Loading presentation...

Present Remotely

Send the link below via email or IM

Copy

Present to your audience

Start remote presentation

  • Invited audience members will follow you as you navigate and present
  • People invited to a presentation do not need a Prezi account
  • This link expires 10 minutes after you close the presentation
  • A maximum of 30 users can follow your presentation
  • Learn more about this feature in our knowledge base article

Do you really want to delete this prezi?

Neither you, nor the coeditors you shared it with will be able to recover it again.

DeleteCancel

Make your likes visible on Facebook?

Connect your Facebook account to Prezi and let your likes appear on your timeline.
You can change this under Settings & Account at any time.

No, thanks

Az eltűnt őshaza nyomában

No description
by

László Klima

on 21 March 2016

Comments (0)

Please log in to add your comment.

Report abuse

Transcript of Az eltűnt őshaza nyomában

Na jó, de mi az, hogy őshaza?
Az őshaza az a hely, ahol egy emberi közösség megszerveződik, néppé válik: kialakul rokonságtudata, közös nyelve és kultúrája.
Egy nép nyelve, kultúrája folyamatosan változik, a nép újabb és újabb embercsoportokat fogad magába. Az évszázadok, évezredek folyamán a népek elveszíthetik nyelvüket, teljesen megváltozhat kultúrájuk, az etnikai keveredés miatt pedig változhat a népesség génállománya is.
Az i. sz. 895 táján a Kárpát-medencébe betelepült magyarság az i. e. 1. évezredben vált önálló néppé, akkor alakult ki saját kultúrája és nyelve.
Uráli és egyéb őshazák
Uráli őshazának azt a területet nevezzük, ahol az uráli alapnyelvet beszélő népesség élt.
Az uráli alapnyelv felbomlása után fokozatosan kialakultak a mai finnugor és szamojéd nyelvek.
A felbomlási fázisoknak megfelelően beszélhetünk finnugor, szamojéd, finn-permi, balti finn, permi és ugor őshazákról is.
Nyelvi és nem nyelvi őshazák
Egy népnek
nem feltétlenül
ugyanazon a területen
volt a nyelvi, a kulturális
és az antropológiai-
genetikai
őshazája.
Jó, de akkor hol keressük?
Az ázsiai őshaza elmélete
(Wiedemann‒Castrén elmélet)
Egy nép nyelve, kultúrája folyamatosan változik, a nép újabb és újabb embercsoportokat fogad magába. Az évszázadok, évezredek folyamán a népek elveszthetik nyelvüket, teljesen megváltozhat kultúrájuk, az etnikai keveredés miatt pedig változhat a népesség génállománya is.
Már szóltunk:
Az észtországi születésű Ferdinand Johann Wiedemann 1838-ban a finnugor (nála: csúd) és az ázsiai (mandzsu, mongol, tatár) nyelvek rokonságáról értekezett. Az általa feltételezett rokonságból arra következtetett, hogy a finnugor népek korábban Ázsia belsejében éltek, az említett népek szomszédságában.
