Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

MODERN, MODERNSÉG

No description
by

Anita Horváth

on 15 October 2015

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of MODERN, MODERNSÉG

MODERN, MODERNSÉG
Előzmények
Romantika
Realizmus
Minden művészeti ágra kiterjedő
korstílus,
stílusirányzat és világszemlélet. (Az utolsó nagy korstílus az európai művészettörténetben.) A történeti romantika a
XVIII. század végétől
a klasszicizmus ellenhatásaként, jön létre, s
tart kb. 1870-ig.
1850-től csak egyes életművekben él tovább.
Középpontjában a művészi
szabadság
kultusza áll, az
eredetiséget
hirdeti.
A
vallomásosság
, a
személyiség
bevitele a műbe,
érzelmi telítettség
és a
fokozott líraiság
jellemzi. Ebből következik a merev
műnemi és műfaji határok elmosódása
, új műfajok születése. A romantikus művész számára a cél a tökéletes műalkotás, de mivel a tökéletesség sem a világban nem lelhető fel, sem a műalkotásban nem érhető el, tudatosan hagyja
töredékesen
műveit. A romantikus irodalom a megújítás érdekében a
népnyelv
felé fordul vagy
saját költői nyelvet
teremt (metaforák).
A költő nem a kulturális hagyományok folytatója és letéteményese, múlt és jelen összekötője, hanem
vates
, próféta:

Delacroix: Szabadság vezeti a népet
A modernség gondolkodásmódjának több lényeges vonása a romantikában gyökerezik. Ilyen például a gondviseléshit megrendülése, az egységesnek és egésznek elgondolt világ „szétesésének”, valamint a személyiség többrétegűségének tapasztalata.
A romantikával egyidejűleg
XIX. sz. elejétől a századforduló időszakáig terjedt el
az európai festészetben, irodalomban. Az 1850-1870 közötti két évtizedben a legjelentősebb. Az elnevezés a
latin real”valós” szóból
származik.
A realizmus művészeti, irodalmi
irányzat
. Alapját a valóság
pontos és részletező megfigyelés
e adja. Célja a közösségi lét valóságának,
az egyén és a közösség kapcsolatának
az ábrázolása. A romantika ellentéte, de merít is belőle. A heroikus témákat felváltotta a
mindennapi élet objektív bemutatása
. A képzelet helyett a
tárgyilagosság
a legfontosabb. Az egyedivel szemben az
általánost és a tipikust helyezi középpontba
. A típust mutatja be, tipikus embereket tipikus körülmények között ábrázol,
a társadalomról tablót készít
, pontos képet ad a társadalomról.
Munkácsy Mihály: Köpülő asszony
A romantikát követő művelődéstörténeti korszakot nevezzük összefoglalóan modernségnek. A modernség szimbolikus fordulatát a hagyomány az epikában
Gustave Flaubert Bovaryné
című regényéhez, a lírában
Charles Baudelaire A Romlás virágai
című verseskötetéhez kapcsolja. Mindkét alkotás 1857-ben látott napvilágot.

A modernség nem korstílus. Fogalma sokféle esztétikai törekvést és stílusirányzatot foglal magába.
Klasszikus vagy esztétizáló modernség
Az 1910-es évekig tart
Körébe tartozik a
naturalizmus
, a
szecesszió
az
impresszionizmus
és a
szimbolizmus
. A kissé ellentmondásos „klasszikus”jelző arra utal, hogy a modernség későbbi hullámai ehhez képest értelmezhetők. Az esztétizáló jelző pedig arra utal, hogy a modernségnek ebben a szakaszában több irányzat is úgy vélte, hogy bár az egészélmény a mindennapok világában elveszett, a művészetben, az esztétikumban meg újrateremthető.
Naturalizmus
Daumier: Harmadosztályú kocsi, 1863–1865
A képen a francia harmadosztályú vasút egyik kocsijának belsejét látjuk.
– Az ábrázolás pátosztalansága
– A témaválasztás (helyszínválasztás, szereplőválasztás) hétköznapisága és jelenidejűsége
– A társadalmi mondanivaló, a szociális töltet
– A vonal, a formák nagy szerepe

A realista típusok helyébe a naturalizmusban a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó kiszolgáltatott sorsú, gyakran nyomorgó, szenvedő, cselekvésképtelen alakok lépnek. Nincs bennük önállóság, erő, lehetőségeiknek korlátot szab társadalmi hovatartozásuk, helyzetük általában kilátástalan, megváltoztathatatlan, értelmetlen (pl. a francia
ÉMILE ZOLA
,
GUY DE MAUPASSANT
, a magyar
BRÓDY SÁNDOR
,
MÓRICZ ZSIGMOND
alakjai).
ÉMILE ZOLA
GUY DE MAUPASSANT

