Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

Bánatos k*****m emlékezete...

No description
by

Sába Paintings

on 24 March 2015

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of Bánatos k*****m emlékezete...

Alkalom szüli az érzést,
mely a világra kölykedzi
a fájdalmat.
Vajúdik az elme,
gyötrődik a szív.
Terhes már az élet,
túl sok nekem ez a szív;
gyere, adj még egy utolsó pofont,
hadd veszítse el
gyermekét az értelem.

A belőled áradó csend térdre kényszerített,
s most lopom magamnak a perceket,
hogy levegőhöz jussak.

Kapaszkodom. Elengedlek.
Látszólag foglak. Úgy tűnik,
mintha taszítanálak.
Teljesen össze vagyok zavarodva,
mert volt idő előtted
és voltál te,
és volt idő utánad,
de nincs idő nélküled.

Ott vagy. Itt nem.
Te azt érzed. Én ezt érzem.
Te meg sem, én nagyon is.
Így múlik… a szokásos.
Nincs is min csodálkozni
klisékben élünk.

Mértéket, értéket
teremtettem bura
terem a fűben az
értelem a zűrben,
a nappalba csapódó
hazugságcsóva
kavarja kávédat
a rutinban elveszett
életed minden reggelén.
Kiáltok, sikoltok,
kaparom az üveget
a retinádat hasítom,
mert akarom,
hogy láss
és mászok és
kúszok és agyadba
simulok és csalódok,
mert nincs benned
semmi, mit ne mart
volna át a lúgja,
s a súlya lenyomta a
tudatod utolsó bimbaját
a föld alá
és már nincs is semmi,
már nem köt össze…
Csak úgy vagy és
iszod minden reggel
a fránya fekete
ébredést és nem
érted miért nem
boldog egyszer
a reggel,ha felkel
az ember,
aki azt hiszed
még te vagy.

Az évszakos pasi
meghozta a hószerelmet.
Gyönyörűen hullott alá
egy sötét éjszakán,
majd reggelre elolvadt
a fene nagy érzelem.
Latyak tengerben ül szívem,
s nem tudja a sárból már
kiválasztani azt az egy kis
pelyhet, mely akkor annyit
jelentett.

Erősnek láttál, mert annak
akartál látni.
Erősnek mutattam magam, mert annak
akartam látszani.
Gyengének mutattad magad, mert
féltél felfedni gyávaságodat.
Mindegy már, hogy melyikünk
volt nagyobb csaló,
mert én itthon feszülök meg
gyávaságod árbocán, míg te otthon
a mártírság hálóján ringatod magad.

Válasz
Felelet valamire
Mi a kérdés
Kézenfekvő
Hason alvó

Elfeledett parazita

Hová tűntem benned?
Vagy benned se voltam soha?
Csak egy pillanattöredék,
mely becsusszant a képkockák közé.
Fel sem tűnt talán.
Filmet cserélsz, a fiók mélyére
kerül a tekercs,
melyen maszat vagyok.
S a múlt homályában átlátszó
pillanatok, titkos idők közt
meglapulok.
Elfeledett parazita.

Elmúlsz lassan, kipereg minden belőlem,
mely oly nagy elánnal tört utat magának
a szívemben.
Ha hagyod, akkor homályos képpé folysz
emlékeim taván, s lassan levegyülsz a
többi ’lehetett volna’ pillanattal.
Tényleg ezt akarod?

Szép kilátás

Annyira csillogott a szemed,
de ki tudja mit rejtett a lelked.
Annyira akartam veled,
és te annyira nem tisztelted,
hogy én benned
megláttalak téged.

Blokkolja bennem a versszövés
kérges fonalát a tudat,
hogy valahol ott vagy.
Eddig apró pislákoló csillag
voltál, kit sóvárogva néztem
az álmok édes szemüvegén,
s mostanra egyre nagyobb
bolygóvá nőtted ki magad,
eltakarván napomat,
s nem látok már semmit úgy,
hogy ne lennél benne te is
valahogy.

Próbálom közelebb hozni,
érzek valamit és bizonyosságot
akarok benned
miközben magam is alig vagyok
maszat a lencsén,
s csak homályos képek születnek,
hiába csesztetem az objektívet.


A sok belém ragadt emlék-pasas
közül a kedvencem te vagy.
Többet mutat a tudat alja
belőled, mint a valós képen látható.
Nem túlzottan megkapó a tények
hada,mely szajkózza a képtelenségét
a hamvában halt ötletmorzsának,
hogy te és én, hogy közel érzem;
hogy szégyellem, hogy féltem.
És én ragadom a tényt, szomjazom
a reményt; szíved őrlángja bennem ég,
s ad meleget, egy kicsikét.