A finn Matthias Alexander Castrén szintén az ázsiai eredet híve volt. Az őshazára vonatkozó nézeteit 1849-ben foglalta össze. Castrén bebizonyította a finnugor és a szamojéd nyelvek rokonságát. E nyelveket a török nyelvekkel is rokonította. A szamojédok ősi lakóhelyét a Szaján-hegységben találta meg, a török népekét pedig a szomszédos Altajban.Történeti források és földrajzi nevek alapján úgy vélte, hogy a finnugorok őshazája is ezen a vidéken lehetett.
Wiedemann, Ferdinand Johann (Haapsalu, 1805. ‒ Szentpétervár, 1888.)
A tartui egyetem elvégzése után 1830‒1857 között gimnáziumi tanárként dolgozott, görög nyelvet tanított.
A finnugor nyelvek rokonságával és az őshazával foglalkozó tanulmányának címe:
Über die früheren Sitze der Tschudischen Völker und ihre Sprachverwandtschaft mit den Völkern Mittelhochasiens.
Később az Ázsia múzeum igazgatója lett Szentpétervárott. Tovább folytatta a finnugor nyelvek kutatását, de az észt folklórral és néprajzzal, valamint botanikával is foglalkozott.
Néhány műve:
Versuch einer Grammatik der Tscheremissischen Sprache (1847)
Grammatik der ersamordwinischen Sprache (1865)
Ehstnisch-deutsches Wörterbuch (1869)
Aus Dem Inneren und Äusseren Leben der Ehsten (1876)
Matthias Alexander Castrén (Tervola, 1813 ‒ Helsinki, 1852)
Castrén 1830‒1836 között végezte el a Helsinki Egyetemet. 1839-ben indult el a Lappföldre, első finnugor tudományos expedíciójára. 1841-ben ismét a Lappföldre indult (Elias Lönnrottal együtt), majd tovább ment kelet felé, átkelt az Urálon, és egészen Obdorszkig (ma Szalehard) jutott el.
1845‒1849 között ismét Szibériában járt. Tobolszkban találkozott Reguly Antallal is. A szamojéd és a paloszibériai nyelveket tanulmányozta (enyec, nyenyec, nganaszan, kojbál, mator, kamassz, karagassz, ket, burját, tunguz).
Korai halála után műveit Anton Schiefner adta ki.
A
Nordische Reisen und Forschungen
5. kötetében jelent meg az ázsiai őshazával foglalkozó tanulmánya
(Über die Ursitze des Finnischen Volkes
‒ a mellékelt részletben Castrén földrajzinév-etimológiái olvashatók)
A Volga‒kámai őshaza elmélete
(és a nyelvészeti paleontológia)
Az 1880-as években az oroszországi születésű Friedrich Theodor Köppen új őshazaelméletet állított föl. Ehhez egy új tudományos módszert használt, a nyelvészeti paleontológiát.
A
nyelvészeti paleontológia
a rokon nyelvek közös eredetű növény- és állatneveit használja fel az őshaza területének meghatározására.