BRÓDY SÁNDOR

MÓRICZ ZSIGMOND
Impresszionizmus
Az 1860-as és 1870-es években a festészet a fotográfia feltalálása nyomán hirtelen megszabadult a minél pontosabb, minél realistább ábrázolás kényszerétől. A korszak festői úgy érezték, hogy
olyan dolgokat kell a festményeken megmutatni, amit másként nem lehet:
a fényeket, a párát, a ködöt,
a pillanatnyi benyomásokat
, a víz rezgését, a levegő vibrálását. És nemcsak a természetben érdekelte mindez a festőket, hanem az emberi világban is: a tánc egyes pillanatait akarták megörökíteni, azokat a mozdulatokat, amelyek egyetlen pillanatig élnek csak, de az a pillanat önmagában gyönyörű.
Nem örök, nagy témákat, hanem a az egyes helyszíneken szerzett benyomásokat
, impressziókat, az egyénre tett hatást, egyes pillanatokat örökítettek meg.
Monet: Impresszió, a felkelő nap, 1873
Ez a kép szerepelt az impresszionisták
1874-es kiállításán, és a mozgalom
ennek a képnek a nyomán kapta nevét.
– A fények szerepe a képen
– Az időpillanat szerepe a képen
– A látható, sőt hangsúlyos ecsetkezelés
– A levegő érzékeltetése, a pára

A festészettől vette át az irodalom az impresszionista technikát. Lényege, hogy
az irodalomban is lehet a pillanatnyi érzéseket, benyomásokat ábrázolni.
Az árnyalatok kifejezésére törekednek az impresszionista művek, elsősorban a lírai alkotások. Finom tájleírásokat, pillanatnyi hangulatok rögzítését olvashatjuk az ilyen versekben. Az impresszionista költők
kedvelik a képeket, leírásokat, a fölsorolásokat, előszeretettel használják a névszói stílust. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
és
TÓTH ÁRPÁD
verseire,
GOZSDU ELEK
,
KRÚDY

GYULA, KAFFKA MARGIT
és
AMBRUS ZOLTÁN
prózájára jellemző leginkább, de szinte a korszak minden költőjére hatott ez az irányzat.
"Kékek az alkonyi lombok, elülnek a szürke galambok,
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.
Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés,
gyűl a vihar serege: még lila s már fekete.
Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok,
csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.
Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;
szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék."
BABITS MIHÁLY

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
TÓTH ÁRPÁD
KRÚDY GYULA
KAFFKA MARGIT
Szecesszió
A 19. század második felében a városok és a polgári társadalmi élet hirtelen és rohamosan fejlődni kezdtek, a városok hatalmasra duzzadtak, a polgári jólét kezdett általánossá válni.
Kialakult az igény arra, hogy a bérházakat is szépen, ízléssel építsék föl, hogy a lakásbelsők, tárgyak is díszítettek, elegánsak legyenek.

Kedvelték az
i
ndázó mintákat, a növényi leveleket, kacsokat, a növényi formákat, a szép, erős színeket, a geometrikus mintákat, az öncélú díszeket
. Az ábrázolás igényét így nyíltan alárendelték a formaalkotás törekvésének.
Klimt: A csók, 1908
– A színek nagy ereje
– A formák dekorativitása
– A témaválasztás és az ábrázolásmód erotikája
– A kép síkszerűsége