Csapódok egyik pillanatból a másikba,
esetlen esek át az időn.
Kit érdekel a vonalvezetés?
Törött diagonálok közt csalingázok;
túlélésért rimánkodom
a pergő időnek.

Talán a kimaradt pillanatokban
rejlik a konkrét válasz,
mégis erős a megérzés is,
bár mindent leural az agy.
És persze az egészen jót
röhög az idő?

Elveszettnek

Elveszett - megtalált
vihar – csönd
játék – komolyság
remény – félelem
magam adom
magad adod
magunk vagyunk
vagyunk…

Megint belegyűrűzik az éjszakába
a gondolat-folyandár, melynek
tápláló vize te vagy.
Rólad szól a nap sötétebb szaka,
mert beleetted magad a fejembe.
Válaszokat keres az agyam,
próbál téged megérteni,
de mint mérges kígyó,
csak tekeredik ide-oda
a folyandár, s a végén
totálisan megfojtja
az éjszakát.

Átestem rajtad,
beléd fulladtam
és most nem kapok
levegőt; mert elgáncsolt
a szerelem és te ne
nyújtod a kezed,
hogy felsegíts.

Csak porladok,
apró páracsepp a
lehulló levélen…
észrevétlen belesimulni
a bármibe.
Csak ne legyek már anyag,
csak ne legyek már tudat,
csak ne legyek már az,
akiben ott ragadtál és mint
mázsás súly,
csak ne zuhanjak már veled
a mélybe.

Elfogyok, lassan nem
marad belőlem por sem.
Volt egyszer lelkem,
hol nem volt testem.
Én vagyok az üveghegy,
melyen túl a szerelem átkos
vas karma túr.
Áttetsző, tömegtelen
apró rezzenés vagyok
csak. Figyeld a pillanatot,
egyszer megfújlak.
Apró csillám érintéssel,
simítlak,
halkan súgom: ne félj,
elmúlt már,
nem remélj,
elmúltam már,
többé ne mesélj!
Elfogytam már!

A létezésemből apró lyukakon
távozik folyamatosan az élet.
Nem kellett volna hagynom,
hogy játssz a kalapáccsal.

A hegy, amire nem mentünk fel…
A tánc, amit nem táncoltunk el…
A gyönyör, amit nem éltünk meg…
Az étel, amit nem főztünk meg…
Csak a hiánya maradt mindennek,
s ezzel nem tudom kitölteni az űrt,
amit hagytál…

Ziláltan ébredek
rossz álom, veled.
Helló valóság; nélküled.
Talán le kéne feküdnöm…

A vers mögött te vagy

Csak írok és írok és
minden sor mögött te vagy.
Próbálom kiadni, amit érzek
és minden szó mögött te vagy.
Papírra vetem végre a valóságot
és minden betű mögött te vagy.
És leszámolok végre az illúzióimmal
és minden szívverés mögött te vagy.

Ráfekszem az időre
öntudatlan lebegek a pillanatban.
Kelts fel, ha elmúltál már.

Hogy mi van az ölelés mögött?

Hogy mi van az ölelés mögött?
Álmok vannak mögötte,
vágyak színes katonái sorakoznak köré.
Hogy mi van az ölelés mögött?
Vár van mögötte,
melyet a bizalom szikláiból épít az idő.
Hogy mi van az ölelés mögött?
Tenger van mögötte,
mely halkan morajlik, s olykor tajtékozva tombol.
Hogy mi van az ölelés mögött?
Hit van mögötte,
melyet magamba, s beléd vetek el.
Hogy mi van az ölelés mögött?
Jövőbe tekintő jelen van mögötte,
mely az őszinteségre alapoz.
Hogy mi van az ölelés mögött?
Küzdelem van mögötte,
melyet magammal, s a világgal folytatok.
Hogy mi van az ölelés mögött?
Az elfogadás rögös útja van mögötte,
melyet sokszor sírás kövez.
Hogy mi van az ölelés mögött?
Az érintés öröme van mögötte,
mely a testben, s a lélekben is lakoz.