A gondolatmenet röviden:
Ha egy nyelvcsalád nyelveiben egyes állatoknak és/vagy növényeknek az elnevezése visszavezethető a nyelvcsalád közös alapnyelvére, akkor feltételezhető, hogy az alapnyelvet egykor beszélő népesség azon a területen élt, ahol azok az állatok és/vagy növények őshonosak.

Köppen néhány fa, valamint a méz és a méh közös eredetű elnevezése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az őshaza a Volga és a Káma találkozásának vidékén volt.
Friedrich Theodor Köppen (Alusti, 1833 ‒ Szentpétervár, 1908)
Friedrich Köppen először jogot végzett Szentpétervárott, majd természettudományokat tanult a tartui egyetemen. A bogarakat kezdte el kutatni, entomológus lett. Később kiváló bibliográfussá is kiképezte magát.
A finnugor népek és nyelvek kutatása csak másodlagos jelentőségű volt tudományos pályáján. Talán édesapja, Peter Köppen hatására fordult erre a figyelme. Az idősebb Köppen több finnugor történelmi művet is publikált. Az 1820-as években Magyarországon is járt, magyar tudósokkal is konzultált őstörténeti kérdésekről.
Friedrich Köppen két tanulmányában foglalkozott a nyelvészeti paleontológián alapuló őshaza-meghatározással:
Matyeriali k voproszu o pervonacsalnoj rogyinye i pervobitnom rodsztve indojevropejszkovo i finno-ugorszkovo plemenyi.
Ein neuer tiergeographischer Beitragzur Frage über die Urheimat derIndoeuropäer und Ugrofinnen.
Fanév-etimológiák Friedrich Köppen orosz nyelvű tanulmányában:
László Gyula: finnugor őshaza
a Baltikumtól az Oka folyóig