Mind az irodalomban, mind a festészetben a
legfőbb téma az erotika, a vágyakozás, a fülledt érzelmek.
A szecesszió a szexualitásból szinte semmit nem ábrázol, de szinte mindent sejtet és érzékeltet. A jólneveltség egyszerre volt kultúra és álszentség, s a szecesszió erről a kettősségről, a külső díszítettségről és
a gazdag díszítés mögötti, elfojtott érzelmi világról beszélt.
A szecesszió
legfőbb témája a szerelem és a halál
, és általában e kettőt együtt, összefüggésükben mutatja be.
A költészetben a
"menekülés"
legkülönfélébb nyelvi-stilisztikai ábrázolásában jelenik meg:
dekorativitás, a stílus hangulati telítettsége (álomszerűség, illúzió, szorongás, melankólia, nosztalgia, idill, tiltakozás stb.), a díszítő jelzők
és egyéb dekorációs elemek halmozása. (pl. az "Élet szimfóniája" ADY ENDRE Sóhajtás a hajnalban című versében).
Szimbolizmus
Ady Endre
BRÓDY SÁNDOR, Az ezüst kecske:
"Beléptek a fehér szobába, ahol egy karosszékben álmodott egy fehér lélek ...A nagy szoba mindenfelé - de mind fehér alapszínű - függönyök és mozgatható falak segedelmével búvóhelyekre, fülkékre, intimus, kéjes - és oly tiszta - nyugvóhelyekre volt osztva. Az egyik sarokban fehér faráccsal körülvett szép kert ... Fehér viola nyílott benne ... A szoba bágyadt, ragyogó, szomorú és diadalmas fehérségében a selymek, régi és új szövetek, az aranyozott fehér bútorok, állatszőrök, csipkék és virágok egy alapszínében az asszony volt a legfehérebb."
A naturalizmus elsősorban a prózairodalom stílusirányzata volt,, a szecesszió az iparművészeté, az impresszionizmus a festészeté.
A szimbolizmus a költészetben volt meghatározó stílusirány.
1857-ben
Baudelaire
megjelentette
A romlás virágai
című kötetét, a szimbolista, tágabban az egész modern líra úttörő művét. A szimbolisták úgy gondolják, hogy
mindaz, amit a világból látunk, nem lényeges, mert esetleges, változandó, viszont egyúttal kifejezője, hírhozója egy másik, láthatatlan és lényegi világnak.
Amit látunk, szimbólum tehát, lényeges üzenetek hírhozója. Ám ez
az üzenet nem mondható el, nem fordítható le, nem definiálható egyértelműen.
A szimbólumok sokjelentésűek, sokrétegűek, összetettek. A szimbolisták ezt a lényeget akarják tehát megragadni különféle összetett képek, elsősorban a szimbólum, mellette a metafora, az allegória és a szinesztézia segítségével.
A szimbolista költő idegennek, magányosnak, meg nem értettnek érzi magát a világban. Erősen ragaszkodik a költői hagyományhoz: a kipróbált, sok évszázados és zárt formákhoz, ám
mivel élményei merőben újak, témája gyakran szokatlan vagy felháborító, nyelve egészen újszerű,
amiért szintén érthetetlenséggel vagy durvasággal vádolják. Néhány költő teljes életművét uralják a szimbólumok, szimbólumrendszerek pl.
KOMJÁTHY JENŐ, ADY ENDRE
.
KOMJÁTHY JENŐ
A festészetben a szimbolizmus összefonódott a századvég többi irányzatával, az impresszionizmussal, a szecesszióval, ami mégis megkülönbözteti: témái gyakran elvontak, kifejezésmódja áttételes.
A szimbolista festők érzéseket, víziókat festenek le, nem a látványt vagy a benyomásokat, és az egyes figuráknak jelképes jelentést tulajdonítanak.
Moreau: Salome tánca Heródes előtt, 1876
Salome mostohaapjától, a kegyetlen Heródes királytól azt kérte gyönyörű táncáért egy lakomán, hogy vágja le és adja neki Keresztelő Szent János fejét.
A képen balra elöl Salome táncol, középen a trónon Heródes király ül, a trón lépcsőjétől jobbra egy eunuch szolga áll, kezében karddal. Salome mögött egy guggoló asszony gitárt penget.
– A kép sejtelmessége
– A kép többértelműsége, sok meghatározatlan elem
– A bibliai történet egyéni felhasználása
– A kontúrok és a vonal szerepének háttérbe szorulása

"Ez itt a láp világa. Szürke,
Silány, szegény világ. Megülte
Az örök köd, mely egyre rémít.
A láplakók közt várom én itt
Az én szép fényes reggelem,
Bús esti köd rémít s borul rám,
De az a reggel megjelen.
Rémek között, gomolygó ködben
Elszürkül minden itt a lápon,
A lelkem villan néha-néha,
Szikráit a rémekre hányom
S hogy el ne izzék, hogy legyen:
A szürkeségből néha-néha
Kidugom büszke, nagy fejem.
Vagyok fény-ember ködbe bújva,
Vagyok veszteglő akarat,
Vagyok a láplakók csodája,
Ki fényre termett s itt marad,
Ködomlasztó reggelre várva,
Várván, jön-e a virradat."
ADY ENDRE: Vízió a lápon

Az avantgárd modernség

Expresszionizmus
A latin eredetű expresszió szó
’kifejezést’ jelent
: az expresszionisták arra törekedtek, hogy
a bennük lévő indulatokat, feszültségeket, mondanivalót minél erőteljesebben fejezzék ki, elsősorban az ember szorongásait, félelmeit, válságélményét.
Törekszenek az expresszív, erőteljes, hatásos kifejezésmódra:
erős színeket alkalmaznak, láthatóvá teszik az ecsetkezelést, a kifejezés érdekében deformálják a látványt. Az érzelmeket rávetítik a külső világra, a látványra. A
z indulat áll az expresszionista műalkotás középpontjában, és ehhez a szorongó, fájdalmas indulathoz keresik meg a külvilágban a megfelelő tárgyakat.
Az irodalomban szintén erős hatásokra törekszenek: a szó kerül a kifejezés középpontjába, minden olyan
szó, amely asszociációkban gazdag, hatásában erőteljes.
Az expresszionizmus
nemcsak a lírában jelentős, hanem a drámában és az epikában is.
Ennek részben az az oka, hogy nagyon erős az irányzat társadalmi töltete: gyakran a szegények, elnyomottak hangját szólaltatja meg,
indulata, dühe sokszor társadalmi töltésű
. Az expresszionista mű mindig olyan, mint egy kiáltás:
követeli, hogy figyeljünk rá
, nem elégszik meg azzal, hogy a költő vagy festő a maga érzelmeit kifejezze, hanem arra törekszik, hogy ez
a nézőben-olvasóban is erős érzelmeket váltson ki
.
„A polgári korszak embere csupa fül, mellyel kifigyel a világra, de nem felel rá. Nincs szája, önmaga képtelen a világról beszélni, a lélek törvényét kimondani. Az expresszionista azonban felnyitja az emberiség száját, elég sokáig csak figyelt, neszelt s közben hallgatott; most végre újra ki akarja mondani a lélek válaszát. Számára nem az egyes mű a fontos, hanem az embert akarja helyreállítani. A mi számunkra a művészet ne csak „megszépítse” az életet, és „elrejtse vagy átértelmezze a múltat”, hanem az életet kell elhoznia, önmagából megteremtenie, az ember legősibb és legsajátabb tetteként megvalósítania. [...] Amint az ősember a természettől rettegve önmagába rejtőzik, úgy menekülünk mi is vissza önmagunkba az olyan „civilizáció” elől, amely az ember lelkét megsemmisíti. [...] Az expresszionizmus sem lát tökéletesen. Amíg az impresszionizmus a szemet puszta füllé változtatta, az expresszionizmusban a szem puszta szájjá lesz…”
Hermann Bahr: Az expresszionizmus Fordította: Koczogh Ákos,