Udvarias látogatás

Udvariasan hellyel kínálom magamat
magamban.
Most már térj észre, gyere haza
fiam.
Jó, nem vagyok bunkó, helyet foglalok,
de kissé idegen.
Legutóbb úgy emlékszem, más volt a berendezés;
itt, magamban.
Most valahogy minden hullámzik és mozog
körülöttem.
És már nincsenek meg a biztos pontok
bennem.
Átlátok ám a szitán!
Azért hívtam meg magamat, hogy rendet rakjak.
Hogy kitakarítsak bennem és helyére tegyem,
Az elmozdul dolgokat.
Hogy én mekkora egy lusta dög vagyok…
Áh, mindegy is, inkább pakolok.
Ha gyorsabban végzek, hamarabb me¬hetek
Belőlem valahova.


Méreg

Talán a lassan ölő méreg,
talán azt ittam meg,
valamikor veled,
amikor teáztunk egyet.
És most fáj a szívem,
marja az anyag.
Zsibong bennem minden,
darabokban a lelkem.
- Persze akad ellenszérum,
kell neked a változás!
-De mire megyek vele?
Semmire.
Nem akarom bevenni az ellenmérget,
csak úgy teszem, mintha innám nap, mint nap.
De titkon kiköpöm az egészet,
hogy megtarthassalak.

Mese a ruháról

Azt hiszem, kifordult magából minden.
Új ruhát akart, de nem tellett rá,
így a régit fordította ki,
és elindult, hogy vizitet tegyen.
Hogy meglátogassa rég nem látott ismerőseit,
az értelmet és a célokat.
Eléjük állt így, de kicsit feszélyezte,
hogy itt-ott szűk, itt-ott foltos, kopott
a kifordított ruha.
Nem is maradt soká, alig beszéltek.
Hazakullogott bánatosan és a földre
dobta a ruhát.
Nincs mese – gondolta, újat kell varrnom.
Pénzem nincs, így magam csinálom,
s szebb lesz bárminél.
Hogy hol tart most? Nem tudja senki.
Magára zárta az ajtót,
hogy hagyják nyugodtan varrni.


Aztán eldől minden,
vagy csak te hiszed,
hogy vízszintes.
Talán elválik,
a vér a víztől,
amint hozzá
az életet keverik.
A kocka elvetődik,
oldala a négyzet.
Benne papírhajók;
szállítják a tényeket.

Sétálni indultam; a nyugalmat kerestem,
de emléked titkon utánam lopódzott,
majd elbújt a kabátzsebemben.
A holdfény lágyan megsimítja fejem;
diszkréten rávilágít: mi van a zsebemben.
Köszönöm, tudom – válaszolok gondolatban.
Láttam, mikor egy sötét utca sarkon
beugrott… hagytam.

félek belelépni
a semmibe kiterített
védőhálóba
akad a lábam
alatt a talaj
folyik lassan át
az idő rajtam
tartam mentes
szünet egységet habzsolok
de kiveszi belőle az aurád
a maradék aromát
és az íze natúr már
mint a mámor határ
alatt fekvő tudtat
golyóbisban egyesült
érzelem kupac

Családi állapot: kapcsolatban

Üresen kong bennem az információ,
partot keresvén próbál megkapaszkodni
valami ócska kis emlékfoszlányba;
de semmit sem talál – leülepedtek ezek rég.
S így céltalan meg-meglöki a szív falát,
dühödten próbál kitörni, próbál jelezni;
de semmi.
Némán ülök és nem értem, hogy
miért nem fáj, miért nem fáj jobban?
Mi ez a higgadt nyugalom?
Félek a holnaptól, talán majd akkor?
Vagy jobban félek attól, hogy már semmikor?

Nem akartam, hogy ez legyen a vége,
pláne nem hogy az eleje legyen ez a
minek? Minek a melodráma, így mennek
a dolgok mostanában
ebben az elveszett kapaszkodók
nélküli világban.
És te zuhansz és én meg meg akartam
fogni a kezed,hogy megtartsalak
hogy utána meg majd megtarthass,
hogy együtt megtarthassunk valamit
abból, amit talán már örökre elveszett.

Már nem
Már nem
Már nem
Érdekel
Érdekellek
Élek
Semmi
Téged
Nélküled

Vallomás
Szerelmes hangulatban
Összetörted
Hová tűntem benned?
Beléd haltam
A csönded helyén
Ki voltál bennem?
Bármi is van mögötte
Ilyen egyszerű
Megbocsátok?!
Mantra
Érzelmileg érintett
Szép kilátás
Gombolj ki!
Téli álom
Messze vagy
Reményvesztett
képek: Sába
versek: Sába
zene: The XX- Together

kapcsolat:
https://facebook.com/saba.paintings
levelsabanak@hotmail.com

Minden jog fenntartva!
Full transcript