Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

Rosencrantz és Guildenstern halott

Tom Stoppard
by

Anikó Géczy

on 21 July 2014

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of Rosencrantz és Guildenstern halott

Hamlet nem döntheti el, igaz szellem beszél hozzá, vagy gonosz kísértet
Higgyen-e neki vagy sem
Fraktál: színház a színházban, anyjával való vitájában képen is megmutatja apját és Claudiust
Kiszámítható és kiszámíthatatlan keveredése
Ha kipusztulna az emberiség, az új lakosság ugyanazt a matematikát fedezné fel
A műalkotások nem születnének újjá, mások jönnének létre
Káosz a Hamletben
Rosencrantz és Guildenstern halott. Életre keltésük csak történetük befogadása, olvasása, értelmezése által lehetséges.
A cím értelmezése, a halál jelentései a szövegben?
Stoppard alkotói eljárása eredményezi, hogy a darabra ugyanaz az összetettség, sokrétűség jellemző, mint a Hamlet világképére és motívumhálózatára. Ezt az összetettséget eredményezik:
a Hamletből átvett szövegrészek kollázsszerű beépítése a drámába
az abszurd dráma jellegzetességeinek felhasználása (elsősorban a körkörös szerkezet)
a nézőpont megválasztása (két kisember szemszögéből az eseménysor)
a kisemberek nézőpontjának ütköztetése a hamleti “nagy” kérdésekkel
ezen kisemberek személyiségének komikuma
a komikum egyéb eszközei (félreértések, személycserék, gépies ismétlődés, a különböző szereplők tudásának eltérése egy-egy szituációban és ezek kontrasztja, nyelvi eszközök, szójátékok)
Az egyéniség helyzetével, lehetőségeivel kapcsolatos motívumok: hírnök (idegen, egy ember, követ), félelem, otthontalanság, (kiszolgáltatottság, hely-, idő- és iránymeghatározások ködössége), emlékezet (identitáshiány, személyek felcserélése), írás (könyv), útonlét, szél (huzat), “megúszni szárazon”, őrület, pénz, szó (kérdés, válasz- és választáshiány).
A legfontosabb ismétlődő motívumok:
hírnök (idegen, egy ember, követ)
valószínűség (valóság, szükségszerűség, természetes vagy természeten kívüli állapot)
szerencse (sors, végzet)
félelem
halál (hajó, emlékezetvesztés, hajnal és sötétség)
otthontalanság, (kiszolgáltatottság, hely-, idő- és iránymeghatározások ködössége)
emlékezet (identitáshiány, személyek felcserélése)
írás (könyv, levél, olvasás)
útonlét
szél (huzat)
színház (és a hozzá kapcsolódó fogalmak, például feszültség, rögtönzés, jelmez, közönség, “belejátszani a darabba”)
“megúszni szárazon”
őrület
pénz
szó (kérdés, válasz- és választáshiány)
Motívumismétlő szerkezet
Stoppard drámájának egészét áthatja az ismétlés, az ismétlődés.

Milyen motívumok szövik át a szöveget?
Hajó szimbólum
A tragédiajátszók a jelmezes főpróba során bemutatják a mérgezési jelenetet, miközben a Színész rendezi és értelmezi a látottakat már megszokott metamondataival (ő maga is fellép a király unokaöccseként). Eljátsszák ezután a Színész által kommentált némajátékként az angliai utazást és a két “kém” megölését, akiknek ruhája ugyanolyan, mint főhőseinké, de ők nem ismerik (fel) “ezt a darabot”. A Színész-rendező (az író) mindenesetre nem ítél:
“Saját kelepcéjükbe esett árulók? – vagy az istenek áldozatai? – sohasem fogjuk megtudni!”
Tom Stoppard a fikciós szintek számát kiterjeszti (az egérfogót néző királyi pár hol a film valóságában, hol pedig maszkos némajátékosként jelenik meg, akik pedig az egérfogót, mint bábjátékot nézik) és a snittek váltásával egymásra vetíti, azonosítja őket.