Soutine: Önarckép, 1922–23
„Sikoly, kiáltás görnyesztette a falat.

Mint Szent Sebestyén teste kínnal felfakadt
ezer sebében az ezernyi nyílnak
a kövek s rések sebei kinyíltak,
mikor homokba fúlva vérük elapadt.

Sápadt halál őrjöngött naponta,
leköpött öl lett az anyaföld,
Isten: szegény, csupasz, üldözött,
de a fal vádolva vonta
– minden kínok anyja –, vonta csak
néma szívére az áldozatokat.”

Ernst Toller:
AGYONLŐTTEK FALA

Chaim Soutine: Kilátás Ceret, 1921

Kubizmus
Picasso: Avignoni kisasszonyok, 1907
A kubizmus szó a ’kocka’ jelentésű latin cubus szóból származik. A kubisták célja az volt, hogy
a látványt, a valóságban látható tárgyakat elemezzék, és egyszerűbb mértani formákra vezessék vissza.
A kubista festő elemző módon fordult az ábrázolás tárgya felé:
kockákra, háromszögekre, néha körökre bontotta föl a látványt.
Ennek az elemzésnek volt fontos eszköze, hogy
a tárgyakat egyszerre több nézőpontból
, különböző szögekből igyekezett egyazon képen láttatni. A mozgalom későbbi szakaszában a festő a tárgyak megtalált, felfedezett elemeit új rendben rakta össze, új kompozíciót alkotott belőlük, felrúgva a fizika törvényszerűségeit.
A kubizmus festészeti irányzat, az irodalomban nem használjuk e kifejezést.


Picasso: Dora Maar portréja
Picasso: Női fej
Picasso: Három zenész
Szürrealizmus
Chagall: Én és a falu, 1911–1912
A szürrealizmus egy francia szóból ered, jelentése:
’realizmus fölöttiség’.
A szürrealista festők arra törekedtek, hogy azt ragadják meg,
ami a kézzel fogható realitás mögött, azon túl van: az érzelmek, az asszociációk, az álmok, a véletlen, a szabad képzettársítások, a lélek mélyebb rétegeinek világát.
A mozgalom nagyon sokat köszönhet a dadaizmus bátorságának, amellyel az egymás mellé helyezte a legkülönfélébb, racionális megközelítéssel össze nem kapcsolható tárgyakat, szavakat, gondolatokat, és még többet a pszichoanalízisnek, a mélylélektannak, amely megmutatta az ember nem tudatos lényének jelentőségét, és ráirányította a figyelmet a szabad asszociációkra, az álmokra, a tudatalattira.
A szürrealista festészetben a megjelenő
tárgyak egy új rendben kerülnek egymás mellé, és kapcsolatuk mindig jelentéshordozó.
A szürrealizmus nagy teret enged az egyéni alkotói elképzeléseknek, a legtermékenyebb avantgárd irányzat.

Az irodalomban is erőteljes a szürrealizmus jelenléte. A tudatos elem kikapcsolása,
a tudat belső működésének versbeli megjelenítése elsősorban az asszociációkra épülő szabad nyelvhasználatban
, a
nyelvi játékok
gyakori alkalmazásában öltött testet. A szürrealista vers
képekben gazdag
, nehezen felfejthető,
logikus jelentéssel nehezen azonosítható
, de a lélek és a tudat bonyolult működését ábrázolja.
„A szürrealista forradalom, közvetlen kihatásait tekintve, nem annyira a dolgok látható, fizikai rendjén akar változtatni, mint inkább a lelkeket mozgásba hozni. A szürrealista forradalom eszméje a belső lényegre, a gondolkodásmódra irányul… „
A szürrealisták 1925. január 27-i kiáltványából

„Minden jel arra mutat, hogy a léleknek van egy pontja, ahonnan nézve megszűnik az ellentét élet és halál, valóságos és imaginárius, múlt és jövő, közölhető és közölhetetlen, fenn és lenn között. S a szürrealista. cselekvés egyetlen lehetséges indítéka a remény, hogy sikerül ezt a pontot meghatározni.”
André Breton: A szürrealizmus második kiáltványa

„Röpke cinege.
Éj a lombod teteje.
A dadogó kósza szellő
s a nyögő ég éjjele.