(nyelvészeti paleontológia+pollenanalízis)
László Gyula új alapokra helyezte az uráli őshaza kutatását.
Őstörténetünk legkorábbi szakaszai
című könyvében a nyelvészeti adatok mellett a régészet, az antropológia és a történettudomány eredményeit is felhasználta. Elsőként ötvözte a nyelvészeti paleontológia és a palynológia eredményeit.
A virágporok (pollenek) kutatásával foglalkozó tudomány a palynológia. A különböző korú talajminták virágpor-, azaz pollentartalmát vizsgálva az éghajlati változások is megállapíthatók.
A Szovjetunióban publikált pollentérképekből László Gyula úgy látta, hogy az Urál hegység mindkét oldalán az utolsó eljegesedést követően még sokáig olyan hideg volt, hogy emiatt ez a terület az uráli őshaza helyeként nem jöhet számításba.
László Gyula elmélete szerint az uráli őshaza a mai Lengyelország területétől a Baltikumon át az Oka folyó mellékéig tartott:


Az eltűnt őshaza nyomában
Urál?
Altaj?
Vagy a Mars?
„kell lennie valahol egy őshazának” (Váci Mihály)
László Gyula (Kőhalom, 1910 ‒ Nagyvárad, 1998)
1933-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, közben a Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténeti, néprajzi és régészeti kurzusokat is hallgatott. Előbb a Nemzeti Múzeumban dolgozott, majd Kolozsvárott lett egyetemi tanár. A háború után évekig diafilmek rajzolásából élt. 1957‒1980 között az ELTE egyetemi tanára volt. Régészeti tevékenysége mellett nem hagyott fel a képzőművészettel sem. A magyar régészet nagy módszertani megújítója volt. A magyar őstörténettel és a finnugor őshazával kapcsolatos nézetei nagy vitákat kavartak.
Ö, Ő – ŐSHAZA
Hajdú Péter (Budapest, 1923 – Budapest, 2002)
Az Urál–nyugat-szibériai őshaza
1945-ben végezte el a Pázmány Péter tudományegyetem magyar–német szakát. Előbb könyvtárosként dolgozott, majd az MTA Nyelvtudományi Intézete Finnugor Osztályának munkatársa lett. 1959-től vezette a szegedi egyetem általa alapított finnugor tanszékét. 1974–1982 között a Nyelvtudományi Intézet igazgatója volt. Később az ELTE Finnugor Tanszékének lett a vezetője. Elsősorban a szamojéd nyelvekkel foglalkozott. Az uráli őshazáról alkotott elmélete évtizedekig meghatározta az őstörténeti kutatásokat. Alapvető tankönyveket írt a finnugrisztika oktatásához (
Uráli nyelvrokonaink.
Bp. 1978., társszerző: Domokos Péter;
Az uráli nyelvészet alapkérdései.
Bp. 1981.)
A szilfa terjedése Európa belseje felől az Urál irányába (Pecsora folyó) a középholocén időszakban:
Az észak-eurázsiai nyelvi övezet
Tkp-i finnugorok
Paleoszibériaiak
Jenyiszejiek
Tipológiai és
genetikai
határ
Balti
finnek
Permiek,
marik
Ugorok,
mordvinok,
szamojédok
További
paleo-
szibériaiak
A régészet az uráli őshazáról
Fodor István (Zenta, 1943 –)
1. fázis (a
lingua franca
előtt)
2. fázis (az uráli
lingua franca
kialakulása)
Balti
finnek
Permiek,
marik
Ugorok,
mordvinok,
szamojédok
Tkp-i finnugorok
Paleoszibériaiak
Jenyiszejiek
Tipológiai határ
Paleo-
szibériaiak
Új genetikai határ
És melyiket?
A nyelvészeti paleontológián alapuló őshazaelméletének megalkotásához Hajdú Péter ugyanazokat a pollentérképeket használta fel, amelyeket László Gyula.
A növénynevek közül csak azokat vette figyelembe, amelyek egyértelműen utalnak valamely szűkebb földrajzi környezetre, és az uráli nyelvek minden alcsoportjának legalább egy nyelvéből ismertek.
Az állatnevek felhasználásától teljes mértékben eltekintett, a növénynevek közül pedig csak tíz fanevet vett figyelembe.
A tíz fanévből hét az uráli alapnyelvi korszakra vezethető vissza, tehát finnugor és szamojéd megfelelései is vannak, három pedig csak a finnugor alapnyelv időszakáig vezethető vissza.
Hajdú Péter őshazaelméletét a következő fanevekre alapozta:

