Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

A francia film története

No description
by

Bödei Ágota

on 19 June 2011

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of A francia film története

A kezdetek (1895) A némafilm korszaka (1895-1903) A hangosfilm első csillagai (1930-as évek) Színészek Rendezők 1940-1945 1950-es évek 1959, az "új hullám" A kosztümös film aranykora (1950-es, 1960-as évek) A kosztümös film visszatér (1990-es évek) Színészek és rendezők új nemzedéke (1981-től napjainkig) Fesztiválok és díjak Köszönöm a figyelmüket! A francia film története
(rövid áttekintés) A 19. század folyamán a francia mozi több úttörőt is adott. Mindenek előtt Auguste és Louis Lumière-t, akik feltalálták a vetítőgépet. A feltalálói szabadalmat 1895. február 13-án jegyezték be. 1895. március 22-én tartották az első bemutatót Párizsban, szűk körben, „A nemzeti ipart támogató társaság” előtt. A film címe: A lyoni Lumière gyárból kijövő munkások (39 mp). Egy diadalmas franciaországi körút után, gondosan kiválasztott közönség előtt mutatták be a Lumière testvérek a találmányukat. Az első „fizetős” vetítés 1895. december 28-án történt. A helyszín a Grand Café szalonja (Párizs, Kapucinosok körútja 14.) volt. A programban a következő filmek szerepeltek: A lelocsolt locsoló (44 mp), A bébi eszik (42 mp), és a már fent említett film. Az első 35 fizetővendég között felmérést tartottak: a jegy 35 frank volt, plusz 5 frank a helyért, majd az összeget 30 frankra csökkentették, és még így is jövedelmező volt. 2000-2500 ember ment mindennap a párizsi moziba, és ezt persze hízelgő cikkeiben a párizsi sajtó is megírta. A mozi nemcsak hogy nagyon felkapottá vált, de 1895 a mozi első és egyben utolsó sikeres éve lett. Franciaország jelentős szerepet játszik a világ filmművészetében. Gondoljunk csak a Lumière testvérekre, Amélie Poulainra, vagy a Cannes-i filmfesztiválra. Charles Pathé és Léon Gaumont a mozi első nagy birodalmát hozták létre, elárasztva a világot produkcióikkal. Kizárólag némafilmek voltak, így nyelvi korlátok nem léteztek. A moziba járás mindennapi szórakozás volt. A becslések szerint Franciaország készítette a világ filmjeinek 80%-át. Ezek többnyire rövidfilmek és sorozatok voltak. A franciák fektették le a jogi alapjait a filmvetítések ellenőrzésének is.
Eleinte a mozi nem készült többnek, mint a képi megjelenítés bizonyítékának, azonban olyan művészei lettek, mint Alice Guy és Georges Méliès. Ők alkalmaztak először képi trükköket, melyeket a cirkuszban ill. az illuzionisták használtak. A Lumière testvérek kitalálták a „kinematográfot”, Alice Guy és Georges Méliès pedig művészivé változtatták a mozgóképet. Alice Guy készítette 1896-ban az első játékfilmet, címe: Tündér a káposzták között (57 mp). (A francia gyerekek „gólyameséje” szerint a kisbabákat a káposzták között találjuk meg.) Georges Méliès 1902-ben az első science-fictiont alkotta meg Utazás a Holdra címmel (8:24 perc). Méliès több mint 500 rövidfilmet készített, Alice Guy pedig több mint 600-at. Ezek többségének a háttere kézzel volt festve. Nagy nevek ebből a korból még: a nevettető Max Linder, aki Charles Chaplin inspirálója lett, és Louis Feuillade, aki a Gaumont első sorozatait (Fantomok, Vámpírok) készítette.