Borosan, gyászosan hadonászik
az éj három részege.
Ólomcsillagok forognak
féllábon.

Röpke cinege.
Éj a lombod teteje….”
Federico Garcia Lorca: Részegség és éjszaka

Futurizmus
A futurizmus
neve a ’jövő’ jelentésű olasz szóból származik (futuro)
. A futuristák ugyanis a múlt helyett a jövőre tekintettek. Azt hirdették, hogy
az embernek nem a múlt, a régiségek, a múzeumok, a hagyományok felé kell fordulnia, hanem a jövő, a cselekvés, a modern világ tárgyai és helyszínei felé.
Az
erőt
, a
mozgást, a dinamizmust, a haladást, a fejlődést hirdették.
A festmények gyakran törekednek arra, hogy
a mozgást ábrázolják,
gyakran szerepelnek rajtuk
modern, technikai tárgyak, gépek, vonat, autó,
és általában valamilyen városi, modern teret mutatnak be. Az erő kultusza,
a világ átformálásának vágya,
a diadalmas jövő hirdetése, a modern ember megteremtésének szándéka vezette a futuristákat. Ezért gyakran valamilyen – a világot átformálni kívánó – társadalmi mozgalom, politikai párt elkötelezett hívei is voltak. Az irányzat elsősorban Olaszországban és Oroszországban hódított.
Boccioni: A felkelő város, 1910–1911
Boccioni: Verekedés a galériában, 1910
A futurizmus és az expresszionizmus rokon irányzatok: mindkettő
erőteljes eszközökkel él
, mindkettőben erős az
igehirdető gesztus
és gyakran a
társadalmi elkötelezettség
is. Mindkettő világképében erőteljes az
apokaliptikus
elem: úgy érzik, a világ elérkezett egy döntő fordulathoz: vagy a pusztuláshoz, vagy a teljes megújuláshoz. Ez a világvége akár egy háború, akár egy forradalom képében érkezhet – innen mindkét irányzat erőteljes politikai érdeklődése.
„Azt az embert akarjuk dicsőíteni, aki a kormánykereket tartja, melynek képzelt rúdja átéri a földet, rohanó futásban, földi pályájának körein.
Kell, hogy a költő hévvel, nagyvonalúsággal és teljesen adja oda magát, hogy a leglényegesebb elemek lelkesítő hevét növelje.
Nincs másban szépség, csak a küzdelemben. Egy mű sem lehet igazi alkotás, ha nincs támadó jellege. A költészetet úgy kell felfogni, mint heves támadást ismeretlen erők ellen, hogy azután az ember előtt megadásra lehessen kényszeríteni őket.”
Filippo Tommaso Marinetti: Futurista kiáltvány (1909)

„Te egy acél-faj szilaj istene,
nagy messzeségtől részeg Autó,
ki rémülten zörömbölsz és vicsorogva harapod a zablád!
Hámor-szemű, iszonyú, japáni isten,
te lángon és olajon élő,
te messze csillagokért égő,
feloldom ördöngös, töfötölő szíved
és óriás pneumatikod, hogy táncolj,
ujjongj a nagyvilág fehérlő ujjain.
És meglazítom érc-fékjeid, robogj,
robbanj ki részegen a szabadító Végtelenbe!...”
Filippo Tommaso Marinetti: Óda a verseny-automobilhoz
Kosztolányi Dezső fordítása

Konstruktivizmus
Theo van Doesburg: Szimultán ellenkompozíció, 1929–1930


A képzőművészet ne utánozza a külső világot, ne „fessen le” valamit, hanem
csak a festészet anyagával dolgozzon: a formával, a színnel, a vonallal, a foltokkal, a felülettel, az arányokkal
. Pusztán arra törekszik, hogy ezekkel az elemekkel, elsősorban a formával hozzon létre új kompozíciókat. A képeket megszerkesztik, megkonstruálják: innen ered az irányzat egyik neve. A műveknek gyakran nincs címük, vagy olyan címük van, amely nem utal az ábrázolt dologra – mivel nem ábrázolnak. Ehelyett
új valóságot teremtenek, általában mértanilag megtervezett, megszerkesztett valóságot
.
Elsősorban a festészetben él, de kísérletezett azzal, hogy a képzőművészet és az irodalom határát elmossa, így keletkeztek a vizuális-tipográfiai hatásra is törekvő verskompozíciók, amelyek képként és szövegként is értelmezhetőek.
Bank of Georgia (Tbiliszi, Grúzia)
Dadaizmus
Duchamp: Kút, 1917
Duchamp: Biciklikerék
A dadaizmus
a dada hangsort tette meg az irányzat nevének
, melynek a legkülönbözőbb nyelveken a legkülönbözőbb jelentése van, de egyik jelentésből sem lehet levezetni az irányzat tartalmát (például franciául: falovacska, oroszul: igen-igen, magyarul: dajka stb.).
A dadaizmus az első világháború éveiben jött létre abból a csalódásból, kiábrándulásból és rettenetből, amit a háború Európában okozott. A dadaisták
megkérdőjelezték egész kultúránkat
, benne a nyelvet és a művészetet is. A
teljes kiábrándultságot
fejezték ki civilizációnkat illetően.
Polgárpukkasztó műveket
készítettek, olyanokat, amelyek nem az értelemhez szóltak: a képzőművészetben ők használtak először ready-made-et (kész, a köznapi világban meglévő tárgyakat mint műalkotásokat állítottak ki).