A Színésszel szemben mindenképpen alul kell maradniuk, hiszen ő az, aki ismeri sorsukat, ő a rendezőjük.
Szerepek
a színház válik végtelenné abban a tükörrendszerben, amely a színházbeli nézőnek színházat mutat a színpadon eljátszott színházban
A posztmodern művek önértelmezőek: a mű önmagára reflektál. (GUIL első mondata a fej-ek valószínűtlen sorozata közben: “A feszültség fölépítésének is megvan a maga művészete.”)
a mű alapproblémái közé tartozik a valóság mibenlétének kérdésessége, a színpadi és az életesemények viszonya, egymásba való folytonos átjátszása.
Posztmodern: a nyelvhasználat játékos, ironizáló. Stoppard a Shakespeare-től szó szerint átvett részeket kollázsszerűen beépíti saját művébe.
A posztmodern szkepszise nemcsak a lét végső kérdéseire vonatkozik; a világ bármely jelenségének értéke, igazsága interpretációnk függvénye.
a Hamlet-történet eseményeit és “igazságait” látjuk egy egészen más nézőpontból, a két kisember szemszögéből.
a személyiség sem egységes szubjektum, hanem utólagos konstrukció, érzetek, élmények, nyelvjátékok gomolygó folyamata.
ROS és GUIL személyisége a többiek szemében fölcserélhetővé válik, amennyiben ugyanazt élik át.
Az én identitásának alapvető összetevője az emlékezete: a két főhős e tekintetben is csökkent identitású, nehézséget okoz számukra a múlt felidézése.
A kiismerhetetlen világ labirintusának nincs kijárata, ami kijáratnak látszik, az nem más, mint bejárat egy másik (vagy ugyanazon!) labirintusba. („Színész: Olyasmit csinálunk a színpadon, ami állítólag a színpadon kívül is előfordul. Ez is egyfajta becsületesség, amennyiben minden kijáratot úgy tekint, mint másvalaminek a bejáratát.”
Ez a mondat a mondatjelentések többszintűségét is példázza, hiszen elsődleges értelmében Alfréd fenekére utal.)
Shakespeare-re és Stoppard-ra is jellemző, hogy a világ mint a besúgók, talpnyalók és a hatalom kritikátlan kiszolgálóinak világa tűnik fel (“Dánia börtön”)
A posztmodern egyik jellegzetessége, hogy szabadon rendelkezik minden kanonizált tradíció felett
Shakespere saját műveihez nyersanyagként felhasznált reneszánsz komédiákat, antik életrajzokat, drámai műveket, középkori angol krónikákat és az angolszász legendakincset, kortársi műveket.
Shakespere-t, aki alkotó módon nyúlt a hagyományhoz, magát is “felhasználják”, “újraírják”.
ROSENCRANTZ ÉS GUILDENSTERN HALOTT
A “fej vagy írás” játék azt mutatja, hogy “kizökkent az idő”, megállt vagy széttört egységekre sokszorozódott, de folyamata mindenesetre értelmezhetetlen.
Az idő szétesése lehetetlenné teszi a transzcendens felé irányuló “mozgást”, visszafelé pedig azért nem képes haladni Ros és Guil, mert elvesztették az anamnézisz, az emlékezés képességét. Ami megmarad: az ismétlés, az értelmezés, a megnyugvás kényszere.
A viszonylagosság motívuma: míg Hamlet képes abszolút értékek mentén szemlélni a világot, addig Rosencrantz és Guildenstern nem:
“HAMLET Dánia börtön.
ROSENCRANTZ Úgy az egész világ is az.
HAMLET De még milyen! Mennyi rekesz, őrhely és dutyi van benne! S Dánia egyik legcudarabb.
ROSENCRANTZ Mi nem úgy gondolkozunk, fönség.
HAMLET Nektek hát nem az; mert nincs a világon se jó, se rossz; gondolkodás teszi azzá.”
A valóság relativitásával, illuzórikus mivoltával, kiismerhetetlenségével, az abszolút igazság elérhetetlenségével kapcsolatos motívumok: valószínűség (valóság, szükségszerűség, természetes vagy természeten kívüli állapot), szerencse (sors, végzet), színház (és a hozzá kapcsolódó fogalmak, például feszültség, rögtönzés, jelmez, közönség, “belejátszani a darabba”), őrület.
A darab tetőpontja az a jelenet, amelyben Ros és Guil elolvassák Claudius levelét, majd Hamletét, miután az kicselélte azt. Noha az érzékenyebb Rosban némi lelkiismeretfurdalás-féle ébred Claudius levele nyomán (“Barátai vagyunk.”), a filozófikus Guil szillogizmusaival önfelmentést talál.
“GUIL (…) elbizakodottság volna tőlünk, keresztezni a sors vagy akárcsak a királyok szándékait. Mindent egybevetve, akkor cselekednénk a legeszélyesebben, ha nem avatkoznánk a dologba.
ROS De mi értelme?
GUIL Ne keress logikát.
ROS Nem ártott nekünk.
GUIL Sem igazságot.”
“ROS Ezzel az erővel halottak is lehetnénk. Gondolod, lehet hajó a halál?
GUIL Nem, nem, nem… A halál az… nem. A halál nem. Nekem ez a véleményem. A halál a végső negatívum. Nem-levés. Márpedig nem-lenni nem lehet hajón.
ROS Sokszor volt, hogy nem voltam hajón.