E heroikus időszaknak kevés filmje maradt meg. A filmszalag gyakran karcolt és újrafelhasznált volt, így rengeteg mű tűnt el örökre és nyomtalanul. Az első világháborúban betiltották a filmeket, mert a filmszalag túl drága volt. A filmkészítés „szabályai” is megváltoztak. A hangosfilm már más játéktechnikát követelt. A francia mozikat elárasztották az amerikai, dán és német filmek. A külföldi filmek dömpingjére reagálva a francia állam a hazai moziipar megsegítéséért 1928-ban kontingenst állapított meg 1:7 arányban (7 külföldi film mellett egy francia filmet kellett bemutatni). A hangosfilm megjelenése valóságos földrengéssel járt a filmiparban. 1929-ben 20 kihangosított terem épült Franciaországban. Ez a szám 1000 volt 1931-ben és 4250-re növekedett 1937-ben. 150 millió néző 1929-ben, 234 millió 1931-ben és 453 millió 1938-ban. Franciaországban a haladás nagyon gyors ütemben zajlott. A francia mozi képtelen volt a háború alatt a békeidők állapotát hozni, bár a legjobb évben, 1943-ban rendkívüli, 304 milliós nézőszámot produkált. A finanszírozáshoz szükséges bevételek apadásának és az anyagi eszközök hiányának ellenére a színvonal továbbra is kiváló maradt. A korszak leghíresebb alkotása: „A paradicsom gyermekei” Marcel Carné rendezésében 1945-ben, a főszerepekben: Arletty, Maria Casarès és Jean-Louis Barrault. A francia mozi az 1950-es években főként azt a magas színvonalú minőséget jelenítette meg, amit François Truffaut így nevezett egy 1954-es újságcikkében, a francia minőség. A második világháborút követően Franciaország és az Egyesült Államok közti megegyezések hatására a franciák megismerhették az amerikai filmek dömpingjét. Az 1950-es és 60-as években, az amerikai mozi aranykorában vígjátékok, musicalek, westernek, nagy hollywoodi filmsikerek özönlötték el Franciaországot. Franciaországban a kosztümös film aranykora az 1950-es, 1960-as években volt. Gérard Philipe kezdte a sort a „Tulipános Fanfan” híres megtestesítésével 1952-ben. Ezt André Hubelle „Három muskétása” (1953) követte, majd Philip de Broca „Cartouche”-a 1962-ben Jean-Paul Belmondóval és Claudia Cardinale-val, valamint Christian Jaque „Fekete tulipánja” Alain Delonnal és Virna Lisivel. Az 1990-es évek elején újra felfedezték ezt a fajta filmet, két adaptáció sikeres megrendezésével.
Jean-Paul Rappeneau: „Cyrano Bergerac” Gérard Depardieu-vel (1990), és a „Huszár a tetőn” Olivier Martinezzel (1995). És egy női verzió: „D'Artagnan lánya” Sophie Marceau-val, Bertrand Tavernier rendezésében 1994-ben szintén nagy sikert aratott. A legfőbb konkurencia ebben az időszakban a televízió lett.. Lassan, de biztosan nőtt a tévénézők, és ezzel egyenes arányban csökkent a mozilátogatók száma.
A francia film azonban újra erőre kapott. Egyfelől rengeteg új – főleg multiplex – mozi épült, 5300 moziterem található Franciaországban, ezzel Európában rangelső, másfelől a francia film továbbra is jelentős állami támogatást kap. Louis de Funès, Yves Montand, Jean Marais, Pierre Brasseur, Bouvril, Lino Ventura, Alain Delon és a többi híres színész után színre lépett egy új nemzedék. Patrick Dewaere, Gérard Depardieu, Isabelle Adjani, Fanny Ardant és még hosszan sorolhatnánk napjaink népszerű francia színészeit. A rendezőknél a megújulási folyamatot Jean-Jacques Beineix indította el a francia mozikban, megrendezve a „Díva” című filmjét 1981-ben.
Ne feledjük azonban a következő filmeket se: 370 2 reggel (1986) szintén Jean-Jacques Beneix, A nagy kékség (1988) Luc Besson, A Pont-Neuf szerelmesei(1991) Léo Carax..