Az irodalomban gyakran
értelmetlen szósorokat fűztek össze, kizárólag a hangzásra és a ritmusra ügyelve.
Elsősorban a lírában volt fontos az irányzat.
„…Vár a tagadás, a rombolás nagy munkája. Seperjünk, tisztogassunk. A világ gonosztevők birto¬kába került, akik gyilkolják egymást, s pusztítják az évszázadokat; majd ha a tébolyult világ kitom¬bolta magát, akkor jöhet el az egyén számára a tisztaság kora… Egy reményünk maradt a vérfürdő után: a tisztult emberség győzelme.
Akkor nem lesznek többé festők, irodalmárok, zenészek, szobrászok, vallásosok, republikánu-sok, királypártiak, imperialisták, anarchisták, szocialisták, bolsevikok, politikusok, proletárok, de¬mokraták, hadseregek, rendőrségek, országok, egyszóval ezek az ostobaságok nem lesznek többé, nem lesz többé semmi, többé semmi, semmi, SEMMI, SEMMI, SEMMI…”
Tristan Tzara 1919-es kiáltványából

EGY EGÉSZ ÉLET
mint a megtört fény mint a halott fény
mint elkövetett bűnről szóló híradás
a csend hulláma szobámba beloccsan
nem ugat nem gondol semmire bennünket kutyába se vesz
tíz év
Tristan Tzara: Egy egész élet Képes Géza fordítása

Hogyan folytatható a festészet, ha a végeredmény a Fehér alapon fehér négyzet című kép?
Hogyan folytatható az irodalom, ha teljesen értelmetlen szövegeket állítanak elő versként?
Malevics: Féhér négyzet fehér alapon
A
20. század közepén és második felében
a művészet korábbi megoldások és korszakok felé fordult. A 20. század közepe (az 1930-as és 1940-es évek) az
újklasszicizmus
és az
újrealizmus
jegyében telt, második fele pedig (az 1950-es, 60-as és 70-es évek) az
új avantgárd
jegyében.
Újklasszicizmus
Szembefordulást jelentett mindenfajta irracionalitással,
és az embert mint tudatos és kultúrája által meghatározott lényt feltételezte.
Eljött ismét a
zárt formák, a klasszikus időmérték, a mitológiai, vallási és irodalmi-művészi hivatkozások
ideje.
A késő modernség
József Attila
Radnóti Miklós
Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!
Radnóti Miklós: IV. Ecloga
Újrealizmus
A prózára volt jellemző, a regény sok szempontból megváltozott: a szereplőket már nem mindig lehetett koherens személyiségnek beállítani, a társadalmi motiváció gyakran megkérdőjeleződött, a
lírai és az esszéisztikus elemek jelentősége megnőtt
,
a lineáris időrend gyakran felbomlott, a térkezelés szaggatottabbá vált
, a mindentudó elbeszélő alkalmazása gyakran megkérdőjeleződött – mindezek ellenére az újrealizmus az epika legfontosabb stílusirányzata maradt.
Célja, hogy a létező világban segítse az eligazodást.
Főbb jellemzői: a klasszikus formák felújítása, a könnyebben befogadható poétikai eszközök alkalmazása, a formaújítások megszelídítése..
Márai Sándor
Abszurd irodalom
Az egzisztencializmus hatására a regények
parabolikusabbá
váltak,
nem konkrét térben és időben
játszódtak, elvetették a megismerhető és elemezhető személyiség képletét. Azt mondták, hogy
motivációink rejtettek
, mások előtt, sőt önmagunk előtt is ismeretlenek és gyakran érthetetlenek maradnak. A személyes sors
kilátástalanság
áról, az élet értelmének kérdéseiről szólnak. Alapja: Camus Sziszüphosz mítosza című esszékötete, melyben kijelenti, hogy
az emberi lét értelmetlen
,
megérthetetlen
. Legfőbb műfaja ennek az irányzatnak a dráma, melynek egyik legjelentősebb képviselője Beckett. Godotra várva című drámájának
hősei teljesen tehetetlen lények, akikre az abszolút passzivitás a jellemző.

Az 1960-as években megjelent a neoavantgárd, melynek
két fajtája van: a jel és
kiáltás- típusú
. A jel típusúnál a szöveg, a nyelvi jel a meghatározó, míg a kiáltás-típusú felszólal a világ és a művészetek ellen és az életet állítja a középpontba. Ennek
része a beatirodalom is.