GUIL Nem, nem, nem – ami voltál, az nem hajón volt.
ROS Bár halott volnék.”
A hajó deszkái jelentik a színpadot, de a halál felé vezető utat is:
Sokszor járják körül a darab szereplői szavaikkal a halált, de ennél pontosabb definíciót senki sem képes adni róla: “A halál az… nem.”. Ros és Guil még léteznek, mert valahol vannak (hajón, éppen olvasott szövegben), és nem-lenni nem lehet valahol; noha “sokszor volt”, hogy. nem voltak valahol (hajón, szövegben), de már befejeződésük felé haladnak.
Ebben a drámában a leglényegesebb tudnivalók a színházon belüli színház jeleneteiből derül(hetné)nek ki; Ros és Guil is többet kiderít az általuk eljátszott jelenetben, mint a Hamlettel folytatott tényleges beszélgetésben, de felismeréseikből nem képesek következtetéseket levonni:
“ROS Összefoglalva: apád, akit szeretsz, meghal, te vagy az örököse, megérkezel, és látod, hogy a holttest még ki sem hűlt, mikor az öccse már fölmászott a trónjára meg az ágyára, és ezáltal egyszerre sértette meg a törvényes és a természetes jogszokást. No, de miért kell neked ilyen különösen viselkedni?
GUIL El sem tudom képzelni!”
Claudius és a maszkos némajáték királya azonosul
Rosenkrantz és Guildenstern halott
„Színház az egész világ”
Nézők vagyunk vagy szereplők (vagy rendezők?)
Élet – halál
Színház, színjáték, játék szerepe – szerepek
szerencse
kiszolgáltatottság, elhagyatottság, bizonytalanság - mint Beckett: Godot-ra várva
nem a szenvedélyek torlódnak össze, hanem a szavak
igazi színhelye a beszéd, ahol ténylegesen semmi nem történhet
Beszédükből hiányzik a tett súlya
nem valódi jellemek, hanem a Hamlet megírt, fiktív szereplői, akik helyüket, szerepüket keresik, és nem találják
Hősök jellemzően útközben vannak anélkül, hogy tisztában lennének/lehetnének utazásuk céljával
Az abszurd dráma vonásai Stoppard művében világkép, tér- és időkezelés, jellemábrázolás
az értelemadás sosem vezet véglegességhez, mindig nyitott: Rosencrantz és Guildenstern abban az értelemben nem halottak, hogy minden újraolvasás és új interpretáció élővé teszi őket
A szöveg jelentése létrejövő, nem készen létező, a befogadó és a mű közötti.
A posztmodern nemcsak a végleges, kész műalkotást tagadja, világképét jellemzi minden véglegesség, végérvényesség tagadása.
Posztmodern
Hamlet levelének elolvasása után némajátékban bemutatják a megdöbbent Rosnak és Guilnek a Hamlet végső jelenetét, valamint még egyszer a két kém halálát. A mű tetőpontja azonban számukra olyan korlátozott sorsfordulat, amely nem hoz igazi felismerést, megvilágosodást. Felismerik, hogy vége, “ezzel kész”, de azt nem, hogy miért kell meghalniuk, és hogy mi is volt valójában a szerepük; nézőpontjuk, amellyel az olvasói nézőpont azonos, korlátozott marad:
“GUIL Ott hibáztuk el, hogy hajóra szálltunk. A hajó tévedés, erre gondolhattunk volna. Mozoghatunk persze, irányt változtathatunk, ide-oda zötyöghetünk, de mozgásunkat befoglalja egy nagyobb mozgás, és az visz magával, kiszámíthatatlanul, mint a szél és az áramlatok … (Felnéz, arca a maradék fényben.) Mi akart ez lenni? És mikor kezdődött? Zuhantunk, vagy taszítottak? Vagy késő volt már akkor is, mikor elkezdődött…?”
A Színész mellett Hamlet az egyetlen, aki képes értelmezni és irányítani sorsát
mondataik több szinten értelmezhetők
Esendő kisemberek, sodródnak, utasításokra várnak, a hatalmi gépezet kis csavarjai, egy bizonytalan helyzet foglyai:
ROS (nyűgösen) Percnyi nyugtot se hagynak. Ki-be, föl-le, minden felől ránk törnek.
“SZÍNÉSZ Nincs művészet szerkezet nélkül. Az eseményeknek el kell jutniuk az esztétikai, a morális és a logikai végkifejletükhöz.
GUIL És ebben az esetben mi a szerkezet?
SZÍNÉSZ Ó, az sohasem változik – el kell jutnunk addig, hogy mindazok, akik halálra vannak kijelölve, meg is haljanak.
GUIL Ki dönti el?
SZÍNÉSZ (eloltja mosolyát) Eldönti? Meg van írva.”
Rosencrantz és Guildenstern a Színész minden jelzését figyelmen kívül hagyják, üzeneteit nem képesek értelmezni, saját halálukra vonatkoztatni. Így van a némajáték esetében is, amikor a tragédiajátszók a saját halálukat mutatják be nekik. Ebben a jelenetben a Színész két szinten is rendez: egyrészről saját társulata színdarabjának rendezője, másrészről viszont annak a színdarabnak is rendezője, amelyben ő maga is szerepel.
1 nap
1000 év
Kronosz
Kairosz
múlt
jelen
jövő
vég
kezdet
Az idő tulajdonságai
(Kronosz és Kairosz)