1. *kowese 'lúcfenyő'
2. *sikse 'cirbolyafenyő'
3. *ńulka 'jegenyefenyő'
4. *kojwa 'nyírfa'
5. *poje 'nyárfa'
6. *paje 'fűzfa'
7. *juwe 'erdeifenyő'
8. *peńe 'erdeifenyő'
9. *ńäŋe 'vörösfenyő'
10. *śala 'szilfa'

A pollentérképekről megállapítható, hogy az elmúlt évezredekben hogyan változott a felsorolt fák előfordulási területe.
A fenyőfélék északon lassan átkerültek az Urál ázsiai oldaláról az európai oldalra, a szilfa pedig Európa belseje felől terjedt északkeleti irányba, és a fenyőfélékkel egy időben, a középholocén időszakban (2500–8000 évvel ezelőtt) elérte az Urál európai oldalának északi régióit.
E fák találkozásának körzetében lehetett az őshaza, tehát az Északi-Urál mindkét oldalán, az európai oldalon beleértve a Pecsora folyó forrásvidékét, az ázsiai oldalon pedig az Ob alsó és középső folyását.
1. *kowese 'lúcfenyő'
2. *sikse 'cirbolyafenyő'
3. *ńulka 'jegenyefenyő'
4. *kojwa 'nyírfa'
5. *poje 'nyárfa'
6. *paje 'fűzfa'
7. *juwe 'erdeifenyő'
8. *peńe 'erdeifenyő'
9. *ńäŋe 'vörösfenyő'
10. *śala 'szilfa'

A felsorolt fák között megtalálhatók a szibériai fenyőerdők legjellegzetesebb fái (1., 3., 9.).
A közép-európai vegyes lomberdő övezetére utal a szilfa (10.).
A többi fának sajnos nincsen helymeghatározó értéke, mivel igénytelen, mindenütt megélő fafajtákról van szó.

A történeti nyelvészet korlátai
és az új kutatási irányok
Nem lehet megállapítani, hogy az alapnyelv egyes nyelvi jelenségei – szavai, alaktani elemei – mikor keletkeztek: az alapnyelv fennállásának elején, közepén vagy végén. Annyi azonban bizonyos, hogy a rekonstruált nyelvi jelenségek az alapnyelv felbomlásának idején léteztek.
A nyelvészeti paleontológia alkalmazásával nem lehet meghatározni az alapnyelv
kialakulásának
helyét.
A nyelvészeti paleontológia lehetőségei kimerültek. Az uráli őshaza kutatásának folytatásához tágítani kellett a történeti horizontot. Ezért fokozatosan más tudományágak (régészet, antropológia) kerültek előtérbe.
Pusztay János szerint a hagyományos családfamodell nem ad magyarázatot arra, hogy egyes nyelvi jelenségek miért csak az uráli nyelvcsalád egymástól távol álló alcsoportjaira jellemzőek (pl. alanyi és tárgyas igeragozás, duális). Ezek nem eredhetnek a hagyományos értelemben vett, lényegében egységes alapnyelvből.
Elmélete szerint az észak-eurázsiai nyelvi övezet láncszerűen elhelyezkedő, egymással kapcsolatban állt alapnyelvekből álhatott. Az őshazalánc a Baltikumtól Nyugat-Szibériáig tartott. Az uráli alapnyelv az önálló nyelvű csoportok második nyelve volt
(lingua franca)
. Ezt az elméleti konstrukciót véleménye szerint a régészeti leletek is bizonyítják.
Vándorlás délről észak felé
Makkay János véleménye szerint az i. e. 10–7. évezredben a mai Ukrajna területe és az Alsó-Volga vidéke felől indult meg a Finnországtól Nyugat-Szibériáig terjedő erdősáv benépesülése.
A jéghatár északra húzódását követő európai ősnépesség egyik csoportja mindig közvetlenül a jéggel borított területekkel érintkező sávban élt. Ők lehettek az ősfinnugorok. Makkay János az alapnyelvek kialakulását a kései paleolit korra datálta, ezen alapnyelvek dialektusokra bomlása a középső mezolitikumban történhetett meg. A mai erdőövezet területére érkező ősfinnugor népesség már különböző dialektusokat beszélt.
Az ősrégészeti adatok alapján úgy vélte, hogy Nyugat-Szibériára soha nem terjedt ki a finnugor őshaza.
Az 1950-es években Valerij Csernyecov úgy vélte, hogy az i. e. 4. évezredben az Urál keleti oldalán lehetett az őshaza. Erre a területre dél felől, az Aral-tó vidékéről települt át a népesség.
Az 1970-es évek óta Fodor István tudományos és ismeretterjesztő publikációiban azt a nézetet képviseli, hogy Hajdú Péter és Valerij Csernyecov őshazaelmélete lényegében ugyanazt a területet jelöli ki uráli őshazaként. Tehát az uráli őshaza az i. e. 6‒4. évezredben az Urál hegység két oldalán terült el.