Jean-Pierre Jeunet, Mathieu Kassovitz pedig a legújabb tehetséges filmrendezők.
A kortárs francia mozi mindig nyitott volt a külföldi hatásokra. Erre példa Krzysztof Kieslowski lengyel filmrendező, kinek a legjelentősebb műve a „Három szín” trilógia, (A kék, A fehér, A piros – utalás a francia trikolorra) olyan híres francia és lengyel színészekkel, mint Juliette Binoche, Zbigniew Zamachowski és Irène Jacob. A műfaj a dokumentumfilm volt. Az operatőrök többnyire azt az életet örökítették meg, amit a szomszédban, vagy az utcán láttak. A hangosítás problémája sokakat érdekelt. Párizsban több terembe szereltek be hangosító rendszert, először a Gaumont Palotába. Az első hangosfilmet Alice Guy alkotta 1903-ban. Viszont a vállalatok állandó ellenségeskedése útját állta a fejlődésnek. Rögtön a háború után a mozi tiszteletét fejezte ki a francia ellenállásnak. 1946-ban a „Harc a síneken” René Clément rendezésében, 1947-ben Jean-Pierre Melville pedig megfilmesítette Vercors novelláját, a „Tenger csendjé”-t. 1946-ban nemzeti filmművészeti központ alakult a francia film támogatására és szervezésére, amely mind a mai napig működik (CNC, Centre National de la Cinématographie). Ez a kulturális miniszter irányítása alatt állt. 1948-ban adót vetettek ki minden jegyre, hogy ezzel is támogatást nyújtsanak a filmek készítéséhez. Később André Malraux kulturális miniszter is nagy hangsúlyt fektetett a francia mozi pénzügyi támogatására. A francia állam napjainkban is támogatja a nemzeti filmek gyártását (főleg) az amerikai konkurenciával szemben. A háború utáni gyenge anyagi helyzet miatt gyakran készültek közös filmek Olaszországgal, melynek filmipara fellendülőben volt. A sok koprodukció sikeres filmeket eredményezett mindkét ország filmtörténetében. Francia sztárok, mint Alain Delon, vagy olaszok, mint Gina Lollobrigida játszottak az olasz és a francia filmekben. Az 1950-es években átlagosan évi 400 millió jegyet adtak el. Ez volt a francia film egyik legjobb időszaka. A Cannes-i Filmfesztivál (amit 1939-ben rendeztek meg először, de a háború miatt csak 1946-ban került újra megrendezésre) gyorsan behozta lemaradását a velencei versenytársával szemben, és nagyon rövid időn belül már a világ egyik legrangosabb filmművészeti fesztiváljaként tartották számon. A nagyobb nézettség, és az amerikai filmek ellensúlyozása érdekében a francia producerek olyan háború előtti sztárokat kértek fel, mint Fernandel, Michel Simon, Jean Gabin, Pierre Fresnay, Charles Boyer, Louis Jouvet, Charles Vanel, Gaby Morlay, Micheline Presle, Danielle Darrieux, Michèle Morgan, és olyan új sztárokat, mint Gérard Philippe, Yves Montand, Francois Périer, Bouvril, Jean Marais, Simone Signoret. Majd 1956-ban pedig feltűnik Brigitte Bardot az „És Isten megteremti a nőt” című filmben és egy új – világszerte ismert – francia sztár születik. A francia minőség a jól megírt forgatókönyvű filmekben mutatkozik meg, de a „képi”teljesítmény sokszor akadémikus (kevés fényjáték, nem mozgatják sokat a kamerát, hogy jobban megfeleljenek a forgatókönyv dramaturgiai követelményeinek). A francia filmkritikusok nagyhatású és széles körben olvasott szaklapokban írták meg a véleményüket (La Revue du cinéma, Les Cahiers du cinéma, Positif). Ez kedvezett a filmművészetről