A dráma értelmezhető úgy, mint a “fej vagy írás” játék ismétlése
az első jelenet előre vetíti a cselekményt, a darabnak mint egésznek leszűkített változata
Állapotuk köztes állapot, akár a levegőben szálló pénzérméké: Guil: “Fej vagy írást játszunk egymással, nem is tudom, mióta, és nem hiszem, hogy egész idő alatt (ha egyáltalán szó lehet egész időről) bármelyikünk is több lehetett néhány fel-le hajigált aranypénznél.”
a szükségszerűség, nem a valószínűség határozza meg cselekedeteiket
Nem pusztán Ros és Guil nem tudja, kik is valójában ők, és milyen szerepet játszanak; jelentéktelenségük bizonyítéka, hogy mások is összetévesztik őket.
Darabjai sziporkáznak a szójátékoktól, a szokatlan szóösszetételektől, nyelvi játékoktól, logikai érvelésektől, szándékosan eltorzított idézetektől. Parodizál tudományos székfoglalókat, sporttudósításokat, rádióhíreket, színházkritikákat, detektívtörténeteket és esztétikai problémázgatásokat is.
elveszett a bizonyosság, a transzcendencia.
ennek az eredménye az identitás elvesztése is, hiszen abban az időben, amikor még léteztek válaszok, hőseink még emlékeztek a nevükre. Az is eltérés a múlt és a meghatározatlan jelen között, hogy a jelenben a puszta név már kiürült, és nem képes megvalósítani az identifikációt
Full transcript