A moszkvai Lomonoszov Egyetemen végzett régészet szakon. Hazatérése után a Nemzeti Múzeum Középkori Osztályán kezdett dolgozni. 1986‒1993 között a múzeum főigazgatója volt. A szegedi egyetem régészeti tanszékét is vezette.
Hajdúdorogon 10‒12. századi települést és többszáz síros magyar temetőt tárt fel.
A finnugor és a magyar őstörténet kutatója. Jelentősek ismeretterjesztő művei is, például:
Verecke híres útján
(Bp. 1975.),
Őstörténet és honfoglalás
(Bp. 2009., a Magyarország története sorozatban).
Az uráli őshaza az
Őstörténet és honfoglalás
című kötet térképén:
Valerij Csernyecov (Moszkva, 1905 ‒ Moszkva, 1970)
A moszkvai elektrotechnikai főiskolán végzett. Részt vett egy uráli geodéziai expedícióban. Feltámadt érdeklődése az őslakos hantik és manysik kultúrája iránt. 1925‒1930 között elvégezte a leningrádi egyetem néprajz szakát. A leningrádi Északi Népek Intézetében kezdett dolgozni. 1925-től néprajzi kutatásokat végzett az obi-ugor népek körében. 1940-től Moszkvában élt, a néprajzi intézet munkatársa volt. 1945 után Nyugat-Szibéria régészeti emlékeit is kutatta.
Újkőkori leletek Nyugat-Szibériából ‒ Valerij Csernyecov táblázata:
Pusztay János (Szombathely, 1948 ‒)
1972-ben végzett az ELTE magyar–orosz–finnugor szakán. Különböző magyar felsőoktatási intézmények oktatója: 1991-ig az ELTE tanára volt, utána a pécsi egyetemen vezette az Uralisztikai Szemináriumot, majd a később egyetemmé alakult szombathelyi főiskolán alapított uralisztikai tanszéket. A Finnugor Világkongresszus koordinátora is volt. Megalapította a Collegium Fenno-Ugricum intézetet.
A szamojéd nyelvek és az uráli alapnyelvi korszak kutatásával foglalkozik.
Részlet Pusztay János:
Gyökereink
című kötetéből:
1957-ben végzett az ELTE-n. A debreceni Déry Múzeumban kezdett dolgozni. 1967–1973 között a székesfehérvári István Király Múzeum régésze volt. 1973-tól az MTA Régészeti Intézetében dolgozott. Kutatási területe a Kárpát-medence neolitikuma volt. Az indoeurópai népek őstörténete kapcsán kezdett foglalkozni a finnugor őstörténettel is. E témáról alkotott véleményét a Századok című folyóirat 1991-es évfolyamában fejtette ki legrészletesebben (Az uráli-finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből.)
Részlet Makkay János:
Az indoeurópai népek története
(Bp. 1991.) című könyvéből:
Makkay János (Vésztő, 1933–)
A magyar őshaza Nyugat-Szibériában az Isim és a Tobol folyók vidékén lehetett. Ez a prezentáció nem a magyar őshaza kutatásával foglalkozik.
© Klima László
Újabb kísérletek a szintézisre
A kutatás kezdeti fázisaiban még csak a Pecsora mellékén sikerült igazolni a szilfa korai előfordulását. Az újabb pollenvizsgálatok azonban megállapították, hogy a középholocén időszakban nemcsak az Északi-Urálban, hanem a hegység délebbi régióiban is előfordult. Veres Péter (Debrecen, 1941 ‒) ezek alapján úgy vélte, hogy a szilfa (*śala) alapnyelvi eredete miatt nem indokolt az őshaza területébe a Pecsora folyó mellékét is bevonni, az uráli őshaza inkább az Urál hegység déli lejtőin keresendő. Csernyecov véleményét elfogadva az uráli ősnépesség korábbi lakhelyét az Aral-tó mellékére helyezte.
Veres Péter
Klima László (Budapest, 1957 ‒) véleménye szerint az uráli alapnyelv még jégkorszaki körülmények között élő, tundrai jellegű vadászó, halászó gazdálkodást folytató etnikai csoportok egymás közti kommunikációja révén kezdett kialakulni. A jéghatár északra húzódását követve Eurázsia széles területein mind északabbra húzódó népesség fokozatosan áttért az erdei gazdálkodásra. Az erdőövezetben az újkőkor idején (i. e. 6‒4. évezred) zajlott az uráli alapnyelv felbomlása.
Klima László
Kyösti Julku
Kalevi Wiik
Milton Nuńez
A finnek útja
Nyugat-Európából Skandináviába
1993-ban, Ouluban, az 1. finnugor történészkonferencián Kyösti Julku (1931‒2007) fogalmazta meg azt az elképzelést, hogy a finnek nem keletről, az uráli őshaza felől érkeztek mai lakóhelyükre.
Milton Nuńez, Finnországban, Ouluban élő régész véleménye szerint az utolsó jégkorszak után Dánia felől Norvégia partvidékén észak felé vándorló, majd északról a mai Finnország területére betelepülő népesség nem a lappok, hanem a finnek elődje volt.
Kalevi Wiik (1932 ‒) turkui nyelvész szerint a mai Németország, Dánia és Lengyelország területére a jégkorszak végén a Fekete-tenger mellékéről ősfinnugorok települtek, akiket a később érkező indoeurópaiak asszimiláltak.
A finn tudósok nézeteik egyeztetésére, részletesebb kidolgozására több konferenciát is szerveztek, melyeken olykor magyar kutatók ‒ Pusztay János, Fodor István, Klima László ‒ is részt vettek.
Kalevi Wiik a régészeti, antropológiai és nyelvészeti eredményeket és hipotéziseket összegyúrva egységes koncepciót alkotott. Műve magyarul is megjelent
(Az európai népek eredete.
Bp. 2008.).