Neoavantgárd
Örkény István
Allen Ginsber - Üvöltés (részlet)


ÜVÖLTÉS

Orbán Ottó fordítása

I.
Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan
lemeztelenedett éhezőket,

a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét
áhítozva

angyalfejű hipstereket égve az éjszaka gépezetében a csillagos dinamóhoz
fűződő hajdani égi kapcsolatért,

kik nyomorúság és rongyok és üres tekintetű, intelligens pofájú cigarettá­
zás a lassú dzsessz városainak csúcsain átlebegő hidegfolyóvizes
lakások természetfölötti sötétjében,

kik lemeztelenítették agyvelejüket az Ég előtt a Földfeletti alatt és megvi­
lágosult lélekkel mohamedán angyalokat láttak a bérházak tetején
tántorogni,

Újnépiesség
Irodalmi irányzat a XX. század első felében; főként a kevésbé fejlett államok irodalmában bontakozik ki Dél-, Kelet- és Közép-Európában.
Mi áll mindezek hátterében?
Az realizmus pontosságra törekvése az 1870-es években találkozott a technika és a tudományok előrehaladásától megoldást váró gondolkodással, s e találkozásból született a naturalizmus irányzata. Az emberre a naturalizmus nemcsak mint társadalmi, hanem mint biológiai lényre tekintett, és úgy vélte,
a társadalmi és biológiai körülmények meghatározzák, determinálják az ember tetteit
(determinizmus). Az ember nem szabad, hanem a családja, környezete, biológiai adottságai és történelmi körülményei által meghatározott egyén. A szenvedélyek bemutatásának helyét az
ösztönvilág
ábrázolása vette át, a gazdag társadalomrajz helyét az aprólékos,
részletező környezetrajz
, a döntések és a szabad elhatározások szülte tettek leírását a durva, kegyetlen, undorító, alantas cselekedetek bemutatása. A naturalista regény hőse a külső és belső nyomorúságok és meghatározottságok között kényszerűen cselekvő ember.
Jelenet Charlie Chaplin Modern idők című filmjéből (1936)

A New York-i Mulberry Street 1900 körül
Ford-modell, 1907
Az Eiffel-torony a párizsi világkiállítás
A modernség gazdasági és társadalmi környezete
A modern tipikus termelési formája is az
ipari társadalom
.
Termék helyett
a termelési rendszerek
, a termelés megszervezett formái,
profittermelő hatékonyság
válik döntővé.
Egyre nagyobb és összetettebb szerepet kezdett betölteni az ember által alkotott, úgynevezett
második természet
is, ennek szimbolikus megtestesítője a gép lett.
A modern tipikus társadalmi-politikai tere a
polgári társadalom
, amely mintaként tekintett az Amerikai Egyesült Államok alkotmányara.
Emberképe a szabad, kötöttségektől mentes,
önálló döntési helyzetekben helytálló polgár
.
A széteső, hagyományos faluközösségek helyett a modern élet szimbolikus helye a dinamikusan
lüktető nagyváros
.
A polgár a XIX. század második felére azonban egy
elidegenedett
, egyre
kaotikusabb
nak és embertelenebbnek tűnő világban találta magát.
A kiábrándulás következtében
megingott a bizalom
a fejlődésgondolatban és a megismerés észelvű módszereiben.
Világ- és emberkép
A művészettörténeti értelemben vett modernség világképét
a teljesség elvesztésének tapasztalata
határozta meg.
Az élet felszíni összefüggéseit látszólagosnak érzékelte,
az igazi összefüggéseket a mélyebb struktúrákban kereste
.
Lényeg és jelenség, kimondható és kimondhatatlan, lappangó és megnyilvánuló, hiteles és nem hiteles, véletlen és szükségszerű ellentétpárjaiba rendezték a világot.
Gondolkodói hittek abban, hogy
a különleges, kivételes személyiség képes az önmegvalósításra
.
A
filozófiai gondolkodás két ágra szakadt
. A
pozitivista
filozófia lemondott az átfogó világértelmezésről, de hitt a világ ésszerű megismerhetőségében. Ezzel szemben az
életfilozófiák
a megvetett átlagember viselkedésétől gyökeresen eltérő magatartásmintákat kínáltak az egyén számára, és fontos szerepet tulajdonítottak az intuitív megismerésnek.
A modernség szellemi környezete
Auguste Comte (1798–1857)
A pozitivizmus
a társadalmi-emberi problémák megoldását a technika és a tudományok előrehaladásától remélte.
Az ipari társadalomhoz kapcsolt „pozitív” szakaszban
a világ jelenségeit a tudományok magyarázzák.
A tapasztalatban, a tényekben
látta a megismerés támaszát.
Az emberi megismerés mintájának
a természettudományos megismerés
t tartotta.
Új tudományok
alapjait rakta le, mint a szociológia vagy a pszichológia.
Lemondott arról, hogy választ keressen az élet végső kérdéseire.
Evolucionizmus
Herbert Spencer (1820–1903)
Minden dolog alá van vetve a szétbomlás és az egyesülés jelenségének, ezek egymást követve biztosítják a
fejlődést.
A világban mindenütt és mindig van fejlődés, de
a tudományok tapasztalati tényein kívül semmit nem lehet megismerni
.
A világ végső alapja,
a lét megismerhetetlen
.
Tudományos determinizmus
Hippolyte Taine (1828–1893)
Az ember az öröklődés és a környezet által meghatározott természeti lény.
Cselekedeteit a faj, a környezet és a történelmi pillanat határozza meg (miliőelmélet).
A társadalomtudós feladata, hogy tárgyilagosan összegyűjtse a tényeket, és ezekből kikövetkeztesse a történelem hatóerőit.
A mű megértéséhez ismerni kell a korszellemet és az alkotó élményvilágát.

