlősök
Áramvonalas test
üket
el nem szarusodó többrétegű hám
borítja, amely alatt, az
irhá
ban (
csontpikkely
ek, festéksejtek és érzéksejtek) számtalan mirigy (vá-ladékuk sikamlóssá teszi a bőrt, ezzel csökkenti a súrlódást és védi a fertőzés-től is) található. A vázuk (
fejváz
,
törzsváz
és
végtagváz
(
függesztő öv
vel a fej-hez kapcsolódó
mellúszó
és a törzs izomzatába rögzülő
hasúszó
->
páros úszók
)) lehet porcos vagy csontos ->
porcos
és
csontos halak
. Nem valódi vég-tagok:
hátúszó
,
farokúszó
(mozgatása tolja előre a testet; többi úszó irányítás-ra van),
farok alatti úszó
->
páratlan úszók
(gyorsfolyású vizek halainál kiseb-bek, az állóvízieknél nagyobbak).
Szelvényezett törzsizomzat
: megkönnyíti a vízben a kígyózó mozgást; a törzs és a farok teljes hosszában mindkét oldalon két-két izomköteg húzódik, melyek a farkat mozgatják. Az izmot rögzítő kötő-szövet elcsontosodása a
szálka
(elcsontosodott ín). Előbél: a ragadozóknak gyökértelen foguk van, a növényevőknek és a mindenevőknek legfeljebb ga-ratfoguk -> középbél (
redőzött bél
) -> utóbél ->
kloáka
(a tápcsatorna, a kivá-lasztórendszer és a szaporítószerv közös nyílása). Légzőrendszer:
kopoltyú
(a nagy felületű kopoltyúlemezkék dúsan erezett hámján keresztül cserélődnek ki a légzési gázok). Keringési rendszerük* meglehetősen egyszerű felépítésű. A halak hormon- és idegrendszere szorosan együttműködik. A halak fontos sze-repet töltenek be a vízi táplálékláncokban, és az emberiség számára is nélkü-
lözhetetlen élelemforrást jelente-nek. 2 altörzsük:
álkapocsnélkü-liek
és
álkapcsosak
. Ez utóbbin belüli 2 ágazat a porcos
és a csontos vázúak.
NYÁLKAHAL
DUNAI INGOLA
PORCOS HALAK
CSONTOS HALAK
Belső vázuk porcos, amelybe mész rakódik. Kopoltyúréseik a test-felületre nyílnak, a nyílásokat egy-egy bőrredő fedi. Bennük elő-vese alakult ki. Működési egysége egy érgomolyagból és az előtte található csillós tölcsérből áll. Az érből kinyomódott anyagokat a tölcsér gyűjti össze, amely egy csatornában folytatódik. A csator-
na sejtjei visszaszívást és kiválasztást végeznek. Sok ilyen egység alkotja a páros veséket. Pl. macskacápa, óriáscápa, fehér cápa, zsibbasztó rája, atlanti ördögrája.
FEHÉR CÁPA
ZSIBBASZTÓ RÁJA
A csontos halaknál kialakul a kopoltyúüreg. Be-légzéskor a hal kinyitja a száját, és megemeli a kopoltyúfedőt (a szélén található kötőszöveti lemez a kopoltyúrést továbbra is lezárja), így a nyomás a kopoltyúüregben lecsökken. A nyo-máskülönbség miatt a víz a szájon át beáramlik a kopoltyúüregbe, és megtörténik a gázok cse-réje. Kilégzéskor a hal a száját bezárja, majd a kopoltyúfedőt lenyomja. Emiatt a víz – felemel-ve a kopoltyúrést borító kötőszövetet – kiáram-lik a kopoltyúüregből. A veséjükben az érgomo-lyag és az elvezető csatorna kezdete között mind szorosabbá válik a kapcsolat, kialakulnak a vesetestecskék is.
Megjelenik két sajátságos szerv: az oldalvonalszerv (recep-torsejtek) a víz áramlásának érzékelését (deofrmálódnak), az úszóhólyag (kettős üreg erekkel -> gáztartalom szabá-lyozása, és receptorsejtekkel -> nyomás különbségre jelez-nek) pedig a mélység érzékelését segíti. Pl. gőtehal, piszt-
ráng, csuka, harcsa, süllő.
OLDALVONALSZERV
A kétüregű (pitvar, kamra) szív (nagyon gyenge összehúzódásokra képes -> alacsony vérnyomás) a fej mögött, a hasi oldalon található. A vért az aortába pumpálja -> a kopoltyúba kerül. Az oxigénben dús vér az erekkel a test többi szervébe jut, O2 le, CO2 fel. A testből vénákon át kerül a szén-dioxidban dús vér a szív előtt lévő vénás öblön keresztül a szívbe -> egy vérkör.
*KERINGÉSI RENDSZER:
Full transcript