való, a világon egyedülálló gondolkodás kialakulásához. Nekik (is) köszönhetjük a francia új hullám megszületését, amely forradalmian új látásmódot hozott a világ filmművészetébe. Az elnevezés Françoise Giroud-tól származik (író, újságíró és politikus). Ő írta 1958-ban "Az új hullám, avagy a fiatalság portréja" c. cikket megalkotva ezzel a találó kifejezést a feltörekvő fiatal filmesek stílusára. Örök vita folyik arról, hogy az új hullám a rendezők és az operatőrök forradalma volt-e, vagy pedig azé a generációé, aki küzdött, hogy megszüntesse a stúdiók korlátait és a konzervatív „francia minőséget”. Mindeközben a felvevőkamerák könnyebben kezelhetők lettek és a szabadban is használhatók voltak. François Truffaut, és Claude Chabrol volt a két legtehetségesebb rendezője ennek az iskolának. Az „új hullám” legjelentősebb filmjei közé tartozik Truffaut „Négyszáz csapás” (1959) és Jean-Luc Godard „Kifulladásig” (1960) című filmje, ez utóbbiban Jean-Paul Belmondo és Jean Seberg játszották a főszerepeket. Lumière testvérek A lelocsolt locsoló A bébi eszik A lyoni Lumière gyárból kijövő munkások Charles Pathé Léon Gaumont Alice Guy Georges Méliès Tündér a káposzták között Max Linder Louis Feuillade Vámpírok Fantomok Arletty Louis Jouvet Charles Boyer Fernandel Jean Gabin Danielle Darrieux Jean Renoir René Clair Marcel Pagnol Harc a síneken Tenger csendje A paradicsom gyermekei Gérard Philippe Francois Périer Yves Montand Bourvil Jean Marais Simone Signoret Alain Delon Gina Lollobrigida François Truffaut Négyszáz csapás Claude Chabrol Kifulladásig Tulipános fanfan Három muskétás Cartouche Fekete tulipán Cyrano Bergerac Huszár a tetőn D'Artagnan lánya Patrick Dewaere Gérard Depardieu Isabelle Adjani Díva 37,2° reggel A nagy kékség A Pont-Neuf szerelmesei Mathieu Kassovitz Krzysztof Kieslowski Amélie csodálatos élete Három szín trilógia A májusi Cannes-i filmfesztivál a leghíresebb. De ezen a világhíres eseményen kívül más fontos fesztiválok is vannak Franciaországban. A témáik általában különfélék. Van például thriller, fantasztikus film, vígjátékok vagy nőkről szóló filmek. Ezen fesztiválok többsége vidéken kerül megrendezésre. De Párizs továbbra is a mozi fővárosa. Saját filmszemléje a Festival Paris Cinéma hasonlít Cannes-ra. 375 moziterem található a fővárosban, évente 30 millió látogatóval. A filmek a világ 5 kontinenséről érkeznek. Filmarchívuma a Cinémathèque, ami Henry Langlois érdeme, igen figyelemre méltó gyűjtemény és nagy érdeklődésre tart számot. Azonban, hogy rangot adjanak sztárjaiknak, a francia mozi is létrehozott egy, az amerikai Oscar-hoz hasonló díjat, a Césart (1976). 1974-ben Georges Cravenne alapította meg a francia Filmművészeti Akadémiát, hogy a legjobb francia filmeket jutalmazzák. 1976. április 3-án volt az első César díjkiosztás. A díjat a szobor alkotójáról, César Baldacciniről nevezték el. A trófeát 30 kategóriában osztják ki, még a legjobb filmplakát is kap díjat. És még minek köszönheti a francia film máig töretlen sikerét?
A francia filmművészet küzd és mindig is küzdött azon felfogás ellen, mely a filmben pusztán egyfajta üzletet lát. Szerinte a kultúra nem egy árucikk és a hangsúlyt – nem pusztán a bevételre – hanem a film művészi megjelenítésére helyezi.
Full transcript