Kalevi Wiik finnugor őstörténetről vallott elképzelései fonetikai megfigyeléseiből nőttek ki.
The Uralic and Finno-Ugric phonetic substratum in Proto-Germanic
című tanulmányában (Linguistica Uralica, 1997/4.) 13 olyan hangváltozási jelenséget sorolt fel, amelyek a germán nyelveket elválasztják a többi indoeurópai nyelvtől. Ez a változás véleménye szerint arra vezethető vissza, hogy egy uráli/finnugor nyelvű népesség asszimilálódott a rátelepült protogermán népességhez, s közben megőrizte saját beszédének jellegzetességeit (ha úgy tetszik: akcentusát).
Wiik érvelését a nyelvészek nem fogadták el. Finnországban a közéleti és a tudományos sajtóban is nagy vita folyt az új őshaza-koncepcióról.
Irodalomjegyzék
Fodor István:
Őstörténet és honfoglalás.
Magyarország története 1. Főszerk. Romsics Ignác. Budapest, 2009.
Hajdú Péter:
Über die alten Siedlungsraume der uralischen Sprachfamilie.
Acta Linguistica Hungaricae, 14. (1964): 47–83.
László Gyula:
Őstörténetünk legkorábbi szakaszai.
Budapest, 1961. [1971]
Makkay János:
Az indoeurópai népek őstörténete.
Budapest, 1991. Bővített változata:
Az indoeurópai nyelvű népek őstörténete.
Budapest, 1998.
Pusztay János:
Az uráli őshaza rekonstruálásának egy lehetséges nyelvészeti modellje.
Életünk, 1997/3: 410–420.
Veres Péter:
A finnugor kutatás és a magyar őstörténet.
In: Bán Aladár emlékezete. Szerk. Voigt Vilmos. Várpalota, 1974: 95–118.
Kalevi Wiik:
Az európai népek eredete.
Budapest, 2008.
Klima László:
Az uráli őshaza kutatásának történet
e ‒ http://finnugor.elte.hu/index.php?q=oshazakut
zegernyei:
A finnugor őshaza Makkay János szerint
‒ http://www.nyest.hu/renhirek/a-finnugor-oshaza-makkay-janos-szerint
zegernyei:
A finnugor őshaza Pusztay János szerint
‒ http://www.nyest.hu/renhirek/a-finnugor-oshaza-pusztay-janos-szerint
zegernyei:
A finnugor őshaza Kalevi Wiik szerint
‒ http://www.nyest.hu/renhirek/a-finnugor-oshaza-kalevi-wiik-szerint
„kereste rokonait, kiknek lába a földet olvassa, utakkal teleírja” (Váci Mihály)
Akkor hol is volt az őshaza?
A bemutatott elméletek nem ugyanarról az időszakról szólnak: a nyelvi alapú őshazakutatás a történelmi távlatokhoz képest csak egy szűk 1-2 ezer éves korszakot tud vizsgálni, az alapnyelv felbomlásának idejét. Az egyre szaporodó régészeti és antropológiai (és azon belül különösen a paleogenetikai) adatok révén a korábbi időkbe is be lehet pillantani.
A jégkorszak végén dél felől északra tartó népvándorlás, illetve a Mandzsúriából nyugat felé irányuló nyelvterjedés nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az újkőkorban a Skandináviától Nyugat-Szibériáig tartó erdőövezeti sávban, vagy annak csak egy kisebb részében volt az uráli őshaza.


_______
Vége
Juha Janhunen (1952–), a helsinki egyetem nyelvészprofesszora a nyelvek elterjedésének három tényezőjét különbözteti meg: a földrajzi elhelyezkedést, a népességnövekedést és a nyelvcserét.
Feltételezése szerint egy-egy területen az újonnan megjelenő nyelv birtokosai olykor kulturális fölényben lehettek, ezért népességük gyorsabban gyarapodott, és fölényük miatt nyelvüket is átadták a helyi népességnek.
A szamojéd és finnugor nyelvű népek mai lakóhelyéből visszakövetkeztetve az uráli nyelvcsalád ősi területét az Ob és a Jenyiszej folyók közé helyezi. Úgy véli, hogy az uráli és az altaji nyelvek egy tipológiai areát alkotnak, amelynek magja Dél-Mandzsúriában lehetett.
Az uráli nyelvek nyugati irányú terjedése nem feltétlenül tömeges népvándorlással történt, hanem a nyelvet kis létszámú csoportok adták tovább a helyi őslakosságnak, és így terjedt mind nyugatabbra.
Juha Janhunen elméletét Fodor István erősen bírálta.
Mandzsúriából jöttünk?
Full transcript