Az életfilozófiák
Az úgynevezett életfilozófiák az ember személyes létének kérdéseit, a szubjektumnak és a megismerésnek a viszonyát helyezték előtérbe.
Arthur Schopenhauer (1788–1860)
A világ megismerhetetlen, mert a megismerés (tárgy) nem függetleníthető a megismerőtől (alany).
Ez azt jelenti, hogy a világ valójában a megismerő tudat képzete, szemlélete, önszemlélete.
A kiismerhetetlen és ésszerűtlen világ ugyanakkor
a különböző vágyakat követő akaratok, törekvések színtere .
A kielégített vagy újabb vágyat szül,
a közönséges ember az akaratok foglya, ezért sorsa az örökös szenvedés.
Az akarattól való megszabadulás, vagyis a vágyak kiölése szabadíthatja meg az embert a szenvedéstől, de erre csak a kivételes személyiség képes.
Soren Kierkegaard (1813–1855)
A történelemben megragadható általános helyett az egyest, a ténylegesen létező embert állította gondolatrendszerének középpontjába.
Eszményi
emberképe az önmagát tudatos választások során megvalósítani képes egyén.
Szerinte
a valódi egyéniség az esztétikai, az etikai és a vallási magatartás fejlődési szakaszaiban valósulhat meg.
Az esztétikai létet választó ember műalkotássá formálja életét, az etikai szerint élő általános erkölcsi normákhoz igazodik, a vallási magatartás szerint élő ember képessé válik arra, hogy az erkölcsi normák felett álló isteni elvek szerint éljen.
Friedrich Nietzsche (1844–1900)
A tragédia születése (1872)
című művében két ősi alapelvből származtatja az ókori görög tragédiát. Az egyik a
dionüszoszi
, amely a mámorban és az ösztönösségben testesül meg. A másik az
apollóni
, a harmónia, a szépség, a kultúra alapelve.
A nyugati gondolkodás történetében az élet esztétikai érzékelését elnyomta az erkölcsi értékelés dogmatikus kényszere.
Szállóigévé lett kijelentése:
„Isten meghalt”
.
Főművének, az
Imigyen szóla Zarathustrának (1885)
legfontosabb gondolata az „emberfölötti ember” eszméje.
Az
„Übermensch”
Nietzsche szerint képes felülemelkedni a jó es a rossz erkölcsi kategóriáin, és önelvű értéket teremtve valósítja meg önmagát.
A kereszténység értékei – mindenekelőtt a keresztény morál – életellenesek, a létezés végső, elemi adottsága ugyanis az erő.
Az erő legfőbb jellemzője pedig, hogy érvényesülni akar, ezt azonban csak más erők rovására teheti. A kozmosz tehát eredendően a hatalomra törő erők küzdelmének terepe.
William James (1842–1910)
Elveti a szükségletektől és érdekektől mentes igazság lehetőségét.
Nyelvfelfogásának alapja, hogy
minden nyelvi elem csak a használatban nyer értelmet, a nyelvi jelek tehát nem rendelkeznek állandó jelentéssel.

Minden gondolat egy személyes tudat része, és állandó, folyamatos alakulásban van.
Henri Bergson (1859–1941)
A fejlődést kiszámíthatatlan, ugyanakkor teremtő folyamatnak tartotta.
A „megélt”,
belső időt
elkülönítette a fizikailag
mérhető, külső időtő
l.
Pozitivizmus
Posztmodern
A XX. század utolsó harmadától induló újabb, jelenleg is tartó periódust modernség utáninak, posztmodernnek nevezzük.
Sigmund Freud (1856–1939)
Az egyes ember önazonosságát képező
„superegót”
(tudatos én, felettes én) a társadalom különböző normái alakítják.
A személyiség másik rétegét viszont az
„ösztön-én”,
a személyiség tudattalan szférája teremti meg .
A két réteg harca együttesen határozza meg a voltaképpeni „én”-t, a lélek harmadik rétegét, az
„egót”.

Az ösztön-énhez az
örömelvet
, a tudatos énhez az erkölcs által meghatározott
társadalmi normákat
kapcsolta.
A „felettes én” ösztönök feletti kontrollja az
„elfojtás”.
Az „én”különböző erők harcának eredménye, ezért
a személyiség önmaga számára sem ismerhető meg teljesen
.
Guillaume Apollinaire: A galamb és a szökőkút
Full transcript